Oldalak

2018. június 13., szerda

Strike - 3. évad

Végre valahára sort kerítettem a Strike sorozat harmadik évadára. Hiába, hogy nagyon vártam már februárban is, és hiába, hogy csak két rövidke részből áll, nem sikerült korábban nyugiban leülni megnézni. Aki nem tudná, ez a BBC-sorozat Rowling álnéven, Robert Galbraith-ként írt krimisorozatából készült, amelynek főszereplője Cormoran Strike magánnyomozó és Robin Ellacott, aki Cormoran jobbkeze. Minden kötetből egy-egy miniévad készült: a Kakukkszó 3, A selyemhernyó és a Gonosz pálya pedig 2-2 részből állnak. A fő szerepeket Tom Burke és Holliday Grainger alakítják. A főcím és a főcímzene pedig még mindig abszolút telitalálat szerintem. ;) 

A Gonosz pálya története elég morbid dologgal indul, Strike irodájába, Robin nevére ugyanis egy levágott láb érkezik dobozban... A gyilkosság felderítésén túl Strike és Robin a személyes fenyegetettséggel is szembe kell nézzen, valamint a rossz sajtóval, ami miatt meglevő ügyfeleik is kezdenek elpártolni tőlük. A küldemények sora nem ér itt véget, és a páros nem sokban számíthat a rendőrség munkájára, mert azok lehetetlenül lassan dolgoznak és nem jönnek rá az összefüggésekre. Strike-nak már kezdettől megvan a három gyanúsítottja a múltjából, aki mind kötődnek hozzá, és bosszúszomjasak is lehetnek akár. Persze őket meg kell találni, és valahogy kideríteni, ki is a ludas. A szálak persze bonyolultak, és mindhárom fickónak vaj van a fején, de a levágott lábhoz csupán egy köthető... Strike és Robin feladata, hogy rájöjjenek, ki az az egy, még mielőtt bajba kerülnek ők maguk is... Vagy már késő lenne?

Robin és az egyik "megnyerő" gyanúsított.

Szerintem ismét jól sikerült az adaptáció, kellően feszült és izgalmas, bár sajnáltam a kisebb változtatásokat. Pl. a levágott lábakkal kapcsolatos fórumok, a lányka perverz rajongása az amputáltakért, és motivációja teljesen hiányoztak. A kötetzáró cliffhanger is átalakult valami egész mássá, adtak egy egyértelmű véget neki, ami nem tetszett. 

A rendőrség, Strike, és Robin.

Strike kicsit kevésbé viharvert ebben a két részben és mintha a pocakját is eltüntették volna,  aminek nem örülök, mert igenis őrizzék meg a leharcolt, enyhén igénytelen és mindig borostás benyomást nála, ne legyen hirtelen tiptop. ;) Robin még mindig szuper. Az egyik kedvenc jelenetem a Matthew-val folytatott beszélgetés, amikor kiderül a megcsalás, abszolút hiteles volt az egész. Csak az a szomorú, hogy visszamegy hozzá, de nem adtam fel a reményt, hogy elhagyja, Strike-kal össze kell jönniük (!!), csak persze pont a macska-egér játék a jó benne köteteken keresztül. ;)
Nagyon jó jelenet lett az is, amikor Robin Venetia Hall-nak adja ki magát és információkat szerez, vagy amikor az öccse előtt telefonálgat a bölcsődékbe más akcentussal szintén infógyűjtési célzattal persze. :) 
Illetve az is tetszett, amikor Robin a pubban italozik bánatában, és Strike épp jókor érkezik, hogy megmentse a rá nyomuló alaktól, aki le akar ülni az asztalhoz. 

Jelenet a filmből.
A sorozatot egyébként C.B. Strike címen már magyarul is adja az HBO. :) Galbraith/Rowling pedig már leadta a következő, negyedik kötetet a kiadónál, remélem hamarosan olvashatjuk is a Lethal White-ot, ki vagyok rá teljesen hegyezve! :) 

10/9

A Galbraith krimik megjelennek egyébként filmes borítóval is nemsokára. :) Már előrendelhetők a Gabótól, 30% kedvezménnyel. :) 


6 megjegyzés:

  1. Érdekes, nekem nem is tűnt fel, hogy kevésbé leharcolt. :O

    Megnéztem azt a két részt, amit már leadott az HBO szinkronosan, fura volt más hangokkal, de egyébként így is jó volt. :) A tájszólások persze kevésbé jönnek át, de ez szinkronnál mindig probléma.

    Legyen minél gyorsabban Lethal White! Magyarul kétlem, hogy lesz még az idén. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, lehet, hogy ez csak az én kis rigolyám, de rögtön feltűnt, amikor egy vágásban nagyon slanknak tűnt, és márpedig van neki pocak. :) Amikor megverik persze akkor elég zilált. :) A magyar szinkront még nem hallottam milyen.

      Ajj, én is nagyon várom a Lethal White-ot! Arra viszont tényleg elég kevés az esély, hogy magyarul is jöjjön még idén (örüljünk szerintem ha angolul kijön még 2018-ban).

      Törlés
    2. Te szereted a filmes borítókat? Én valahogy nem nagyon. Meg ez most egy kicsit öngól, mert amíg az összesből nem lesz sorozat, nem lehet folytatni ezt a fajta borítós kiadást. Vagy legalább, amíg a következő kötetből nem lesz.

      Törlés
    3. Nem igazán, szerintem jobbak a másikak általában. Meg annyira nem az adaptációhoz kötődöm, a könyv/a történet a meghatározó.
      Szerintem nem gond, majd követik az előz ütemet: először kijön az elsőféle változat, aztán az új filmnél emez. :) Biztos mindig van rá kereslet, mint a HP-kra. ;)

      Törlés
  2. Nekem is kicsit "dögösebb" lett Cormoran ebben a részben és én is hiányoltam a sztori durva vonulatát, hogy teljesen kihagyták, pedig az nagyon fontos része volt végig a könyvnek. Talán így "fogyasztóbarátabb" lett ...
    Viszont nagyon jól működik között továbbra is az összhang, érzem ugyanazt, mint a könyvnél, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és én is drukkolok :)
    Láttad, hogy a GABO filmes borítóval is kiadja mind3 kötetet?
    A Lethal White-ot annyira várom már, nem jöhet elég korán! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy kicsit változott? Mondjuk lehet, hogy Rowling is kicsit errefelé irányítgatja (a nüanszokra már nem emlékszem a könyvből), ahogy szép lassan Robinnal egyre közelebb kerülnek egymáshoz (?). :D
      Szerintem is szuper köztük az összhang! :) ♥
      Láttam igen, be is tettem a poszt végére. Épp miután kimet a poszt, akkor tették ki. :D
      Én is nagyon várom, olvassuk majd együtt! :)

      Törlés