Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat

Szeretek Almási Kittit olvasni, mert valami állandó derű sugárzik a szavaiból - aminek szerencsére nincs hurráoptimizmus jellege -, még akkor is, amikor irigységről, rosszindulatú pletykálkodásról ír. 

Ebben a kis vékonyka kötetben három, egymással szorosan összefüggő témát jár körbe Kitti, amiben mindenki érintett, még akkor is, ha azt gondolja, hogy nem... 

A kibeszélésről és magáról a pletykáról talán jó lett volna még kicsit hosszabb kifejtést olvasni, vagy több példát látni, de az is igaz, hogy talán nem nagyon érdemes tovább boncolgatni a témát, csak saját - szomorú - tapasztalatszerzéssel válhatunk benne okosabbá. 

A kötet tele van olyan általános érvényű gondolatokkal, amiket felhasználhatunk, ha ránk törne az irigység, vagy amikor ránk irigykedik valaki. Szépen körbejárja, mennyire rossz a sikerkultúránk Magyarországon, és hogy milyen alapvető mechanizmus emiatt a javak kisebbítése, a sikerek takargatása társaságban, hogy nehogy mások megsejtsék, elirigyeljék, rosszat gondoljanak... és hogy kibeszéljenek, pletykáljanak a hátunk mögött. Ez mind egy összefüggő hálót alkot. 

"A siker tehát Magyarországon egyszerre vágyott és megvetett állapot, amelyre úgy törekszünk, hogy közben gyakran vissza is fogjuk önmagunkat, mert félünk mások irigységétől és rosszindulatától. Ha pedig valaki mást kényszerűen sikeresnek kell elismernünk (holott nem esik jól), akkor roppant kreatívan tudjuk meggyőzni magunkat, hogy ez miért is nem olyan nagy szám valójában." 

Nem nagyon büszkélkedhetünk a sikereinkkel, elért eredményekkel, csak nagyon válogatott társaságban, ezt én is tapasztalom. A sikeresség valamiben rendszerint csak gyűlölködést von maga után, irigységet, hogy nekünk ez sikerült, ugyanakkor persze az adott illető soha nem csinálná végig azt az utat, amivel elérte az irigyelt személy az eredményét... 

Én személy szerint sokkal jobban szeretnék egy támogató jellegű társadalomban élni (északi népek, angolszászok? csak találgatok), ahol nem kell pironkodva beszélni valami olyasmiről, amim van, amit elértem, amit éppen megvalósítok. 

"Az irigységkerülés ugyanis olyan zsigeri szinten munkál bennünk, hogy amint csak felmerül, hogy a másik esetleg megkívánhatja azt, ami a miénk, ösztönösen elkezdjük a magunkét kicsinyíteni - és esetleg az övét nagyítani -, nehogy irritáljuk őt. Ez a stratégia azonban sokszor csak még irritálóbbá tesz minket." 

Bár az irigység elhárítására jó módszer az understatement, azért át lehet vele esni a ló túloldalára és önsajnáltatónak tűnhetünk vele, visszatetszést kelthet. Ezt talán tényleg csak a britek űzik igazán jól. 

A rossz magyar mentalitás jellemzőinek sorában nagyon elöl van a bárki sikerének ferde szemmel való fürkészése és degradálása, csak hogy kevésbé tűnjön szarnak, hogy a másiknak nincs semmi felmutatnivalója... A rossz irigység országa vagyunk, és rendszerint tisztességtelen módszert sejtünk bárminek az elérése mögött (úgy kevésbé fáj...) Elég jellemző a "Dögöljön meg a szomszéd tehene is!" hozzáállás is, nehogymár jó legyen valakinek, ha nekem rossz. De inkább nem elemzem tovább, mert annál elkeserítőbbé válik. 

Érdekes volt olvasni arról, hogy létezik egy olyan kifejezés, hogy "invidious proximity": kevésbé irigyeljük azokat, akik jóval felettünk állnak, magasabb pozícióban, elérhetetlen helyzetben vannak (pl. uralkodók), mindig a hasonlót, a hozzánk közelit irigyeljük jobban, még ha csak kicsit kiugróbb is a teljesítménye a miénknél. Ez azért (is) lehet, mert ott lappanghat az érzés: ez nekem is sikerülhetett volna... Ezért vezet mindig ellenségeskedésbe amikor pl. egy csoport tagjai közül az egyiket a többi főnökévé emelik... 

De őrületes frusztrációkat tud okozni ilyen téren a social media is, és főleg a facebook, ahol nyomon követhetjük a korábbi osztálytársakat, munkatársakat, mindenkit, és ahol persze bárki felépíthet valami álomba illőnek tűnő életet. Természetes, hogy a boldog pillanatokat osztjuk meg magunkról, miközben közel nem biztos, hogy minden olyan tökéletesen rendezett. De a látszat elég, hogy a másikban sóvár irigység alakuljon ki, nekem miért nem ilyen az életem? Ezt itt is csak fokozza, ha kb. azonos szinten mozog az irigy és az irigyelt.

Forrás.

Vannak egyébként, akik direkt az irigység kiprovokálására utaznak, és ezért rendszeresen mutogatják a luxust, amiben élnek - persze torz ez a kép is: az állandó posztolás közben meg tudja élni az élményt, vagy csak dokumentál és like-okat, virtuális figyelmet gereblyéz össze magának? 

Nagyon érdekes volt még a prémiummárkákról hozott példa, hogy az átlagember ne juthasson hozzá az igazán luxuskategóriájú holmikhoz. Volt egy csomó márkás ruha, amit elégettek, mert indulatokat váltott ki, hogy ha széles körben, és olcsón "terítik", akkor elveszti státusz szimbólum jellegét (micsoda világban élünk, nem?)... Utána persze az váltott ki - még nagyobb - indulatokat, hogy elégették, elpazarolták... 

Mindent összevetve, azt hiszem a legfontosabb üzenet, hogy mindig lesz, aki valamiért ferde szemmel néz ránk, hacsak nem kb. remeteként élünk, ezt valahogy el kell tudni fogadni, és semmi esetre se szabad azért korlátozni magunkat valamiben, csak mert mások irigyek ránk. 

Ez csak néhány kiemelt gondolat volt persze, ennél még sokkal több mindenről szó esik a könyvben, érdemes elolvasni, és minden oldalról megvizsgálni az irigység érdekes jelenségét.  

Korábban olvastam a szerzőtől: Hűtlenség, Bátran élni, Lezárás, elengedés, újrakezdés,