Májusi zárás

Forrás.

Korlátozott programlehetőségek ide vagy oda, nekem leginkább csak egy kis meleg hiányzott ebből a májusból... Nagyon változékony volt az idő, és alig tudtam kinn a szabadban olvasni - gyakorlatilag áprilisban többet ültem a napon, mint most. Na persze nem a hőség hiányzik, csak több sütkérezés, kevesebb borult idő. Ma is hideg van... 

De ez nem egy meteorológiai blog, szóval térjünk is át szépen a könyvekre. ;) 

Ebben a hónapban 2 új könyvvel lettem gazdagabb: 

• Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
• Daniel Höra: Betolakodók

Az előző Nyitott Akadémiás pszicho kötetnél eldőlt, hogy Vekerdyre nagyon kíváncsi vagyok, így megrendeltem egy kötetet, amiben csak az ő írásaiból válogattak. A Betolakodók pedig Heloise miatt került a virtuális kosárba, olyan jó kis ajánlást írt hozzá. Kíváncsi leszek! :) 

Májusban egy kicsit direkt lassítottam, hosszabb, 4-500 oldalas könyvekbe fogtam bele, így kevesebbel is végeztem persze, de jólesett tovább elidőzni akár a Kékszeműfiúnál, akár A vadásznőnél. Végül 6 könyvet fejeztem be: három hosszabb regényt és három kis rövid mesekönyvet. :) Utóbbiak közül a legjobb a A csupaszín oroszlán volt, ami szintúgy Heloise "bűne". :D Remélem az unokaöcsém is úgy fogja kedvelni, mint az ő kisfia. :) (meg mint én... ;))

Saját képek.

A könyveken kívül néhány szuper könyves ajándékot is kaptam, pl. könyvtámaszokat a polcra (a macskaszobrokra galádul rádőlni kívánó kötetek megzabolázására), és Espresso patronumos bögrét (sajnos nem varázsolódik bele kávé a varázsige kimondásával! :D ). Az Olvashopon találtok ilyen szuperségeket. 

A bögrém lemaradt a fotózásról :"D, majd legközelebb. 

A Kékszeműfiú lett az idei várólista csökkentés záróakkordja, vele pipáltam ki a piszkos 12-t a listáról, éljen, éljen! Persze majd fogok még a listáról válogatni az év hátralevő részében is. :) 

A blogra kevesebb poszt született most, ezzel együtt 8 ebben a hónapban, ami persze azért nem olyan rossz, de a kevesebb olvasott könyvvel kevesebb tartalom is jön össze. Láttam nemrég a Budapest Noir filmváltozatát, tetszett, jó a casting, és átjött a füstös hangulat is, de végül külön bejegyzést nem írtam róla. 

Holnap pedig megkezdődnek a nyári hónapok, szinte hihetetlen! :) Nemsokára összerakom a nyári tervlistát. A tavaszi terv kissé megborult, sok mindenhez nem volt mégsem kedvem, így a kiválasztott 12-ből 6-ot olvastam csak (nem is rossz azért!).

A többiek májusa: 

Dóri, Amadea, Nita, Sister,

Könyvtámasz bevetésen. :) (igazából kettő is rejtőzik a képen)

Laura Barnett: The Versions of Us - Variációk egy párra

Laura Barnett könyvére már korábban felfigyeltem, de hagytam kicsit "pihenni". Az értékelései elég megosztóak voltak, néha elment tőle a kedvem, néha újra terítéken volt, hogy talán tetszene... Többen írták, hogy nem szokásos chick-lit, komolyabb, elgondolkodtató, ugyanakkor sokan követhetetlennek érezték, félbehagyták, unták. 

A legutóbbi Audible-böngészésem során lecsaptam rá, legyen ez, ha már annyit kerülgettem. Nos, az élmény összességében közepes lett... Gyenge közepes. Élveztem ugyan a kötetet, de szinte csak azért, mert a, egy kis agytorna volt összerakni, és fejben tartani a szálakat és b, mert így a hangoskönyv verzióval nem unatkoztam takarítás közben. 

Eva, Jim, David, Anton, Penelope, Vivienne, Miriam, Judith, Jennifer, Daniel, Sarah, Rebecca, Sam, Helena, Ted, Sophie, Dylan 

Egy rakás név. A fél könyv abból áll, hogy kit hogy hívnak. Néha úgy éreztem nevekből álló abc, és úgy próbáltam mantrázni az egyes verziók családjainak neveit, mintha tesztre készülnék. És még így is előfordult, hogy megjelent egy szereplő, és azonnal gondolkodni kellett, ez most ki?, hogy került ide?, ez melyik szál?... Vagy egyenesen visszakattintani a fejezet elejére, hogy halljam újra, hogy a Version 1,2 vagy 3 fut-e éppen. 

A történet Eva Edelstein és Jim Taylor életét követi végig három párhuzamos univerzumban egy olyan pillanattól kezdve 1958-ban, amikor először összefutnak. 

Az első verzióban Eva defektet kap a biciklivel, Jim segít neki, elmennek kávézni, és összejönnek. A másodikban elkerüli Eva a szöget, majdnem elüt egy kiskutyát, épp csak összepillantanak, de később valamikor mégis összefutnak. A harmadikban pedig összejönnek ugyan, de Eva egy kis bonyodalom miatt mégis visszamegy előző partneréhez David Katzhoz. 

David Katz, a piperkőc színész az állandó szereplője még a storyline-oknak, ahogy Jim anyja és Eva szülei és testvére, Anton is, de a többiek változók, ahogy kicsit máshogy alakul minden (?) az egyes változatokban. Nehéz az elején kiigazodni, figyelni kell, de azért letisztul viszonylag hamar, és csak néha teszi próbára az ember agyát. Mondjuk fogalmam sincs mi lett volna, ha nem 4 nap alatt végzek vele... Szerintem ha valaki ezt a könyve félreteszi egy hétre, és nem voltak jegyzetei legalább a sarokpontokról, akkor akár kezdheti is elölről. -.-' :D 

Megdolgoztat, és olvasás közben pont ezért nagyon kíváncsi lettem: mi végre is teszi ezt? Hova fog kilyukadni? Milyen megható, vagy meglepő véget tud adni Laura Barnett ennek a könyvnek?  Az alapötlet nagyon érdekes, de sajnos számomra középszerű maradt. Életek leélve, tele különféle gyerekekkel, különféle afférokkal, különféle vagy épp azonos halálokkal... Hol volt a sava-borsa az élet(ek)nek, a katarzis, és legfőképp, hol volt az a kedves báj és finom humor, ami az elején megcsillant? Miért nem lehetett élvezhetőbbre, különlegesebbre írni egy picit ezeket a nagyon is hétköznapi, kavarós, nyomasztó felnőttéleteket? Miért nem voltak egyértelműbb verziók? Mintha a szerző nem hinne egyébként olyan dolgokban, hogy hűség, vagy az "igazi" megtalálása, ezeknek, és a boldog kapcsolatnak inkább cáfolata az egész regény. De lehetett volna gyerekmentes, karrierista verzió is pl. 

Az tetszett, hogy voltak olyan részek, amik mindhárom szálban megtörténnek, és hasonlóan zajlanak le, gyakran azonos szerkezetben, ugyanazokkal a szavakkal ismétlődnek ezek a mérföldkövek a különféle verziókban. 

A sorsszerűség akart vajon a mondanivaló lenni? Az, hogy milyen apró döntések befolyásolják az életünk alakulását? Az elkerülhetetlen kifutása a dolgoknak, vagy az, hogy akárhogy is alakult, jól alakult, mert érdemes volt megélni sok mindent?

A "mi lett volna ha?" kérdéskör szuper regényötlet, de ez a megvalósítás nekem felszínes maradt, és sótlan. Valószínűleg nem sokra fogok emlékezni belőle, és ennek nem csak a szerteágazó családfa az oka. Anne Tylertől az Egy spulni kék cérna (A Spool of Blue Thread) jutott eszembe róla, ami egy családregény, és, nos... egyetlen szóra sem emlékszem belőle... (posztot se írtam róla) A stílusuk mégis valahogy hasonló - de sajnos a sorsuk is. A The Versions of Us sem maradandó, nem piszkált fel egyáltalán, nem tudott megragadni. 

Eszembe jutott még a Life After Life is, Kate Atkinsontól, amiben nagyon unalmasnak találtam az életverziókat, és félbe is hagytam. 

Mondták többen, hogy Lionel Shriver is ezt a témát dolgozza fel a Születésnap utánban, azt még nem olvastam, de tervben van (Shriverben bízom, hogy nem lesz ilyen bland ending). 

Illetve eszembe jutott még a The Bookseller (Nővérek könyvesboltja is), ahol ugyan kicsit másként történik az életek közti "váltás", álmokon keresztül járhatunk egy másik, alternatív életben, és bőven vannak izgalmak, érzelmek, titkok benne. 

Összességében néhány órányi - megfeszített agymunka árán kiérdemelt - kis lagymatag szórakozás, amiből kifelejtették a humort, a jókedélyt, az életörömöt, és ami igazából nem mesélt nekem sok mindent. 

Kate Quinn: The Huntress

Kate Quinn nekem egy abszolút váratlan szerelem volt tavaly májusban a The Alice Network-kel.  Nem tudtam, mire is számíthatok, egyáltalán milyen műfajú lesz a könyv, amit majd olvasok, de teljesen magával ragadott a stílus, a mesélés, a remek karakterek, a történelem egy érdekes szelete, tele bátor nőkkel. Következő könyvére, A vadásznőre is igaz mindez, és egy sodróan izgalmas, összetett sztorit kaptam, amit elejétől a végéig nagyon élveztem.

A vadásznő három szálon fut, három, egymástól látszólag távol álló szereplőgárdát követve.

Az egyik főszereplő Jordan McBride, aki apjával él a 2. világháború utáni Bostonban. Jordant komolyan érdekli a fotózás, nagyon szeretne fotós lenni. Őszintén örül, amikor apja új szerelemre talál, és a családjuk kiegészül Annaliese-zel, és az ő kislányával, Ruth-szal. Remekül alakulnak a dolgok, Jordan mégis emészti magát néhány különös apróság miatt Annával kapcsolatban...

Aztán megismerkedünk Ian Grahammel és Tony Rodomovsky-val, akik náci háborús bűnösöket üldöznek, és számoltatnak el brit földön. Ian rögeszméje, hogy kézre kerítse a mindeddig megfoghatatlan háborús gonosztevőt, akit vadásznőnek neveztek - Die Jägerin -, és mindezidáig csak hideg nyomra bukkantak vele kapcsolatban. Ian annyira magáénak akarja tudni a válogatott kegyetlenkedéseiről hírhedtté vált nőt, hogy gyakorlatilag már bármire képes lenne...

És aztán előkerül Nina Markova, akinek az életét több idősíkon követhetjük, egészen az apjával töltött kisgyerekkortól a tajgán, a 2. világháborús bevetéseken át, Ianék irodájáig a háború utáni időszakban, a könyv jelenében.
Nina repülni akart, és ebben semmi nem állíthatta meg. A jelentkezési folyamatot kikerülve állít oda Marina Raskova csapatához, és kerül be Jelena mellé navigátornak a szovjet légierő csak nőkből álló alakulatához. A németek Die Nachthexen - Night Witches néven emlegették a vad, mindenre elszánt csapatot, akiktől volt is okuk félni.

Forrás.

Az egészben a legjobb, hogy ez tényleg igaz. Marina Raskova és Bershanskaya is létező személyek voltak, és az 588. számú, csak nőkből álló bombázóalakulat valóban a Night Witches névre hallgatott. 

A kötet végén a szerző jegyzetében sok egyéb más információ is szerepel, amik mind-mind megtörtént események. Ezekből rengeteg apróság lett integrálva a történetbe - akár a repülőszárnyra való kimászás, a végzetes éjszaka, amikor annyi repülőt kilőttek, vagy épp két ádáz nőalak, akikből Quinn összegyúrta Die Jägerin alakját. A vízinimfák, a Ruszalka-tó, a nácivadászok, és az Amerikába szökött bűnösök is szóba kerülnek, és mindez rendkívül gazdag hátteret ad a könyvhöz. Nagy és alapos kutatómunka áll mögötte, és igazán hiteles, úgy, hogy közben mégis egy nagyon fantáziadús, kitalált történetet mesél el. 

Egy kevéssé ismert, nagyon izgalmas szelete ez a történelemnek, és nagyon örülök, hogy megismertem - pláne hogy nem száraz tananyag részeként, hanem Ninával. Egyértelműen Nina részei voltak a kedvenceim. Igazi badass ruszki hősnő, nem csak valami mondvacsinált papírmasé szereplő. Kőkemény és mindenre elszánt. És vajon kit akar ő is elkapni mindenáron ...? A válasz természetesen Die Jägerin. :) Kedveltem Iannel és Tonyval alkotott hármasukat, a szenvedélyt, az elszántságot. 

Jordan is erős nőalak, nem totojázik, tud az ösztöneire hallgatni, nem kényeskedő, és a lényegre koncentrál. Tonyt sem vonja feleslegesen kérdőre, amikor rájön a mozgatórugókra, hanem habozás nélkül áll a jó ügy oldalára. :) Szeretem Quinn nőit, mert nincsenek meg bennük a nyafka, határozatlan vonások, amik agyoncsapják a női karaktereket. És kedvelem azt is, ahogy szerelmi szálakat bonyolítja, finoman, szinte csak mellékesen, nem zavaróan alakulnak a szereplők romantikus kapcsolatai. Pont amire vágyom: van románc, de nem az a lényeg, anélkül is megáll a lábán a könyv, és a történet fősodrán és izgalmain van a hangsúly. 

Nina, Ian, Tony, Jordan és a vadásznő még sokáig velem lesznek. 

Külön öröm volt magyar szavakkal is találkozni a kötetben, kiváltképp érdekes volt ez az audio verzióban! :) De nagyon tetszett és hangulatos volt az a néhány orosz kifejezés is, amit belecsempészett a szerző. 

Ó, és a The Alice Networkből ismert Eve Gardiner is feltűnik egy jelenetben - nagyon szuperek az ilyen apróságok, amivel megörvendeztetik a szerzők a rajongókat (fan service, hát mondjatok erre egy jó magyar szót! :D De lehet felőlem orosz is!).

Értékelés: 10/10 Remek történet, sokrétű, gördülékeny, csak ajánlani tudom! 

Címek erdeje

Forrás.

A Témázunk ehavi választottja a Címadások krónikái - félrevezető, nevetséges, vagy épp szuper könyvcímek lett, aminek nagyon örültem, aztán viszont nagyon megrémültem, hogy mennyi minden jutott eszembe róla, és ez vajon milyen hosszúságú posztot eredményez majd... 

A cím és a borító olyan dolgok, amik a grafikai tervvel, betűtípussal együtt akár azonnal bevonzhatnak, ugyanakkor éppúgy el is tántoríthatnak a könyvtől. A kinézet persze a történet szempontjából másodlagos, de egy frappáns cím kétségtelenül hatásos marketingfogás, és gyakran ez az első és egyetlen infónk a könyvről, mielőtt még felemelnénk egy közelebbi mustrára, fülszöveg-olvasásra. A címadás szerintem nem könnyű dolog, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok szerző dolgozik csak munkacímekkel, amiket aztán átvariál, vagy csak a legvégén ad/talál igazán megfelelő címet alkotásának.  A cím árulkodó a témára és a stílusra is akár, ezért tényleg sok múlhat rajta, főként, ha a szerző neve önmagában nem adja el a könyvet - ismert nevek, kedvenc szerzők  előnyben, tőlük valószínűleg egy Kartámasz vagy amit akartok című könyvet is megvennénk, mert tényleg még a bevásárlólistájukat is szívesen olvasnánk. 

Épp egy pár nappal ezelőtt gyomláltam a Goodreadsen a "want to read" kategóriámat, és ez jó alkalom volt arra, hogy áttekintsek egy csomó címet a várólistámról, illetve, hogy el is csodálkozzak némelyik könyvön, hogy mégis hogyan, és miért került oda. Egy csomó címet találtam, amik egyszerűen csak szembejöttek és megtetszettek, gyakran persze a borító kinézete is hozzájárult ehhez, de egyébként semmit nem tudtam ezekről a könyvekről, és most sem igazán emlékeztem rájuk, hogy is kerültek listára. 

Ilyen, számomra érdekesnek tűnő címek voltak: The J.M. Barrie Ladies' Swimming Society, Reasons She Goes to the Woods, és a The Bookish Life of Nina Hill, amik közül az utolsót emelném ki, mert klasszul is néz ki, meg mert egyértelmű, hogy mindenféle bookish címek azonnali triggert jelentenek, hogy legalább pár pillantást vessek az adott könyvre, mert érdekes lehet. ;) 

A könyves címeken kívül még a macskás és a kávés címekre is automatikusan rázoomolok, és meglesem, vajon tényleg érdemesek-e olvasásra.

Szerintem a címeknek többnyire jót tesz, ha rövidek, nem túlbonyolítottak. Egy-egy odavetett szó is elég, és hatásos tud lenni. Persze az, hogy mennyire jól tükrözi a tartalmat is, gyakran csak a puding próbájával derül ki. (Apropó, A puding próbája egy elég klassz sütireceptes könyvcím is lehetne. ;D)

Egyszerű, rövid, odavetett címek, amik tetszenek.: Törésteszt, Párducpompa, Pixel, Vonalkód, Dafke, Ajvé, Slam (Betoncsók) Room (A szoba), Papírsárkányok, Hurok, Macskakő, Csigaház, 1984. Az is jó, amikor egy női név csak a cím, pl.: Vera, Szonyecska. 

Van néhány olyan könyvcím, amivel mindig küzdök, mert valamiért nem tudom megjegyezni őket... Az egyik ilyen az éppen aktuális olvasmányom, Elena Ferrantétől Az elvesztett gyerek története... Mi ebben a nehéz, kérdezhetnétek...? Az a fránya elveszett/elvesztett gyerek/gyermek kérdése. Állandóan le kell ellenőriznem, hogy is van, és láttam már blogbejegyzésben is, hogy más is elrontja,  de talán megtaláltam a megoldást, hogy jegyezzem meg: az első szó benne az eggyel több betűs verzió. :D 

Sose jut eszembe elsőre Jen Campbell könyvének a címe: The Beginning of the World in the Middle of the Night sem, valahogy lesz belőle, The End of the World is, meg The Beginning of the End is... :D 

Sorozatok címeinél sokféle trendet megfigyelhetünk. 

Sokszor jellemző, hogy a szereplő neve és valami a címe minden kötetnek, jó példa erre a Harry Potter sorozat is, de akár Maigret felügyelő történetei is. Aztán van, aki a névhez mást passzint, pl. Graeme Simsion Rosie-könyveinek címei: The Rosie Project, The Rosie Effect, The Rosie Result. 

Tetszenek Gail Carriger címei is, annak ellenére, hogy nem minden sorozatával vagyok kibékülve. 

A Napernyő Protektorátus/ The Parasol Protectorate  címei mind valamilyen -lessek, -talan/telenek: Soulless/Lélektelen, Changeless/Változatlan, Blameless/Szégyentelen, Heartless/Szívtelen, Timeless/Időtlen. 

A Custard Protocol spin-off címei is egy jó kis mintát követnek: Prudence, Imprudence, Compentence, Reticence. :) Mondjuk én ezt feladtam az Imprudence után, de a címeken nem múlt volna, ötletes sor. 

A Finishing School sorozatnál pedig alliterálni kezdett Carriger: Etiquette&Espionage, Curtsies&Conspiracies, Waistcoats&Weaponry, Manners&Mutiny, és ezt folytatta az új, Delightfully Deadly sorinál is: Poison or Protect, Defy or Defend. 

Sorozatok közül Charlaine Harris True Bloodja (Sookie Stackhouse) jutott még eszembe, amikbe az eredeti címek közt mindbe bekerült a "dead", míg magyarul ezt egy idő után a "véres" váltotta, de ott nem tudtak olyan egységesek lenni a címek.

Forrás.

Van még néhány olyan cím, aminél jobban tetszik az eredeti verzió valamivel, pl a Harry August csodálatos élete, aminek eredetileg The First Fifteen Lives of Harry August volt a címe. 

Aztán itt van az Előttem az élet is, aminek persze semmi baj nincs a címével, de a francia eredeti az egyik legszebb, legdallamosabb cím: La vie devant soi. :) 

Joanne Harris Csokoládé sorozatáből a második kötet eredeti címét különösen kedvelem (meg magát a könyvet is ;)), de sajnos kicsit erőszakosan ragaszkodtak a magyar verziónál a csokoládésításhoz, így lett a The Lollipop Shoesból Csokoládécipő. A harmadik kötetnél is mindenképp csokoládé kellett, ott a Peaches for Monsieur le Curé-ből lett Csokoládés barack (de legalább nem Csokoládé és fátyol, ami az első terv volt...), de halleluja, negyediknek már nem kaptunk Csokoládés epret, hanem maradt a tükörfordítás, és Az epertolvaj (ami mellesleg külsőre is csodás!).

Saját kép.

Rowling Cormoran Strike-os könyvei szerintem remek címeket kaptak, de a fordítás nem mindig tudta jól követni őket. Míg az első két részből egyértelműen következett a Kakukkszó és A selyemhernyó, a 3-4. kötetek szerintem kaphattak volna jobb címet is a Gonosz pályánál és főleg a Halálos fehérnél, aminek így amúgy semmi értelme. Nektek van jobb címötletetek utóbbiakra? 

Karen Marie Moning Fever sorozata nagy kedvencem, de eleinte bajban voltam, hogy sorban megjegyezzem a hasonló címeket: Darkfever, Bloodfever, Faefever, Dreamfever, Shadowfever. Ezután átváltott másik stílusba, és jött az Iced meg a Burned, amik után amúgy Flayed jött volna de aztán átvariálta Moning, és lett helyette Feverborn és Feversong, ismét behozva a fever szót a kötetekbe. A 10. epizód megint új irányt vett: High Voltage, és a 11. meg pláne: The Kingdom of Shadow and Light, ami abszolút Sarah J. Maas címadásaira hajaz. Maas sorozata csupa ilyen címből áll: A Court of Thorns and Roses, A Court of Mist and Fury, A Court of Wings and Ruin (ezt se tudom megjegyezni, mindig Wars and Ruin jut eszembe), A Court of Frost and Starlight, amiket előszeretettel használnak rövidítve a rajongók: ACoTaR, ACoMaF, ACoWaR, és az ACoFaS ami nem hangzik ugyebár olyan jól magyarul... :D Moning új kötete is hasonló felépítésű, és biztos vagyok benne, hogy AKoSaL-ként fogjuk emlegetni. Ez persze nem újkeletű, a HP köteteit is előszeretettel emlegettük régen, rajongói fórumokon a címek kezdőbetűinek betűszavaival: PS, CoS, PoA, GoF, OotP, HBP, DH. :) 

Na de hagyjuk a rövidítéseket, és nézzünk egy pár hosszabb - vagy legalábbis nem egyszavas - címet, amik szintén lehetnek figyelemfelkeltőek. 

Szerintem remek címeket kapott On Sai Calderonjának mindkét része, amik tükrözik a humorát is a köteteknek: 

Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál :)) 

A felkiáltójeles címeket nem kedvelem (pl. Jókai Anna: Ne féljetek!), de a kérdésfeltevés jó lehet, és szintén kíváncsivá tesz. Jó példa erre egyik kedves olvasmányom, a Hová tűntél, Bernadette? 

Forrás.

Akadnak aztán kifejezetten "szép" címek, persze ez ízlés dolga is. Nekem ez a csokornyi könyv jut eszembe a szép címekről: 

The Rose of Sebastopol, Girl with a Pearl Earring, Az essexi kígyó, Az evertoni órásmester, Macska a galambok között, A fülemülepadló, Galambok őrizői, Óceán az út végén.

Azok a címek, amik hordoznak némi ellentmondást magukban szintén rögtön megmozgathatják a fantáziánkat, pl. a Big Little Lies/Hatalmas kis hazugságok, vagy az Eleanor Oliphant köszöni, jól van, amiből azonnal arra következtetünk, hogy valószínűleg nem, nincs is annyira jól ez az Eleanor... 

Illetve az is jó, ha rögtön visszakérdeznél valamit, pl.: Odakint sötétebb - na jó, de miért? Mielőtt a kávé kihűl - mert ha kihűlt? :) 

A ritmusos, vagy rímelő címek is jobban megfoghatnak, persze nem kínrímekre kell gondolni, ha erőltetett, akkor régen rossz. De pl. a Nincsenapám, seanyám, vagy a Csupasz nyulak is tök jól hangzik, ahogy a The Testament of Jessie Lamb is mindig ritmikusan skandálódik a fejemben, ha eszembe jut. 

Aztán ott vannak a fura és még annál is furább címek, amikre azonban mindenképp érdemes figyelni, mert gyakran szuper könyveket rejtenek. ;) 

Vannak olyan fura címek, amik már annyira beépültek a köztudatba, hogy nem is tartjuk már őket furának, ilyen pl. a Családom és egyéb állatfajták. ;) De Durrellnek több ilyen címe is van, és talán pont emiatt tetszett meg, és lettem rá kíváncsi... Az első tőle beszerzett és olvasott könyvem ugyanis nem volt más, mint A halak jelleme. :) De nem kevésbé vicces, jópofa A bafuti kopók, a Fogjál nekem kolóbuszt, vagy A hahagáj. :) 

Az egyik legfurább cím nekem, amiben még az agyam is elbotlott párszor, az a Szikomorfán születtem. Mert a mikormorfán mi? Ja hogy ez egy fafajta tényleg, oké... :D 

De nem szokványos a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság címe sem, mert ugye mégis mi az a krumplihéj-pite. 

További fura címek az olvasott könyveim közül: Kalahári gépíróiskola férfiak részére, Szerencsére a tej/Fortunately the Milk, A sündisznó eleganciája/The Elegance of the Hedgehog, Let's Explore Diabetes with Owls, Milyen egy női mell?, Félemmetes géjpezet, Let's kifli, Május 35. Piktek és mártírok. És máshonnan is: Cicikrisztus (erről ciciperverz jut eszembe a Bridget Jones filmekből :D), A Short History of Tractors in Ukrainian/Rövid traktortörténet ukránul (o.o), Esznek-e a halottak epertortát?, Smorc Angéla nem akar legóba lépni, A citromtorta különös szomorúsága, A prímszámok magánya, Vízilónaptej és más történetek kémiából, Az. 

Kifejezetten hülye, és taszító címre hirtelen csak egy jutott eszembe, Kiss Ádámtól a Szütyiő, ami szerintem borzalmas. 

Nektek mi a kedvenc könyvcímetek, milyen könyvcímek keltik fel a figyelmeteket? Mi az, amitől furává válik egy cím? Melyik könyvcímtől áll égnek a hajatok? 

Ha tetszik a témaötlet, csatlakozzatok poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek címes fejtegetései:

Dóri, Kritta

Utóvéd később csatlakozók):

Forrás.

Joanne Harris: Blueeyedboy

Joanne Harris Kékszeműfiúja tíz éve került a birtokomba, megjárt kétévente egy-egy várólista csökkentős listát is, lekerülni mégis csak most került le róla.

Tavaly újráztam az Urak és játékosokat (Gentlemen and Players) majd pedig A St. Oswald fiúiskolát (Different Class) is elolvastam. A Kékszeműfiú is a St. Oswald kötetek közé van sorolva, de önállóan olvasható bármelyik kötet. Ebben az iskola maga csak érintőlegesen szerepel, egy külső helyszín, egy sokat emlegetett, de mégis a periférián maradó dolog. Devin tűnik csak fel egyszer az ismertebb tanárok közül egy jelentben. A városka azonban ugyanaz, Malbry, ahol is megismerjük Gloria Greent és az ő három fiát.

Egy webnapló blogbejegyzései révén ismerkedünk meg az elbeszélővel, blueeyedboy-jal, és az ő virtuális és valós életével, kitalált és valódi emlékképeivel, hamis és igazi gondolataival, érzéseivel, képességeivel... Ha ez zavarosan hangzik, az bizony azért van, mert az is. Egy igazi intellektuális káosz az, amit Joanne Harris teremt a kékszeműfiú szavaival, akit aztán időről időre felvált egy új elbeszélő, Albertine, de természetesen ő is a webes felületen, a badguysrockon posztol. 

Ezeknek az írásoknak egy része publikus, egy része pedig csak az írója számára látható, zárolt adat. A publikus bejegyzések alatt jönnek a kommentek is, ebből ismerjük meg ennek a kis virtuális közösségnek a tagjait, Clairdelune-t, chryssie-t, JennieTrickst, Toxicot, és a többieket. Ők mind valahogy jobban boldogulnak a virtuális térben, és egymást biztatva írnak különféle sötét, kitalált történeteket (ilyenkor azért hirtelen szívesebben írnék angolul, mert ugye, hogy mennyivel jobb azt olvasni, hogy dark fiction). Kékszeműfiú elkezdi egymásba szőni rövid sztorijait, magával rántva a közönségét azzal, hogy egyrészt mi is fog történni, és hogy vajon ebből mennyi lehet igaz? Amikor mesterien kieszelt, szinte a véletlen művének tűnő gyilkosságok a téma, akkor ez egyáltalán nem lényegtelen kérdés... 

"To provoke a reaction with words alone is surely the greatest victory. That's what my fiction is for. To incite. To see what reactions I can collect. Love and hate; approval and scorn; judgement and anger and despair." 

A badguysrock valószínűleg csak egy sima chatszoba/blog-szerű felület, én mégis a dark web egyik ijesztő sarkának láttam, és erre a simulékony hangnemben előadott, ámde igazán hátborzongató sztorik csak ráerősítettek. Az egész nagyon romlott, beteg, és mindezzel együtt zseniális, ahogy össze van rakva. Megemlítve egy huszadrangúnak, mellékesnek gondolt szereplő, egy név, egy érzet, egy gyerekkori emlék, ami aztán 100 oldallal később ismét visszaköszön, újabb 100-zal később jelentősége is lesz, miközben az ember próbálja kapargatni és a markában tartani az összes többi információt is, hogy azokból majd hátha kibogozza, mi is a valódi, és mi fog történni, de hiába: az egész olyan, mint a víz, kifolyik az ujjaink közül. 

"The truth is, no one really cares. Few are the deaths that diminish us. Apart from losses within our own tribe, most of us feel nothing but indifference for the death of an outsider." 

Rettentően okos könyv, de tényleg rettentő is. Bármi igaz lehet benne, és annak az ellenkezője is. Teljes bizonytalanságban tartja az olvasót, a legvégsőkig. Bonyolult és kegyetlen. Bevallom őszintén nehéz is volt olvasni, mert nem egy olyan könyv, ami könnyen adja magát. Végig koncentrált figyelmet igényel, nem tűri az elkalandozást, és egyaránt próbára teszi a dedukciós képességeinket és a fantáziánkat is. Olyan, mint egy labirintus, és ahelyett, hogy kifelé igyekeznél belőle, a szerző egyre csak beljebb sodor, csakis mélyebbre keveredsz, és aztán a legközepén felfal a sövény maga... 

Gloria és a fiai - Nigel, Branden és Benjamin - kapcsolata megérne egy misét, külön elemezgetni, és sorra venni a rémségeket, a lelki terrort, amiben nevelte őket... Az biztos, hogy én is élvezettel taposnám el a porcelánkutya gyűjteményét... A három fiú, Albertine, a doki, Emily White és a White család többi tagja, de még a malbry-i pletykás vénasszony egylet tagjai is egytől egyig részletesen kidolgozott, összetett karakterek. 

A sokféle történetszál, és az, hogy nem tudod, mikor van szó fikcióról, mikor pedig valós események átiratáról, tényleg teljes zűrzavart alkot, és állandó feszültségben tart. Nagyon lassan és sokára, hosszú és alapos felvezetés után jönnek a csavarok, trükkök, és a tükrök a trükk mögött, és még akkor is borzasztó sok elem hiányzik a puzzle-ból. 

Különleges részek a könyvben a szinesztéziával kapcsolatos érzékletes leírások, szavakhoz, vagy épp zenéhez kapcsolt színek, szagok és érzékek állandó felbukkanása, ami egy hol kellemes, hol nagyon kellemetlen élményréteget képez a konkrét eseményeken felül. 

Valamennyire nyitott vége van, kicsit az olvasóra bízva a maradék bizonytalanság kedve szerinti eloszlatását. És közben ott marad az a kis fülbe sugdosó érzés is: megértettem? Jól értettem? 

Jól tudjuk, hogy Joanne Harris igazi kaméleon, ha műfajokról és stílusról van szó, és ezúttal egy vérbeli, csavaros, virtuális thriller a végeredmény. 

A St. Oswald kötetek közül továbbra is az Urak és játékosok a kedvencem, de nem kizárt, hogy a Kékszeműfiút is újraolvasom majd, újrafejtegetem a rétegeit. Ajánlom, de csakis kipihenten, odafigyelve, különben sutba fogjátok vágni. 

"Everybody's story starts in the middle of someone else's tale, with messy skeins of narrative just waiting to be unravelled." 

Az idézet A tizenharmadik történetet juttatta eszembe, ahol szintén elemezgettek hasonlókat. :) 

Ez volt idén a 12. várólista csökkentős olvasmányom, egy igazi matuzsálemmel zártam így a kihívást. :) 

!!!SPOILER!!! Senki ne olvassa el, ha el akarja olvasni a könyvet!

Egy picit azért felkészültebb voltam, most, hogy már a másik két, hasonló kötetet olvastam, kezdettől gyanakodtam személyazonosság váltásokra, arra, hogy kiderül, nem is az írja a blogot aki, és részben igazam lett, de ez nem az egyetlen csavar volt. (128. és 160. oldalak!) 

Olyan elvetemült elképzeléseim is születtek - mert tényleg annyi összezavaró apró részlet van -, hogy talán az egész badguysrock csak kékszeműfiú fejében létezik, és az összes többi kommentelő is ő, és ők mind egyetlen, hasadt személyiség. Arra is gyanakodtam, hogy Albertine nem is létezik. 

JennyTricksre nem jöttem rá, bár a végén gyanakodtam arra, hátha Ma olvassa a blogot valahogy. Albertine is oda volt már lökve az elején, egy kósza említésként, de csupán egy leendő áldozatnak tűnt, nem gondoltam volna, hogy ennél sokkal több szerepet kap majd. 

Szerintem a végén Ma jön be a szobába. De ugyanolyan jó akkor is, ha Albertine. :) 

Egyébként sajnos zavarosak az emlékképeim a Different Classról, de azt tudom, hogy volt benne Winter,  az új takarító, aki az anyjával, Gloriával él, porcelánkutyákkal... Nyilván ők azok, de a részletekre már nem emlékszem, ők ott eléggé az oldalvonalon mozogtak.

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Érdekes szavak, kifejezések:

- poofter: (szleng) buzi
- fracas: csetepaté, perpatvar
- uncouth: vad, durva
- cockerel: kiskakas
- juggernaut: vak imádatot kiváltó dolog, eszme, amiért valakik vakon feláldozzák magukat
- mawkish: émelyítő, érzelgős, ömlengő, szenvelgő
- conjecture: sejtés, feltételezés
- transgress: áthág, megszeg
- contrition: bűnbánat
- creosote: karbolsav
- remora: gályatartó bojtorjánhal! - nagyon fontos szó! :D
- aspidistra: kukoricalevél
- inimical: ellenséges, mostoha, kedvezőtlen
- obfuscate: elkábít, összezavar
- escutcheon: pajzs, címerpajzs
- subterfuge: ürügy, kibúvó, mentség

Friss könyvek, filmek, egyéb nyalánkságok

A könyves események elmaradása ellenére azért lehet találkozni új és közelgő megjelenésekkel a könyvpiacon. Ezek közül gyűjtöttem össze néhányat, amire felfigyeltem, illetve pár új Netflixes adaptációt, és egyéb érdekességet is ajánlok a poszt végén. ;) 

A kollázst a canva.com-on készítettem.

Kondor Vilmos: Budapest noir

A járványhelyzet elején ingyenesen elérhetővé tették Kondor Vilmos Budapest Noir című könyvét hangoskönyv verzióban, méghozzá Németh Kriszta, vagyis 'cippo' felolvasásában. A könyv mindig ott figyelt nálam a periférián; érdekelt is, meg nem is, kicsit ódzkodtam belevágni, mert sorozat, ugyanakkor vonzott a magyar noir, amit műfajában hiánypótlónak címkéztek fel. 

A szerző kilétét egyébként homály fedi, a Kondor Vilmos egyértelműen álnév (szépen rímel magánhangzóival a kötet főhősének Gordon Zsigmondnak a nevére is, talán az eredeti név is ilyesmi?), habár néhány hamis (?) életrajzi adatot lehet róla találni, ez az egész csak egy lepel, inkognito. Én arról sem vagyok meggyőződve, hogy egyáltalán férfi. De, ahogy Elena Ferrante esetében is, az alkotónál egy valami fontos nekem igazán: a műve. 

A Budapest Noir a Bűnös Budapest ciklus első része, összesen 5 részes, plusz van még egy kiegészítő novelláskötet is, és - ahogy az már szinte kötelező manapság -, három előzmény is, mindez két különböző kiadónál, szóval rakjátok össze, hány kötetes is végül. ;) Egy viszont szinte biztos: szerintem számomra egykötetes marad, és nem azért, mert annyira rossz lett volna, hanem mert egyszerűen annyira nem rántott be, hogy belebonyolódjak a többi részébe is, elköteleződést nem váltott ki. A folytatásokról egyébként is azt hallottam, csökken a színvonal, a hitelesség. Emellett pedig ez a felolvasás annyira jó volt, hogy sajnálnám, ha ez a kis plusz hiányozna a többi epizódnál - amikből persze nincs hangos verzió. Németh Kriszta andalító hangja, kellemes hangszíne rengeteget dobott a könyvön szerintem. 

A Budapest Noir a '30-as évek Magyarországán, Gömbös Gyula halálakor játszódik. Főhőse, a már említett Gordon Zsigmond, bűnügyi zsurnaliszta az Est című lapnál.  Amikor egy zsidó lány holttestére bukkannak, Gordon elsőként értesül a hírről, és mivel épp nem sokkal korábban látott néhány ledér fotót ugyanarról a lányról, méghozzá főnöke irodájában, egy nyitva felejtett fiókban, elköteleződik az ügy iránt, és újságíróból nyomozóvá lesz. A kérdezősködés, puhatolózás azonban veszélybe sodorja őt is, és barátnőjét, Krisztinát is... 

Azt, hogy történelmileg mennyire hiteles egy regény, azt hiszem én vagyok képes legkevésbé megítélni... A történelem nem az én asztalom. Én általában elhiszem a regénynek, hogy akkor ez így, vagy úgy volt... De olvastam, hallottam pár helyen, hogy nem egészen pontos, ezért kicsit én is "hegyeztem rá a fülemet", hátha feltűnik valami. Nos, úgy, hogy a '30-as évek Magyarországáról magamtól sajnos egyetlen sort sem tudtam volna mondani (ülj le PuPi, egyes!), és nem ismertem az akkori politikusok neveit sem, nehéz helyzetben voltam. Ennek ellenére két dolog feltűnt: a forgalom és a független nők. Vagyis, egyrészt: amit leír reggeli forgalomként, azt el nem tudnám képzelni a '30-as évek budapesti forgalmaként (még ha nagyrészt lovaskocsikkal volt is tele). Mellesleg pedig annyit bértaxizik Gordon, hát honnan van erre pénze egy újságírónak? És ennyire sűrű és gördülékeny volt a tömegközlekedés Budapesten a két világháború közt? A nők pedig, vagyis főként Krisztina - de talán Valériát is lehet említeni -  nagyon talpraesett, független, önálló nőként jelenik meg. Gordonnal csak úgy "járnak", nincs házasság, se a gondolata, elvárása a levegőben, plusz saját kis munkája van, ráadásul baromira modern is, fotóz, illusztrál, stb. Ez olyan volt, mintha Krisztina a mostani világból lépett volna át jópár évtizeddel korábbra. Amikor pedig ajánlatot kap külföldön a Penguintól, akkor is megakadtam egy pillanatra. Persze biztos volt már akkor Penguin is, de hogy ez az egész szcenárió és életút valahogy túl modernnek tűnt a '30-as évek Magyarországában. 

De ettől elvonatkoztatva, ha a hangulatot nézem, hozta a noirt, annak szokásos elemeivel: alvilági alakok, verőemberek, kávéházi találkák, italozás, stb. Sejtelmes volt és kellemesen füstös, lassú folyású. 

A szóhasználat, stílus is nagyon klappolt, és Gordonon kívül is voltak még jó karakterek, pl. a már említett Krisztina, illetve a nagy lekvárfőző tata, Mór. De Czövek, a bértaxis megjelenését is nagyon kedveltem. :) 

Ami kicsit sok volt viszont, és kifejezetten nem tetszett: az illegális bokszmeccsek, és ezek szereplői, ez a mocskos világ, és a sok erőszak benne. A lány halálával és Gordonnal kapcsolatban is túl sokszor kellett hallani/olvasni a gyomorszájon vágást, és fájdalmasan hosszú és részletes volt a verőlegényes jelenet is, ami egy idő után szerintem átesett a ló túloldalára, és belülről azt rikoltottam, elég már a "ki hova üt és rúg"-ból.

Ami pedig kicsit kevés volt: a nyom, a fordulat, a gyanúsított, vagy egyáltalán gyanúsítható személy. Egyszóval, nem volt igazán izgalmas, bonyolult, vagy csavaros maga a bűntény. Nagyon lineárisan haladt előre, és hagyta magát vitetni a hangulati elemekkel, pusztán ezekre támaszkodva. 

7,5/10

A Budapest Noirból néhány éve film is készült, Kolovratnik Krisztiánnal és Tenki Rékával a főszerepben. Még gondolkodom, megnézzem-e, szerintetek érdemes? :) 

Érdekes szavak, kifejezések:
katafalk = ravatal https://hu.wikipedia.org/wiki/Ravatal
szervilis - szolgalelkű, megalázkodó

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

"Úgy kacagtak az átírótömbben a görbén húzott, gyönyörű betűk, mintha szeretnék egymást. Mintha egy vonalba húzták volna az összest, és ha akarnám, megfognám a végét, akár a malac farkát, és ki tudnám egyenesíteni az egészet."

Márciusban láttuk a Megyek utánad című darabot, ami Grecsó Krisztián azonos című könyvéből készült, és már akkor eldőlt számomra, hogy szeretnék megismerkedni az írásaival is.

Bár tavaly már megvettem a Vera című kötetet, most mégis a Harminc év napsütést, egy tárcanovella gyűjteményt vettem előbb kézbe. Már az első két-három novella jóleső könnyek közt hagyott, és azzal a megmásíthatatlan érzéssel, hogy nekem Grecsótól MINDEN kell. ♥ Azt hiszem ritka az ilyen erős, azonnali kötődés a szerzőkkel, jó volt megélni a pillanatot, még akkor is, ha a feltétel nélküli lelkesedésem egy picit alábbhagyott, ahogy a családi történetekről másféle sztorikra is átnyergelt Grecsó. A kötet néha leült, vagy csak olyan darab-darabok jöttek, de összességében ezekből volt kevesebb, több a megkapó, emlékezetes írás benne. 

"…sodortam együtt mamával a bögyörőt, amit ma úgy neveznek, gnocchi, de akkor még nem tudtuk, hogy idővel majd olaszul kell szólítani a bögyörőt, mi csak sodortuk."

Imádtam Juszti mamát, és a vele kapcsolatos történeteket, de ugyanúgy Vera és Daru felvillanásait is, igaz, előbbit még nem is ismerem közelebbről, utóbbit is csak színpadról valamelyest, mégis kicsit ismerősként köszöntöttem őket. 

"Nem volt mese, le kellett győzni a viharfelhő méretű kétségbeesést, lenyelni a torkomban galádul bálozó sírást, és futni a lány után."

A '90-es évek retro romantikája, kamaszszerelmek, nagymamával való balatoni nyaralások, vagy lekvárfőzések megidézik saját hasonló emlékeinket. Ez az édes-bús nosztalgia végig ott rejtőzik a sorok közt. Ismerős, utánozhatatlan hangulatok törnek elő, pláne Grecsó csodás, érzékeny, de nem giccses tolmácsolásában. Néha persze direkt rá-rábök azokra a fránya érzelmekre, felkavarva rég feledésbe merült dolgokat, ízeket, színeket, valami másságot, ami arra az időszakra olyan jellemző volt.

"Hosszú, téli este volt, végtelen, nyúlós percekkel, ahogy a kiskamaszok látják az időt, amikor egy hétvége még hetekig telik, az iskolai szünetek alatt meg azt is el lehet felejteni, merre van a katedra, és hogy van olyan szó egyáltalán a világon, hogy vektor. Unatkoztunk, mert a sok idő semmire sem jó, a sok idő csak akkor kell, ha nincs, és mi fetrengtünk abban a rengeteg felesleges percben."

Szabó Magda jutott eszembe róla itt-ott, és ennél nagyobb dicséretet azt hiszem nem kaphat. ;) Bár Magdánál persze lényegesen könnyedebb, felszínt kapargatóbb, rapszodikusabb és lázadóbb is a szöveg, mégis olyan gyönyörű mondatokat, képeket, hasonlatokat tudott adni, amiken öröm elidőzni. 

"vallomások kócos katedrálisa"

"fátyolos idő volt, eltűnt a határ, mintha bezacskózták volna az eget."

"Csak az ég küld ilyen ritka pillanatokat. Amikor tudod, vizsgázol, de nem számít, ha megbuksz. Be vannak lakkozva a percek."

Szerettem, hogy mennyire sokféle történetet mutatott meg, a kamaszkor esetlenségétől a vadulós zenekar-alapításokon, és a felnőtté válás nehézségein át, a szelíd, szeretetteljes családi emlékekig. Sok novellánál a cím a legvégén nyer értelmet, akár éppen úgy, hogy az utolsó sorra a novella címe lesz maga a "válasz". Ez a szerkesztésmód különösen tetszett. És ha már válaszok, ezt az idézetet sem tudom kihagyni a bejegyzésből: 

"Áll egy férfi és egy nő egymással szemben, mint tánc előtt, vagy mint a nagy pillanatokban, amikor szinte biztos az „igen”, és mégis kérdezni kell. De kérdezni, vágyni, szeretni kegyetlenül nehéz, mert a kérdés maga a döntés, az akarás, az elhatározás. Hát ezért olyan gyávák a férfiak, ha kérdezni kell."

Megkapó, már az első történettől abszolút magával ragadó kötet, nagyon-nagyon jólesett olvasni.  

Nyomokban még egy kis Harry Pottert is tartalmazott: 

"Ahogy néztem, az jutott eszembe, hogy Harry Potter manzárdja is a lépcső alatt volt, és mennyi mindent kibírt az ifjú varázslótanonc. Bennek is menni fog. Bár arra nem emlékszem, hogy Roxfortban volt-e olyan erőpróba, hogy folyamatosan magyar kisüstit kell inni."

Kedvenc történetek: Össze kéne szedni ♥, Anyám első süteménye, Remények, Ildik, Aki mást szólít apának, Lakjon, mondjuk, Ercsiben, Kamaszok, Micsoda idők, micsoda lábak, A tejút és a festett ló, Nagymama karácsonyra, A férfiak sose tudják, Két korty svédcsepp, Csendes kalendárium, Himnusz egy női bokáról, Kémlelő.