Bolondos április

Szeszélyes, meg bolondos április, közhelyes megnevezések bár, de most tényleg illettek a jelzők a hónapra, ami lehűléssel és hóeséssel lepett meg minket, és kicsit visszarepített a télbe. Eddig még sosem mentem télikabátban a Könyvfesztiválra, most ezt is megértük. :) 

Forrás.

Az április könyves szempontból mindig erős szokott lenni, a feszt miatt főként, de idén nem szaladt el velem a ló ott sem, és előtte-utána sem, és a fesztiválon beszerzett 7 könyvön kívül mással nem is gyarapodott most a könyvtáram. 

Nem listázom őket újra, a feszti posztban olvashattok róluk még. :)

Az előző havi zárásban ígértem, hogy több poszt lesz most, és ígéretemhez hű is maradtam, ezzel együtt ugyanis 15 bejegyzés született a hónapban. vagyis kb. kétnaponta lehetett csemegézni valami új tartalmon. Szép lassan behoztam lemaradásaimat az elmaradt könyves és egyéb posztokkal is, és egy új rovatot is indítottam a blogon. :) 

Olvasás szempontjából jó hónapot zárok: 7 könyvet fejeztem be, és bár ebben volt képregény is és mese, nagyon örülök neki, hogy sikerült több mindennel haladni. A várólista csökkentésből is kipipáltam két könyvet ismét, így már összesen 5 könyvet húzhattam le a listáról.

Jelenleg 4 megkezdett könyvben vagyok benne, és a következő hónapban is tervezek 2 vcs-könyvet elolvasni (A Mester és Margarita és a Miért vagyunk boldogtalanok? csábít.)

A Könyvfesztiválon kívül is jutott könyves esemény áprilisra: voltam egy Csernus előadáson, és most sem okozott csalódást kedvenc dokim, és megnéztem A szépség és a szörnyeteg új, élőszereplős filmváltozatát is.

Májusban remélem már tombolni fog a jó idő, mert szeretnék a szabadban olvasgatni. :) 

A többiek áprilisa: 

Nita, Amadea, Dóri, Nikkincs, Heloise, Sister,

Csernus és a "se veled - se nélküled"

Forrás.

Alkalom szüli a Csernust, avagy megint sikerült ellátogatnom a doki egyik előadására. A téma a "Se veled, se nélküled - filmvetítéssel a párkapcsolatok nehézségeiről" címet viselte, de ahogy az sejthető volt, ennél azért szerteágazóbban beszélt a doki, és nem csak azok számára volt élvezetes (szerintem) az előadás, akik megszólítva érezték magukat. A kérdésre persze, hogy ki van épp se veled, se nélküled kapcsolatban, egyetlen kéz sem lendült a magasba a közönségből. A különféle feltett kérdésekre persze mindenki elég zárkózottan reagált, ami számtalan kis apró poénkodásra adott teret Csernusnak. 

Szerintem kifejezetten jó kedve volt, és elég laza volt, de mondjuk máskor is az szokott lenni, tapasztalatom szerint. Viszont lehet, hogy kicsit jobban átgondolhatná ennek az előadásának a szerkezetét. Viszi ugyan a témát és az előadás menetét előre, és sokfelé mindig az adott, mikrofont kézbe kapó ember, és jelen esetben a bekészített filmklipek is, de mégis, azt vettem észre, kicsit csapongott, és sokszor hagyott félbe valamit azzal, hogy erre majd később visszatér, majd mégsem tért vissza. Szóval, kapd össze magad, doki! :D 

Mindent egybevetve persze élveztem az előadást, sokat nevettem, voltak megszívlelendő gondolatok, és mindig hallok valamit, amiben megtalálom önmagamat is. 

A párkapcsolatok nehézségeiről való elmélkedés azzal kezdődött, hogy tulajdonképpen milyen nagyon nagy hiba is az, hogy a párunkkal amikor leülünk beszélgetni - és itt inkább valami fontosnak a megbeszélésére gondolok, vagy nevezhetjük egyesek esetében ezt baszogatósdinak is (sajnos) -, akkor hogy van az, hogy nem kérdezzük meg a másiktól: 

Van-e kedved, időd beszélgetni?

A felismerés erejével kólintott fejbe ez a mondat, mert szerintem is nagyon-nagyon fontos lenne így kezdeni néha. Mert a másik néha egész nap rohant, egész nap másokra koncentrált, problémákat hallgatott meg és oldott meg, és nem biztos, hogy az az este a legalkalmasabb arra, hogy otthon is egy óriási, vagy akár csak egy kisebb, de fontos problémakör megoldásába, megbeszélésébe belemenjenek, mert abból egyenes út vezet a veszekedéshez, személyeskedésekhez, indulatokhoz. ... 

Nemrég egyébként ennek hatására leintettem a Zemberemet, hogy hagyjon most mára - persze szép szóval - mert nem fogok tudni úgysem értelmesen kommunikálni, megbeszéljük később, vagy másnap inkább, és bejött. 

Csernus egy londoni előadáson. Forrás.

Csernus sokat beszélt ismét az érzelmi manipulációról, házisárkányokról, a maszkulinizálódó (farkat növesztő) nőkről, akik sokszor csak mártírkodnak. Tetszett a boldogsággal kapcsolatos gondolatmenete is. Racionálisan ugyanis nagyon hajtjuk az anyagi javakat: legyen ház, legyen kocsi, utazás stb. De ez önmagában nem boldogság, hanem: 

biztonság. 

Nem szabad összekeverni a kettőt, mert ha összekeverjük, abból jönnek a tipikus beszélgetése az óriási műmosollyal: Hogy vagytok? Jóóól! és a Géza hogy van? Ő is jóóól! Aztán ennyi, és az illető továbbmegy és arcáról lehervad a műmosoly: újra búvalbaszott lesz. Ez a magyaros búvalbaszottság egyébként tényleg olyan tipikus, mindig örülök, ha felhozza a doki. 

Volt egy történet, sírokkal, sírkövekkel, amin igen fiatal életkorok voltak feltüntetve: 2 év, 1,5 év stb. és jött a kérdés a történet szereplőjétől: mi történt itt, hogy ilyen fiatalon halnak meg a gyerekek?... De szó sem volt erről. A történet lényege az volt, hogy tartottak egy füzetet, amiben bejelöli az ember a napokat, amikor boldog, amikor jó napja van, amikor igazán élt... és a "végén" ezt össze kell adni ezeket a napokat; igen, az élet végén. És akkor kijön igazából: mennyit éltél? ... Visszaadni ugyan nem tudom ennek a kis tanmesének a hangulatát már, de nagyon megfogott és meghatott. 

Voltak aztán a kis bejátszások, filmrészletek, és előkerült konkrétan a se veled, se nélküled témája is, csalódások, megcsalások, kiszeretések stb. Szerintem remek válogatás volt, ami számtalan helyzetet mutatott meg, egytől egyig olyanokat, amikről sokat lehet beszélni, vitázni, továbbgondolkodni. 

Az első jelenetben szülők és lánygyermekük voltak, és a lány beolvas a szüleinek, az anyját lekurvázza, a szemükbe mondja hogy sosem erre vágyott, amiről ők annyira meg voltak győződve, hogy megadták stb. Ónodi Eszter játszotta az anyát, de nem tudom melyik filmből volt a részlet. A tárgykör tehát a szülői példamutatással, hitelességgel, és a következetesség fontosságával kezdődött, ez nekem bejön, mert ennek is igenis rendkívül fontos szerepe van abban, hogy hogy kezeli, hogy alakítja valaki a kapcsolatait. A lány az anyja szemébe köpi az aduászként bedobott "az anyád vagyok"-ra, hogy: "nem tűnt fel!". Kemény. 

Voltak részletek ismert sorozatokból, filmekből: a Szex és New Yorkból és a Válótársakból is például. Ez utóbbi igen friss volt, emlékeztem is rá, és csodálatos, tankönyvi mintapéldája volt a női manipulációnak, vérszívásnak. 

Nagyon tetszett egy Anne Hathaway - Robert De Niro közös jelenet is - ahogy rákerestem, megtudtam, hogy a The Intern (A kezdő) című filmből vágták be. Hathaway sopánkodik, hogy megcsalják, tudja 2 hete, és cipeli a terhét, de nem mondja, és a gyerek így meg úgy... mi lesz velem most? ... Jó jelenet volt, mert annyi mindent ki tudott belőle emelni és hámozni Csernus, igazán élvezetes volt így, az ő segítségével boncolni egyes mondatokat, szavakat, azok valódi jelentéstartalmát, amiket kiad az ember magáról egy beszélgetés közben, és észre sem veszi. 

Ez a kép a mátészalkai előadáson készült. Forrás.

A mi lesz velem? kérdés többször felmerült ezekben a párkapcsolati válságokat, megcsalásokat bemutató kisfilmekben. És hogy állítólag ez a kérdéskör szinte megbénítja néha az embert: nem cselekszik mégsem semmi, mert: mi lesz velem? 

Nemrégiben olvastam Almási Kittitől a Hűtlenséget, és erre rímelve Csernus is elmondta, hogy a megcsalásoknál mekkora szerepet játszik a megcsaló saját önbizalomhiánya, önismeretének hiánya. A harmadik fél csak kompenzáció, és gyakran nem is a mások felet csalja meg az ember, hanem

a saját ígéretét, és saját magát adja ott fel... 

Az önbizalomhiány fontosságának hangsúlyozására előkerült az is: hogy szerethetsz valakit, ha nem szereted önmagadat? 

Érdekes és sokrétű téma volt, egyáltalán nem csak az ingatag kapcsolatokról, a se veled, se nélküled állapotról esett szó, és szerintem üdítő volt a változatosság, amit a kisfilmek, a vetítés, a "közös" megbeszélés adott utána. Habár volt most is mikrofonoztatás (előszeretettel interjúvolt megint férfiakat, ugyan mit keresnek itt, elrángatta-e őket az asszony stb.), de nem állított igazán pellengérre senkit, inkább valóban a vetítés volt a fő program. Érdemes volt elmenni rá. :)

Georges Simenon: A londoni férfi

Simenon életművéből főként azokat olvastam eddig, amiket az Agave Kiadó jelentetett meg, de van bőven betárazva mindenféle más, régebbi példány is, például A londoni férfi, amit az azóta eltűnt (?), egyébként igen ötletes nevű Könyvfakasztó Kiadó adott ki. Idén betettem ezt a rövidke kötetet a várólista csökkentésbe is. 

A történet nem Maigret felügyelős, hanem a roman dur-ök közé tartozik. Főszereplője Maloin, a váltóőr, aki egy kis emeleti kabinból végzi munkáját és nézi a környékbeli történéseket, amik persze rendszerint igen egyhangúak és meghatározott menetrend szerint zajlanak. Maloin pozíciója azonban mégsem unalmas hely, nem elzárt részen van, hanem a városka, Dieppe szívében, egy kikötői vasútállomás mellett, ahol így nem csak a síneket, de a hajókat, és azok utasait is figyelheti Maloin, zománcozott kannában vitt kávéja mellől. 

Egy nem túl ködös, a szokásos módon induló éjjeli műszakban azonban valami olyat lát meg, amit talán jobb lett volna nem látni... Maloin nem akar semmi rosszat, vágya a kicsit jobb életre teljesen hétköznapi, azonban minden fenekestől felfordul, amikor ezen az estén megfigyelőből hirtelen, valamilyen oknál fogva úgy dönt aktív cselekvővé válik. De mikor dönt így és miért? Hogyan is sodródik bele egy zavaros bűnténybe előbb aktív közbenjárásával, majd passzivitásba burkolózással? Sorsfonalán köt egy bogot, amit a következő napok folyamán számtalanszor alkalma nyílik kibogozni - így vagy úgy, mégis kicsúszni látszik minden a kezei közül. 

Rendkívül feszül, pszichológiailag lebilincselő regény. A sors mennyi apróságon múlhat, mennyi rezdülésen, döntésen, és azon, mit diktál végső soron a lelkiismeretünk. Az ólmos idő, a hajókkal teli kikötő, a rákászok, az álmos francia kisváros, ahol azért akad szórakozás is a helyi, füstös mulatókban, és van előkelő vendégekkel megtelt szálloda is, remek helyszín volt, atmoszférája rögtön rabul ejtett. 

Tudom, hogy mindig csak áradozom Simenonról, de ez a regénye különösen erős és bár néhol eseménytelennek tűnik - vagy épp túl részletesen meséli el a nap eseményeit ennek a szerencsétlen kisembernek az életéből -, mégis pulzál a feszültségtől és a kimondatlan frusztrációktól. 

Készült belőle film is, 2007-es.

10/9,5

Almási Kitti: Hűtlenség

Egyszerű, de nagyszerű borítóterv.

Almási Kittit ismertem már ugyan innen-onnan, de még sosem olvastam tőle semmit, nem hallgattam tőle előadást, egyszóval nem tudtam milyen is a stílusa, hogyan adja át mondanivalóját. Egy kedves ismerősömtől most kölcsönkaptam egy korábbi könyvét, a Hűtlenséget. Már néhány fejezet után megkedveltem Kittit és a könyvet, amit bárkinek ajánlok, aki párkapcsolatban él, mert nem csak magáról a megcsalásról van benne szó. Remek összefoglalása a témának és sokféle megközelítést nyújt, több történettel Kitti praxisából.

A könyv azzal indít, hogy mi is a hűtlenség? Nem is olyan egyszerű kérdés ez, mint amilyennek tűnik, és különféle felmérések alapján elég szerteágazó és változó, hogy mit is tartanak az egyes embernek hűtlenségnek? Márpedig igen fontos, hogy az adott kapcsolatban élők már egy kis flörtölést is megcsalásnak éreznek-e, mert ha igen, akkor azt bizony úgy kell kezelni, és elfogadni a terapeutának is. Ez nagyon tetszett Kittiben. Mindenféle cukormázas duma nélkül el tudta adni nekem, hogy milyen fontos az, hogy abban próbáljon gondolkodni ami az adott embernek, párnak, párkapcsolatnak a problémája, nem abban, ahogy a közvélekedés, vagy akár ahogy ő maga gondolkodna. Mert rettentő könnyen ítélünk és ítélkezünk, és mondunk pl. olyanokat, hogy "ezt velem nem csinálhatná meg, és úgy ott hagynám, mint a pinty egyetlen ilyen után" stb., miközben esetleg sosem voltunk abban a helyzetben - sőt, továbbmegyek: ugyanabban a helyzetben soha nem is leszünk. Nem biztos, hogy abban a helyzetben azt tennénk, amit annyira vehemensen próbálunk a másikra ráerőltetni. Nem ugyanúgy éljük meg a helyzeteket, és ezt el kell tudni fogadni. 

Jó kérdésfelvetés volt, hogy a világ és a társadalmi megítélés változásai miatt egyáltalán értéke-e még ma a hűség? Érték-e a monogámia? Akarunk-e még erre törekedni? Hová tart a világ, ha nem? Az elkeserítő statisztika, hogy a házasságok fele válással végződik semmi, ahhoz képest, hogy vajon hányan csalják, csalták, vagy fogják még csalni a párjukat... A statisztika csalóka (sic!), nem biztos, hogy a valós képet mutatja, mert egy ilyen érzékeny témában még anonim se mindig mernek az emberek őszintén nyilatkozni. Nehézség az is, hogy a felmérés során egy adott időpontban a megkérdezett lehet hűséges, de ki tudja mi történik még vele az elkövetkezendő 40 évben, utána is csalhat még, vagy megcsalhatják. Komoly, őszinte és utánkövetéses vizsgálatokat elég nehéz összehozni hűtlenség témában. Mindenesetre elég magasak a számok. 

Almási Kitti, a szerző.

A mások félrelépését mindig szigorúan ítéljük meg állítólag, de gyakran a nagy hangon ítélkező, leszóló ember éppoly bűnös és hűtlen. A félrelépő felet rendszerint csak elítélni szokták, megérteni meg sem próbálják, pedig fontos lenne. Visszavágások, és a harmadik fél pocskondiázása helyett többet ér, ha a megcsalt fél megpróbálja újra maga mellé emelni a párját, és botlásával együtt elfogadni - természetesen ez akkor érvényes ha ki akarják dolgozni a konfliktust, és együtt maradni. A támadásra ugyanis rendszerint támadás a válasz is, ehelyett meg kellene próbálni megérteni a társat, és csak érzelmeket közvetíteni, nem szidalmazásokat zúdítani. Persze ez nem mindig egyszerű, de elég értelmesen, okosan, jó tanácsokkal van mindez levezetve. Almási Kittinek sajátja azt hiszem ez az empatikus és megnyugtató stílus. Ez nem azt jelenti, hogy csupa megalkuvó tanácsot adna, nagyon is sokféle dolgot elmond, és rávilágít a fájó pontokra is, mégis mindezt úgy teszi, mint egy bölcs buddha: türelemmel, átgondoltan, célirányos kérdésekkel. 

A változó és gyorsuló világban félünk kimaradni a jóból. Ez a FOMO-jelenség, a Fear of Missing Out. (A YOLO után egy újabb divatos betűszó.) Na de miből is maradunk ki? A lehetőségek száma végtelen, mindig van alternatíva, akár egy másik nőről/férfiról, akár az életünkben hozott döntésekről legyen szó.

Forrás.

Érdekes volt, hogy megcsalásnál gyakran nem is a nőért van oda igazán a pasi (vagy fordítva, de a női hűtlenkedésről külön fejezet is szól), hanem a helyzetért, amiben őt annyira kívánatosnak látják. Kellemes jutalmazó érzések, amiket szerelemként címkéznek fel, pedig sokszor valami nagyon másról van szó. Önbecsülési válságban elkezdhet az ember keresni valami mást, valami jutalmazót például. Nagyon tetszett az a megállapítás, hogy a feszes hús és az ámuló szem (szerető, és a vele való kalandok) és az összetartozás mély élménye közt nem lehet egyenlőségjelet tenni.

Érdekes volt a baráti párokról írt történet,  ahol keresztvonzalom alakult ki, amit ilyenkor legjobb lenne megpróbálni megbeszélni, mielőtt az ember beleugrik a kalandba a barátja párjával. Egy ilyen megváltozott érzelmi állapotot megbeszélni a másik fél párjával azonban... kész csőd szerintem, még ha pszichológiailag valóban előnyös is. De hol valósulhatna meg egy ilyen eset, hogy hát Bélám, az a helyzet, hogy beleszerettem a feleségedbe, megváltozott valami köztünk, és megtisztellek azzal, hogy elmondom? Haha. Nem tudom elképzelni, hogy ez működik egy magyar panelvalóságban; nagyon intelligens reagálásra van szükség egy ilyenhez mindkét oldalról, de még úgy is végképp megroppan a barátság és a bizalom szerintem. Mindenesetre érdekes volt olvasni ezt a sztorit és a kifutását is.

Kitti szerint a megcsalás fájdalmas, de néha mégis, nagy élményeket tartogató önismereti utazás lehet, és akár megerősödött kapcsolattal is ki lehet belőle evickélni. Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, főleg azért, mert szerintem az emberek hazugok és önámítóak és csak kevés kapcsolatra lehet igaz egy ilyen megállapítás. 

Szó esik egyszeri botlásokról és állandóan "visszaeső" megcsalókról. Szól egy fejezet a megcsalásról mint territóriumsértésről, avagy hogy miért és mennyire bánt minket minden olyan tárgy, hely, név, esemény, ami a szeretőhöz köthető. Miért olyan tabu, hogy a saját territóriumunkba vitte a megcsaló a harmadikat: az autónkba, a házunkba, stb. 

A megcsalás gyanújelei fejezet azt hittem, hogy a legunalmasabb, legsablonosabb lesz az összes közt, de nem így lett. Bár előjöttek benne nagyon tipikus, nagyon könnyen felismerhető gyanújelek, mint a veszett parfümözés indulás előtt stb,. ezeken túl is voltak érdekes aspektusok, vagy csak egy-egy hozzátett félmondat, ami árnyalta a képet. (Pl. nem csak a megváltozott öltözködés, hirtelen divatőrület a jel, hanem hogy ez nem a mi kezdeményezésünkre történik, és nem akkor veszi fel a megcsaló az új darabokat, amikor együtt megyünk valahova.) Ezekből az apró nüanszokból, pluszokból látszik Almási Kitti nagy tapasztalata, és hozzáértése. Igazán mélyen elemzi a helyzeteket és a témát, és ahhoz is hozzá tud tenni valami újat, ami esetleg benn van valamilyen formában a közvélekedésben. Az esetekről, párokról, terápiás tapasztalatokról megosztott történetei tovább színezték a képet. Nagyon érdekes volt ennyiféle emberről, ennyiféle szituációról olvasni. Különösen érdekes és valahol nagyon megható volt az utolsó történet, Zsófi néniről és Pista bácsiról. De nem mesélem el, olvassátok el inkább. :)

Értékelés: 10/9 A hűtlenség napjainkban könnyedén megvalósíthatóvá vált, majdhogynem általános jelenség és a hűség emiatt egyre különlegesebb ajándékká vált - érdemes Kitti ezen szavain elgondolkodni.
Nem is számítottam ilyen jó könyvre és őszintén megkedveltem Almási Kittit. El fogom olvasni az újabb kötetét, a Bátran élnit is. 

És ahogy írtam fent, ne csak az fontolgassa a Hűtlenség olvasását, aki megszólítva érzi magát. Ez a könyv, nem csak annak lehet érdekes és hasznos, akit megcsaltak, megcsalnak, és úgy érzi kihúzták a lába alól a talajt, hanem bárkinek aki élt már párkapcsolatban. 

Forrás.

U.i.: Egy kis plusz, hogy megtanultam belőle, hogy azt, amikor egy vicc, vicces beszólást nagy nevetés követ ott helyben, de elmesélve nem is értik hirtelen mi a vicces, mi meg magyarázkodunk, hogy hát ott és akkor vicces volt, na azt úgy hívják, hogy szituatív poén. :) Ti tudtátok? 

Könyvfesztivál 2017

Saját kép.

Bár a mai napon még tart a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, én már kitomboltam magam, szóval itt az ideje az élménybeszámolónak. Az idei fesztiválon töltöttem kinn eddig a legtöbb időt, mert az Orhan Pamukos programok pont úgy voltak elrendezve, hogy egy plusz napot be kellett iktatnom. Mindig szívesen áldozok erre a programra időt és energiát, és megyek ebbe a "hatalmas könyvesboltba" és könyvkedvelők társaságába, ami számomra a könyvfeszt. Idén eddig egész visszafogott voltam a könyvzsákmányolás terén idén, lássuk, hogy most végül mennyi könyvvel gyarapítottam a könyvtáramat...

A pódiumbeszélgetés és az
érdeklődők tömege.
Saját kép.

De előbb Orhan Pamuk! A Könyvfesztivál díszvendégének érkezéséről már tavaly októberben írtam, és már akkor alig vártam az eseményt, nem volt hát kérdés, hogy a vele való pódiumbeszélgetésen és díjátadón, valamint a dedikáláson is részt fogok venni. Pamukot több mint 10 éve olvastam és kedveltem meg, akkor még nem volt Nobel-díja. Az új élet című regénye kedvencemmé is vált, és a szerzőt is mindig a kedvenceim közt tartom számon - persze ideje lenne azért már folytatni is az életmű olvasását. A pódiumbeszélgetés során D. Tóth Kriszta volt a beszélgetőtársa, az erről készült live stream videofelvételt a Helikon Kiadó facebook oldalán meg lehet nézni a szinkrontolmács hangjával (Az elején nincs hang, a közepén meg visszhangos sajnos... valahol nincs fenn eredetiben?! Annyi kamera volt ott...). Én inkább élőben, angolul hallgattam őket, és nagy élmény volt. Pamuk végtelenül szimpatikus, szerény, kedves, és jó beszélőkéje van. Nagyon energikusan és inspirálóan tud beszélni az írásról, az írás szeretetéről, arról, hogyan is működik ez nála. Megfontolt, előre tervező ember. Isztambulról, családjáról, korábbi budapesti látogatásáról is szó esett, és igazán jól összerakott mondókájában mindig tudta hova és mire helyezze a hangsúlyt.
A díjátadón - Pamuk Budapest Nagydíjat kapott - Péterfy Gergely mondott remek laudációt.

Az, hogy most ebben a beszélgetésben is előkerült Tolsztoj és az Anna Karenina, végképp egy jelzés számomra, hogy elolvassam a nagy művet. :)

Helikon kiadású Pamuk-könyvek
színes forgataga.
Saját kép.

Az, hogy a beszélgetésen milyen rengetegen voltak ott, már előre jelezte azt az épületeken, galériákon, lépcsőkön átívelő sort, ami szombaton a dedikáláskor kígyózott hozzá. Talán én még szerencsés voltam, mert csak 45 percet álltam kb. sorba - 1,5 órára számítottam. A sor haladt, gördülékeny volt a szervezés, de ehhez kellett némi fegyelem is, és ennek megmondom őszintén én kifejezetten örültem. Egy ekkora író-sztárnál persze hogy nem lehet perceket ott tölteni emberenként, és nincs meg az a luxus sem, hogy 2-3-4-5 könyvét aláíratod. Egyet lehetett odavinni, kinyitva, a nevedet előre felírva egy papírra nyomtatott betűkkel. Ettől persze kissé személytelenné és sürgetetté vált a program, de nekem mégis, akkor is hatalmas élmény volt, hogy találkozhattam Pamukkal élőben, és hogy azért csak sikerült elrebegni neki törökül és angolul is egy köszönömöt, amire kedves mosolyt villantott. :) Nem gondoltam volna korábban, hogy valaha lesz alkalmam őt élőben látni, pláne nem egy általa dedikált könyvet birtokolni. És miközben sajnálom is, hogy nem válthattam vele két szót, igazából pont a pódiumbeszélgetés során mondottak miatt már nem is bánom annyira, mert mit is mond ilyenkor az ember: jaj nagyon szeretem önt/az írását/ezt a könyvét/Isztambult, és hát pont erről mesélt, hogy nem szereti, ha ilyen ürességeket kap, hogy szereti valaki Isztambult, és hogy ő szereti-e Isztambult? A város iránti szeretete sokkal komplexebb annál, mint hogy ilyen mondatokkal ki lehetne fejezni. Tehát tulajdonképpen az írásai mélységéhez és saját elveihez inkább passzolt ez a fajta dedikálás, rajongókkal való viselkedés, mint egy vég nélküli jópofizás, ami ráadásul el is húzta volna a programot nagyon.
A régebbi, Ulpiusos kiadású Az új életet vittem el magammal:

Az évszám kicsit úgy néz ki, mintha azt írta volna "zsír", ami elég vicces a címmel egybeolvasva. :D Az új élet zsír!
A háttérben a fordító, Tasnádi Edit ül.
Saját képek.

Megtartottam jó szokásomat, és hétköznap is mentem bóklászni-nézelődni és könyveket vadászni, ez így jobb volt, mert természetesen szombaton ismét bolondok háza volt, rengeteg, és még annál is több emberrel és levegőtlenséggel. Íme, ekkora a különbség egy péntek délelőtt és egy szombat délután közt:

Egyedül is szemrevételeztem mindent, de bandáztunk is blogger és molyos ismerősökkel egyaránt. Legtöbbet talán Zakkanttal voltam, akinek külön köszönöm a velem együtt sorbanállást, sortartást, időnkénti táskamegfogást, Pamuk utáni izgatottságom csillapítgatását és minden egyéb szuper élményt a könyves dolgoktól kezdve a finom kajákig-kávékig. ;) Az ő élménybeszámolóját >itt< olvashatjátok. Tittiékkel bolyongtam még sokat, remek volt az is, sokat röhögtünk, a tömeg és a kényelmetlenségek ellenére, és jót ettünk-ittunk a Lövőház utcában, illetve összefutottam Nitával, Lobóval, Deszyvel, Zonyikával is, és megismertem Boszit is, akinek megjegyzése nyomán - "jaj nagyon szeretem a blogodat" bevallom, fülig elpirultam. :)

Könyvruha a Líránál és L-könyvespolc a Libri kinti részlegénél. Saját képek.

Volt alkalmam közelebbről megnézni Jakupcsek Gabriellát, láttam On Sai-t, Kleinheincz Csillát, Böszörményi Gyulát, Bálint gazdát (98 éves!!!), Leslie L. Lawrence-t, Vivien Holloway-t. Velkei Zolival és Molnár Bertával beszélgettem az Agavénál, Erdei Virággal a Twisternél, Holló-Vaskó Péterrel pedig még alkudoztam is egy könyvért a Fumax standnál (és még csak nem is saját magamnak :D).
Pamukon kívül mással nem dedikáltattam, ő volt most nekem a nagy attrakció, de rajta kívül is akadtak olyanok, akikhez csak úgy kígyózott a sor, például Erlend Loe, a Scolar szerzője.

Prospektusok, újságok - idén nagyon minimálra vettem ezt a részt.

Apróságok. A képeslapokon cseh és lengyel miniszótárak a
Visegrádi négyek díszvendégsége kapcsán. 

A korábbi évek tapasztalataiból okulva nem spájzoltam el minden prospektust-könyves magazint-könyvjelzőt és úgy alapból bármit, amit ingyen adnak, mert fölösleges. Így csak néhány papírt vettem magamhoz, pl. programfüzetet és térképet, illetve beszereztem néhány kis apróságot: Tündér Lalás tollat és ceruzát (PIM - Petőfi Irodalmi Múzeum stand), A hős olvasó kitűzőt (Manó könyvek), és a szokásos, Libris szavazáshoz járó notesz-ceruza kombót. :) Vesztemre szombaton, a kicsit jobb időben muszáj volt megnéznem a kinti Story Shop standot is, ott viszont picit elvesztem, és nem tudtam ellenállni a különféle könyves ereklyéknek. Harry Potteres kincseim arzenálja a következőkkel bővült:

Griffendéles bögre, poháralátét-szett és kulcstartó. 

És kicsomagolva ugyanezek. :)

És akkor a könyvekről  még mindig szó sem esett... :) Az akciók a szokásosak voltak, 20% majdnem mindenütt, néhol ugye az x+x akciók, ami marhajó pl. a Deltánál, csak ugye nincs kb. egy könyvük se ami érdekelne (ami érdekelt az meg már megvan :D ), illetve a Tarandusnak volt még nagyon jó akciója, 30% alap, és molyosoknak még +10%. Az akciós dobozkák kinn voltak most is a szokásos helyeken: Jaffa, Palatinus, Animus, Saxum stb., a gond csak az volt, hogy a tartalmuk szinte semmit nem változott az elmúlt két évben. Persze ez jó, legalább nem kezdtem akciós könyveket bespájzolós ámokfutásba. ;)
A Geopen standja idén is nagyon dizájnos volt, de elfelejtettem lefotózni... Lehetett kapni zsákbamacskát náluk is most, az új kötetek mintás csomagolópapírjaiban, ajándék vászontáskával. Nem vettem, de kis híján elcsábultam rá.

A kis stóc.

A beszerzett könyveik listája végül ez lett:

- Jeff VanderMeer: Borne
- Orhan Pamuk: Silent House 
- Orhan Pamuk: A piros hajú nő
- Hiraide Takasi: A macskavendég
- Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám
- Lingea felfedező - Amszterdam
- Lingea Angol zsebszótár

A Borne reci, a zsebszótár pedig 900 Ft-os szerzemény, a többit az etalon -20%-kal vettem meg. Orhan Pamuktól most jött ki a Cevdet Bey és fiai, családregény, ami egyébként a szerző első könyve volt, de az igazat megvallva most inkább ezt a másik kötetet szereztem be tőle, mert amaz akkora volt, hogy akarta már a fene cipelni... Lehet, hogy az ilyen monstrumokat majd e-könyvben veszem meg tőle. Van itthon tőle egy Az ártatlanság múzeuma példányom angolul, ami akkora, hogy agyonvág, ha rád esik... annyira nem díjazom az ilyen keménykötésű oltári nagydarab large printeket. A Silent House ezért is volt kiváltképp szimpatikus, kis szolid paperback kiadásban. Nem beszélve arról, hogy a legjobbat fogtam ki a Libra Books standnál, 2195.-ös alapárból jött le a 20%, míg más angolos standoknál (Librotrade, Oxford) ugyanezt 2990.- alapáron láttam.
Az útikönyv és a szótár félig-meddig nem is számít ;))), előbbit egy utazás reményében, előkészületként vettem, utóbbit csak úgy megkívántam, lapozgatni, olvasgatni, szókincset aktivizálni-frissíteni.

Kiterítve.

Összességében nem vettem sok mindent, de azért azt be kell vallanom, még volt 4 másik könyv amit elhoztam, megbízásból illetve későbbre, ajándékba valakiknek. Így talán könnyebb volt magamat is féken tartani, mert megvolt az az érzés, hogy sok mindent vettem és sok mindennel távoztam. :) Kis hátizsákom jó szolgálatot tett.

Volt még néhány könyv, amivel szemeztem, de otthagytam őket végül, lehetséges, hogy majd a Könyvhéten meggondolom hazajöjjenek-e velem.
Rajtuk gondolkodtam:

 Az Alexandra-ügy némileg rányomta bélyegét erre az időszakra és a megjelenésekre, de ettől függetlenül nagyon jó hangulatú és mozgalmas volt ez a Könyvfesztivál is. Remélem a kiadók jó forgalmat bonyolítottak, és akkor:

Jövőre ugyanitt, lapos cipő, hátizsák! :) 

Muriel Barbery: The Elegance of the Hedgehog

Muriel Barbery könyve már vagy hat éve ül a polcomon, és sosem tudtam igazán milyen hangulatú regényt is képzeljek mögé. Most, hogy a várólista csökkentés keretein belül elolvastam, azt kell mondjam, elég hullámzó a viszonyunk. Nem ragadott magával, nem feltétlenül szerettem a stílusát és gondolatait, de mégis értettem néhol, miért szeretik annyira nagyon, akik tényleg odáig vannak érte. 

A könyv a Grenelle utcában játszódik és két narrátora a ház két lakója: Renée, az 54 éves gondnok (concierge), és Paloma, egy 12 éves kislány. Váltott nézőpontjukból ismerjük meg a többi lakót, és a két szereplő mélyenszántó gondolatait, érzéseiket. Igen, volt egy kis rándulásom a mélyenszántó szónál, aki ismer már, az biztos érzékelte. Túl sok ez valahogy. Rettenetes mennyiségű mély filozofálás van benne, ami nem igazán kötött le, vagy egyszerűen hiteltelennek éreztem tőle a szereplőket. 12 évesen kinek vannak ilyen gondolatai? Ki az, aki ilyen idősen dobálózik olyan fogalmakkal, mint sztereotípia vagy promiszkuitás? Még ha igen okos is, sokat olvas, és valóban művelt, akkor sincs egyszerűen elég élettapasztalata egy ekkora kislánynak, hogy ilyen nagyokat gondoljon... Így meg csak olyan üres frázis puffogtatás volt - hiába tetszett némelyik, furcsa volt az ő szájából.

Paloma ilyenformán, ahogy ez a regénybeli Paloma meg lett alkotva, számomra elképzelhetetlen, hogy létezzen. De sajnos ugyanígy éreztem Renée-vel kapcsolatban is - nem hiszem el, hogy vannak ilyen hiperintelligens, a műveletlenség látszatát foggal-körömmel és mindenféle felesleges és fárasztó eszközzel fenntartó házmesterek, akik kvázi saját árnyékuktól félve nem mernek egy jobb életet élni, és sündisznóvá gömbölyödve bökdösnek kifelé szüntelenül... 

Egyébként pedig igen érdekes a gondolat, hogy akkor attól intelligens-e valaki, hogy kívülről citálja az Anna Kareninát, vagy hogy néha igen lesajnáló hangnemben beszél (gondolkodik) a képességekben tőle elmaradókról. ... 

A könyvet akkor kezdtem igazán élvezni, amikor Kakuro Ozu, a japán úr megjelent, és amikor Paloma és Renée végre találkoztak. Szerkezetileg ezek a fordulatok szerintem elég későn következtek be, jó lett volna többet látni a kapcsolatukból. Itt kicsit feloldódott mindenki, és levetkőzték azokat a nagyon merev, nagyon sznob burkokat, amikbe Barbery beletuszkolta őket. Renée-ből előjött a szerelemre vágyó, tetszeni akaró nő, Palomából előjött a iskolás kislány. 

A legeslegjobb jelenet kétségkívül a pszichológussal való beszélgetés volt, ott először még nevettem is a nagyon tipikus, visszakérdezős reakciókon, aztán viszont letaszított a mélybe a végén, az igen csúnya és kiábrándító volt... Mint ahogy Paloma érezte magát: győzött, de micsoda győzelem volt ez?

Paloma egyébként akkor volt igazán szimpatikus, amikor legjobb barátnőjéről, vagy csak szerelmes gondolataikról beszélt kicsit. Nem kellett volna szerintem annyira sok, rémesen nagy eszmét a szájába adni, és több gyerekes aprósággal közelebb hozható lett volna az olvasókhoz - vagy legalábbis hozzám biztosan.

A szerző japán dolgok iránti szeretete átjön, kedveltem ezt a szálat, érdekes a kultúrájuk, és imádom a szusit. Viszont kissé idegrángást kaptam attól, hogy a tolóajtó miért nem töri meg a teret, mint a mi hagyományos ajtóink. Ahh. Felesleges túlzások. 

A másik pedig, hogy itt is előjöttek furcsaságok az intelligenciával kapcsolatban. A lehúzáskor Confutatist játszó wc, álmaimban se jöjjön elő ilyen sznobkodó marhaság... Ja és kis híján röhögőgörcsöt kaptam, hogy Kakuro macskáját Kittynek hívják, és ettől elaléltunk, hát én rögtön a "kitty", mint "cicus"-ra asszociáltam volna, nem Tolsztoljra. 

A kérdésfelvetések egyébként jók, vannak benne megfontolandó gondolatok és olyanok, amik remekül megállják a helyüket kiírt idézetként, valahogy mégsem ragadott meg annyira, hogy ezeket fel is jegyezzem belőle. A művészetekről való filozofálása kiváltképp untatott. Egyszerűen nem tudtunk egy hullámhosszon mozogni. A végével sokan elégedetlenek, hogy miért így történt, nekem pont ez tetszett benne, kellett valami drámai. SPOILER!!! kicsit olyan isteni igazságszolgáltatásnak is éreztem, hogy tessék, eddig miért nem tudtál az életeddel valamit, bármit is kezdeni, most tessék, vége! Plusz ez kellett ahhoz, hogy Paloma elvesse az öngyilkosság gondolatát. SPOILER vége!!! 

A regényből készült 2009-ben egy adaptáció, francia. A trailer alapján jobbnak tűnik a könyvnél, lehet, hogy megnézem. :)

Értékelés: 10/5,5 Igen is, meg nem is. Nem vagyok rá piszokul mérges, de nem vont a bűvkörébe, és bár értem, mi a vonzó benne, érezni nem tudtam.

Az Anna Kareninát viszont kedvem támadt elolvasni. :)

Érdekes szavak, kifejezések:

- nary: soha
- sow: anyadisznó, koca
- onomatopoeia: hangutánzás
- mitre: püspöksüveg, pápasüveg
- incunabulum: ősnyomtatvány (?)
- factotum: mindenes
- rigmarole: badarság, zagyvaság, üres beszéd
- importunate: bosszantó, okvetetlenkedő
- boor: paraszt, bunkó, bugris
- clandestine: rejtett, titkos, alattomos

Jön a Könyvfesztivál!

Most, hogy véget ért a húsvéti eszem-iszom, realizálhatjuk, hogy bizony nyakunkon a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál! Olyannyira, hogy ezen a héten van, csütörtöktől vasárnapig. Akármennyire is vártam és készültem rá, mégis kissé készületlenül ért a hétvégén a rádöbbenés, hogy ez bizony tényleg most van. :)

Tekintsük hát át, mikre számíthatunk könyvfronton, meg programok terén! A részletes programot >ITT< találjátok meg, érdemes átböngészni, napokra van bontva és előbb a termekben tartott beszélgetéseket, könyvbemutatókat írják benne, majd a dedikálásokat. Van jó néhány szabadtéri program és oda szervezett dedikálás is, remélem az időjárás is megfelelő lesz ehhez. A standok 10:00-kor nyitnak, és 19:00-kor zárnak, kivéve szombaton, akkor 20:00-kor. Eddig mindig volt egy levásárolható 500 Ft-os belépő, most elvileg ez megszűnik és ingyenes lesz a belépés.

A díszvendég Orhan Pamuk, török, Nobel-díjas író lesz, és mellette még a visegrádi négyek országainak szerzői képviseltetik magukat kiemelten. 

A könyvmegjelenések közül a következőkre figyeltem fel, és szeretném felhívni rá a ti figyelmeteket is: 

Libri: Jessie Burton: Múzsa

Tavaly jelent meg A babaház úrnője, amit angolul szereztem be, de még nem olvastam. Ezt a könyvet szerintem sokan várták, én egyelőre parkolópályára teszem, nem tudom még, hogy meg akarom-e venni, és milyen nyelven. 

Agave: Jeff VanderMeer: Borne

VanderMeer Déli-Végek trilógiája elég meggyőző, nagyon szeretem ezeket az igazán agyszennyezően belénk mászó rejtélyeket, amiket kreál. Szerintem a Borne is ilyen könyv. 

Agave: Nick Cutter: A szekta

A szerzőtől megvan a Mélység, de szégyenszemre még mindig nem került sorra... A szekta pedig már a harmadik, magyarul megjelenő regénye. 

Fumax: Josh Malerman: Ház a tó mélyén

A Madarak a dobozban szerzőjének kisregénye nagyon borzongatónak ígérkezik, és a szuper, eredeti borítótervvel jelenik meg. 

Fumax: Sarah Andersen: Puha boldog puffancs

Sarah képregényei nagyon kikapcsolóak, és remekül megtalálhatjuk benne saját magunkat. :) A könyvet angolul olvastam, érkezik a fesztre magyarul is. 

Trivium: Alina Bronsky: Baba Dunya utolsó szerelme - Visszatérés Csernobilba

Csernobili téma, és egy megkapó cím... ennyi elég volt, hogy érdekelni kezdjen. 

Animus: J.K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük - az eredeti forgatókönyv

Bár angolul már megvan nekem, lehetséges, hogy magyarul is beszerzem a csodaszép forgatókönyvet. :) 

Maxim: Joseph Fink, Jeffrey Cranor: Üdvözöljük Night Vale-ben!

Bevallom őszintén, pár nappal ezelőttig sosem hallottam még Night Vale-ről, és arról, hogy ez egy nagyon sikeres és érdekes podcast egy virtuális kisvárosról. Most regény formában is jön, kiegészítésekkel, rejtélyekkel. A podcastba belehallgatok majd. 

Tarandus: Susan Barker: Inkarnációk - Ezer éve róluk álmodom

Bár a kínai történelem nem kifejezetten érdekel, felkeltette a figyelmemet a könyv fülszövege a taxisofőrről, akit megfigyelnek, és rejtélyes leveleket kap...  

Benneteket mi érdekel legjobban ezek közül? Milyen könyvfesztiváli megjelenéseket, programokat vártok? :) 

A szépség és a szörnyeteg - a film

Ki ne ismerné a klasszikus Disney-mesét, A szépség és a szörnyeteget? Most élőszereplős filmet forgattak belőle, méghozzá Emma Watson főszereplésével. A mesét magát már rettentő régen láttam, és bár az alapsztorit nagy vonalakban természetesen így is tudtam, mégis talán így volt a legjobb, kicsit elfeledve a részleteket, teljesen belefeledkezni... 

Bevallom őszintén, hogy nem szeretem az "éneklős" filmeket, és a musicaleket - akadnak persze kivételek, mint pl. a Mary Poppins. Az első jelenetnél, amikor elkezdtek dalolászni, hát bevallom megborzongtam, hogy jaj ne, mit kell itt nekem kiállnom, de aztán egyre jobban tetszett, és mivel a szövegekbe is csempésztek humort, könnyedén megkedveltem az egészet. Az első pár jelenetben talán az is zavaró volt a hirtelen énekelgetésen kívül, hogy meg kellett szokni a mi generációnk Hermionéját Belle-ként. De nem kell aggódni, viszi a szerep, és nagyon jó az alakítása. Jelmezei különösen tetszettek. A képi világ, a látvány gyönyörű, a havas tájtól kezdve a kastélyig és az életre keltett tárgyakig. Kifejezetten tetszett Madame Garderobe!  A szörnyeteg pedig - akit Dan Stevens alakít -, szerintem igen vonzóra sikeredett. Jelmezében a szörnymaszk alatt is ott lapult a herceg, és sikerült kedvességét, hősiességét, sőt még humorát is megvillantani. A könyvtár pedig pont olyan lenyűgöző volt, mint vártam - őszintén szólva azt vártam az egész filmben a legjobban. Még böködtem is a barátnőmet, mikor jön már a könyvtár vajon?! ;) 

Egy ilyen könyvtárért mit meg nem tennénk... ahh. Szörnyeteg? Ugyan már, kit érdekel ha szörnyeteg, hiszen ott az a pompás KÖNYVTÁR!!! :D 

Régi és új.

A tárgyakat megszemélyesítő színészek közt igen nagy nevek voltak, meg is lepődtem a végén, előkerült Emma Thompson, Stanley Tucci, Ewan McGregor és Ian McKellen is.

Gaston - Luke Evans - pont ugyanúgy néz ki a filmben, mint a meseváltozat szereplője. A kis segédje, LeFou - Josh Gad - is remek alakítást nyújtott, a kedvenc jelenetem velük a kocsmai, asztalon ugrálós nagyjelenet. 

Belle és az édesapja, akit Kevin Kline alakított.

A vége kifejezetten megható volt, el is morzsoltam pár könnycseppet. 

Egészében véve nagyon ajánlom, érdemes megnézni, remek színészi játék és szép képi világ, de készülni kell a sok éneklésre (már akinek készülnie kell lélekben az ilyesmire :D), és hát azért azt nem rejthetjük véka alá, hogy mesés-szerelmes-lányos film ez azért. A párunkat ne feltétlen rángassuk el rá, főleg, ha tiltakozik is eleve. :) 

A film imdb oldala. 

10/8,5

Sarah Andersen: Big Mushy Happy Lump

Tavaly áprilisban olvastam Sarah Andersen első kis képregény-könyvét, amiben összegyűjtött egy adag Sarah's Scribbles klasszikust. Akadtak közte ismerősek, de bőven volt újdonság, és nagyon jól szórakoztam rajta. Nem volt kérdés, hogy a most megjelent második gyűjteményt is magamévá fogom tenni. A Big Mushy Happy Lump magyarul is jön, Puha boldog puffancs címmel a Könyvfesztiválra a Fumax Kiadó gondozásában. 

A kötetke hasonló az előzőhöz, mégis kicsit más. Több benne a plusz szöveggel ellátott, "narrált" rész, ami először zavart kicsit, mert általában nem szükséges kommentár a 4-6 kockás képregényekhez szerintem, de aztán megbarátkoztam a kis szövegrészekkel is, illetve azzal, hogy egy-két "fejezetben" vitt végig Sarah így egy hosszabb gondolatot, folyamatot: a macskákkal való megbarátkozását, vagy a pulcsilopkodásait például. :) A stílusa ezekben a hozzábiggyesztett mondatokban is laza és közvetlen, szóval tényleg nem olyan zavaró, csak furcsa. A témák leginkább a macskák, introvertáltság, túlgondolás, túlidegeskedés köré csoportosulnak, illetve persze jönnek a ciki helyzetek, a könyvmolykodás, öltözködési mizériák és a női vs. férfi barátságok. Szóval csupa olyan cucc megint, amivel könnyedén tudunk azonosulni, amiket néha mintha egyenesen a mi életünkből tettek volna ide, vágólapra. 

Íme egy kis ízelítő, kattintásra megnőnek a képek: 

Ez a kettő abszolúte én vagyok. :D 

 /Az illusztrációk Sarah Andersen munkái, google képkereséssel találtam őket./ 

Értékelés: 10/9 Egy hangyányit jobban tetszett az első összeállítás. Bár hozzászoktam, szerintem feleslegesek a hosszabban kommentált részek, és a fejezetesítés. 

Érdekes szavak, kifejezések:
aficionado - rajongó - ezt még soha sehol nem hallottam/láttam. :)