Nem enged a mélység

Rachel Ward neve a Számok-trilógia miatt volt ismerős, amit nagyon szerettem, főleg az utolsó kötetet, de igazából az egésznek nagyon tetszett az alapötlete a halál időpontjának meglátásáról, és a súlyos teherről, amit ez a képesség jelentett. Hasonló ötletességre és misztikumra számítottam az Agave által kiadott Nem enged a mélység kapcsán is, de sajnos semmi hasonlót nem kaptam. Mintha nem is Ward írta volna ezt a könyvet... 

A történet Carllal indul, ahogy magához tér a tóparton, és bátyját épp hullazsákba cipzározzák. Ez nem spoiler, már a fülszövegből kiderül,  ahogy az is, hogy Carl amnéziás lesz, nem emlékszik a tónál történtekre, foszlányokban, apró emlékképekben tér csak vissza emlékezete, bátyjával közösen töltött éveiről, Neisháról, aki szintén ott volt a tónál történteknél, és korábbi közös élményeikről. Akkor válik misztikussá és hátborzongatóvá minden, amikor Rob szelleme megjelenik, és Carl rájön, hogy mindez akkor történik csak meg, ha ő ismét vízzel érintkezik - legyen az a csöpögő csap, a kádnyi forró fürdő, vagy a napokon át szakadó eső. Rob pedig fenyegetőzésbe kezd, megöli öccsét, és megöli Neishát is, illetve bujtogatja Carlt, segítsen neki ebben. 

Azt hiszem ennél többet spoilermentesen nem árulhatok el magából az alapsztoriból. Az elején úgy gondoltam izgalmas lesz, és még talán a szellemesdiből is kihoz valamit, bár meg kell hogy mondjam már akkor nagyon nem szimpatizáltam ezzel a sok haraggal, gyűlölettel, agresszivitással. Carl és Rob is két iszonyatosan antipatikus suttyó. Nem tudok rájuk mást mondani, tipikusan azok a srácok, akikből nem lesz soha semmi, akik a lógáshoz, az egymás szekálásához, csajok megdugásához és eldobásához és mindenféle balhékhoz értenek csak, beleértve a piálást, cigizést, viharban a tóban fürdést, iskolába betörést... 

Neisha se sokkal különb, bár a két x kromoszómája kissé lágyabbá teszi. 

A környezet dettó - beázó ház, alkoholista lerobbant anya, retkes hálózsák és beázó falak a gyerekszobában, kosz, mocsok. Egyszóval lepukkant helyen nagyon lepukkant szereplőgárda, akikben nincs mit szeretni. 

A könyv felét a csöpögő csapok és az tölti ki hogy Carl végre rájön, a víznek köze van bátyja felbukkanásához. 

Olvastam sötétben, későn, egyedül, és olvastam csöpögős medencepartnál, de még így se érintett meg az állítólagos thriller mivolta. Én ezen nem féltem, csak unatkoztam. Utálkoztam hogy megint büdös sárlé csorog a szellem száján, de utálkoztam azon is, ahogy tinismárok leírását kell olvasnom ("és ő beharapta az én alsó ajkam én meg beszívtam az ő felső ajkát...") ... 

Egyéb technikailag túlrészletezett dolgok is kibillentették a cselekmény sodrását, pl. hogy kin mikor mennyi ruha van, és cipő, és mit vet le magáról, és milyen fokban nedvesedik át az ilyen-olyan ruhadarabja, hogy csöpög a jobb orrcimpájáról a víz, de a balról nem... 

Ez nekem tipikusan az a YA-vonal, amitől menekülök, pedig lehetett volna valamit kanyarítani még belőle. A vége mégis össze lett csapva, és fennakadtam olyan "apróságokon" is, hogy ugyan már hogy lesz kétemeletnyi masszív vízfal a háznál, ahhoz akkora áradás kell hogy az egész város eltűnik a föld színéről, utána mégis kimennek és a földön fekszenek - hello, hol a föld olyankor? De elintéztem azzal a legyintéssel, hogy ez is biztos a misztikus Rob-féle víz és vízirányítás része... ám legyen. De ha mindenbe belemagyarázom ezt, akkor sem találtam hihetőnek, hitelesnek semmit. A magyarázat a testvérek közötti feszültségre, a víznél történtekre kissé sem volt kielégítő. Lapos, unalmas, semmitmondó. És ismétcsak: suttyóság az egész a féltékenykedéssel, a kivagyisággal, szekálással és egymás veszélybe sodrásával.  

Szó sincs arról, hogy nem szeretem a YA-t, ezt példázza a Fault in Our Stars is az előző posztban, és abban is van szerelem, sőt, sok tiniség, de mekkora mélységbeli (haha) különbség van a kettő közt... 

Értékelés: nem hiszem, hogy tudok rá pontot adni... Erősen hajt az idei legrosszabb olvasmányélmény címért. És ezt külön sajnálom, mert én nagyon szeretem Wardot. 

A fordításról külön fejezetet tudnék írni, hogy például hogy kerül egy modern-day taxis szájába az "adja hát" kifejezés, hogy lesz Carl anyjának hirtelen parasztosan beszélő anyja, és mi az a fájdalmas falitörcsi (tudom mi az, de lesüllyedni az köszcsi, szivcsi szintre???) a mosdóban. Uhh. A szlenget és a tinilazaságot is vissza lehet adni erőlködés nélkül, de itt nagyon nem sikerült.