November's over

Forrás

A könyvek összeálltak egy csoportképre, és én is le tudtam huppanni a géphez, hogy összehozzam az ehavi zárást, időben. :) A hónap lassan csordogált, mégis a vége egyszercsak villámsebességgel érkezett el, és csak lestem, amikor tegnap megjelentek a havi összegzős posztok másoknál, hogy ezt már most?! Sőt mondok még valamit, majdnem lemaradtam az első adventi gyertyagyújtásról is, mert szent meggyőződésem volt, hogy majd a következő hétvégén indul csak a várakozás... :) Na de beszéljünk könyvekről! ;) 

Novemberben sem voltam igazán mértékletes, de már nem oszt nem szoroz az egész évi tetemes mennyiségű zsákmányt tekintve. :D 8 könyvvel gyarapodtak a polcaim. Viszont ezek közül alig költöttem valamire: három recenziós példány és három nyereménykönyv van ugyanis köztük, a maradék kettő pedig, nos, rendeltem ajándékba a Könyvmolyképzőtől, és mint tudjuk, két könyvtől ingyenes a szállítás... Hogy én mit agonizáltam egy órán át, hogy mit válasszak mellé magamnak... Eleinte semmit nem találtam, aztán jó könyvharácsolóhoz méltón, mi lett a végeredmény? Két könyvet is hozzácsaptam az ajándékhoz... Ahh, javíthatatlanok vagyunk, nem?

Katacita figyelmébe ajánlom a kupacos kép jobb alsó részét! :D

Íme a szerzeményeim: 

- Sara Raasch: Hó, mint hamu - reci, felénél járok

- Jonas Jonasson: Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok) - reci

- Virginia Macgregor: Milo szerint a világ - reci

- John Vaillant: A tigris - vásárlás

- Lovranits Júlia: Lea és a viharbanyák - vásárlás

- Paul Harding: Apák - tombola nyeremény

- Andrea Maria Schenkel: Macska és kölyke - tombola nyeremény

- Connie Willis: Ítélet könyve - tombola nyeremény

Ki kell emelnem a többi közül a Hó, mint hamut, annyira szépséges ez a könyv, hogy állandóan csak nézegetem olvasás közben! :) Imádom a borító designt és a színeket is. :) Nem utolsósorban pedig a könyvet magát is. 

A tigris igaz történet, és nagyon régóta érdekel, a viharbanyák meg... tudjátok már, milyen, amikor elkap a mese iránti vágyam... :) 

A tombolanyeremények közül a Macska és kölyke volt kiszemelve, annak nagyon örülök, az Ítélet könyvét még elképzelhető, hogy elajándékozom. :) 

Könyves ez-az-amaz szempontból sűrű volt a hónap, hiszen nyereményjátékot is szerveztem, könyvbemutatón is voltam, és Zakkanttal is bandáztunk. :) 14 poszt született (ezzel együtt), ezek között volt poszt-turkálózás is, és közvéleményt is kutattam a blogon kis boxban, hogy melyik posztokat szeretnétek ebben a rovatban látni. ;) 

Olvasás-fronton egy kicsit jobban alakult a helyzet, mint az előző hónapban, 5 könyvet fejeztem be, ezek közt hosszúak és töményebbek is voltak, szóval sok oldal volt, és két könyvnek most is a felénél járok. ;) Kevés volt az időm, ez van... A recik meg beterítettek, nem panasz, mert  mind tetszik, és mindet akarom is olvasni, de totálisan elmaradásban érzem magam mindig, és alig várom, hogy ne legyen semmi reci, csak valami random olvasás, amit lekapok a polcról. A vcs-vel kapcsolatban: pont emiatt a halom őszi megjelenés miatt nem is sikerült már egy ideje haladnom velük, mióta teljesítettem a 12-t, így biztosan nem lesz már meg a nagy 24-es álom, de nem búsulok miatta. Az őszi tervekből egyébként kábé semmi se sikerült. :D De természetesen csinálok téli terveket is, csak a tervezgetés öröméért. :) 

A többiek novembere: 

Katacita, Nita, Dóri, Tekla, Amadea,

Forrás

Poszt-turkáló: Szabó Magda Abigélje - könyv és film

Az oldalsó szavazóboxban úgy döntöttetek, hogy Szabó Magda regényeiről hozzam át először a posztokat a Poszt-turkáló rovatban, amiben mindig a régebbi, elfeledett és a freeblog halálával elkallódott bejegyzések közül válogatok.

Szabó Magda 8 éve, 2007. november 19-én hunyt el.

Sokunk kedvencét, az Abigélt hozom először. Az eredeti poszt, a könyvről 2010. 05. 31-én, a filmről 2010. 06. 24-én íródott.

Azért különleges még, mert egyike volt az első hangoskönyves kísérletezéseimnek, bár nyelvtanulási céllal már ez előtt is hallgattam Harry Pottert, de mégis, azt hiszem itt kezdtem rászokni a könyvhallgatási élményre és annak számos előnyére a multitasking terültén. :) Ó, és még valami: innen indult az igazi Szabó Magda szerelem is. 

Claire North: Harry August csodálatos élete

Olyan jó, hogy vannak olyan könyvek, amiknél nem tudjuk igazából mibe is vágunk bele, milyen hatalmas fejesugrás lesz a leírt történet, olyan mélységekkel, amikre nem számítottunk... Valahogy így voltam most Harry Augusttal, és az ő csodálatos életével, avagy a csodálatos életeivel, mert a mi Harrynk egy úgynevezett kálacsakra. Újjászületik halála után, minden alkalommal ugyanabba az 1919-es évbe, és mindenre emlékszik előző életeiből is. 

A regény eredeti címe nekem egy kicsit szimpatikusabb és dallamosabb is egyébként, bár többet elárul: The First Fifteen Lives of Harry August. 

Harry Augustnak, a hozzá hasonlókkal egyetemben nincs választásuk, mindig újjászületnek. Legnehezebb talán a második életük, hiszen felfoghatatlan számukra, hogy egy normál élet után, egyszercsak visszacsöppennek mindennek az elejére... Amikor kisgyerekkorukban visszatérnek az emlékek, megnyílik a tudatuk, sokan megőrülnek, diliházban kötnek ki, öngyilkosságot kísérelnek meg, követnek el - hogy aztán visszacsöppenjenek a körforgásba ismét. Aztán jön a válaszkeresés, Istenhez, különféle vallásokhoz fordulás, kételkedés, elfogadás (?), és jó esetben a Kronosz Klub, akik segítik a közéjük tartozókat, például felkarolják őket "ösztöndíjakkal", elragadják őket otthonról, hogy ne kelljen újra és újra a padot koptatniuk az iskolákban. Persze jó lehetőség ez a sok megélt élet sokféle szakterület kitanulására is. Harry Augustból is lesz doktor, és tudós, és jogot is hallgat később, amikor újra és újra végigéli a huszadik század jó részét. Rengeteg nyelvet beszél, még azt is kiválasztja épp milyen akcentussal kíván megszólalni az adott nyelven. :)

"Megkérdeztem tőle, nem nehéz-e így, hogy ő az első nő az osztályunkon. Jenny elnevette magát, és azt felelte, hogy csak az idióták ítélik meg őt az alapján, hogy nő, mert ő viszont az alapján ítéli meg őket, hogy idióták."

Szóval, ahogy mondtam, jó esetben Kronosz Klub, elit társaság, titkos jelek, kőbe vésett üzenetek egyik nemzedéktől a másikig, a fiatalabbaktól az idősebbekig, vagy épp fordítva, figyelmeztetések: mint például, hogy közeleg a világvége, egyre gyorsabban. Ezzel a képtelen és felfoghatatlan üzenettel indul a könyv, hogy aztán csak sokkal később kerüljön a fejünkben minden a helyére. A Kronosz Klub a változtatások, változások ellen van. Nem szabad a történelem folyásába belenyúlni, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek - na de miért is? Gondoltam én is, hogy ugyan miért, hiszen ezek a világok nem találkoznak, párhuzamosan léteznek, mi történhetne, ha az egyikben van Hitler, a másikban nincs Hitler? Ó, nagyon is sok minden, és csupa mind-boggling (erre nincs is jó magyar szó!) dolog vette aztán kezdetét. 

Hiszen mi van, ha egy kálacsakra nem jön világra abban az adott életben? Akkor bizony a következőben sem fog... Mi van, ha valaki Istent akar játszani, és úgy megváltoztatni a dolgok menetét, hogy óhatatlanul az apokalipszisbe sodorja a világot, ahogy ismertük? ...

"Azt mondják, az emberi elme nem emlékszik a fájdalomra. Én pedig azt mondom, hogy ez nemigen számít, mert ha a fizikai érzés el is vész, a rettegést, amely körülveszi, tökéletesen föl tudjuk idézni."

A szerző

Rettentő és rendkívüli kaland. Kémkedés, titkosszolgálatok, Szovjetúnió. Háborúk, bunkerek, bázisok és ugyanakkor szerelmek, egyetemek, nyelvek és utazás. Lehetőségek széles tárháza. Harrynek mégis a nemeziséről szól egy idő után az egész "életesdi". Meg kell találni és megállítani a változások katalizátorát, és valahogy helyrehozni a hibákat, ha egyáltalán lehetséges. 

"Az igazán eredményes megfélemlítés trükkje nem a hangerőben vagy az obszcén szavakban rejlik. Azt kell szép csöndben érzékeltetni a hallgatósággal, hogy vannak embereink, akik majd ordibálnak helyettünk, ha arra kerül a sor."

Érdekes, hogy általában nem szoktam foglalkozni azzal, hogy milyen jellegű az írás, férfias, vagy nőies, itt mégis megálltam sokszor egy pillanatra, és meg kellett néznem, ezt tényleg egy Claire North nevű nő írta? Kifejezetten férfias írás, témájában, leírásaiban, a hangsúlyok elrendezésében.
Egyébként pedig kétségtelenül szépirodalom. Választékos és sűrű, gyönyörű és nehéz. 

Egy lassú és lassan bontakozó történet, de nagyon megéri belemélyedni, és végre egy igazán olyan regény-regény, ami nem sorozat, és nem akar több lenni, mint ami, miközben mégis sokkal több egy szimpla kikapcsoló olvasmánynál, erőlködés nélkül. Elgondolkodtató és magába szippant, nagyon a szívemhez nőtt. 

Az orvosi egyetemi és Jennys részeknél volt némi Patch Addams utánérzésem, a sok foglalkozástól és a nemezis-üldözéstől Kapj el, ha tudsz, és eszembe juttatta A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvet is, sőt, valahogy még egy adag Forrest Gump is van benne. Persze ezek csak futó impressziók, a könyv abszolút Harry Augustos, és csak remélni merem, hogy majd találok egyszer egy olyat, amire majd azt mondhatom, kicsit erre hasonlított, mert akkor máris rásüthetjük a bélyeget: remek.

Értékelés: 10/10 Komoly és komor ugyan, de csodálatos a megfoghatatlansága, a végtelensége, a nagy kérdései, és mesterien van megírva. Egy modernkori nagyregény. 

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!
Rendeld meg >itt<!

(U.i.: Ilyesmit vártam volna Kate Atkinson könyvétől a témában... )

Anna Lyndsey: Girl in the Dark - Lány a sötétben

Anna Lyndsey könyve nem thriller vagy krimi, hanem egy memoár. A szerző bár álnéven, de saját történetét írja meg betegségéről, ami miatt egyszerűen nem tudja elviselni a fényt - sem a természetes, sem a mesterséges fényt. Ég a bőre mindentől, képtelen az utcára kimenni, vagy számítógéppel dolgozni... 

Anna betegsége elég hirtelen indul el a könyvben, és nagyon gyorsan eszkalálódik. Ahogy elmegy betegszabadságra a komputer monitorjától való arcégése miatt, tulajdonképpen alig telik el egy kis idő, és máris ott találja magát a teljesen sötét szobában, elfüggönyözve (sőt, a függöny nem is elég, minden beszüremkedő fénypászmát ki kell zárni...), úgy, hogy soha többé nem mehet vissza dolgozni... 

Az arcégésből hamar mindenhol bőrégés lesz, ha fény éri. Még otthon is, ha félhomályos szobákban közlekedik, minden bőrfelületét takaró ruhákat hord, leggingszeket, harisnyákat, rajta hosszú szoknya, több réteg felsőrész. És hogy mit csinál? Megpróbál túlélni. Megpróbál reménykedni. Megpróbál rávenni néhány specialistát, hogy jöjjön el hozzá, vagy legalább telefonon konzultáljon vele - nem nagy sikerrel. Természetesen volt orvosnál, de nem tudnak semmit mondani igazán az állapotára, és további vizsgálatokra elmennie gyakorlatilag lehetetlenség. Szteroidos krémekkel kezelték, és nem hozott javulást. Különféle alternatív módszerekkel, reikivel, energiagyógyítással, akupunktúrával is próbálkozott, de semmi nem hoz igazán eredményt.

Egy idő után, a sötét szobában mintha "feltöltődött" volna a bőre, némi védettséggel, és ki tudott menni, jött egy remissziós időszak. Ez pl. azt jelenti neki, hogy ki tud menni szürkületkor, vagy éjjel sétálni egyet a kertbe - de az utcai világítással ott is vigyázni kell... -, vagy hogy beengedhet egy kis fényt az ablakon, és odatéve egy újságot a megvilágított sávra, elolvashatja. Rossz időszakában és az elején még az olvasással sem szórakoztathatja magát sehogy, csak hangoskönyveket hallgat a vaksötétben, és szójátékokat játszik. A szójátékok különösen tetszettek, nagyon ötletesek.

“My ears become my conduit to the world. In the darkness I listen—to thrillers, to detective novels, to romances; to family sagas, potboilers and historical novels; to ghost stories and classic fiction and chick lit; to bonkbusters and history books. I listen to good books and bad books, great books and terrible books; I do not discriminate. Steadily, hour after hour, in the darkness I consume them all.”

És tetszett a támogatás is. Anyukája és szerelme, Pete is ott van neki, és együtt próbálnak boldogulni a sötétben. Pete fotós. Látszik, hogy nagyon szereti Annát, és nagyon sok mindent feláldoz érte. Nagyon sajnáltam szegény lány, de jó volt látni, hogy vannak, akik törődnek vele, és örülnek az apró sikereinek, pl. annak, amikor mezítláb tud lenni, mert nem úgy érzi nem érzékeny a lába éppen a fényre. Amikor táncot lejt a félhomályban, amikor úgy tűnik csatát nyer az önkormányzattal szemben, hogy ne tegyenek energiatakarékos, de erősebb fényű izzókat az utcai lámpákba... Rengeteg aspektusból ismerhetjük meg ezt a ritka és borzasztó állapotot, a hétköznapi nehézségeitől a szörnyű, sötét öngyilkossági gondolatokig.

“Most of the time, I do not want to die. But I would like to have the means of death within my grasp. I want to feel the luxury of choice, to know the answer to “How do I bear this?” need not always be “Endure.” 

Ami még külön jó volt, hogy egyáltalán nem lehetett érezni, hogy amatőr írás lenne, személyes beszámoló... nem tudom mennyire nyúlhatott bele segítő szerző vagy szerkesztő, de abszolút élvezetes és gördülékeny a stílusa. 

“Friendship plants itself as a small unobtrusive seed; over time, it grows thick roots that wrap around your heart. When a love affair ends, the tree is torn out quickly, the operation painful but clean. Friendship withers quietly, there is always hope of revival. Only after time has passed do you recognise that it is dead, and you are left, for years afterwards, pulling dry brown fibres from your chest.” 

Remélem valamikor javulni fog Anna állapota, jobban a mostani remisszióknál. 

Az, hogy a betegség pszichoszomatikus-e, nem tudom, de nem érzem igazságosnak néhány értékelő vádaskodását, hogy nem próbál tenni ellene, nem próbálkozik jobban leküzdeni ezt a betegséget. Mégis hogyan? Te mit tennél, ha egyik pillanatról a másikra nem tudná a bőröd elviselni a fényt? Könnyű okosnak lenni innen, a monitor fénye mögül, úgy hogy legfeljebb az egész napos pötyögés után megdörzsölöd kicsit a szemed, hogy elfáradtál és elvonulsz, a sötétbe, hogy aztán reggel megint felhúzd a redőnyt, csak úgy, mindenféle fájdalom nélkül...

Érdekes regény, ajánlom a tudományos érdeklődésűeknek, és olyanoknak is, akik valami szomorkásan igazra vágynak. 

Megjelent magyarul is, a Librinél. 

 10/10

Jók és rosszak iskolája nyereményjáték eredményhirdetés!

Tegnap éjfélig lehetett elküldeni emailben a helyes megfejtést, és egy kedvenc meséteket a nyereményjátékra Soman Chainani Jók és rosszak iskolája című könyvéért, plusz a hozzá tartozó apró ajándékokért: könyvjelző, órarend és kitűzők. :) 

105 megfejtés érkezett a játékra, igen sokan versenybe szálltatok a nyereményért! Külön köszönet azoknak, akik írtak még pár sort, örülök, hogy szeretitek a blogot, és hogy örültetek a nyerési lehetőségnek. :) 

Meglepően sokan írtátok egyébként kedvenc mesétekként a Szépség és a szörnyeteget, de szép számmal szerepel A kis hableány is. 

A 105 emberkéből a random.org segítségével sorsoltam nyertest, és ez alapján, nem hiszitek el, de az első nyert az emailek sorában, aki nem más, mint: 

Anekdotázós ráadás

Forrás

Bár most nem témázunk, az egyik régebbi témázós posztunkat szeretném elővenni, és egy ráadást írni hozzá, mert úgy fest, engem tényleg üldöznek az irodalmi témájú történések, pedig nem keresem őket.. Ezekből pedig jópofa anekdoták születnek, amiket nem szeretnék elfelejteni. Vannak, amik csak eszembe jutottam azóta, és van olyan is, ami most nemrég esett meg velem, ez utóbbi sarkallt most arra, hogy végre megírjam ezt a régóta piszkozatként heverő bejegyzést. :)

Jöjjenek a vicces egypercesek, ismét! :)

Nyereményjáték a Jók és rosszak iskolája című könyvért!

Ahogy az előző bejegyzésben a könyv ajánlójában említettem, nyereményjáték következik, akinek a szerencsés kihúzottja megnyerheti tőlem a Twister Media jóvoltából Soman Chainani Jók és rosszak iskolája című könyvét, hozzá való kitűzőkkel, könyvjelzővel és órarenddel. :)

A játék menete a következő:

Válaszoljatok erre a két, egyszerű kérdésre: 

1. Mi a két főszereplő lány neve a könyvben?
2. Mi a kedvenc meséd? Akár klasszikus, akár modern, képeskönyv, vagy meseregény. ;) Erre a kérdésre nincs rossz válasz!

A válaszokat küldjétek el a pupillamoly[kukac]gmail[pont]com emailcímre. 

Jelige/Tárgy: Legyetek jók, ha tudtok

HATÁRIDŐ: 2015. 11. 20. péntek éjfél

Sorsolás és eredményhirdetés: 2015.11.21-én. A helyesen válaszolók kerülnek be egy virtuális kalapba. Természetesen a második kérdésre bármely válasz jó válasznak minősül, csak írjatok egy nagyon kedvelt, kedves mesét az olvasmányaitok közül! :)
Rendes nevet, vagy nicket is megadhattok. 

Íme a nyeremény: 

A könyvet és az apróságokat postai úton, saját költségemre juttatom el, ajánlott levélként (csak belföldre!) a szerencsés nyertesnek! 

Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája

"Ősidőknek erdejében

Két kastély áll, fej fej mellett;

Egy a Jónak, egy Gonosznak, 

Együtt, de mind mást tanulnak. 

Menekülnél, de nem lehet, 

Kifelé csak mese vezet."

Ezzel a megigéző mottóval és egy térképpel indul a könyv, avagy a mese, ami tényleg egy valódi, hamisítatlan mese: hercegnőkkel, boszorkányokkal, kastéllyal, varázsigékkel és különféle lényekkel. 

Agatha és Sophie, a két főszereplő Gavaldon városából kerül ide, ahonnan már kétszáz éve minden évben eltűnik két gyermek, akit nem látnak többé... illetve dehogynem! Rejtélyes módon bukkannak fel azokban a mesekönyvekben, szereplőként, amik Mr. Deauville mesekönyv boltja előtt jelennek meg, évről-évre... Később persze megtudjuk, ki, vagy mi is a titokzatos mese-szerző, a Ténetész, aki elkezdi kanyarítani a lányok történetét is, tűhegyes pennájával. Agatha és Sophie teljesen különböznek, Gavaldonban mégis barátnők lettek, és a szépséges, és szépségére sokat adó szőke Sophie rendszeresen meglátogatta a goromba, temetőben élő, sötét hajú és ruházatú Agathát. Amikor elrabolja őket az Iskolamester, akit Gavaldonban Gazgatóként emlegettek, akik hitték a "mesét", Sophie teljesen odáig van, hisz erre várt mióta, hogy hercegnő lehessen, aki megtalálja a hercegét, és a boldogan éltek befejezést. Agatha azonban haza szeretne menni, és erről meg szeretné győzni barátnőjét is, azonban nincs könnyű dolga. A lányok két különböző részébe kerülnek az iskolának, ami felosztja a tanulókat Jókra és Rosszakra. Az iskolamester tart egyensúlyt elméletben a két oldal között, mégis, a galádok mindig pórul járnak a mesékben, és már kétszáz éve csak a Jó győzedelmeskedik.
A Jók és Rosszak közt természetesen azért van átjárás, és vannak közös óráik is, amiken készülnek a Ki mit tud cirkuszra és a Mesetlonra. Gyakorlatoznak a kastélyt körülvevő bűbájjal és fondorlattal teli Kék erdőben, ám az iskola körüli igazi Rengeteg erdőbe csak a harmadik évük után mehetnek ki. A Jók hercegnőetikettet, állatokkal való beszédet és szépítkezést tanulnak, míg a Rosszaknak elcsúfításóra, csatlóskiképzés és aljasságtörténet jut. A Tündérmese-túlélő tréningen pedig együtt gyakorlatoznak. A lányok hamarosan elég komoly kihívásokkal kell hogy szembenézzenek, amik próbára teszik kitartásukat, hűségüket, barátságukat is. Ki a Jó, és ki a Rossz, ki a Végestelen és ki a Végességes? Ki döntheti mindezt el, és vajon van-e kiút, lesz-e hercegi csók és boldogan éltek, vagy csak a meg nem haltak halált megvető bátorsággal való kijátszása marad?

Nagyon tetszett a fantáziavilág, és a színes és részletes megfestése mind Gavaldonnak, mind az iskolának. Az alapszituációt és a kiszámítható felcserélődés problematikáját is nagyon élveztem. Agatha és Sophie érdekes karakterek, és mellettük emlékezetes mellékszereplőket vonultat fel Chainani: Pötty, aki bármit csokivá tud változtatni, Hester, akiről Lisbeth Salander jutott eszembe, Tedros, aki minden hercegnő álma, a vitéz, szőke dalia, aki mellesleg magát az Excaliburt forgatja kezében, Beatrix, a rivális "legszebb hercegnő"... Aztán ott vannak még a farkasok és tündérek, előbbiek a Rossz, utóbbiak a Jó iskolájában ügyelnek a fegyelemre, a nimfák, a gorgók, a tanár, aki kétfejű kutya (Castor & Pollux), a vak látnok, Sader, és a sok-sok többi lény, akikkel a tanórákon találkoznak... Hektikus, pörgős, és olvastatta magát. Szerettem a helyszínt is, és az éles kontrasztokat: míg a Jóknak Becsület, Vitézség és Jó erkölcs tornyuk van, a  Rosszaknál a Galádság, a Bűn, a Gonoszság kap helyet. Kristálylépcsők a koszlott, égett padlókkal szemben.
Azon kívül, hogy bevont ebbe a tarka mesevilágba, fenntartotta az érdeklődést a feszültséggel a két oldal és a két lány között, a kételkedés morzsáit már a legelején elhintve, és aztán egész a nagyjelenetig fokozva az izgalmakat egy remek cliffhangerrel ér véget. :) A könyv trilógia, a második rész is várhatóan nemsokára fog jönni magyarul, Itt nincsenek hercegek címmel.

A második és harmadik részek borítói

Kritika illeti részemről azt, hogy úgy éreztem néhol talán az üzenet egy kicsit félresiklott, és túl sok volt a becsmérlő megjegyzés, még az iskola tanárai részéről is a másik oldal felé. Simán leidiótázzák a tanárok a rivális oldal diákjait, ez nem volt szimpatikus, nagyon lenéző attitűd volt jellemző, és bár értem én, hogy  jó és gonosz harcában nem lehet mindig finomkodni, sőt, azért kicsit lehetett volna ezen tompítani, hogy ne jöjjön át ilyen agresszíven.
A végén a csatajeleneteknél és többször a különféle tornyokon mászásoknál, meneküléseknél egy kicsit a kevesebb több lett volna, de egy gyerekkönyvbe kell a sok akciódús jelenet azt hiszem, amikor másznak, kúsznak, lopakodnak, futnak stb. nekem ez már unalmas volt, és az is, hogy minden esést mindig túlélnek. (persze van benne varázslat is, az oké)

A stílus egyébként gördülékeny volt, a sorok szellősek, minden fejezet elején egy kis rajzos illusztráció vetíti elő a következő bonyodalmakat, legyen az csótánnyá változás, üvegkoporsóban fekvés, Nemezis-álmok, vagy a Hó-bál. :) Szerencsére nem hiányzott a humor sem, ami néhol kellemesen morbid volt.

"- Nem vagyok hercegnő! - csattant fel, gallérját igazgatva. - Ha te mondod - szólt a herceg, és tekintete lefelé mozdult. Agatha követte... és meglátta, hogy lábát teljesen felhasogatták a tüskék; fényesvörösen csorgott a vére. Tedros elmosolyodott. - Eeeegy... kéééét... háááá...Agatha a karjába ájult. - Kifejezetten hercegnő - jegyezte meg."

A kiadás gyönyörű, és vastagsága és a puha kötés ellenére gond nélkül forgatható, bírja a strapát is. :)

Értékelés: 10/8,5 Remek kikapcsolódás ez a vaskos mese, ami bár sok klasszikus mesei elemmel dolgozik, cseppet sem lesz tőle poros. Remek alap a bentlakásos iskola, és a mesehős-képzés, élvezet lehetett kitalálni ezt az egész koncepciót. Hamarosan filmvászonra is adaptálják, nagyon kíváncsi leszek rá! :)

FIGYELEM! Lesz nyereményjáték a könyvért, hamarosan megírom hozzá a kérdést, amire válaszolni kell. Nem csak a könyvet, hanem hozzá való szuper cuccokat: órarendet, kitűzőket és könyvjelzőt is nyerhettek! :) Figyeljétek a blogot!

Az olvasás lehetőségét köszönöm a Twister Mediának!

Rendeld meg >itt<!
Trailer a könyvhöz.
A sorozat honlapja.

Hír-egyveleg

Forrás

Az, hogy teli vagyunk szuper jó új könyvmegjelenésekkel, az egy dolog, de hogy ehhez még néhány remek Rowlingos és filmadaptációs hír is társult megint, már posztért kiált! :) Zongorázzuk hát végig, mikre érdemes figyelni könyv és könyves mozi fronton. :) 

Először is, egy kevésbé elterjedt hírrel kezdem. Friss a bejelentés, múlt héten derült ki ugyanis, hogy Philip Pullman Az úr sötét anyagai (His Dark Materials) című trilógiájából BBC sorozat készül! Az első könyvből csináltak már egy adaptációt korábban, mozifilmet, Nicole Kidmannel, Daniel Craiggel és Dakota Blue Richards-zal a főszerepben, de nem igazán sikerült átadni a könyv hangulatát, nem hozta a várt bevételt sem, úgy tudom, és nem folytatták a projektet (nem is baj). A sorozatosítás, és a tévére adaptálás nekem sokkal szimpatikusabb ennél a történetnél, és nagyon várom az eredményt! A hírt Jen Campbell youtube-csatornáján hallottam, és >itt< olvashattok róla még. :)  

Poszt-turkáló: Joanne Harris sötét oldala

A Poszt-turkáló rovatban mindig régebbi bejegyzéseket veszek elő, amik a freebloggal együtt elszálltak az éterbe. Ez a mostani egy különleges darab abból a szempontból is, hogy már a megíráskor is egy korábbi élmény volt, 2009-ben olvastam, az eredeti poszt pedig 2010. 01.09-én íródott. Duplán volt már turkálózva, tiszta Inception. :D

A The Evil Seed Joanne Harris első regénye volt, 1989-ben jelent meg először, magyarra nem fordították le, még a vámpíros tematika hullámain sem, de talán nem is baj, mert még elég kezdetleges Harris. Íme a bejegyzésem róla:

Likánok kíméljenek!

Benjamin Percy: Red Moon (Vörös hold) című könyve lett az idei harmadik félbehagyásom... Úgy látszik önbeteljesítő lett a megállapításom, hogy az ősz mindig számomra a félbehagyások időszaka. 

A könyv a megjelenéskor felkeltette a figyelmemet, és érdeklődéssel olvastam milyen félrevezetően reklámozták urban fantasy + love story kombinációjaként, pedig nem az. 

36%-ig bírtam ezt a förmedményt olvasni, mert egy örök optimista vagyok, és vártam, hogy majd mindjárt jó lesz már, és kiforrja magát valami, és érdekelni fog bárkinek is a sorsa belőle... Hát nem. Csak tájékoztatásul: ez egy 830 oldalas regény, vagyis 300 oldalt szenvedtem vele, egy egész másik normál könyvnyit, és az alatt sem sikerült semmit bizonyítania. Monoton, unalmas, tétova, és teljességgel érdektelen maradt. Ez a könyv nem halad sehova. És ne mondja nekem senki, hogy de, majd az epilógusban ú, meg ááá. Nehogymár az epilógustól legyen jó egy könyv. 

A történet alapvetően egy társadalmi dráma, fantasy elemmel. A világunkban likánok is élnek, akik tulajdonképpen vérfarkasok. A kór egy prionfertőzéssel terjed. A történet elején egy repülőgépen egy vérszomjas likán kiirt mindenkit, ja pardon, egy valaki elbújik egy hulla alatt, őbelőle "hős" lesz, pedig már elnézést, de lóf*szt nem csinált. Ő az egyik fő narrátor. Aztán van Claire, akiért eljönnek az eset után, lemészárolják a családját, és megpróbálják befogni, ő is likán. A harmadik pedig egy politikus, aki pórul jár és megfertőződik... Claire a nagynénjéhez menekül akinek a címét valami papíron lévő rejtvényből fejti meg, véletlenül persze Patrick, a repülős "hőske" is belefut és megmenti egy bohócmaszkos pedofiltól aki épp meg akarja erőszakolni... Közben van néhány egyéb semmilyen mellékszereplő, körkapcsolás, üresjárat, aztán tehénvérrel teli istálló, és egyéb likánjárta helyek, ahol mészárlás történik. Utter nonsense. 

Hallottam, hogy epizodikus, sokszereplős, szerteágazó, és kicsit doku-jellegű lesz, amivel semmi bajom, imádtam ezt a WWZ-ben is, és ott is egy képzelt, fantasy-elemet (zombi) integráltak úgy, hogy közben mégis nagyon az emberi és társadalmi problémákról szólt az egész. A likánokkal is így kellett volna hogy legyen, hiszen ez alapvetően csak egy valami miatt kirekesztett csoport a világban, lehetnének bárkik, akiket valami miatt megbélyegeznek, bőrszín vagy vallás, vagy más egyéb miatt. 

300 oldal után azt kell mondjam, ez egy rettenetesen rossz, stílustalan, unalmas írás. Semelyik szereplője iránt nem tud egy fikarcnyi érdeklődést sem kelteni. Nem halad sehova. Lóg minden a levegőben, be vannak dobálva jelenetek, rosszul vannak megoldva az átkötések. Számomra teljesen élvezhetetlen volt. 

Ez persze a szubjektív véleményem (mi más lenne). 

Köszönöm az érzelmeim tolmácsolását Emma Stone-nak, és Brad Pittnek! :) 

Mi a mérce?

A Témázásban ezúttal a MÉRCE - mit nem vehetünk egy kalap alá, mindent a maga nemében című téma került elő a kalapból. Mint az lenni szokott, polipkarokként nyúlnak ki a lehetőségek ebből a témából is, meg lehet ragadni több irányból, és hirtelen, nem is tudom eldönteni, merről nézegessem. 

Mi az, ami a mércét meghatározza? Nem, erről nem írhatok, hiszen kilyukadunk megint a meghatározó, bőrünk alá mászó, rongyosra olvasott kedvenc, és egyéb, már kivesézett, avagy megtémázott témákhoz, Nima pedig agyvérzést kap, hogy ugyanazt szajkózzuk :D 

Hogyan mércézzük valaminek az értékét? Igen, ez jó. Mitől lesz ennyi vagy annyi pont, mitől lesz kiemelkedő, vagy közepes, vagy kifejezetten rossz? 

Mihez mérünk, hasonlítunk-e egyáltalán valamihez, vagy ha igen, csak a saját műfajon belül? 

Ugye, nem is olyan könnyű ez a csalafinta téma? :) 

Röviden megpróbálom mégis összefoglalni, milyen válaszokat adnék ezekre a hevenyészett kérdésekre. Még a legelsőre is, hogy gyorsan letudjuk a szokásos Harry Potter és egyéb kedvenc-kontentek szükségszerű megemlítését. ;) 

A mércét egyértelműen a kiemelkedő élmények, az etalonok, a kedvencek, a legkedvesebbek  -stílusban, vagy karakterábrázolásban, csavarban, sztoriba, izgalomban - határozzák meg. Biztos vagyok benne, hogy sokszor mérünk gondolatban hozzájuk más könyveket. Főleg hasonló történeteket, azonos műfajúakat. 

Az értéket meghatározni nem könnyű, és totálisan szubjektív, azon kívül pedig még hangulatfüggő is, mert hányszor, de hányszor van olyan, hogy megtalál épp egy könyv valamivel, amit máskor nem értékelnél annyira, mint abban az adott pillanatban. Jókor jó helyen tipikus esetei például az agylöbbölő könyvek, főleg nehezebb, súlyosabb olvasmányok után esik jól végigfutni valami könnyedebb, párbeszédesebb, humorosabb vagy mesésebb olvasmányon. De egy unalmas, vagy rossz könyv után olvasott középszerű történet is fel tud értékelődni.

Én a blogon 10-es skálát használok, mert az több lehetőséget ad a finomhangolásokra. Nálam valahogy nem mindegy, hogy 5,5 vagy 6,5 pont valami, teljesen máshogy csapódik le. Aki többször jár errefelé, szerintem már kitapasztalta, hogy azért nem pontozok olyan nagyon szigorúan. Csak az igazán szar könyveknek jut ki a 1,5 és 3,5 közti katasztrofális zóna, a 4-esek is elég gázak általában, vagy csak nagyon nagy mellényúlások, 5,5-nél van valami langy középmezőny, 7-től már azért határozottan okés, de a jó már a 8-at kell hogy üsse, és a kiemelkedők kapják a 9,5-10 pontot. Ezek persze nincsenek kőbe vésve.

Az, hogy valami kis tingli-tanglit, vagy egy aranyos mesét is 10-esre értékelek, meg a Pi életét, vagy Szabó Magda Ajtóját is, engem egy cseppet sem szokott zavarni, mert magamban mindet a "helyén kezelem". Nem lehet mindent egyetlenegy féle (egyetlen egy féle? egyetlenegyféle? hogy a fenébe írják ezt helyesen az x-edik helyesírási szabályzat szerint?) kritériumrendszer alapján értékelni, és nagyjából a saját kis kategóriáján belül kell azt mondani rá, hogy jó, rossz, elment, okés, felejthető, kinek mi. Meg mikor mi. A hangulat és a körülmények is közbeszólnak, például akár az is, hogy egy olyan könyvben, amit jobb lenne két-három nagy falatban elolvasni, csak töttyögve, kétoldalanként tudsz haladni: szétesik az élmény. 

Van valami sajátos, egyéni élménymércénk szerintem, és ahhoz vajmi köze van az adott könyv irodalmi értékének, mélységének, szórakoztatóságának, izgalmainak - mert annyira változó ez a mérce, annyira befolyásolja, hogy épp mire van szükségünk, mit olvasnánk szívesen, mi esik jobban, hogy lehetetlen standardizálni. 

De tudjátok mi a legjobb? Hogy nem is kell. :) 

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha csatlakoztok, írjatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is! 

A többiek mércéi: 

Nima, Zenka, Bill.

Utóvéd (később csatlakozók): 

Bubu, 

A képek illusztrációk. Forrás.

Kolibri

Sötét és nyomasztó borító, de nagyon illik
a könyvhöz.

Kati Hiekkapelto: Kolibri

Fekete Anna, a regény főszereplő rendőr-nyomozója, ahogy a könyv fülszövege is írja, bevándorló. Szerbiából származik, ahonnan családjával a háború elől menekültek, és Finnországban telepedtek le. A család kissé szétszakadt, az egyik fiú, Áron, meghalt a fronton, anyjuk hazaköltözött, Ákos, Anna másik testvére képtelen a beilleszkedésre, sosem tanult meg rendesen finnül, és most csak züllik és zenél... Anna kiválóan beilleszkedett, a nyelvet is anyanyelvi szinten beszéli, de persze mindig állít elé új kihívásokat az élet. Alighogy elhelyezkedik az erőszakos bűncselekmények osztályán a rendőrségen, két súlyos ügy is a nyakába, vagyis az egész csapat nyakába zúdul... Bihar, a kurd kislány segélykérő telefonhívása, majd a tagadások, és a sörétes puskával meggyilkolt futó holtteste... Utóbbiból pedig hamarosan több is akad... Ennyit az ismerkedős, laza munkakezdő időszakról.

Német nyelvű kiadás

A futókat öldöklő sorozatgyilkos motivációjára és az összefüggésekre nem könnyű rájönni. Még az azték istenségek is a képbe keverednek: az áldozatok zsebében lévő nyaklánc Huitzilopochtlit ábrázolja. Ennek az istennek a nevéből ered a könyv címe is, a Kolibri - de ez sokáig nem derült ki, én is a felénél eszméltem fel, hogy még mindig nem tudom, vajon miért ez a cím. :) Türelem persze kolibrit terem a könyvben is - nem is egyet! De ez így izgalmas. Több a gyanúsított, a furcsa körülmény, és sokáig úgy fest, a többszöri kihallgatások sem vezetnek eredményre. Természetesen mindig mindenkinek van valami kis mellékes titka, valami mocskos dolga a háttérben, vagy épp a szándék, hogy védjen valakit, akiről azt hiszi, ő tehette... A szálak rendkívüli módon összegubancolódnak a végére. 

Megmondom őszintén, az elején nem tetszett annyira. Kissé vontatottnak találtam, valahogy nem lendült be, ahogy vártam, és egy ideig nagyon amatőrnek tetszett a nyomozás is. 

Angol nyelvű kiadás

A szerzővel való személyes találkozás, a könyvbemutató napján fordult át minden, és nem csupán azért, mert jobban érdeklődtem a szuper élmény miatt a könyvért is, hanem mert aznap egy hatalmas falatot sikerült haladnom is a könyvben, és egyre inkább olvastatta magát, egyre több rejtély várt megoldásra. Szóval a felvezetés apró döccenői ellenére egy remek könyv lett belőle, és egy igazi jó élmény, abszolút elégedetten csuktam be. Minden szálat elvarrtak, és mindezt kellő információcsepegtetéssel, nyomok elhintésével, nem túlbonyolítva, de mégis úgy, hogy a végén a fejemre csaphassak, hát persze, tényleg... Plusz az utolsó harmadban két igazán izgalmas jelenet is helyet kapott a végkifejlet előtt. A mellékszálakat is nagyon ügyesen mozgatta Kati, a nyomozócsapat egyes tagjainál is lehetett min izgulni, a családi hátterekbe is bekukkanthattunk, volt némi életveszélybe kerülés is, fenyegető, perverz sms-ek ismeretlen számról, és hát persze Esko... :D 

Esko Niemi lett Anna társa az osztályon. Tipikus rasszista, hímsoviniszta disznó, aki elhanyagolt külsővel rendelkezik, piál és cigizik folyamatosan, és mogorva, utálkozó hangnemben kommunikál. Igazi művészet őt megkedveltetni az olvasóval ez alapján, ugye? :D És mégis sikerült. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a következő részben hogy alakul Annával a viszonya, a barátságuk. 

Forrás

Jó volt látni a karakterfejlődést, a viszonyrendszer átalakulását, remek kis páros lesznek ők szerintem. :) Hogy Esko általános hozzáállása hogyan változik, jó kérdés, de ha marad ilyen mufurc, gyűlölködő, én azt se bánom, akkor is jó alapanyag. :)  

A Kolibri nem csak krimi, hanem komoly kérdéseket feszegető regény is: bevándorlás, asszimiláció, kulturális különbségek... A kislány, Bihar ügye összefonódik Annáéval, a nyomozó felelősséget érez iránta, és sorsközösséget is, próbálja védeni, még akkor is, ha az ügyet szinte nemlétezőnek, lezártnak bélyegzik meg, saját szakállára tovább ténykedik. Látszólagos biztonság, vallási különbségek, elnyomás, elrendezett házasság... Rengeteg mindent sikerült belevinni, súlyos témákat, és bár mellékesnek tűnhetett mindez a sorozatgyilkosságok ügye mellett, valahogy mégis ugyanolyan fontos volt.

Forrás

Anna személye eleinte nagyon semleges volt számomra. Nem tudtam rajta "fogást" találni, miért szeressem, miért ne szeressem? Ami idegesített, az a rossz szokása, az ismétlődő panelek a cigarettázásával, úristen, ha nem szívott el egy karton cigit a lapokon, akkor egyet se... Kicsit önismétlő volt a szerző itt-ott, főleg amikor Anna álmatlanságában többször kóválygott ki a teraszra bagózni... De ez apróság volt, és később nagyon is beleillett minden a képbe, a kialvatlanság, a rossz szokás, aztán Eskóval, Ákossal, a férfiakkal való kapcsolata, futó kalandjai. Észrevétlenül rajzolta meg Kati a portrét Annáról, apránként, és a végén kialakult róla a kép bennem is. Meg is kedveltem kicsit, bár azonosulni annyira nem tudok vele még most sem - honvédség, rendőrség, cigi és bűnüldözés, hát ez nem én vagyok. :D 

Forrás

Kritikai pontként még egyedül azt hozhatom fel, hogy én egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni ezeket a finn neveket... duplázott betűk, és idegen hangzás. Persze ez az én hiányosságom, nem a könyvé, de vért izzadtam, hogy Riika Rautio neve megmaradjon, főleg, hogy összezagyváltam a nevét az R betűs nyomozófickóéval, ne kérdezzétek mi volt, és  aztán jöttek Riika szülei, és a kihallgatott idős szomszédság, huuh. Azt hiszem nem fogok megtanulni finnül. :) 

Nagyon várom a következő részt, angolra már lefordították: Suojattomat azaz The Defenceless. 

Szintén ez a nyomozócsapat lesz benne. :)

Értékelés: 10/9,5  Kidolgozott, összetett, igényes, több szálon futó regény, ami egyszerre thriller és társadalmi krimi, sok-sok mocskos aprósággal, fontos kérdésekkel, és jó karakterekkel. A második felétől lesz igazán izgalmas és bonyolult, érdemes kivárni.

Bár sorozat, nincs függővége, simán olvasható önálló kötetként! :)

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak! 

Rendeld meg >innen<!

Kati Hiekkapelto: Kolibri - élménybeszámoló a könyvbemutatóról

Az Athenaeum facebook-oldaláról

Mivel én is épp olvastam a Kolibrit, és csábított a lehetőség, hogy ezzel a különleges szerzővel személyesen is találkozzak, elmentem a péntek esti Athenaeum könyvbemutatóra. Kati Hiekkapelto, a finn szerző azért lehet különösen érdekes számunkra, mert rendkívül jól beszél magyarul - és a könyvében is egy Szerbiából származó magyar lány, Fekete Anna a főszereplő. Örülök, hogy a kiadó lecsapott erre a krimire, és, hogy itt volt a szerző is Magyarországon, élmény volt vele találkozni.