Szabó Magda: Az élet újrakezdhető

Szinte hihetetlen, de a Jaffa Kiadó által "újjáélesztett" Szabó Magda-életműsorozatnak ez már a 29. kötete.

Bár Szabó Magdát régóta kedvelem, és sok könyvét olvastam, az új kiadásra, és ezen belül is az "új" kötetekre csak nemrég figyeltem fel, amikor megismerkedtem a Csigaházzal. Korábban a fiók mélyén lapuló első kisregénye töredékes ugyan, de minden ízében "magdás", és remek kedvcsináló volt számomra. 

Ez a mostani persze más; Az élet újrakezdhető egy válogatás interjúkból és fiktív levelekből. Beszélgetések, kérdéssorok mindig valami motívum köré rendezve: sorsfordító pillanatokról, ünnepekről, régi bútorokról, kedves háziállatokról, az otthont jelentő helyek változásairól kérdezik a szerzőt  neves irodalmárok, újságírók, kritikusok. 

Már a legelején megfogott a válaszaiból is mindig előbukkanó "regényes" szóhasználata, a rá jellemző dölyfös és bölcs irodalmisága. Néha csak egy-egy szó elég, de az az egész mondatot megpecsételi: egy jó helyre odaszúrt "reális" vagy egy ismerős "voltaképpen". ♥

Az első interjú maradt a kedvencem mind közül, a sorsfordító pillanatokról, Kabdebó Lóránttal. Rögtön megtetszett, hogy a túl drámai "sorsdöntő pillanatokról" Magda javasolta a változtatást "sorsfordítóra". Érdekes volt végigkövetni, miket tartott az életében ilyen fordulópontoknak, amikortól valami megváltozott és attól kezdve megváltoztathatatlanul másként volt. Megbabonázva olvastam életének titkait, és számomra is csak most derült ki, mennyi mindent nem tudtam róla, olyat is, ami alapvető volt az életében. Én mindig is a műveiken keresztül szerettem ismerkedni a szerzőkkel, nem a lexikonokból kileshető információk által. Ez az interjúkötet most egy köztes megoldást kínált nekem: a szerző mesélő szavaiból rajzolódott ki élettörténete. A máshol száraz információk megelevenedtek a papíron. Nekem kell az ilyen körítés, és valljuk be, így hiteles igazán.

Nem olvastam még Szabó Magdától mindent, és bár több önéletrajzi ihletésű művén is túl vagyok már, mégis meglepetésként értek helyenként a való életből merített figurái. Élveztem ezeket a boncolgatásokat, különösen amikor bevallja, hogy mennyire saját magát írta meg A pillanatban.

"Különben is, hol vagyunk még attól, hogy megmondható volna, ki vagyok. Ahhoz az kell, hogy meghaljak, egy életműről nem dönthet a jelenkor, a kortárs, csak az, aki egy halott vetését szedi számba."

Szobotka Tiborral. Forrás.

Sok mindent nem tudtam az Újholdasok társaságáról, közös döntésükről, a hallgatás éveiről - milyen elképesztően nehéz lehetett ez -, a visszavont Baumgarten-díjról, arról, hogy tanított általános iskolában is, vagy épp bécsi vőlegényéről Szobotka előtt...

"Az élet a haladás és változás bénításával szűnnék meg, és akkor sajnálni se kellene, hogy elmúlik."

Szó esik a sikereiről persze, más díjairól, nemzetközi elismertségéről, és arról, hogy is került ki a német és a francia kiadókhoz. Félt a sikertől, de leginkább azért, hogy nem értik majd meg, amit mondani akar.

Forrás.

"A siker azzal a fura félelemérzettel tölt el, hogy csak nincs már vége mindennek? Amikor rengeteg mindent meg kellene még írnom."

Az Örömhozó, bánatrontó óta tudom, hogy rendkívül szerette az állatokat, és külön örültem, hogy ebben a kötetben is szó esett róluk, a velük való kapcsolatáról. Tudta, hogy minden háziállatát ki kell ismernie, és aszerint kommunikálnia velük, amilyen karakterek. Óriási szíve volt, és nagyon tudta szeretni négylábú kedvenceit. Lettem volna nála macska. ♥

Mindig is tetszett benne, és örülök, hogy az interjúkból is kiviláglott, hogy tisztában van saját magával, és a képességeivel. Nem igyekezett soha kevesebbnek feltüntetni magát, és habár néha gőgösnek tűnhetett, túlontúl magabiztosnak, mégis megvolt benne az alázat - az egész élettörténete erről mesél.

"Soha többé nem tiltottak semmitől, se látványtól, sem olvasmánytól, tudták, az, amit a fantáziám a cserepekből, a valóság ellesett szilánkjaiból komponál, veszedelmesebb bárminél."

Rengeteg értékes gondolatot tudtam magammal vinni ebből a könyvből, legyen szó akár öregedésről, sikerekről, haladásról, önazonosságról, vagy azokról a bizonyos sorsfordító pillanatokról.

"Azért nem éreztem az öregedésnek a kínkeservét soha, mert azt mondtam, hogy miközben haladok fölfele, nagyobb lesz a terület, amit föntről belátok."

Az utolsó szekcióban az "olvasóknak" címzett fiktív levelei lefestik egész ars poeticáját. Megfogalmazza véleményét a kritikáról, kritikusokról, az írók sorsáról, és az írás, karakteralkotás folyamatáról is beszél. Hol szigorú, hol megengedő, és a megfelelő helyeken vidáman önironikus is.

A Szabó Magdát kedvelőknek ez a válogatás igazi csemege.

"A dolgok vagy elmúlnak, vagy kisimulnak, vagy rendbe jönnek."  - és az élet újrakezdhető. :)


Kiadja a Jaffa Kiadó, rendeld meg >ITT<!