Két Rejtőt is elfogyasztottam az elmúlt hetekben, de gondoltam inkább együtt írok róluk, bár érdekes, hogy az életműnek sikerült a két nagyon különböző végét elkapnom.
A Járőr a Szaharában / A halál fia a viccesebb kategóriába tartozik, humoros idegenlégiós sztorik. Előbbiben Puskin Mária Gottfried Iván (igen, ez egy név, méghozzá férfié) belép a légióba, hogy megszerezze a becsületrendet, aminek segítségével hozzájuthat egy feltételezett hatalmas örökséghez. Társaival részvénytársaságot alapítanak, melynek alaptőkéje maga Puskin, és hajszolni kezdik ama bizonyos becsületrendet.
Egy kicsit rendőrakadémia érzésem volt tőle. :)
Utóbbiban Johnson urat ismerjük meg, aki, mivel tévesen (és direkt) halálos szívbetegnek diagnosztizálják, beáll a légióba, hogy hamarabb utolérje a végzet. Azonban arra ő sem számít, hogy éppen vakmerősége miatt él túl mindent, emiatt különös tisztelet övezi, és cseppet sem gyenge szíve még meg is erősödik a kaland során. :)
A Csontbrigád egyáltalán nem hasonlít Rejtő "rejtős" műveire, azokra, amik a védjegyévé váltak. Sötét, komor, drámai... a haláltáborokat idéző történet. Félelmetes, borzongató és nehéz regény - mégis sajnos több helyen untatott. Csak valahol a közepe táján kaptam fel a fejem, és ott volt azért jónéhány jó pillanat, még egy kis humor is bekúszott a sok szörnyűségbe. :)
Értékelem, és elismerem, de nem az én könyvem.
"A bajt, amitől ez a két színarany kedély oxidálódott, Európában is jól ismerik váratlan bonyodalmakkal kapcsolatban. A neve mindenhol más, a neme mindenhol nő."
"Embernek lenni nagy betegség, és gyógyíthatatlan."
Egészében véve egyik se maradandó, csak úgy átsiklottam rajtuk, vagy ők rajtam.
A Reviczky-féle felolvasás sokkal jobban tetszett, de szerintem Rudolf Péter az igazi Rejtőhöz. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése