Ian McEwant olvastam

Méghozzá kettőt is, szoros egymásutánban. A szerzővel jónéhány évvel ezelőtt ismerkedtem először, a Vágy és vezeklés filmváltozata kapcsán. Szerettem a filmet, és el akartam olvasni a könyvet is utána, de valahol a harmadánál félbemaradt az olvasás, pedig emlékeim szerint élveztem, csak túl soká raktam félre. Vissza fogok térni ahhoz is. Tavaly az On Chesil Beachet olvastam McEwantől, és levett a lábamról az egymást nem is igazán ismerő párocska története. 

Most két másik rövidebb regényével folytattam az életművet, az Amszterdammal és a Szombattal. 

Amsterdam

Ezt a kötetet nem annyira szerettem, nem lesz maradandó az emléke, bár kétségtelenül érdekes témafelvetések, dilemmák vannak benne, a kivitelezés mégsem tetszett annyira, nem ragadott magával erkölcsi kérdéseivel, és a szereplői sem voltak kifejezetten érdekesek számomra - ez lehet, hogy a foglalkozásukból is adódott, és főleg a zeneszerző részei voltak nekem terhesek, semmit nem értek a zenei komponálás mikéntjéhez, túl részletesnek éreztem ezek leírását.

A sok "kottán" túl persze adott gondolkodni valót elmúlás, barátság, leépülés, eutanázia témakörben, és a vége egyszerre volt komikus és tragikus. 

“He knew from long experience that a letter sent in fury merely put a weapon into the hands of your enemy”

10/6

Saturday

A Saturday már sokkal inkább olyan könyv, ami megfog, már csak az elbeszélőhöz való közelség és a kompaktság miatt is. Henry Perowne idegsebész egy napját követjük végig hajnaltól hajnalig, és ebbe az egy napba elég sok élmény fér bele és elég intenzívvé válik, főleg a vége felé. 

Idegőrlő magunk kreálta félelmek és valóságos veszélyek váltakoznak. Feszült helyzetek, és aztán mégis a hirtelen visszatérő normalitás. Utóbbi mindig szinte szürreális fénybe helyezi az előbbit. 

Közben az egész családot megismerjük, a két gyereket, a feleséget, Perowne demens anyját, nehézfejű apósát. Felesége iránti múlhatatlan szerelme és gyengédsége nagyon megkapó volt. 

“What a stroke of luck, that the woman he loves is also his wife.”

Tetszett a professzionális oldalának a bemutatása is. Sebészként megismerhettük azt is, hogy miket csinál, és azt is, hogy hogyan, milyen lelkiállapotban, mire gondol, miben más ilyenkor, mint más szituációkban. McEwan a hitelesség kedvéért sok időt töltött egy igazi idegsebésszel, részt vett megfigyelőként számtalan műtéten, és orvosokkal nézette át a könyvet, hogy pontos legyen benne minden. 

Kritikai pont 1.: Egy picit azért sok volt nekem a mélyfilozofálás a háborúról, terrorizmusról, a heves vita erről a lányával (ki vitatkozik ilyesmiről egy családi összejövetelen?). Ebből a szempontból nem könnyű könyv.

A "felületesebb", csak pillanatokra felbukkanó témákról való filozofálást jobban szerettem benne: a generációs különbségeket, a szülő-gyerek dinamikát a leválás, különbözőség tükrében, a tárgyaktól való megválást az édesanyja lakásának kiürítése során stb. 

Kritikai pont 2.: Kivágtam volna belőle a squash mérkőzés részletezését, rém hosszú és unalmas volt. 

Érdekes aspektus az is, milyen apró döntések vezethetnek komolyabb, veszélyesebb élethelyzetekhez, és hogy milyen bizarr véletlenek tolakodhatnak az ember életébe. 

A kicsengés pozitív, de őszintén szólva azért elég volt Perowne életéből ennyi. Egy szombat. 

És ez talán pont azért van, mert Ian McEwan annyira jó ebben: a lélektani mélységekben, a karakter- és hangulatteremtésben - a karakterek fejében érezhetjük magunkat teljes mértékben. Márpedig a saját kaotikus fejünk és cikázó gondolataink általában kényelmesebbek a másénál. 

10/8

A magyar kiadások a két regényből: 

El szeretném még olvasni McEwantől: 

- Atonement (Vágy és vezeklés) 

- Sweet Tooth (Mézesmadzag)

- The Children Act (A gyermektörvény)

- The Daydreamer (A képzelgő)