Üveggolyók és vasúti sínek

Alessandro Baricco: Harag-várak

Több Bariccót olvastam már, és talán a Selyem volt eddig a kedvencem tőle. A Harag-várak... nos, nem lesz kedvenc, de megszerettem. Ha egy szót kéne mondanom róla, érdekes, de az jutott eszembe, hogy hipnotikus. 

Sok az ismétlés, a költemény-szerűség, a monotónia, a kattogás, zakatolás, a titokzatosság benne. És mégis, meg tudom mondani, hogy olyan egyértelmű dolgokról szól, mint a fiatal Pehnt és az öreg Pekisch. Egy zakó, amibe bele kell nőni. Humanofon, ami emberekből álló "hangszer" (mellesleg kiráz a hideg a szótól). Elizabeth, aki egy mozdony. Jun és Rail úr, és egy csomag, amiben ékszer érkezik. Utazás... Kristálypalota, hatalmas üveglapok, üvegcsodák... 

Nagy találmányok előtt és azok felfedezésekor játszódik a könyv, még csak most kezd hódítani a vasút, és annak "szédítő" sebessége. Pehnt és Pekisch pedig hangátvitellel próbálkozik, és álmodoznak,milyen lesz, amikor a hang nagy távolságokat hidal majd át. 

Néhol eszembe jutott róla Amélie csodálatos élete, mert olyan kis apró szépségekből állt, amiket nem szoktak beleírni regényekbe, itt pedig pont ezek adják a vázát az egész történetmesélésnek. Ugyanakkor nem volt könnyed, hanem frusztráló volt. És haragos. Baricco beleírta ebbe az apró műbe a haragot, anélkül, hogy az egyszer is konkrétan a szemünk elé kerülne. 

Azt írták róla a fülszövegben, hogy buja tündérmese. Nem érzem tündérmesének, nem volt ez olyan elrugaszkodott, inkább életmese - az más kérdés, hogy részleteiben itt-ott igen különleges. És hogy buja-e? Az! Nekem meg még mindig meglepő, hogy a szépirodalom is néhol tele van szexszel. Micsoda képmutatás ez kérem! :D Itt is aztán van minden, attól még, hogy leírják hogy milyen bársonyos a sperma, hát ugyanúgy a hagyományos módokon kellett azt előcsalogatni, nem? Szóval van ebben minden, dögivel, aki kardigános (vagy hogy is volt ez Nima?) szépirodalom-kedvelő, nehogy nagyon kikerekedjen a szeme! :) 

Értékelés: 10/8,5  El vagyok ámulva még mindig Bariccón, hiába tetszett ez kevésbé, mint a Selyem, vagy a Novecento, akkor is egyszerűen óriási, hogy miket tud alkotni... varázsol a szavakkal, varázsol egy történetet, ami két centivel a föld fölött lebeg, de ha kicsit oldalvást nézem, akkor mégis ott fekszik a talajon, stabilan és reálisan. Szimbólumok, félbehagyott gondolatok, az élet apró örömei és kudarcai együtt, egy helyen, egy különleges üveggolyóvá fújva. És a legjobb, hogy Baricco nem fél szétdurrantani sem az üveggömböt, nem fél disszonanciát és meglepetéseket okozni. 

"ami szép az életben, az mindig titok …"

Nemsokára olvasom a szerzőtől: Mr. Gwyn

Köszönöm Miamonának a kölcsönzést!