Oldalak

2018. június 10., vasárnap

Képes könyvheti szösszenet 2018

Saját kép. A Cecelia Ahern pódiumbeszélgetés.
Majdnem azt írtam a címbe, hogy Könyvhét 2016, pedig hol van az már! :D Az idei Könyvhetet két dolog jellemezte számomra: rövidke volt és esős. :) Ugyan két nap is kiugrottam a Vörösmarty térre, de sajnos mindkét alkalmat zavarta valami: előbbit közlekedési akadályok, forró napsütés és hosszas sorbanállás, utóbbit pedig a folyamatosan szemerkélő eső és a standok félig elpakolt, félig lefóliázott állapota. Ezt leszámítva, azért örülök, hogy sikerült mindent beszereznem, ami épp a szívem vágya volt, szereztem aláírást Cecelia Aherntől, és Zakkanttal is nézelődtem egy sort. 


Cecelia Ahernt már a beszélgetés és dedikálás előtt ki lehetett szúrni szép színes ruhájában. :) Sajnos a székeket nagyon sütötte a nap, és kellemetlen volt ott ülni, főleg, hogy a színpadot kitakarták az elöl lévő napernyők is, így inkább beálltunk már a dedikálósorba. A beszélgetés amúgy is inkább hanyagoltam az első pár mondat után... Sajnos úgy látszik nehezen sikerül megfelelő fordítót találni az ilyenekhez, és amikor pont a poént nem fordítja le, hát akkor inkább ne is lenne tolmácsolás. Inkább interjút olvassatok Ceceliával, aki egyébként szuper kedves, mosolygós és friss volt. Hosszú kígyózó sor állt hozzá. :) 


A színes ruha. Kép az Athenaeum Kiadó Facebook oldaláról.
Fotó: Vörös Szilárd.

Saját kép. Egy lopott fotó, a napernyő alatt dedikálni készülő szerzőről.
Saját kép.
 Én a The Book of Tomorrow-t dedikáltattam, amit még nem olvastam ugyan, de szeretnék valamikor sorra keríteni, hiába érzem úgy, hogy egy ideje kiszerettem Ahern könyveiből. A régebbiek közül a Where Rainbows End és az If You Could See Me Now a kedvenceim. Csak azért nem ezeket hoztam el aláíratni, mert párszáz kilométer épp elválaszt tőlük. :) 



Beszerzések tekintetében igencsak visszafogott voltam, és idén sikerült megvalósítanom a "csak 2-3 könyvet veszek"-et, ami pedig eddig minden évben elbukott. ;) Maradtam az előre eltervezett vásárlásoknál, azaz Lugosi Viktória, Csernus Imre és Veres Attila új könyveinél. :)

Íme a hadizsákmány: 


Saját képek.

A Jaffa Kiadó standjánál még szemezgettem volna kicsit, tetszett az "új" Szabó Magda válogatás is, de végül nem hoztam haza.



Saját képek a Jaffa standról.

Nem jött haza velem Szabó T. Annától a Határ sem - előbb a Töréstesztet kellene már elolvasni, ami tavalyi könyvhetes szerzemény -, és otthagytam még a szépséges Utazás a mágia történetébent is. Náray Zarah-ja is csak egy simítást kapott, majd talán legközelebb. ;) 
De legjobban a találkozásokat hiányoltam most, jövőre remélem több bloggerrel és mollyal sikerül újra összefutnom. 

Saját kép. Az ilyen szellős nézelődés csak hétköznap és esőmentes
időben lehetséges. 

Kicsit esős, kicsit visszafogott, ez volt az idei Könyvhét. ;) 
Jövőre találkozunk ugyanitt! 


2 megjegyzés:

  1. Könyvfesztnél valahogy mindig kegyesebb az időjárás :) Veres Attila könyvére nagyon kíváncsi vagyok, melyikkel kezdesz a kis kupacból? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és ez fura, mert inkább akkortájt illene szeszélyesnek lenni az időjárásnak. :)
      A Veres Attila könyvvel kezdek, már két novellát elolvastam belőle, eddig bejön. :) Csak előbb a High Voltage-ot szeretné már befejezni, mert a vége felé járok és nagyon izgi. :)

      Törlés