Oldalak

2018. december 27., csütörtök

A 2018-as kihívásokról

Forrás.
Tavaly sajnos a szokásos három kihívásom közül - Goodreads Reading Challenge, Miamona's Reading Challenge és Várólista csökkentés - csak a Gr-t sikerült teljesíteni, idén viszont teljes sikert könyvelhetek el, mind a hármat ki tudom ugyanis pipálni, éljen, éljen! De ami még fontosabb, hogy szuper könyveket ismertem meg általuk.

A Goodreads Reading Challenge-re nem érdemes sok szót fecsérelni, ez mindig csak egy szám, hogy mennyi könyvet szeretnénk olvasni év végéig. 62-t jelöltem ki, de jelenleg már 68-nál tartok, meg vagyok elégedve az eredménnyel, meg hát amúgy sem a mennyiség a lényeg. ;)

Most már 68/62. :)
Boldogan jelenthetem, be, hogy a várólista csökkentés idén végre megint sikerült - két sikertelen év után -, aminek nagyon örülök, mert ez a kihívás mindig nehezebb, mint amilyennek elsőre látszik. Íme az elolvasott "bagázs":

Kattintásra megnő.
Kiemelkedő élményt nyújtott a The Poison Tree és A 6:27-es felovasó (kedvencem is lett), de remek volt a Pillanatragasztó, a Napforduló, a Szikomorfán születtem, és a What Alice Forgot is. Ez utóbbinak köszönhetem, hogy belepistultam Liane Moriartyba, és még másik két könyvét is elolvastam idén. :)

A Miamona's Reading Challenge is sikerült idén, a tavalyi buktám után, lássuk miket olvastam el az egyes kategóriákhoz: 

1. „Össze vagyunk kötve, mint hidakkal a Pestek” - olvassunk olyan regényt, amiben akár csak egyszer is megemlítik Budapest egy utcáját, terét, épületét, tehát egy kicsivel többet, mint magát a várost. - Pillanatragasztó 
2. Zene nélkül mit érek én... - olvassunk olyan regényt, aminek: zene van a címében / vagy zene van a borítóján / vagy központi helyet foglal el a zene, akár csak egy újra visszatérő szám. - Majdnem elsiklottam afelett, hogy Veres Attila Odakint sötétebb című könyvében mennyire fontos a zene... Egy titokzatos zenekar próbái, amik behallatszanak a telepre, az Exit zenekar, és frontembere a kártyaasztalnál... Szabolcs bakelitlemezei, az a rengeteg különlegesség, hibás lemez, kiadatlan zene. Később a novellás kötetében is visszaköszönt a zenei elem. 
3. Kiskarácsony, nagykarácsony - olvassunk bármilyen karácsonyi történetet, akár a nyár közepén is!- Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak 
4. Lelki béka...- vannak írások, amelyek átlagon felül elringatnak, kikapcsolnak, ami után úgy érezzük magunkat, mintha egy wellness hétvégéről érnék haza kisimultan, kipihenve. - Szikomorfán születtem: egy igazi feelgood könyv. 
5. Come, fly with me... - Olvassunk egy könyvet, amiben repülnek. Tágan is értelmezhető, akár gép nélkül is... ;) - Az Odakint sötétebb című könyvben elég sokat repülnek a fiúk a füves cigiktől. Van benne egy másik repülés is, igaz, az inkább metafizikai síkon... De mesésen repülős könyvet is olvastam, vagy sci-fisen repülőset, szóval ez a kategória túl van teljesítve. ;)  
6. Eat now (Pray, Love later) - Olvassunk hát legalább egy olyan regényt, amiben legalább egyszer egy igazán jóízűt esznek / főznek/ sütnek, és nekünk legalább egyszer ki kell szaladnunk a konyhába... - Az essexi kígyóban volt egy eszményi, hideg marhasültes jelenet, amit nem jelöltem ugyan be, de emlékszem rá... :) És elég jó kis gasztro élmény volt a What Alice Forgot Megameringue Lemon Pie sütős Guiness-rekord kísérlete is. :) 
7. Lenn délen, meseszép éjen édes édent remélsz... - olvassunk déli regényeket, még ha nem is olyan meseszép édes édenek... - Szikomorfán születtem 
8. A pöttyös és csíkos az igazi! - olvassunk pöttyös vagy csíkos regényt (régi, nem kmk pötty) - ez kimaradt idén. x
9. Jöjj vissza hozzám! - olvassunk olyan szerzőtől, aki a szívünk csücske, és akit mégis valamiért hanyagoltunk az utóbbi időkben... - Philip Pullman volt ilyen, de sajnos csalódás volt a visszatérés. 
10. Mint a Vénusz és egy tányér leves... - olvassunk olyan regényt, amiben nők és férfiak vannak, és kettőjük között interakciók jönnek létre, megmutatkoznak a bolygók és levesek! - Az essexi kígyó remekül boncolgatja a férfi-nő kapcsolatokat. 
+1. Játszd le nekem a Mistyt - olvassunk el legalább egy misztikus regényt, amitől kicsit vagy nagyon megfagy az ereinkben a vér, és kétszer is magunk mögé vagy az ágy alá nézünk... - Az Odakint sötétebb és az Éjféli iskolák is maga volt a misztikum. 

A jokerrel kiváltottam a pöttyös-csíkost, így megvan a 10 kis pipa. :) Remélem egynémely olvasmányomhoz ti is kedvet kaptatok. :) 

Jövőre ugyanezeket a kihívásokat célzom meg, ha van kedvetek, gyertek ti is! ;) 

Forrás.

7 megjegyzés:

  1. Gratulálok a vcs-hez szép kis kupac! Miamona kihívását én is teljesítettem, jó volt összevadászni hozzá a könyveket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Valóban jó így együtt látni a vcs-könyveket, és azt is, hogy mennyi jó élmény volt köztük. :)
      Miamona kihívására én is félig-meddig utólag szoktam összeszedni a könyveket, bár volt tervem itt is, de nem minden ponthoz az került be végül, amit elgondoltam. :) Remélem lesz jövőre is MRC is. :)

      Törlés
  2. Wow! De jó, hogy a MRC-t is teljesítetted, azt hiszem azt én is végigvittem, ha egy könyvet több dologhoz is be lehet írni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be lehet! :) Utólag is puzzle-ozhatsz a könyvekkel, hogy melyik hova illik be. ;) Csak néhány kategória van ami teljesen kötött. :))

      Törlés
  3. Awww, az a cicaaa! <3 még szerencse, hogy a végére tetted, különben már az elején elvesztettél volna engem :D
    Naaagy gratula a kihívások teljesítéséhez :) És annyira örülök, hogy neked is tetszett a Szikomorfán születtem - nekem a 2017-es vcs listámban volt benne, és óóóó... az a könyv! Kicsit meggyűrögette a lelkemet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogod elhinni, de már amikor kiválasztottam a poszthoz azt a cicát, akkor is rád gondoltam, hogy tutira itt fogsz tőle olvadozni! :D Úgy örülök, hogy tényleg így lett! :))
      Köszönöm szépen! :*
      Valóban kicsi lélekgyűrögetős olvasmány, mindenféle tragédiával teli, de közben mégis megmutatta az élet napos oldalát, és a női barátságok igazi szépségét. :)

      Törlés
    2. Akkor jól ismersz már, hogy cicás GIF-fel engem meg lehet fogni :D Cicás képpel is egyébként, de a GIF... na az mindent visz nálam :D <3
      (amúgy a poszt is szuper lett, ezt a nagy örvendezésemben el is felejtettem írni :D )

      Törlés