Regényes életek

A Témázunk ehavi választott témája a HA ÉN REGÉNYHŐS LEHETNÉK... - ki lennék és mi lenne a történetem? lett, ami egy rendkívül fantáziadús téma, igazi elgondolkodós, belemerülős... Ez a poszt épp ezért olyan lesz, ami kicsit önmagát írja meg, ahogy "gondolat-gombolyítok"... 

Sokszor képzeltem már magam a regényekbe, a karakterek közé, főleg akkor, amikor igazán otthonos a környezet, magával ragadó az atmoszféra és imádok visszatérni a ... de hova is? Mitől lesz vonzó, otthonos és "ismerős" a környezet, mitől lesz "fészek" egy regénybelső, és mik azok a motívumok, amiktől sikítva menekülnék még akkor is, ha csak statisztálni kéne? Férfi lennék, vagy nő? Gyerekként szeretném-e látni a világot, vagy több tapasztalattal? Vajon mennyire érezném jól magam egy fantasztikus környezetben, ami elrugaszkodik a szabályoktól, vagy egy utópiában, sci-fiben?

Egy bizonyos miliő nagyon vonz magához: ódon ház, elvadult kert, titkos szerelmes, megbúvó ösvények, kis eldugott tó, egy szigetecske, ami senki másé, egy lebbenő függöny az ablakban, teáskészletek koccanása, brokátselymek suhogása, régimódi udvariasság... vagyis, a "kisasszonyos" és vidéki kastélyos környezet, és az olyan regények, ahol lehetnék nevelőnője az uraság virgonc fiainak, vagy úrnője a régi várkastélynak, amelynek van néhány sötét titka, de azok többnyire inkább csak ártalmatlan családi misztériumok, régi levelezések, végrendeletek és ékszeresládikák titkai... 

Egy másik kép, ami elevenen megjelenik előttem, az egy veranda, ahol hideg a kő a lábam alatt, ritkás lombú fákon át láthatom a napsugarakat, tejért miákol egy macska és valahol a kezem ügyében egy paksaméta papír van... Lennék ilyen vidéki, és idilli környezetben a "szerző", aki az alkotó munkáról írva megírja önmagát a könyvben, vagy lennék a "feleség" a "szerző" mellett, aki az ihletadó múzsa volt egykoron, aki két lábbal áll a realitás talaján, és méregerősre főzi a feketét minden ebéd utánra. Lennék egy ilyen helyen a kép a falon is, a csendélet, ami egy élet történéseinek tanúja a szobabelsőből, ahol minden lényeges elhangzik, és semmi sem marad ki a kitárulkozásból.

Vonz az iskolai környezet, és bármely bentlakásos iskola képe, ahol ezeregy lépcsőfok visz a tantermekbe, krétapor száll, keskeny szekrények sorakoznak és a hálóteremben pusmogás a napi rutin része, ahogy az egyenruha és a furkálódások is de ugyanúgy megvannak az egész életre szóló barátságok is, a diákcsínyek és füllentések, felelések és leckék közt. Lennék én itt szigorú diakonissza, kérlelhetetlenül számon kérve az elcsitulást lámpaoltáskor, vagy lennék szerelmes fruska, akinek börtönnek tűnne nagyhirtelen a magas kőkerítés, de megtalálná az igaz barátokat, és megszeretné a rendet és rendszert, ami ellen oly hévvel hadakozott. 

Feldereng egy letűnt kor is, ahol kereveten fekve falták a szőlőt és a datolyát, a tógák a földet seperték, babérkoszorúk ékítették a homlokot, és valódi hadban állás és harc döntött a birodalmak sorsáról és uralkodóinak személyéről. Ahol vérre mentek az úri szórakoztatás játékai és kegyeken, kapcsolatokon, családi összefonódásokon múlt az ember jóléte, avagy csak: a léte. Lennék itt írnok, tollnok, fáraó vagy hadvezér lóti-futija, aki sehol nincs ott, mégis mindenütt jelen van, és szinte kéjes örömmel kebelezi be magába az információkat, amiknek csak egy részét tudhatná csak, annyit se... Vagy lennék a tiltott szerető a hadúr markában, miközben nem is sejti, hogy ő az, kit én vezérelek apró döntések fonalainak mozgatásával... És lennék a méregkeverő, aki érti a növények nyelvét, és ismeri a halvány határvonalakat a mély álom és a végzetes halál megitatása közt...

Csalinkáznék kis francia városokban, sétálva az esőáztatta Szajna-parton, ivók és lokálok közt, vagy az angol vidéken kanyarognék régimódi pöfögős autókon, kőházacskák és muskátlis ablakok között, ahol szent a teaidő, és templomba járó népek számára sok minden más is, és ahol mégis mindig történik valami nem odaillő, zárt ajtók mögötti gyilkosság, ahol reverendás alak fekszik holtan a rózsalugasban, vagy mérgezett süteményt eszik a jómódú üzletember, akinek akad rosszakarója az utcában is három, nem hogy a gyülekezetben! Fejtenék itt rejtvényt, rejtélyt, gyilkosságot vissza a végétől a kezdethez, apró nyomokat fedeznék fel és kínos rendben göngyölítenék fel minden kósza szálat. Ki tudja talán bajuszom is lenne, kopasz fejem, de ha a folyómenti éjszakába vetném magam, akkor inkább hosszú kabátot öltenék és Calvadost nyakalnék, hátha megjön az ihlet a nyomozáshoz. És lennék még pletykás kedvű vénkisasszony is, aki elejti a kulcsfontosságú részletet végtelennek tűnő tirádája és a sokadik citromos tea kitöltése közben, és aki így akarva-akaratlanul megoldást nyújt a megoldhatatlannak tűnő, sokszereplős bűntényre...

Lennék a festő, a művész, az elvont szerelmes, aki padlásszobában alkot, istenadta tehetség, de egyben esendő ember is, akinek a mosónővel van viszonya...

Lennék az állatkedvelő csudabogár, aki befogad és meggyógyít minden kis lényt, de lelkét nyomasztja a magány, míg kalandkedvelő társára és párjára nem lel, akivel az brazil esőerdőket is átszelheti és kiköltözhet a vadonba, ha úgy teszik neki... 

Lennék a lány, aki őszinte és szerető szívű marad a háború viszontagságaiban is, még ha sok mindent el is veszít, önnön maga megmarad annak a tiszta valakinek, aki kezdetben is volt...
Lennék boszorkány, ami a mágia minden csínját-bínját kitanulja, de lennék ott a sárkány is, aki a hősöket úticéljukhoz repíti.

Lennék-e a hős? Azt hiszem nem feltétlenül. A fenti merengésekben ugyan többször a főszerepet szántam magamnak, azt hiszem azt mégsem vállalnám, még hipotetikusan sem, hogy én legyek a "kiválasztott", a megmentő, az, akinek vállán a világ sorsa...
Nem vagyok egy túlélő típus, ez volt az első gondolatom ennél a posztnál. Nem biztos persze, hogy ez igaz, és nem is minden helyzetre lehet igaz, de a legtöbbet nem tudjuk kipróbálni: hogy élnék túl egy varázslóháborút, egy vikingtámadást, milyen lennék egy harcban, képes lennék-e az éhezők viadalán foggal-körömmel küzdeni saját túlélésemért? Na ezek azok a kérdések és regényes helyzetek, amikben inkább a bokor vagyok, aki mellett elfutnak, vagy, ha már az Éhezők viadalát emlegettem, akkor a szponzor, aki kintről nézi a "játék" menetét, és titokban fúrja a rendszert...
A veszélyt mindenesetre inkább kerülném, hiába szeretem az izgalmas köteteket, én nem mennék a pincébe/kert végébe, sötét sikátorba azt kérdezgetve, hogy van-e ott valaki, de ha a bejárati ajtómat rejtélyes módon résnyire nyitva találnám, már akkor is eszeveszetten menekülnék a másik irányba, nem hogy szétnézzek odabent... :D Na de ezek már inkább filmbeillő jelenetek.

A képek illusztrációk. Forrás.

Nincs azt hiszem egyetlen típus, ami/aki közel állna hozzám, vagy ami kifejezetten én lennék a regényekben. Nagyon sok különféle alakkal tudok azonosulni olvasás közben, és bár nem vagyok regényhős és olyasvalaki, akiről jó könyvet lehetne írni, tetszett az ilyesféle gondolatokkal való eljátszadozás. Elég sokféle könyvet olvasok, és sok műfajt szeretek, talán ebből jön az, hogy több regénykörnyezetbe is beleképzeltem már magam szereplőként. De jó ezeket a képzelgés szintjén tartani. Szép-szép az ókor hadviselése, de veszélyes... szép a 17. századi festős történet is, de rémesen hiányoznának a modern kor vívmányai és kényelme. ;)

Ha tetszett a témafelvetés, bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy írjátok meg a véleményeteket kommentben! Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is!

A többiek posztjai a témában:

Zenka, Nima, FFG, Bea,

Utóvéd (később csatlakozók):

Anna (Könyvek&Kávé), Bubu, Lily,