Andrea Maria Schenkel: Macska és kölyke

Nem is akartam elhinni, amikor a Száll a kakukk után ezt a kötetet olvasva ismét megszállt az a kis piszkáló érzés belül: húúú de jó könyv! Bevallom, nem sokat vártam ettől a német krimitől; a várólista csökkentésbe is leginkább azért került be, mert rövidke. Egyszer, amikor korábban a kezembe vettem, már majdnem úgy döntöttem, hogy nem olvasom el, túladok rajta, mert ugyan miért is kéne mindent elolvasom, csak mert a polcomon áll?!

Nos ezért. Ezért érdemes néha fejest ugrani az ismeretlenbe, és bizalmat szavazni egy totál ismeretlen német írónő baltával ékített borítójú könyvének, aminek fülszövege látszólag teljes mértékben agyon is csapja az olvasás élményét, hiszen elmeséli a cselekményt... Ezért, hogy aztán egyszercsak azon kapja magát az ember lánya, hogy megcsapja az a nehezen megfogalmazható "kedvenc könyv érzés" valahol egy jól irányzott mondat közepén haladva... A Macska és kölyke egyértelműen vitorlázik be az idei top5-be, úgy, igen úgy, hogy az előtte való olvasmányom ráadásul a Száll a kakukk fészkére volt. Egy zseniális olvasmány után rendszerint minden fakóbbnak tűnik, de ezúttal egymás után több nagyszerű könyv is megtalált.

A Finsterauban játszódó történetben a véres kimenetel abszolút borítékolt- ld. fülszöveg és balta... -, de igazából ez csak a kezdet, a lényeg csak a látszólag elspoilerezett tragédia után kezdődik.

A narráció rendkívül érdekes, ugrál a karakterek közt és az időben is. Vannak fejezetek, amik pedig nyomozati iratokat, kihallgatásokat tárnak elénk.

Zaunerék a történet főszereplői, akik a már említett kis faluban, Finsterauban élnek. Lányuk, Afra elköltözik a szülői házból, majd visszatér, és hamarosan kiderül: teherbe esett. Mogorva apjával, Johannal egyre több a konfliktusuk, aztán egy nap holtan találják Afrát, gyermeke is súlyosan megsérült, és a gyanú Johannra terelődik, aki viszont alig-alig beszél, semmiről nem nyilatkozik egyértelműen. A történet ennél azonban egy fokkal messzebbről indít, méghozzá egy ittas személytől, aki a helyi kocsmában elmeséli, hogy ismeri egy régi-régi gyilkosság igaz történetét...

Szeretem az olyan írásokat, ahol érdemes visszalapozni az első fejezethez, ami elsőre talán összefüggéstelennek tűnt, mintha a többi eseményhez nem is kapcsolódna, de a megfelelő pillanatban kikristályosodik a furcsa kezdés jelentősége.

Baljós, sötét hangulatú, tömör könyv, tipikus "kicsi a bors, de erős" történet. Tetszett a felépítése, a nézőpontváltások és időbeli ugrások, amiket azonban egyáltalán nem volt nehéz követni.

Néhány apróbb dolog zavart csak benne, pl. elütések, köztük sajnos a főszereplő család nevének elütése is (Zauner-Zanuer), illetve két nagyon hasonló nevű szereplő van: Hecht és Hetsch, ez egy-egy pillanatra összezavart.

Amit pedig magában a történetvezetésben nehezményeztem, az három szál elvarratlansága volt: miért nem kaptuk meg Johann nézőpontját is? Miért nem derült ki, Hetsch visszament-e, vagy sem? Mi a magyarázata a karmolásoknak? Johannról és mentális állapotáról érdekes lett volna többet megtudni. Sajnos ezek a kicsit nyitva maradt részek nem tették lehetővé, hogy teljes kerek egész legyen a könyv, és így végül kedvenc nem lett belőle, de mindenképp az év egyik legjobbja, és kétségtelenül az év legnagyobb meglepetése lett. A hiányosabb részeket persze fel lehet fogni balladai homályként, írói eszközként is, képzeljük el magunk a többit, de szerintem néhány plusz oldalban akár el lehetett volna simítani ezeket is. 

"(...) elkezdte üres üvegekbe tölteni az emlékeit: szavakkal csurig töltötte, és gondosan lezárta őket. Ha az üvegeket a füléhez tartotta, a saját hangját vélte hallani belőlük. Ha kihúzta a dugót, a szavak kiugráltak. Az ápolók és az orvosok nem értették, mit művel, teljesen bolondnak hitték. De hogyan másképp őrizhette volna meg a gondolatait?"

Nem találtam száraznak, sem összecsapottnak; lehet jó krimit írni és megfelelően karakterizálni ilyen kevés oldalban is. A könyvben használt "egyszerűen strukturált személyiség" kifejezést pedig ezentúl használni fogom khm, arra, akit megillet. :D

Szikár, személytelen próza, érdekes vonalvezetés, és izgalmas megfejtés. Érdemes volt elolvasni.