Mesés memoár

Forrás

A Témázunk rovatban ezúttal arra keressük a választ az Óperenciás tengeren és az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, hogy: szeretjük-e még a meséket? 

Azt hiszem, nekem egy igen egyértelmű válaszom van már rögtön a poszt elején erre a kérdésre: igen, én nagyon szeretem a meséket, még most is, és bizony időről időre rámtör a meseolvashatnék. A mese-téma kapcsán annyi gondolat és különféle mese-emlék tolult a fejembe, hogy egy irdatlan hosszú vázlatot írtam, csak amolyan brainstorming címszavakkal. Ennek egy jó része gyerekkori élményből ered, így itt is kezdem most az én mesémet a mesékről:

Egyszer volt hol nem volt... 

Forrás

... volt egyszer egy kisPilla, akivel szerencsére hamar megszerettették a könyveket és a mesélést. Szinte minden este volt meseolvasás. Ezek közül ami nagyon élénken megmaradt bennem, a Mary Poppins kötetek, illetve egy Benedek Elek meséskönyv, amiből én válogattam a felolvasandó meséket. Mary Poppinst szinte kívülről fújtam már én is, érdekes módon a népmesékért viszont nem rajongtam annyira - de Anyukám se - és a Benedek Elek könyv nem olyan jó emlékként maradt meg. Ezeken kívül is rengeteg mesekönyvem volt, amiket napközben egyedül is forgattam. Szerettem a Disney-mesekönyvektől kezdve, anyukám régi mesekönyvein át - Panni és babái, Panni és a bocsok - a Szutyejev-féle Vidám mesékig mindent. Utóbbi különösen kedves számomra.

A rajzos-képes mesekönyvek külön fantáziavilágokként éltek ben
nem, imádtam nézegetni a részletes képeket, illusztrációkat. Külön elmélyedés volt Tesz-vesz városban a padba ülni Cicóval, külön a törpékkel barangolni a Mesél az erdő köteteinek szépséges lapjain. Nekem ezek a rajzolt világok alapozták meg azt a határtalan fantáziát, aminek segítségével azóta is színes mozgóképként el tudom képzelni az egyes könyvek történeteit, mintha az agyam vetítene számomra olvasás közben. :)

Illusztrációk a Mesél az erdő című mesekönyvekből, forrás. 

Megtaláltam, ilyen!

A mesék gyerekkorom szerves részét képezték, több szempontól is. Nem csak a kis sámlimon üldögélve olvastam a meséket, de olyan lelkes voltam, hogy írni is megpróbáltam, volt egy külön nagy füzetem, Olvasónapló felirattal, Füzesi Zsuzsa rajzzal az elején, amibe nem olvasmányokról írtam, hanem saját meséimet körmöltem le. Nyusziékról és a nagytakarításról, erdei iskoláról mókusokkal és borzokkal, és még egy horror-sztorit is kreáltam ami egy elvarázsolt kastélyban játszódott azt hiszem.

Részt vettem mesemondó versenyeken is, sőt, tv próbafelvételen is voltam, ahol mesét olvastunk fel kamera előtt - de nem válogattak be végül. :) Megtanultam kívülről a Didergő királyt, egy része még most is itt cseng a fülemben, az egyik legjobb verses mese.

"Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba,
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába."

A mesével kapcsolatos gondolatok kicsit kuszálódnak a mesefilmekkel is (ilyen kedvencekkel pl. mint Vili, a veréb, Hugó a víziló), és a diafilmmel, ami most újra divatos. A diafilmezés is persze igazából egy-egy meséléssel ért fel. Rituálé volt, aminek még most is érzem valahol az orrom mélyén a nosztalgia őrizte illatait. Ugyanarra a falfelületre vetítettünk mindig, a kis piros diavetítővel, besötétítés, Vackor... szakadozott kockák... a film alján a szöveg, amit már tudtunk kívülről... Nagyon jó erre visszagondolni. Megvannak a filmek is, a vetítő is.

Forrás

Ugyanígy egy jellegzetes gyerekkori illat társul az emlékképhez ha a Vidám mesék piros vászonkötésére, a Pán Péterre, Harisnyás Pippire, a Grimm mesékre vagy a Disney-féle Vidám mesék sorozatra gondolok. Még azt is meg tudnám mondani melyik polcon melyik mesekönyv trónolt, hogy hol volt Sicc és hol Bambi...
Bambinál külön emlékszem, hogy már viszonylag korán el akartam olvasni, a regényt, nem képeskönyvet, vagy Disney-könyvet, és Anyukám azt mondta elolvashatom, de vigyázzak, mert nagyon szomorú. A borítás vászon volt, az őzgida képével, és Anyukám neve volt ráragasztva azokkal a régi fajta, nyomtatott, domború matricacsíkokkal... :)

Íme, az én gyerekkorom és kiskamaszkorom alapkövei, mesék és meseregények:

A képek soronként, kattintásra megnőnek :) 

A középiskolában kaptam egy útravalót, ami bár nem olyan határtalan nagy bölcsesség, nekem sokat adott, és a későbbiekben is meghatározta a meseszeretetemet, és azt, hogy mit tekintek mesének. Az üzenet pedig az irodalom tanárnőmtől származik: "A mesék rólunk szólnak." Ilyen egyszerű. Hirtelen máshogy néztem az Odüsszeiára, Antigonéra, Goriot apóra, Hamletre. Mert végső soron nem mese-e minden leírt, elképzelt történet, egy bizonyos szinten? Főként pedig a fantasy, amibe akkortájt csöppentem, a nagy klasszikusokkal Tolkien Babójával (A hobbit nekem mindig babó marad, mert úgy olvastam először) és a Gyűrűk Urával, majd a Harry Potterrel, ami komolyan könnyekre tud fakasztani, ha rá gondolok, mekkora élmény volt az egész, és mennyivel szegényebb lennék enélkül a csodálatos varázsvilág és félig gyermek - félig felnőtt mese nélkül.

És nem mese-e rengeteg ifjúsági regény, mint a Kétévi vakáció, a Robinson, a Május 35., a Fecskék és fruskák, Emil és a detektívek, Száz meg egy kiskutya, Bambi, A két lotti?

Forrás

A mai napig olvasok mesét. Konkrét mesekönyvet is, fogom magam, beülök a boltba, ha épp úgy adódik, és átlapozom, megnézem, érdekel. Tavaly még vettem is magamnak mesekönyvet, aprópénzért, és szerettem Borz úr és Róka asszony történeteit. Sose szégyelltem, ha elolvasok valami ilyesmit, szerintem semmi szégyellnivaló nincs rajta. A mese jó dolog, és bár felnőttként nyilván van, ami túl didaktikus, vagy épp bugyuta, vannak olyan történetek, amik ilyenkor is jól esnek.
Coraline-t és Békés Pál meséit is már felnőttfejjel ismertem és kedveltem meg, Az emlékfoltozókat két éve olvastam, és kedvencem lett a tündérrigólányokkal teli kötet a rövid meséivel, semmihez nem hasonlítható képi- és szóvilágával.

Már felnőttként megismert kedves meséim közül néhány.

Az Estvér pedig egy tavalyi nagy élmény. Mesevilág, klasszikus köntösben, de teljesen újszerű ősi, mitologikus meseszövéssel, regényként tálalva. Már a kitalált neveibe is teljesen beleszerettem: Zordonázó, Puhaléptű, Zabravár, Ciráta...

Ha az idei termést nézem abban is voltak mesék, meseregények: Tündér Lala, Sziget-kék, Szerencsére a tej. Minden évben megvan a fejadagom mesékből. :) 

Forrás

Persze vannak olyan mesék is, amiket nem szeretek, erre a legjobb példa az Alíz csodaországban, ami számomra nagy csalódás volt, és egy zagyva, értelmetlen mesének látom. Nem tudom már megmondani, vajon gyerekként mit gondoltam volna, Alízt sosem mesélték el nekem, de szentül hiszem, akkor se lett volna kedves számomra. 

Mint tudjuk, a mesék eredetileg nem feltétlenül gyerekeknek íródtak. A Grimm-mesék nagy része kegyetlen és véres eseményekkel van teli, amin sokan megütköznek még most is - pl, hogy megeszi a farkas a nagymamát, vagy hogy Jancsit meg akarja sütni a boszorkány az erdőben -, holott a Grimmek eredetije még ezeknél is borzasztóbb részeket tartalmazott. Tudtátok például, hogy Hamupipőke mostohanővérei közül az egyik a lábujjait vágta le, a másik a sarkából egy darabot, hogy a cipőjébe férjenek? Hogy Csipkerózsikát álmában erőszakolta meg a herceg (csókkal ébresztés, haha!), majd a lány ikreket szült neki, és az egyik gyerek szívta ki az anya ujjából a mérget, és csak akkor ébredt fel? (Mellesleg a herceg addigra meg is nősült!)

Forrás

Apropó Csipkerózsika, a mese újraértelmezéseket is szeretem, ezek közül a Briar Rose-t olvastam néhány éve - Csipkerózsa - amiben összekötötték a klasszikus mesét a szögesdrót szörnyűségeivel...
Mese-újraértelmezés a Cinder is, bár azt nem ismerem, ott ha jól tudom Hamupipőke kerül a kiborgok közé, nos, ez kicsit meredekebben hangzik! :)

A bejegyzésben nagyon magamra értelmeztem a kérdést, de egy pár sort megér az általános válasz is arra, hogy szeretjük-e még a meséket...? Az a véleményem, hogy az új generációk is szeretik a meséket, csak lehet, hogy másfajtákat, és lehet, hogy sokkal nagyobb a térhódítása a tv-meséknek, mint a felolvasásnak (ami persze a szülők sara). Az újabb mesék közt is vannak aranyosak, és biztos, hogy nem csak a Bogyó és Babóca történeteket lehet megtalálni halomszám a polcokon. Jó lenne ha többször előszednénk a régi mesekönyveket, a porosakat, szétesőket, van ennek egy jóféle izgalma mindig. :) Itt találtok egy képes posztot az én legrégebbi átörökölt mesekönyveimről. :)
Ha pedig életkorunkra próbáljuk értelmezni általánosan a kérdést, nos, van aki kinövi, van aki állítja, hogy kinőtte, és van aki esetleg nem is foglalkozik vele, és sosem tudja meg, kinőtte-e... Ezt már mindenkinek magának kell kideríteni.  

Forrás

A mese-meseregény nekem sokszor összeolvad, de egy biztos, szeretem a meséket, és a regényeket is néha felnőtteknek szóló meséknek tartom, guilty pleasure, amivel szórakoztatjuk magunkat. :) De a klasszikus, vagy akár az újabb mesékből is pótolgatom egyre a hiányosságaimat minden évben, amikor rámjön a mesézés. Kifejezetten szeretem azokat a történeteket, akár ifjúságiban (Jacqueline Wilson), akár pöttyös-csíkos regények közt (Fehér Klára), akár a képeskönyvek (Nicholas Oldland hódos, jávorszarvasos, medvés meséi) és konkrét meséskönyvek (Borz úr és Róka asszony) közt, amik a felnőttfejemet is magukkal tudják ragadni.
Ha tudtok, bátran ajánljatok még ilyet, mert, hogy lesznek még mesés etapjaim, az biztos. Sajnálom, de nem sajnálom, hogy nem növök ki ebből. :)


A többiek posztjai a témában, merthogy megint többen témázunk:
Zenka, Miamona, Andi, Nima, Ilweran, Magnolia, Reea, tigi.

Utóvéd (később csatlakozók): Bea, Patricia, Bubu