Urak és játékosok

Joanne Harris: Gentlemen and Players

Már a harmadik bevezető bekezdést törlöm ki, szóval inkább belevágok, ahogy esik úgy puffan, és elmondom, hogy nagyon élveztem ezt a könyvet. De melyik Joanne Harrist nem lehet élvezni? :) Szinte hihetetlen, de 2009-ben olvastam a szerzőtől utoljára, és rá kellett jönnöm, már nagyon hiányzott. 

A Gentlemen and Players a St. Oswald's fiúiskolában játszódik. Új tanév, új kollégák, órarendi változások, papírmunka, tantestületi gyűlés, értekezletek, kisstílű áskálódás. És Roy Straitley, aki közeledik a nyugdíjhoz, aki még mindig talárban tanít, és a krétát preferálja a digitális világ vívmányaival szemben. Roy Straitley, aki született elhivatott pedagógus, és aki imádja a tárgyát, a latint, és imádja a fiait is. 

Van egy múltbéli szál is, a régi-régi gondnokkal, John Snyde-dal, és egy szerencsétlen balesettel kapcsolatban, amikor a patinás iskola veszélybe került... De korántsem olyan veszélybe, mint amilyenbe a jelenben bonyolódik. Intrika, cselszövés, belülről bomlasztás, ami alapjaiban rengeti meg, többszörösen, az elit intézményt. Összeomlik-e teljesen?

A Gentlemen and Players, zseniális. 

Hangulatos, intelligens, cseles, és olvasmányos. Elit krimi és lélektani dráma egyben. Szocipatával, gyilkossággal, gyermekkori frusztrációk feldolgozatlanságával... Remek karakterek, tűpontos és hamisítatlan, zárt, iskolai atmoszféra, harapható feszültségek, csontig hatoló emberismeret és okos cselekménybonyolítás. 

"Emphatic denial is by far the best tactic when seeking to incriminate an enemy."

Az más kérdés, hogy sajnos kitaláltam a csavart - ennek lehet hogy az az oka, hogy egyáltalán tudtam róla, hogy lesz egy nagy csavar... nem szabad túlgondolkodni a könyveket. Valahogy már a közepe táján motoszkált bennem. Aztán csak úgy előjött, kicsivel azelőtt, hogy kiderült, és az olyankor épp elég, hogy egy kicsit csalódást keltsen az emberben, hogy na, és tényleg. :D

Harris tehetségét dicséri, hogy a taszító és machiavelli módszerekkel dolgozó negatív karakter iránt is lehet egy picinyke szimpátiát érezni, és tudva hogy ez most csak egy kitalált történet, mosollyal csukni be a könyvet.

A felosztás, a sakkfigurás párhuzamok és a figurákkal jelzett narráció is nagyon ott van. 

"Short sentences, eye contact and an air of conviction. Teachers use this method; so do doctors, priests and other illusionists."

A kiadás (Black Swan) kivételesen nem nagyon bírta a forgatást, pedig a külföldi paperbackekkel még nem nagyon volt bajom ilyen tekintetben, ennek viszont jónéhány lapja kiesett. :( Egyébként gyönyörű a borítófotó és a türkizzöldes színek, imádom a külsejét is. (legfelső borító, bár az enyémen a szerző neve is zölddel van rajta)

Értékelés: 10/9,5 De lehet hogy igazságtalan vagyok a levonással, hiszen attól még hogy sikerült valami véletlen agytekervényem mocorgása folytán meglátnom a tükröt a trükk mögött, attól még mondhatni kifogástalan, és továbbgondolható, tetszik a nyitva hagyott része is. 

Ez volt a nyolcadik könyvem J.H.-től, és nemsokára tervezem olvasni az eddig kimaradtakat is: Coastliners (Partvidékiek), Runemarks (Rúnajelek), Blueeyedboy (Kékszeműfiú), Peaches for Monsieur Le Curé (Csokoládés barack), Sleep Pale Sister (Aludj, kislány).

Note to Self: valamikor újraolvasandó.