ROOM

space area zone range ROOM territory spot place

Emma Donoghue: Room

Képzeld el, hogy az életed 12 négyzetméteren éled. Van ajtó, de se ki, se be, az ajtó mindig zárva. Képzeld el, hogy ablakod csak egy kicsike tetőablak. A levegő áporodott. Képzeld el, hogy csak egy ágy, egy asztal, egy komód, két szék, egy polc, egy szekrény, egy piszkos szőnyeg, egy tévé, egy wc és egy kád az összes bútorod. Nem hogy luxuscikkeid nincsenek, de az alapélelmiszereket is be kell osztani, listát írni, várni, hogy kapsz-e belőle. Képzeld el, hogy ez nem egy óvóhely, atombunker vagy pánikszoba. Ez egy fészer, ahova bezártak hét évvel ezelőtt. Képzeld el azt is, hogy nem vagy egyedül Képzeld el, hogy van egy öt éves fiad, aki már itt született, ebben a szobában. Képzeld el, hogy te vagy a  mindene, és nem csak azért mert szeret, hanem mert nincs senki más, és semmi más a világon számára. A szobán kívül semmi nem létezik. Építs fel egy rutint, amit minden nap eljátszotok.

És most képzeld el, hogy te vagy a kisfiú.

Sosem olvastam még ehhez hasonló könyvet. A könyvet az ötéves Jack narrálja végig, gyermeknyelvén, de a mondatszerkesztéshez, szavaihoz hamar hozzá lehet szokni, nekem csak pár oldal kellett hozzá. Jack anyukáját (Jack Ma-nak szólítja) elrabolták 7 éve. Fogvatartója Old Nick - a magyar fordításban Patás - éjjelente bejár hozzá, Jacknek ezért a szekrényben kell aludni. Jack is az ő fia, aki már itt fogant, itt született és itt is nő fel, a Szobában. Jack számára ez a természetes. Amit a tévében lát, azok másik bolygók, nem létező dolgok. Csak az van, ami a Szobán belül van, amit Anya mond, és amit Old Nick hoz nekik...

"Houses are like lots of Rooms stuck together, TV persons stay in them mostly but sometimes they go in their outsides and weather happens to them."

Amikor Anyánál betelik a pohár, szép lassan kinyitja Jack szemét is, elmeséli, hogy bizony van egy Kinti Világ, és vannak rokonaik is valahol, és ők most csak egy hátsó kertben vannak, bezárva. Kigondol egy menekülési tervet is, Jack aktív közreműködésével. De vajon a kinti létbe visszailleszkedni milyen lesz? Egy óvodáskorú gyereknek főleg, aki eddig azt hitte, más gyerekek nem is léteznek, nincsenek távolságok, nem tudja milyen lépcsőn menni, cipőben járni, játszótéren játszani, elszenvedni egy kutyaharapást vagy egy méhcsípést, vagy csak simán: látni egy fát, egy falevelet...

Szerettem olvasni, lekötött, és a közepe nagyon izgalmas volt, alig tudtam letenni. Kicsit megijedtem viszont utána, hogy most mi lesz, miről fog még szólni a könyv, egy rövid ideig untam is, aztán mégis megláttam a "varázsát", és megtetszett amit még el akar nekem mondani.
Megmondom őszintén, Jacket nem tudtam maradéktalanul a szívembe zárni, mert néhol igenis idegesített a világhoz való butaságával - ami egyébként teljesen természetes volt az ingerszegény környezet után. Tulajdonképpen csak annyira idegesített, mint bárki más ötéves gyereke, és azért valljuk be, az ötévesek elég kimerítőek tudnak lenni. De a legtöbb gondolata nagyon is a helyén volt. Korához képest nagyon okos: olvas, számol, és a bátorsága is megvan, csak sok más alapdologban még teljesen csecsemőnek számít, de ki ne lenne az, ha a világról ilyen téves képzetei vannak kicsi korában?

"I remember manners, that's when persons are scared to make other persons mad. I say, 'Please may you have me more pancakes?'"

Sokszor illettem kritikával az anyát olvasás közben, jaj most ezt miért így, most miért ezt mondta, ezt miért így csinálja, de általában csak pár másodperc kellett, hogy visszavonjam, hiszen ugyanmár, mit ítélkezem én egy ilyen szituációban, amiben én már réges rég csődöt mondtam, megőrültem volna, vagy inkább megölöm magam, csak szabaduljak a rémálomból.
Végső soron oda lyukadtam ki, hogy ha vannak, voltak is kritikai megjegyzéseim, egyszerűen nem helyénvaló ezt kritizálni. Sem Anya, sem Jack viselkedését, gondolatait, sem a tervet, sem a konklúziót. Extrém helyzet, szükség törvényt bont... És nagyon is szükség volt a saját mitikus világuk, saját kifejezéseik, szavaik oltalmára, akkor is ha az mások számára furcsa, vagy idegen volt.

"Scared is what you're feeling," says Ma, "but brave is what you're doing."
"Huh?"
"Scaredybrave."
"Scave."
Word sandwiches always make her laugh but I wasn't being funny."

!!!SPOILER!!!

Nem tudom, képes lettem volna-e egy ilyen menekülési tervre. Nem hiszem, hogy mertem volna kockáztatni a gyermekem életét, amikor ilyen kicsi még. Nem sokon múlt, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy...

A szabadulás után kissé csalódott voltam, és vártam valamit a könyv végére, valami csattanót, valami igazán meglepőt. Magamban el is döntöttem, valahogy úgy kell, hogy véget érjen, hogy mégsem tudnak beilleszkedni a társadalomba, ezért aztán Anya majd megöli Jacket és önmagát is. Ez biztos morbid gondolat, de arra gondoltam, valami nagyon ütős vége lesz. Emiatt "örültem" is, hogy az anya megkísérelt egy öngyilkosságot a kórházban a szökést követően. Miért? Mert talán nem is lenne normális, ha nem tett volna ilyet. Mert elviselhetetlen amin keresztülmentek, de elviselhetetlen az is, ami utána következett, és más szinteken, de éppoly nehéz megélni. Ez a rész nekem kellett ahhoz, hogy az egész valóságossá váljon. Jack-kel a végére jobban összebarátkoztam, és megszerettem, már eszembe se jutott az első verziós befejezésem.

A valódi befejezésre is először húztam a számat, mármint arra, hogy miért akar visszamenni Jack a Szobába, elbúcsúzni, de aztán elkönyveltem ezt is a "hát, gyerek" címke alá. Anya helyében nem lettem volna képes visszamenni, vagy akár csak visszakísérni Jacket a Szobába. Ugyanakkor tökéletes lezárás volt, és lehet hogy mind Jacknek mind Ma-nak szüksége volt erre, hogy már valamelyest külső szemmel láthassák rabságuk színhelyét, azt a pár négyzetmétert, ami az egész világ volt.

!!!SPOILER VÉGE!!!

"Maybe it's not Room if Door's open." 

Ami kifejezetten nem teszett, és nem állhatom meg szó nélkül: a szoptatás. De nem maga miatt a szoptatás miatt, mert alapvetően nagyon is pártolom a dolgot. Azt nem bírtam elviselni ahogy Jack szájába ültették az ezzel kapcsolatos sorokat. Először nem is értettem miről beszélt, mert angolban csak ilyenek voltak írva, hogy "later on Bed, I have some" vagy "today I have lots". Csak később realizálódott bennem, hogy az anyatejről van szó. Néhol pedig külön le is volt írva hogy bal vagy jobb ciciből és hogy mennyire krémes volt. Hát fujj! Már elnézést a fujjolásért, minden anyukától meg szoptatás-szabadságharcostól, de ezt minek kellett így leírni? Nem akarok a más melléből csorgó anyatej krémességére gondolni, akkor se ha egy gyerek gondolatait halljuk erről. Blöe.

"I guess the time gets spread very thin like butter over all the world, the roads and houses and playgrounds and stores, so there's only a little smear of time on each place, then everyone has to hurry on to the next bit."

A legérdekesebb, és legjobb a könyvben a gyermeki gondolkodásmód, viselkedés részletekbe menő megismerése. Jack apró gondolatszemcséi hol elbűvölőek, hol fejbekólintanak, mosolyra késztetnek, de gyötrően őszinték. Időről, térről, kapcsolatokról alkotott fogalmait ámulattal olvastam. Szerettem, ahogy számolgat, ahogy ragaszkodik, ahogy nagybetűsen nevez, lelket ad a tárgyaknak. Imádtam, akkor is ha mégsem imádtam őt feltétlen, anyai szeretettel. Az idézetekkel próbálok kicsit visszaadni abból, amit Jack adott nekem. Minden oldalon találhatunk valami hasonlót tőle. Egy pár napig kicsit én is máshogy néztem a világra miatta.

"Their things are all for different doing, like nailbrush and toothbrush and sweeping brush and toilet brush and clothes brush and yard brush and hairbrush."

Értékelés: 10/9,5 Elbűvölő gyermeki szemszög, izgalmas és ugyanakkor elgondolkodtató sztori, amiben sokkal több van egy szimpla amerikai filmes megmenekülésnél. Igazi lélekhullámvasút.
Valamikor újraolvasás lesz.

"Lots of the world seems to be a repeat."

space area zone range ROOM territory spot place