Eowyn Ivey: A hóleány

Adós vagyok még egy paprikás poszttal is, de az egész nap karácsonyi hangulatban telt, végtelen karácsonyi dalos youtube-lejátszási listákat hallgatva, és ehhez bizony jobban passzol A hóleány, ami remek ünnepre, télre hangolódós könyv.

Télen valahogy jólesik a hidegről olvasni. Ezt először Maggie Stiefvater Shiverénél realizáltam, ahol olyan gyönyörűen írtak a havas tájról, hogy egész más érzés volt utána a kabátujjba bekúszó fagyos levegő, veszített valamit a kellemetlenségéből. :) 

A hóleány az 1920-as évek Alaszkájába kalauzol az igazi vad, és zord télbe, ahol puha hótakaró borít mindent, és ahol hatalmas erdő veszi körbe a faházakat. Mabel és Jack egy középkorú pár (bár az én gondolataimban inkább idősebbként jelentek meg már elsőre, de valószínűleg még azért elég fiatalok a könyv elején), akiket elkerül a gyermekáldás. A világot  hátuk mögött hagyva a semmi közepére költöznek és nehéz, kemény munkával teli, elszigetelt életet választanak

Az életük akkor vesz fordulatot, amikor egy bolondos pillanatukban hógolyózni kezdenek, majd építenek egy hókislányt az udvarban. A kislány sálat, kesztyűt is kap, megsárgult fűből hajat, és ajkait áfonyával festik pirosra.

Amikor másnap reggelre valami feldúlja a hószobrot, és egy szőke kislány jelenik meg a ház környékén és az erdőben, aki a kesztyűt és a sálat viseli, Mabel és Jack nem tudják hová tenni a történéseket. Persze az ember sokszor talál magyarázatot a megmagyarázhatatlanra. Hogy a lábnyomok csak a hószobortól elfelé vezetnek? Hogy a kislány eltűnik nyárra a hegyekbe? Hogy a benti kandallótűz meleg neki, szinte kimenekül? Egy idő után természetessé válnak ezek is. Mabelnek eszébe jut a gyerekkorából egy régi mese, egy orosz mesekönyv Sznyegurocskáról, vagyis Hópelyhecskéről, és nővérével el is küldeti a könyvet magának. A képeket nézegetve azonban újabb kérdések merülnek fel... A kislány vajon el fog olvadni? De micsoda badarság ez, hiszen ez egy hús-vér gyermek... aki végre megadatott nekik. Vagy mégsem? Faina rendkívül szabad szellem. Vad és megzabolázhatatlan, mint az alaszkai tél maga. Vadászik, állatokat nyúz, és teljesen egyedül boldogul. Nem lehet őt megkötni és keretek közé szorítani.  

Bájos és keserédes mese szövődik, ami a misztikum és a valóság határán egyensúlyoz.

Engem már az elején megbabonázott, nagyon tetszett a stílus, tényleg bele lehetett süppedni, mint a térdig érő, frissen hullott hóba, és mégis melegen ölelt körül, mint egy megpakolt kályhával felfűtött rönkházacska biztonsága. 

Forrás.

Hallottam másoktól, hogy unalmasnak tartották az elejét, de engem érdekelt ez az elszigetelt házaspár, a depresszióban szenvedő, magányos nő, és tetszett, hogy hogyan alakult a sorsuk a kislány megjelenésétől. Mabel tényleg a gödör alján volt, nem véletlen merészkedik ugye a vékony jégre a legelső fejezetekben... Faina reményt adott, és rengeteg örömet hozott számukra. Valahogy sikerült egymáshoz is közelebb kerülniük újra egymásra találtak. Kedveltem Mabelt és Jacket együtt. Rendkívül egyszerű emberek, a szó jó értelmében, és nagyon kedvesen, gyengéden tudták szeretni egymást. Volt valami otthonos ebben a regényben, ami a kabátkönyvek jellemzője. Lehetséges, hogy engem jókor talált meg éppen. :) 

Furcsa volt egy ennyire technológia-mentes korba visszarepülni, és ez különösen kiütközött akkor, amikor pl. Mabel a hóangyalkák nyomait meg akarta mutatni Esthernek, de aztán behavazódott minden... Manapság minden repül az instagramra egy kattintás után... Olyan jó volt visszalassulni egy másfajta létezésbe (s olyan jó lenne néha tényleg így létezni újra...).

Esther igazán belevaló karakter, csíptem. Csupa kérges férfiasság kívül, kezeslábasban és nadrágban, de mégis igazi melegszívű nő azért, aki érti a másik nők nyelvét, de a férfiakét is, hamisítatlan fiús anyukaként. Nagyon tetszett, amikor beköltöztek a fiával és segítettek talpra állni Mabelnek és Jacknek.

Ha sorozatot forgatnának ebből a könyvből, kicsit Váratlan utazásos lenne, némi háztáji mágiával megspékelve. :) 

Nem gondoltam volna az elején, hogy ennyire sok évet felölel majd a könyv, azt hittem Faina és Mabelék sorsa egyetlen tél-tavasz váltakozás során eldől, ehelyett szép nagy íve lett. És bár melankolikus, szomorú az egész, valahogy mégis szívet melengető tudott lenni. 

Néha a szomorkás könyvek hordozzák a legnagyobb boldogságot. 

Ajánlom télre, ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépet, és aki szeretné megérezni a hófödte csend varázslatosságát. :) 

10/9

A magyar borító kissé félresikerült szerintem, bár kétségtelen, hogy olvasás után rápillantva már mást ad, kicsit megvillantja azt a mesebeliséget, amit Faina és a rókája varázsoltak elő, mégis inkább a külföldi borítókat preferálom: 

Kattintásra megnőnek.