Poszt-turkáló: Bársony és keserű mandula

A poszt-turkálóban régebbi, korábban a freeblogon elérhető posztjaimból fogok áttelepíteni ide írásokat, főleg persze átmentésre érdemeseket, érdekesebb, kedveltebb szerzőktől való könyvekről, vagy egyszerűen csak olyan posztokat, amik számomra fontosabbak/kedvesebbek.

Az első ilyen Joanne Harris: Bársony és keserű mandula című novelláskötetéről írt véleményem. 2009.07.18.

Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Joanne Harris a Csokoládé óta egyik kedvenc írónőm. A novellákat viszont általában nem szeretem, nem emlékszem rájuk, csalódást okoznak - vagy legalábbis eddig így voltam ezzel.

A Bársony és keserű mandula Joanne Harris novelláskötete, amelyet rögtön azzal kezd, hogy milyen nehéz (jó) novellát írni és hogy az ember mindig tisztábban emlékszik egy elolvasott novellára, mint regényre. Kicsit meg is ütköztem itt, és megijedtem, hogy pont az ellenkezőjét állítja, mint amit én gondolok... de be kellett szép lassan látnom, hogy igenis létezik jó és emlékezetes novella.

A kötetben több mint 20 novella található, a legváltozatosabb kollekció, és valóban olyan akár egy bonbonosdoboz. Kókuszos, likőrös, krémes, keserű, és megtévesztő-félék is, amik csábító külsejükkel kecsegtetnek és aztán beleharapva lebiggyed az ember szája. Egyszóval nem is tudom hogy lehetne legjobban jellemezni a kötetet. Van ami elbűvölő és van ami arcul csap. Hamisítatlanul Harris. Étel- és életnedvekkel teli. Mind hétköznapi történeteket, mind a fantázia szülte világbeli eseményeket találhatunk benne.

Ismét megéreztem azt a hangulatot, amiért beleszerettem az írónőbe. Egyszerűen el tud varázsolni. Néha valóban a legegyszerűbb dolgokkal, amiket rendkívüli módon foglal keretbe. Nem csupán egy olvasásélményt ad, hanem sokkal többet. Mindig elgondolkodtat. A novellák többsége most sem csak szimpla történet, hanem gyakran megható, nosztalgiát ébreszt, és van jócskán társadalomkritika is. Erőteljesen és ironikusan bírálja a rohanó, gyorsuló, szépségre és sikerre fixált világot, az előítéleteket, az emberi gyarlóságot, jól lefesti a vágyakat amik mindenkiben felébrednek ilyen-olyan formában.

Személyes kedvenceim a kötetből (anélkül, hogy túl sokat árulnék el):

A Csúnya Nővér, amely arra keresi a választ, vajon Hamupipőke mostohanővéreire milyen sors vár, miért nem tudhatjuk meg soha, mi lett velük, hogy végezték. Csodálatosan lavíroz a mese és valóság határán.

A Szia, viszlát!, ami az egyik legélesebb kritika a világunkra nézve. Hogy mennyire elvakít, elborít mindent a celebvilág csillogása, a felhajtás, szenzációhajhászás mindenhova bemászik, és megmérgezi az egészséges érzelmeket, és azokat a hagyományokat, amelyeknek íratlan szabályait nem lenne szabad megsérteni.

A Hely a nap alatt különösen szórakoztató, persze elejétől kezdve érezhető, mire megy ki a játék. A szépség hajszolása, az előrejutás, az egészségtelen tökéletesség elérése, és mindez persze csettintésre, és időveszteség nélkül, nehogy bárki is kifusson belőle, mert az drága ugye... Az utolsó mondattal még rátesz egy lapáttal erre.

A Hal, ami egy friss házasság és nászút buktatóiba visz minket és meglepő - de nagyon jól megírt fordulattal zárul. Az olasz világ és konyha ínycsiklandó fűszeres ételei közé csomagolva ez volt ez egyik legjobb és leghangulatosabb novella.

Végül pedig az utolsó a könyvben, a Kölnivíz, ami visszavisz a rizsporos parókák és fehérre púderezett Mademoiselle-ek és Monsieur-k világába. Ami bűzlik. Bűzlik az ápolatlanságtől, az egérpiszoktól, a vizelettel és izzadtsággal átitatott kelméktől, amikben mindazonáltal elegánsan pózolnak és kelletik magukat. És semmit sem fed el a kölnivíz. Jobbal nem is lehetett volna lezárni ezt a gyűjteményt.

Ezeken kívül volt jópár, amivel megszenvedtem, ha valaki például el tudná magyarázni, hogy A J-ZUS gén című történet végülis miről szól, azt nagyon megköszönném, mert én valahogy nem tudtam kibogozni, csak éreztem a hangulatot, és homályosan sejtem miről lehet szó, de nem sikerült igazán magamévá tenni. Szintén nem tetszett a Gandalfra várva, ami a fantasy és szerepjátékok, illetve nem is tudom a megfelelő kifejezést erre, talán fantasyjáték, amikor felnőttek öltöznek be és eljátszanak ezt-azt. Nem tudtam ezzel azonosulni és unalmasan hosszú volt.

Egészében azonban tényleg nagyon változatos a Bársony és keserű mandula, és érdemes elolvasni, mert biztos, hogy mindenki talál benne valamit, ami különösen megragadja vagy megigézi, és emlékezni fog rá. Akinek bármi is tetszett Joanne Harristől, ezt se hagyja ki. Tovább fűszerezi az élményt, hogy az egyes novellák elején az írónő az olvasóhoz szól, és beavat minket, hogy, hol, minek kapcsán írta az adott történetet, vagy hogy ő mit gondol róla.

A borítóterv tetszett, a fordításban is csak néhány hiba található, és számomra öröm, hogy a cím is ilyen találó lett (az angol eredeti Jigs and Reels) Az apró képek is kapcsolatban vannak a tartalommal, és egészében kívülről is belülről is bonbonosdoboz megjelenésű. :) 

Frissen aktuális: Joanne Harris Magyarországra látogat: 17 to 21 November 2009, Promotional tour of Hungary. Kíváncsi vagyok ez pontosan mit takar, és lesz-e lehetőségem találkozni vele. A weboldala üzenőfalán már egyszer visszaválaszolt, ami nagyon szimpatikus. 

10/8

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Természetesen a Magyarországra látogatás már nem aktuális, sajnos akkor nem sikerült találkoznunk. Azóta viszont jött egy csomó új könyv Harristól, köztük novellás is: A Cat, a Hat, and a Piece of String címmel (magyarul: Egész évben karácsony - bahhh.), amit hamarosan olvasni fogok.