Zadie Smith: White Teeth

Zadie Smith-től 2010 környékén bespájzoltam két könyvet is, az On Beauty-t és a White Teeth-t, hirtelen felindulásból. Olcsók voltak, és talán valaki ajánlása miatt is felfigyeltem rájuk, érdekesnek tűntek. 

A White Teeth-t feltettem az idei várólista csökkentésre, és most el is olvastam, próbálok céltudatosan haladni a listával. ;)

10 évet várattam, de nem lett az én könyvem. Vigasztal azonban a tudat, hogy ha 10 éve olvasom, még ennyire sem lett volna az, sőt, talán be sem fejezem, nem lett volna hozzá türelmem.

Zadie Smith azt hiszem olyan szerző - már amennyire egyetlen könyv után megállapíthatom -, akinél nem is az a lényeg, hogy miről szól a történet, nehéz is összefoglalni, és ugyanúgy nehéz is egy fülszöveg alapján megítélni, hogy érdekelni fog-e... Nála nem a miről a lényeg, hanem a hogyan. A stílusa, a kacskaringózásai, a szerteágazó témái és a rengeteg különféle vonulat, amit megpróbál egybeforrasztani, összehozni, nos, vagy bejön így, ahogy van, és ú, meg á, amikor összeérnek a szálak, vagy pedig úgy jársz mint én: túlírtnak érzed, nem tudod élvezni a stílust, nem kerül közel hozzád, és nem hat meg a végkifejlet.

Sokféleképp lehet jellemezni a regényt, talán a multikulturális családregény foglalja össze leginkább, mégis ez is alig mond el valamit róla. Szatirikus írás, amiben egy rakás komoly téma merül fel, kicsit lazább dolgok, családi frusztrációk közepette. Vegyes házasságok, állatvédelem, iszlám fundamentalizmus, Jehova tanúi, 2. világháborús emlékek, rákkutató tudósok, generációs problémák... Mintha mindenből feltétlenül benne kellene lenni egy kicsinek. Tele van visszatérő szimbólumokkal, metaforákkal. Amitől érdekes lehetne, hogy teljesen hétköznapi dolgokat ír le, és a hétköznapok folyásán keresztül mutat be ennyi mindent, abban azonban valahogy nem jó... engem nem talált meg. Pedig az egyszerű emberek életének érdekesen elmesélése egy szuper alap a könyvekhez, és van, aki jól tudja csinálni. Szerintem Zadie Smith nem. :/ Erőlködik, a stílusa pedig valahogy túl dagályos, és hiába akar humoros lenni, nevetni alig lehet rajta, vagy csak egy darabig, mert utána kifullad, és nagyon fárasztóvá válik. Rettenetesen túlírt, rétestészta... Nagyon nagy szükség lett volna rá, hogy egy jó szerkesztő kb. 250 oldalt (vagyis a felét kb.!) kihúzzon belőle. 

A kacskaringós stílusban megírt kacskaringós történetről nem tudni merre is halad. Furcsa módon érnek össze aztán a végén a szálak, és verődnek össze a karakterek - akik közt mellesleg senki sincs, akivel tudok azonosulni, vagy akit kedveltem volna... talán csak Horst Ibelgaufts és profetikus levelei xD -, de nem tud katartikusan kicsúcsosodni valamibe, inkább csak azt a fellélegzést hozta számomra: vége (végre!).

Irritáló kötet, irritáló szereplőkkel, de persze nem egészében rossz. Nem vagyok mérges, hogy elolvastam, de az biztos, hogy Zadie Smith-nek a közelébe nem megyek többet, mert ez a típusú mesélés nem az én szájízemnek való. Csak mert a vallás, etnikum és a beilleszkedés számos problémáját körbejárja, még nem kell rögtön piedesztálra emelni. A témák felvonultatásán és a  hangzatos kifejtésen túl egy nagy káosz marad ugyanis. 

"Can't say fairer than that."  

4,5/10

Letisztult és kaotikus borítóverziók arzenálja.