Augusztus végén

Forrás.

Teljességgel meg voltam győződve róla, hogy ismét egy nullás hónapot zárok majd, sőt, gondolkodtam megint azon, hogy nem is jövök a szokásos poszttal, csak kéthavival, erre nem bekúszik még a küszöb alatt, az utolsó napon két könyv is?! 

Az egyik a Harry Potter első részének jubileumi díszkiadása, amit a Bookdepositoryról rendeltem meg, felhasználva egy galád módon kiküldött "We miss you", vásároljál újra nálunk -10%-os kupont. ;)  Enyém lett a Griffendéles verzió. Tanakodtam azért, hogy melyik legyen, a Hollóhát, vagy ez, mert bizony a süveg (egyik online tesztje) Hollóhátasnak osztott be, de a választásom végül mégis a Griffendélre esett. A piros-sárga csíkok, és kedvenc triónk háza elcsábított magához. 

A könyv gyönyörű, igényes kiadás, és vannak benne extrák: térkép, plusz oldalak a ház alapítójáról, szelleméről, kvíz stb. Érdemes volt megvenni.

/Saját kép/

Egyébként amíg nem láttam Szofisztikált Macska blogján, milyen csudásak is ezek a díszkiadások, nem is ácsingóztam rájuk, de most már örülök, hogy belebotlottam abba a bizonyos Mardekáros képes posztba. :) 

/Saját kép/

A másik könyvecske pedig a szintén szépséges új Simenon, a Maigret emlékiratai. :) Alig várom, hogy olvassam. 

/Saját kép/

A hónapban egyébként ilyen-olyan okokból megint kevesebbet olvastam, úgy látszik, váltják mostanában egymást az olvasós és nem-annyit-olvasós hónapok. Három könyvet fejeztem be augusztusban, ami nem sok, és sajnos nem is volt köztük kiemelkedő sem. Az A Darker Shade of Magic kifejezetten nagy csalódás volt. 

/Saját kép/

Egy könyves poszttal még adós is vagyok, mert csak az imént fejeztem be Soma könyvét.

Augusztusban ezzel együtt 9 poszt született. Ezek közt voltak poszt-turkálós "régiségek" is, book tag, és egy kis várólista-téma is

A havi tervek közül megvalósult az, hogy elolvastam a Schwab könyvet, csak ugye nem jött be, így nem folytattam a trilógiát, viszont a Jók és Rosszak Iskolájának harmadik részét már olvasom! :) A várólista csökkentéssel sajnos nem haladtam, bár épp ma este elkezdtem olvasni egy újabb könyvet róla, ennél még nem jutottam egyelőre előrébb. :( :) 

Hamarosan jövök őszi tervekkel. :) 

A többiek augusztusa: 

Nikkincs, Dóri, Amadea, Liliane, Nita, Panna, 

Poszt-turkáló: A gólyakalifa

Forrás.

A poszt-turkáló rovatban ezúttal egy olyan régi, a freeblogról eltűnt bejegyzést választottam ki és hoztam át, ami gyakran eszembe jut a mai napig. A könyv, a történet, a hangulat, és ezen felül az akkori élethelyzetem, lakhelyem, az olvasások rituáléi is belengik az emlékképeket. 

A hangoskönyv változat duruzsolta fülembe az álmokat Babits Mihály A gólyakalifa című könyvéből, amikor azokon a kicsit még csípős tavaszi reggeleken gyalogoltam a munkahelyem felé. 

Szívesen újraolvasnám/hallgatnám valamikor ezt a misztikus, borzongató és elgondolkodtató történetet. 

Az eredeti bejegyzés 2011. 04. 12-én íródott. 

Így neveld a várólistád

Forrás.

Dórinak nem olyan régen volt egy körbeposztja, amihez én is csatlakozni szerettem volna a könyves várólistámról szóló gondolatokkal, de csak halogattam... Úgy esett, hogy először aztán egy book taget töltöttem ki a témában, de úgy éreztem van még ebben kifejtenivaló ezek után is, és a körbeposzthoz most sem késő hozzáadni az én részemet is. :)

A várólista mint olyan, korábban, az internet előtti időkben csak a fejemben létezett, és egész egyszerűen szólva azokból a könyvekből állt, amik ott sorakoztak a polcomon, és még nem olvastam őket. Emlékszem, amikor kislány voltam, azzal szórakoztattam el magamat, hogy néha le is pakoltam az összes olvasatlan könyvemet a szobám közepére - vagyis pardon, én voltam a szoba közepén, a könyvek pedig körülöttem -, és nézegettem őket, válogattam közülük, tervet állítottam fel a nyárra belőlük (konkrét kupac formájában), vagy csak eldöntöttem melyik lesz a következő 1-2 könyv, amit elolvasok. 

Forrás.

Mostani önmagamat talán el is takarnák az itthoni olvasatlanok felhalmozott hegyei, arról nem is beszélve, hogy mekkora meló lenne összegyűjteni és egy helyre hordani ezeket a fizikális könyvtornyokat. Az online világ és a virtuális listák persze könnyedén megoldják ezeket a problémákat. :) Amióta én is a aktívan mozgok a netes és blogos világban, én is így vezetem a különféle könyves listáimat: olvasmánylistától a kívánságlistán át a várólistáig. Bár az olvasmánylista még megmaradt kézzel vezetett listaként is, nem szűntem meg papír-alapon is írogatni. A várólista viszont nem létezett soha papíralapon, csak online lett belőle egyszercsak "adatbázis", azóta tudom, hogy hány könyvet számlál. Jelen pillanatban ez a szám 443 könyv, ami egy igen-igen nagy szám és már frusztráló mennyiség. Na persze ha az egész életet tekintjük, és hozzávesszük azt, hogy egy évben akár 70-90 könyvet is elolvasok, akkor 5-6 év alatt ki is végezhetném a listámat. Szerencsére ez biztos nem fog bekövetkezni, mert a várólista komisz kis tulajdonsága, hogy egyre csak nő mindig, hiába apad, hiába apasztjuk az olvasásokkal. El sem tudom képzelni, hogy valaha lenullázódjon, mert az azt jelentené nincs olyan könyvem, amit nem olvastam el még, vagy amit nem akarok elolvasni. A várólistát minden évben bőven növelik az újdonságok, friss megjelenések, de ugyanígy a régebben megjelent kötetek közül is azok, amiket megkapunk, megkaparintunk, vagy csak megkívánunk mások véleménye, értékelése alapján. 

A lenullázódás tehát gyakorlatilag lehetetlen, de emellett annak se nagyon látom realitását, hogy kétszámjegyűre csökkenjen a könyvek mennyisége rajta. 

Frusztráló bár a több száz könyv rajta, azért valahogy mégis inkább ez a jó, ez tölt el örömmel - ha sokkal kevesebb lenne rajta, akkor előtörne az a félelmem, hogy kifogyok az olvasnivalóból! Irreális ugyan, de lehetséges, hogy tényleg jobban zavarna egy kezelhetőbb hosszúságú várólista, mint az a jóleső tudat, hogy most ennyi minden vár olvasásra, és ennyi minden érdekel. 

A gyomlálás persze szükséges időnként, mert ahogy észrevettem, az évek során elég sokat alakulhat, hogy miket szeretünk olvasni, mire vagyunk kíváncsiak. Régebbi tömeges impulzusvásárlásaim eredményeként volt, hogy egy év alatt akár 100+ könyvvel is növeltem a várólistát, amik aztán szépen helyet foglaltak a polcon, és sajnos többen közülük egész addig vártak ott, hogy teljesen elfogyjon irántuk az érdeklődésem. Amik huzamos ideig a polcon-listán vártak, és már nem igazán érzek lelkesedést a történet iránt, azokat bizony kiszanálom, továbbadom, vagy eladom. Az ősszel tartottam egy ilyen nagy selejtezést, és 50 könyv bizony lereppent akkor a listáról. Nem csak selejteztem akkor, de elég átfogóan át is néztem a könyveket, és bekategorizáltam őket. Ennek alapján elég sok olyan van, ami érdekel még ugyan, de nagy valószínűséggel csak egyszeri olvasás lesz, és utána túladok rajtuk. 

A várólista sokaknál minden olyan könyvet is magában foglal, amiket tényleg csak "várnak": a megjelenést, vagy a megkaparintást (sajátként, vagy könyvtárból). Ezzel szemben számomra mindig is jobban elkülönültek ezek a dolgok, és a várólista az tényleg az olvasásra váró, valamilyen formában már rendelkezésemre álló könyveket jelentette - polcon állók, kölcsönkérhetőek, e-könyvek. Amiknek a megjelenésére várok, vagy a megszerzésére ácsingózok, azok a kívánságlistán foglalnak helyet. Ezen kívül pedig van még egy olyan lista is, amikre csak felfigyeltem, megtetszik a történet, és lehet, hogy elolvasnám. Ezt az érdeklődős listát gyakran átbogarászom, és irtom róla azokat a könyveket, amiknél már nem érzem azt, hogy érdekelne még mindig olvasásra. A kívánságlista és a felfigyelős lista segítenek abban, hogy ne legyen minden hirtelen megkívánt könyvből valóban várólistás könyv nálam, mint ahogy az régebben sokszor előfordult. Ebbe a hibába már egyre kevesebbszer esem bele, és próbálom a beszerzett könyveket is lehetőleg hamar elolvasni. 

Forrás.

Ennek a hamar elolvasásnak a gyakorlata azonban pont a várólista hossza miatt akadozik. A könyvfesztiválokon és könyvheteken beszerzett szépségeim sora még ma is nagyrészt olvasatlanul áll például. Valami más mindig előretolakszik, valami friss, valami a témája miatt, vagy a szerző miatt... Mindig van ok, és nem lehet egyszerre 443 könyvet olvasni. ;) 

A várólista csökkentés, amit Lobo már sok-sok éve szervez nekünk segít apasztani a listát, de persze nem számottevően. 12 

(+ 12 alternatív) könyv elvégre nem olyan sok. Nem nehéz ennyi, legalább fél éve várakozó könyvet kiválasztanom a játékra minden évben. Csakhogy aztán a kedv néha máshogy alakul év közben, és akkor már nem is olyan biztos, hogy sorra fog kerülni pont erről az előre kijelölt listáról az a 12 könyv. 

A fél éve listán lévő könyvek gondolata szinte kacagtató nekem, mert alig van olyan könyv talán, ami nem vár legalább ennyit olvasásra nálam, arról nem is beszélve, hogy micsoda matuzsálemek vannak a várólistámon, amik 10-12-15 éve csücsülnek már ott. Amikor sikerül egy-egy várólista-matuzsálemet elolvasni, az mindig nagyon felemelő élmény: ilyen volt pl. a Jane Eyre, a Mondják meg Zsófikának, a Pi élete, vagy a Büszkeség és balítélet. Igazán jó élmények kerültek ki közülük.

Hogy miért tologatunk valamit ilyen soká? Nem tudom megmondani, de előfordul, hogy így alakul. Ha megmarad az érdeklődés, akkor viszont érdemes ennyi év várakoztatás után is nekiesni, mert miért ne? A könyvnek nincs szavatossága alapjáraton, csak az változik, hogy mi hogy viszonyulunk hozzájuk - de az élmény feltehetőleg mindig kicsit már lenne, attól függően, hogy mikor olvassuk (melyik évben, melyik életszakaszban stb.). 

Amikor pedig kíváncsiak vagyunk, na és vajon most mit szólnánk ahhoz a régebbi olvasmányhoz, jön is a csapda, ami miatt aztán tényleg nem apad a várólista: a régi kedvencek (vagy épp nem kedvencek) újraolvasása... :) 

És ti, hogy álltok a várólistátokkal? Hogy és hol vezetitek, mik vannak rajta régóta? Lehet vinni a fent említett book taget is, vagy fejtsétek ki ti is bővebben a témát, és csatlakozzatok a körbeposzthoz! :) 

Forrás.

TBR Book Tag - kérdések és válaszok a várólistáról

Forrás.

Abstractelfnél találtam ezt a jó kis TBR (To Be Read) Book Taget, vagyis egy, a várólistánkra vonatkozó irányított kérdéssort. Rögtön megtetszett, mert a könyvmolyok várólistája egy kimeríthetetlen téma, lévén, hogy kiapadhatatlan, és mindig változik a tartalma is, leginkább persze csak nőttön nő. ;) Nézzük most, hogy én hogy is tartom számon és kordában a várólistámat. 

1. Hogyan követed nyomon, hogy mi van a várólistádon?

A molyon tartom számon a várólistámat, ott igazán up-to-date még mindig, mert a Goodreads felületét annyira nem szeretem, és nem vezettem át pontosan oda a könyveket. Illetve a Goodreads "want to read" gombja miatt ott mindenféle, csak az érdeklődésemet felkeltő könyvek is felkerülnek néha.
Papíralapú várólistám nincs, be is görcsölne a kezem, ha le kéne írnom az összes címet. ;) Ennek megfelelően csak a netes-blogos időktől kezdve van igazi lista - lista (ez egy contrastive focus reduplication volt, emlékeztek? :D ), előtte csak a könyvespolcon sorakozó könyvek maguk jelentették a várólistámat. 

2. Hogyan döntöd el, hogy mit olvasol el a várólistádról legközelebb?

Ezt rengeteg minden befolyásolja. A kedvem-hangulatom az elsődleges persze, de számít az is, mit olvastam előtte, rövidebb vagy hosszabb, komolyabb, vagy könnyedebb könyvet... Aztán persze ott van a várólista-csökkentős játék, amit igyekszem teljesíteni, az ezen a listán szereplő könyvek mindig elsőbbséget élveznek az adott évben. :) Ezen kívül még számít az is, hogy épp miről beszélgetünk, mi kerül szóba barátokkal. 

3. Melyik könyv van a legrégebb óta a várólistádon?

Nem is egy olyan könyv van a várólistámon, ami már több, mint egy évtizede várakozik ott. Erről írtam egy posztot A várólista matuzsálemjei címmel még 2014-ben, és ahogy most meglestem, igazából szinte semmit nem változott a helyzet azóta, csak az évek száma nőtt. :) Az Otoriak történetét, Joanne Harris és Orhan Pamuk egyes könyveit és sok egyéb mást is tologatok, rettentő rég óta már... Hogy pontosan melyik könyv a legrégebbi, azt nem tudnám megmondani.

4. Egy könyv, amit nemrég adtál hozzá a várólistádhoz?

Charlie N. Holmbergtől a Macig Bitter, Magic Sweet.

5. Egy könyv, amit csak a borítója miatt raktál a várólistádra.

Nem nagyon rakok várólistára könyvet, ami nincs meg, vagy nem elérhető számomra valakitől, mert a várólista az számomra tényleg az olvasásra váró könyvek néma tömege, nem pedig minden, ami random megtetszik - azokról külön listát vezetek, amikre csak felfigyeltem. De volt már olyan könyv, aminek a borítójába beleszerettem, megvettem, és így már várólistám részét képezi a kinézete miatt:
Monique Roffey: The White Woman on the Green Bicycle.

6. Egy könyv a várólistádon, amit nem tervezel elolvasni.

Sajnos akad néhány ilyen, de mostanában sokat selejtezek a várólistáról és így a valós könyvespolcomról is, mert akadnak könyvek, amiket megvettem ugyan, de ahogy telnek az évek, rájövök, hogy már mégsem érdekelnek annyira. Pont ezért próbálok ma már tudatosabban vásárolni, és kerülni az impulzusvásárlásokat.

Most, ahogy végigtekintettem a listán, Sophie Jordan Firelight című könyve például nem villanyoz fel nagyon, pedig itt csücsül a polcomon... De ugyanígy nincs már sok kedvem Neil Gaiman American Gods című könyvéhez sem.

7. Egy, még kiadásra váró könyv a várólistádról, ami miatt izgatott vagy.

Philip Pullman új sorozatának a The Book of Dustnak az első része, a La Belle Sauvage. Októberben jelenik majd meg.

8. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki olvasott, kivéve te.

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

9. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki ajánl.

Donna Tartt: A titkos történet

10. Egy könyv a várólistádról, amit nagyon el szeretnél olvasni.

Ilyen rengeteg van. :) Néhány példa:

11. Könyvek száma a várólistádon.

*gulp* Próbáltam kicsit rendet tenni rajta, de nem biztos, hogy teljesen pontos így sem...Viszont tényleg őrülten nagy szám: 443 könyv... És ezek javarészt (95%) tényleg az olvasásra váró papír és e-példányaim. Szóval azokról ne is beszéljünk még, amikre csak felfigyeltem, amik kívánságlistásak (ezek még +210 kb.), valamint azokról, amik egyre csak növelik az eddigieket: a folyamatos friss megjelenések.

Nem jelölök most senkit konkrétan, aki szeretné, vigye tovább nyugodtan a taget! :)
Hamarosan jövök még egy, a várólistával kapcsolatos poszttal is, ami még Dóri régebbi körbeposztjához csatlakozik, majd.

Update: kitöltötték még:
Heloise, Vicky, Liliane, Dóri

Neil Gaiman, Michael Reaves, Mallory Reaves: Eternity's Wheel

Belekerültem egy sorozat olvasó-sorozat befejező spirálba úgy látszik, és egymás után olvasok sorozatrészeket, sőt, az előző hónapban egy egész trilógiát elolvastam egy falásra, és most is belekezdtem épp egy harmadik részbe... Így esett, hogy az Ezüst álom olvasása utána úgy döntöttem, most nem várok a magyar kiadásra, befejezem az InterWorld trilógiát is, és a harmadik részt angolul olvastam el. Az Eternity's Wheelt ismét hárman jegyzik, bár kifejezetten megjegyzik, hogy igazából a Reavesek írták, Gaiman azt hiszem csak ötletadó. 

A sorozat előző kötetei az Agavénál jelentek meg magyarul: 

1. Köztesvilág 

2. Ezüst álom

A harmadik epizód ezúttal vagy kétszer olyan hosszú mint az eddigi részek voltak, és ezért kicsit több kaland is belefért, de mégsem éreztem túlnyújtottnak, pont jó volt így. Rengeteg világjárás, időutazás és a szokásos szorult helyzetből szorult helyzetbe kerülés fért bele. Előkerülnek a kicsit eltűnt szereplők is, és persze megint van néhány halál, ami megtöri a sorozat ifjúsági jellegét.

Nagyon jó volt, hogy a könyv elején, amikor is Joey ugye visszakerült a saját Földjére, világába, csinálnak egy helyes kis összefoglalást az eddigiekből, egy kis recap, ami nem jön rosszul, ha eltelik egy kis idő a második és harmadik kötet olvasása közt, de szerencsére akkor sem zavaró, ha frissen olvassuk tovább a sztorit. Joey egy régi tanárának (Mr. Dimas) számol be a történtekről, így elevenítjük fel az eseményeket. 

Vártam Acacia felbukkanását is, a megmentett ikrekét, és persze a főgonoszokét. De legjobban Színesnek örültem. És roppant érdekes volt a gondolat, hogy esetleg a mudléf is egy Joseph Harker, csak a multidimenziós formája. :) Erre eddig valamiért nem is gondoltam. Mindenesetre nagyon tetszett ez az irányvonal, SPOILER és a végén a "fúzió", a gyógyító szándék. Érdekes, hogy egybeolvadtak valahogy, és kicsit nyitott maradt a kérdés, mi lesz/lehet velük. SPOILER VÉGE

A Dereséj fenyegetése közeleg, és Joey kénytelen a kezébe venni az irányítást. Akármilyen kutyaszorítóba is kerültek, meg kell próbálni megoldani, és ezúttal örömmel konstatáltam, hogy Joey sokat fejlődött, és nem halmoz hibát hibára, nem mindig ő a ludas valami kulcsfontosságúban, nem kell szégyenkeznie egy-egy ballépése miatt. Joey szép lassan megérett a vezető szerepre. 

A mudléffel kapcsolatban írtak mellett volt még néhány kis ködösebb, és nyitottabbnak tekinthető részlet, szóval nem csodálkoznék, ha valami folytatást mégis kreálnának hozzá, de elvileg lezárt a trilógia. 

A megoldás meglepett, nem gondoltam rá, és persze most sem maradtak el a hősies, önfeláldozó tettek, nagy szavak, de ez dukál is az egész Multiverzum megmentéséhez. 

Örülök, hogy picit betekinthettünk az Időőrség soraiba is. 

Az, hogy átváltottam az angolra, nem okozott nehézséget, és elég egyértelmű volt minden technikai szó és a kitalációk angol megfelelői is. Színes Hue az angolban. :) A többi szó nagyon hasonló az eredetihez, pl Binary, HEX, Altiverse, Multiverse, Arc, fringe worlds... A Dereséj pedig FrostNight, szóval rögtön rá lehet jönni, mikor miről beszélnek. 

Értékelés: 10/7 Egy picit talán elmaradt a másik két kötettől.  Kalandos, akciódús és gördülékeny, de néhol belebonyolódik az időbe, időutazásba, dimenziókba. Nem tökéletes, de ugyanúgy pörgős és szórakoztató, mint az eddigiek voltak.

Hírek kakukktojásokkal

Ismét hoztam néhány megjelenést, illetve apróhírt, bár az összeállítás kicsit sántít, abból a szempontból, hogy nem mindegyik könyv érdekel, de mégis van kapcsolódási pontom velük. Kezdjük is ezzel a két kakukktojással:

Forrás.

V.E. Schwab: A Darker Shade of Magic

 "Kell wore a very peculiar coat. It had neither one side, which would be conventional, nor two, which would be unexpected, but several, which was, of course, impossible."

Ígéretes volt ez a kezdőmondat, a sokoldalú, több színű kabáttal, és Kell-lel, ezzel a furcsa, titokzatos világjáróval, aki azon kevesek közé tartozik, akik képesek ajtókat nyitni másik Londonokba. V. E. Schwab regényében ugyanis négy alternatív London van, és ezek közt az Antarik tudnak csak utazni. Szürke, Vörös, Fehér és Fekete London elsőre igen izgalmasnak tűntek, és tetszett ez a világfelépítés, mégis később úgy éreztem, kiaknázatlan maradt minden, és nem is lehetett igazán érzékelni azt sem, hogy Londonról, Londonokról van szó. A történet annak ellenére, hogy több párhuzamos világon ívelt át, egysíkú, egy világbeli maradt, és mindenféle elágazás és bonyodalom nélkül vezetett egy kiszámítható végkifejlethez.

Kell mellett a másik főszereplő Delilah Bard (Lila), aki a magyarban Szelina (Lina) lett (elég értelmetlen névmagyarítás). Lila szimpatikus volt, és volt humora, csípős beszólásai, csakis az ő szövegrészeinél fordult elő, hogy "éltek" a dialógusok. Ugyanakkor elég klisés szereplő... vagány tolvajlány, akinek se családja, se lakhelye, mégis a jég hátán is megél, ja és persze férfiruhákba bújik... Mégis, sokkal érdekesebb volt Kellnél, aki végső soron üres maradt, kezdeti titokzatossága mögé nem került semmi. 

"Kell managed an echo of her smile, and she gasped. 'What's that on your face?' The smile vanished. 'What?' 'Never mind,' she said, laughing. 'It's gone.'"

A mágia többféle irányvonala is megjelenik, pl. elementális mágia, vérmágia, rúnák, ráolvasások, átjárók nyitása... A vérmágia kicsit mindig taszító, de szerencsére nem volt azért annyira sok vagdosás. A különleges idegen nyelvet, és az ezen a nyelven mondott varázsigéket kedveltem. Az elementális mágia is érdekes, de nem volt kibontva. Ezekkel lehetett volna sokkal több mindent kezdeni, és nem csak a harcban és zsúfolt, hektikus akciójelenetekben használni a varázslást. Túl sok akció, kevés mesélés.

"Long story. Heavy body."

A karakterek közül volt más is Lilán kívül, aki sablonos volt, a Dane ikrek például, akik Fehér Londont irányítják. De a többi szereplő is kidolgozatlan volt úgy érzem, és valahogy senkinek nem volt... karizmája. Kelltől pedig kiváltképp vártam, hogy megigézzen valahogy. Vagy ha ő nem, akkor Holland, akinek remek neve lett, de ezen felül végül ő sem ragadott magával szemernyit sem. 

Ahogy az egész sztori sem. A cselekmény maga totálisan kiszámítható, és ebben is van bőven klisé. Persze mondhatjuk, mindent megírtak már, és hogy ötletmerítés kell hogy legyen, de azért a gonosz helyről idekerült rendkívül gonosz, az embert birtokolni akaró relikvia, mágikus tárgy, és annak küldetésszerű visszajuttatása Mordorba Fekete Londonba, nos, hallottunk már ilyet. Fordulatok pedig nemigen voltak, vagy azok is túl egyértelműek, és semmi mellékszál, vagy több szálon futó cselekmény nem variálta meg az események folyását... Ennek megfelelően értetlenül állok ismét egy könyv előtt, amit mindenki az egekig dicsér. :( 

A szerző.

Sémásnak, elnagyoltnak éreztem az egészet, és semmi különlegeset, magához vonzót, lebilincselőt nem találtam benne. Egyszerűen nincs meg a varázs. Lehetett volna benne sokkal több intrika is, az uralkodó család, családok közt - az elején azt is hittem kapunk ebből is majd bőven, amikor a bolond király kapott álleveleket, és hasonlók. :) De ezek teljesen elmaradtak aztán. A Dane ikreknél pedig szintén nem volt szó ilyesmikről, ők csak gonoszul gonoszak voltak. És még gonoszak is! Értitek, gonooosz, gonooosz. Ennyiben kimerültek. Egydimenziós karakterek. Kár érte... diplomáciai összetűzések, királyváltások, királyok közti konfliktusok, merénylet, puccs, udvari pletykák, akármi belefért volna. Rhy-nak sem volt szinte semmi szerepe, papírmasé volt, egy báb, és nem éreztem, nem értettem a Kell-lel való bensőséges kapcsolatét sem. 

“Are you ready ?" she asked, spinning the chamber.
Kell gazed through the gate at the waiting castle. „No.”
At that, she offered him the sharpest edge of a grin.
„Good,” she said. "The ones who think they're ready always end up dead.”

Értékelés: 10/5 (Sőt, a gondolataim leírása után már szinte úgy érzem inkább csak 4...) Nagyon középszerűnek találtam, közhelyes megoldásokkal és valahogy túl egyszerű volt az egész, az írásmód pedig szintúgy nem tudott lenyűgözni, magával ragadni, lapos volt, stílustalan. Egy remek ötlettárat és alapot hagyott teljesen kihasználatlanul. El lehet olvasni, de nem von be, nem sodor el, csak átfolyik rajtad... Nem hagyott bennem maradandó nyomokat, és csalódtam, mert Schwab jól ír, az Archívumot nagyon imádtam tőle, kedvenc könyvem lett.

Nem fogom folytatni ezt a sorozatot. Igen, gondolom tovább lehet bontogatni a következő kötetben mindent, és valószínűleg több mindent megtudunk a karakterekről és a világról később, de nem tudok hinni benne, hogy élvezném. 

Érdekes szavak, kifejezések:

- quandary: dilemma, zavar, bizonytalanság
- piecemeal: darabonként, darab-
- supplicant: kérő, esdeklő, folyamodó
- loot: (hadi)zsákmány
- farthing: fitying, negyed penny
- scabbard: kardhüvely

A boldogságról és a boldogtalanságról

A.J. Christian, Almási Kitti, Csernus Imre, Popper Péter: Miért vagyunk boldogtalanok? - Nők, férfiak, párkapcsolatok 

Amilyen apró ez a kötet, annyi gondolkodnivaló, idéznivaló van benne. Igyekszem minél lényegre törőbben megragadni a fontosabb részeit, de tartok tőle, hogy így is kicsit hosszabb lesz majd az indokoltnál. :) Akit viszont érdekel ez a téma, annak azt hiszem ez csak külön öröm lesz - márpedig kit ne érdekelne a boldogság?

Csernus része kicsit mesterkélt volt most számomra, persze tudom, hogy a teátrálisság egy része ilyenkor bőven abból ered, hogy ezek a kis könyvecskék előadások átiratai, és Csernus sokszor kérdez ki, és kacsint ki a közönségre. Elég sokat hallottam és olvastam már tőle, és most ezek a szavak visszaköszöntek. De mint mindig, most is voltak új aspektusok - kedvenc dokim azért a sok önismétlés mellett is tud újat mondani, mutatni. Tetszett az újjászülető főnixmadárra tett utalása, és az, hogy erre mindig van lehetősége az embernek. Hogy akármiben is van benne, újjá lehet születni. Sokat boncolgatja az érzelmi érettség kérdését, és vallja, azért vagyunk boldogtalanok, mert nem nőttünk fel egy csomó szempontból. Fontos az is, hogy minden napba bele kell tenni a maximumot, újra és újra. Nincs olyan, hogy megvan a boldogság, és kész, mindig "újra kell tankolni" és nem a tartalékot megpróbálva kihajtani a kocsiból, és aztán csodálkozni, hogy a nap végére mégsem értünk el ugyanoda, ahova előző nap igen.

"mindig a megmérettetés mutatja meg az emberben rejlő erőt" 

Nagyon merészen kritizálja a szülőket és a nevelést, amire sokszor sajnos eléggé jellemző az elkényeztetés és a problémák megoldása a gyerek számára, ami elveszi a sikerélmények lehetőségét, és így előbb-utóbb az önbizalmat is.

Rendkívül érdekes volt az is, hogy állítólag a párkapcsolatokban átlag napi 40 percet beszélnek a párok, és ennek egy jó része is csak csupa formális közlésből áll, vagy nagyon praktikus dolgokra korlátozódik: pl. mit főztél, nem indult reggel a kocsi. Az érzelmi közlésekből kevés jut ki.
Szó esett még őszinteségről, hitegetésről, alkalmazkodásról és arról is, hogy legyünk jóban önmagunkkal - mert mi magunk vagyunk az a bizonyos illetékes személy, aki megválaszolhatja a felmerülő kérdéseket a nap végén, magunkkal kapcsolatban.

Almási Kitti, akit nemrég öleltem keblemre, remek felütéssel kezd: minek örülne az átlagember, mit válaszol, ha ezt megkérdezik tőle? A lottóötösnek... De ez közel sem lehet garancia a boldogságra, sőt, ugyanúgy megmaradhat a céltalan létben valaki, akkor is ha magasra jut.
A biztonságra törekvésünk nagyon erős az életben, különféle vezérfonalak mentén, úgy mint: karrier, házasság, gyerekek, barátok stb. Mégis a biztonság, nem egyenlő a boldogsággal - ez egy Csernussal közösen hangoztatott gondolatuk.

Almási Kitti 

"Nem rettegni attól, hogy gyengének nézhetnek, sokkal magabiztosabb állapot, mint erőt mutatni, amikor ölelésre vágyunk." 

Az idő fontosságát hangsúlyozza a rossz élmények kapcsán, mert az idő ad lehetőséget a fájdalomtól való eltávolodásra. Plusz a mindenféle tevékenységek, amik ilyenkor lefoglalhatják az embert, és hoznak egy újfajta örömöt magukkal.

Érdekes volt az is, amit az információfeldolgozásokról írt, és hogy milyen fontos, hogy milyen módon történik ez: negatív, vagy pozitív módon, és ez hogyan hat az érzelmi és hangulati változásokra. A negatív észlelések torzult valóságészlelést eredményezhetnek, negatív jövőképet, a pozitívumok leértékelését.
Aztán, volt egy rész arról is, hogy hogyan lehet tudatosan lereagálni valamit úgy, hogy az meghökkentő legyen, és esetleg pont ellentétes reakciót adva kizökkenteni a partnert a tirádájából. Ez persze nagyon nehéz, de egy-egy helyzetet teljesen át lehet fordítani egy, az elvárttal totálisan ellentétes érzelmi színezetű reakcióval.

Életünk átmeneti állapotait a "talajtalanság" érzésével jellemezte, ami nagyon találó szerintem. Ha felismerjük az új dolgok megélésének lehetőségét, akkor viszont a stressz ami ilyenkor jelentkezik, akár "jó stressz" is lehet, ami előrevisz.

"Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva." 
(John Gardner)

"(...) fontos, hogy minél több dolog mentén definiáljuk magunkat, hogy több szerepkör is legyen, amelyekben kifejeződünk. Így nem válunk kiszolgáltatottá egy helyzettől, és ha változást diktál az élet, akkor képesek vagyunk más irányba mozdulni. Ha nem csak a munka, vagy csak az anyaság, vagy csak a párkapcsolat mentén éljük meg magunkat, akkor több lábon állunk, és át tudunk nehezedni a stabilabbra, ha az egyik meggyengül." 

"Amikor nem tudod mi lesz, akkor kezdesz el élni." 
(Hamvas Béla)

A.J. Christian: nos, ez a rész rövid lesz... Sarkított, közhelyes, sztereotípiákban gondolkodik, sok helyen szinte dühítő. Hogy kerül ilyen jó előadók közé? Ilyen marhaságokat mondani, hogy "a párkapcsolat önmagában nem létezik - csak akkor jön létre, ha egy férfi és egy nő létrehozza." No shit, Sherlock!

Forrás.

Popper Péter sorait nagyon vártam, de persze ismét a végére voltak időzítve. Az ő szekciója volt a kedvencem, bár Almási Kittié sem sokkal maradt el tőle. Végtelenül szimpatikus az az önirónia, humor, és derűs bölcsesség, amivel a világot szemléli, és láttatja. Sok-sok példát és történetet hoz mindig, mindenről mesél és mesél, szinte kifogyhatatlan a kelléktára a szemléltetéshez, magyarázáshoz.
Az ember külső és belső lehetőségeiről tett megfigyelései különösen tetszettek.
Ajánl egy könyvet is, Máraitól Az igazit, és bár én nem szerettem annyira, amit eddig Máraitól olvastam, mégis felkeltette a figyelmemet (Popper bácsi mindig képes kicsit átfordítani az ember kapcsolóit. :)) A regény azt az érdekes kérdést boncolgatja, hogy létezik-e egy igazi férfi, vagy nő valahol a világon számunkra, akit csak meg kell találnunk. Két szemszögből ismerhetjük meg benne a történetet, először a nő, majd a férfi meséli el elromlott kapcsolatuk történetét benne. Nagyon kíváncsivá tett.

Nagyon kedves rész volt a "cirókahiány", ugyanakkor persze elgondolkodtató is. Ennek lényege az volt, hogy a legtöbb gyerekkel nem sok probléma van, csak cirókahiányban szenved, avagy nem szeretik, vagy hazudják, hogy szeretik, de ő érzi, hogy nem. De ugyanígy sok házasság is tönkremehet ebben. Elbeszélnek egymás mellett, és csak végszavak maradnak.

A végén elmesélt egy történetet gyerekkorából, amikor is a templomszolga házról házra járt a vallási közösségben, és "napokat gyűjtött". Fel lehetett ajánlani beteg embereknek a saját életükből napokat, és ezt nagy komolyan felírták. Sőt, ha valaki meghalt, és nem tudta "felhasználni" ezeket a napokat, akkor visszamentek, és közölték, hogy ez visszajár a felajánlónak... Innen pedig elkanyarodtunk a minőségi együtt töltött időkhöz, és azok hiányához, valamint a "csöndekhez", amik összeérhetnek, de van, hogy nem érnek össze. Mert lehet együtt is hallgatni és külön-külön lenni az együtt hallgatásban is.
Záróakkordként pedig előkerült Szabó Magda Ókútja is, és a buddhizmus alapgondolatai.

Összességében: 10/8 Jó szívvel ajánlom a kötetet. De ezt a Christian fazont nyugodtan skippeljétek benne. 

Poszt-turkáló: Selyem

Amíg tudok hozni új posztot a nemrég elolvasott és most olvasott könyveimről, és kicsit utolérem magam a várólistákkal kapcsolatos körbeposzttal, addig hozok nektek egy posztot egy korábbi, 2010-es olvasásról. Alessandro Baricco stílusát nagyon kedvelem. Szinte költészet a prózája. A Selyem volt az első, amit megismertem tőle, és azóta jó pár másik könyve követte. A Mr. Gwynnek sikerült is leköröznie, bár ki tudja mit hozna egy újraolvasás. 

A poszt-turkáló rovatban most átmentem ide a freeblogról elveszett Selyem posztomat. Az eredeti bejegyzés 2010.06.04-én íródott.