Khaled Hosseini: And the Mountains Echoed

"They say, Find a purpose in your life and live it. But, sometimes, it is only after you have lived that you recognize your life had a purpose, and likely one you never had in mind."

Khaled Hosseini regényei mindig szépek, de fájdalmasak is, tele tragédiákkal, szívszorítóan szomorú, lelket tépázó életutakkal. Ebben a könyvében is gyönyörűen és szövevényesen bonyolítja a családi szálakat, de az eddigiektől eltérően sokkal több szereplővel zsonglőrködik, és évtizedeken, generációkon át követ nyomon sorsokat. Néha egy addig ismeretlen szereplő nézőpontjából indít, hogy aztán a fejezet végére összefonja a történéseket egy már ismert szereplőével. 

A regény az 1950-es évek Afganisztánjában, egy kitalált településen, Shadbagban indul. A fő csapásvonal Pari, akit édesapja, Saboor tulajdonképpen elad egy gazdag családnak... Parit addig Abdullah, a bátyja nevelgette, mivel édesanyjuk meghalt, és ugyan apjuk újranősült, a mostohaanya, Parwana nem szereti őket igazi gyermekeiként.

Később belepillanthatunk a gazdag Wahdati család életébe, ahova Pari került - Nila, Suleiman, és az egykori szakács és sofőr, Nabi történet bontakozik ki a legrészletesebben, hosszú éveken át. Legjobban ez a történet fogott meg, a könyv kiemelkedő, és abszolút legjobb részének tartom. 

Ezen kívül még Baba Ajub meséjét szerettem nagyon a legelején, bár nem is sejtettem, milyen jelentősége lehet majd a történetben, csak jólesően elmerültem az egzotikus mesében... Jó indítás volt, meg kell hagyni. 

Megismerjük még Parwana és testvére, Masooma történetét, majd Saboor másik fia is előkerül, aztán Markos Varvaris, akinek életútja Nabival és annak házával kapcsolódik össze, Markos barájta, Thalia és Markos anyja, akik közt szoros kapcsolat alakult ki, szorosabb mint az anyának saját fiával, Markosszal, Timur és Idris, akik Wahdatiék szomszédai voltak, és aztán természetesen visszakanyarodunk a már felnőtt Parihoz is, annak gyermekeihez, hétköznapi gondjaihoz, végül pedig a lehetőséghez: vajon találkozhat-e még Abdullahhal, akire nem is emlékszik? 

Szerteágazó, és a sok nézőpont miatt novella-füzérszerű ez a regény, ami nem baj, mégsem éreztem teljesen magaménak, a szerző többi könyve valahogy inkább megszólított és meghatott, ebben úgy éreztem Hosseini sokat akar markolni, de keveset fog. 

Természetesen egyébként jobbnak találják ezt a könyvét, mint a többit, a karakterek kidogozottsága miatt, de nekem mégis inkább kissé töredezett volt így, és voltak szereplők, akik fikarcnyit sem érdekeltek. Tudtam, hogy a végén vissza fogunk térni Parihoz, de közben néha azt éreztem, olyan felesleges ez a nagy körpanoráma, hadd nézzem csak azokat, akikre eleinte fókuszált, részletesen - tehát kvázi egy olyan regényt szerettem volna inkább olvasni, amit eddig ismertem a szerzőtől: amikor a Papírsárkányokban Amir és Hassan, az Ezeregy tündöklő napban Mariam és Laila voltak a központi alakok. Úgy érzem jobban el tud mesélni valamit csak az adott néhány karakterre koncentrálva.

“All good things in life are fragile and easily lost” 

Értékelés: 10/6,5-7 Ha csak Nabi és a Wahdatik sorsát, Baba Ajub meséjét nézem: csillagos ötös, de ezen felül sok volt az üresjárat, unalmasabb etapok, és bár komoly, elgondolkodtató témákból és kulturális sokszínűségből nem volt hiány, a Khaled Hosseini-féle sodrás hiányzott. Így nem tudott teljesen magához láncolni.