Confessions of a Moning Maniac

 Nemrég olyan kritikát kaptam, hogy ritkábban kerülnek fel írások a blogba, kevesebbet blogoltam. Most talán részben választ adhatok ennek miértjére. Nem olvastam kevesebbet, csak egy jó adag időt szántam arra, hogy újraolvassam - vagyis audio formában meghallgassam a tavaly megismert, és kedvencemmé lett Fever-seriest, ami magyarul Tündérkrónikák címen jelent meg, és Karen Marie Moning a szerzője. Ami bizony, ha jól nézem és számolom, több mint 2100 oldalt jelent. :) (jóóó ég, avagy: Dude!)

Elöljáróban: a sorozatról már írtam az előző blogban tavaly, ezek az írások nem kerültek át a blogspotra, így álljon most itt a link a bejegyzésekhez: (nem működik már a freeblog, de némelyiket már áthoztam, az ki van cserélve blogspot linkre!)

Darkfever, Bloodfever, Faefever, Dreamfever, Shadowfever, Moning kategória link. 

Nima ajánlója. 

Spoilermentes kedvcsináló következik! :)

A könyv első kötete, a Darkfever rejtélyesen érthetetlen prológussal indul, ami rögtön jelzi, hogy nem egy sima nyomozósdiba fogunk csöppenni, hanem egy vérbeli fantasyba, különleges lényekkel. 

Hősnőnk, a poros georgiai kisvárosban élő MacKayla Lane húgát, Alinát Dublinban meggyilkolják. Mac nem nyugszik, és nem tudja elfogadni, hogy a rejtélyes halálesetet lezárták, főleg Alina különös, és félig-meddig megfejthetetlen telefonüzenete után, amit egy szerencsétlen telefonbaleset miatt csak a halálhír után néhány nappal hallhat. Maga ered a gyilkos és a nyomok után, egyenesen Írországba. 

Dublin, Temple Bar District, füstös pubok, lilting Irish accent... instant szerelem. 

"Full dark had fallen and Dublin was brilliantly lit. There'd been a recent rain, and against the coal of night, the shiny cobbled streets gleamed amber, rose, and neon-blue from reflected lamps and signs."

Aztán jön néhány furcsa alak, kettős látás, gyanús megjegyzések... kiderül, hogy világunkban mi emberek nem vagyunk egyedül. Sorra jelennek meg a Fae-k (magyarul tündérek, de nekem csak Fae-ként maradnak meg), akik álcázzák ugyan magukat, de Mac látja őket - sidhe-látó. Az igazi izgalmak akkor kezdődnek, amikor Mac egy éjszaka eltéved, majd betéved egyenesen másik főszereplőnk, Barrons könyvesboltjába, ahol a legnagyobb lelki nyugalommal érdeklődik a Sinsar Dubh után - Alina említi ugyanis ezt a szót a telefonüzenetben. A szó (amit egyébként a legjobb ír logikát követve síííszádúú-nak kell ejteni :D), egy rendkívül régi és veszélyes könyvet takar, ami alvilági körökben, és minden elképzelhető sötét alak közt igencsak keresett tárgy. Mac hamarosan felbecsülhetetlen kinccsé válik, amikor kiderül, érzékelni tudja a könyvet, és a többi Fae-relikviát is, ahogy magukat a Fae-ket is. Őrült hajsza indul a Sinsar Dubh és persze Alina gyilkosa után, titkok és rejtélyek közepette, amiket Moning egész a sorozat legvégéig olyan ügyesen csavargat, hogy nincs unalmas oldal. :) Az ember csak gyártja és gyártja a teóriákat, és persze semmi sem lesz úgy, ahogy gondoljuk. :) 

"There are really only two positions one can take toward anything in life: hope or fear. Hope strengthens, fear kills."

Mit is szeretek olyan nagyon ebben a könyvsorozatban?

- A stílus. mi sem mutatja jobban, mint hogy folyamatosan angolul mondanám a mondókámat róla, azokkal a szavakkal, azokkal a kifejezésekkel, ami annyira, de annyira Moning, és annyira a Fever-sorozat sajátja. Humor, irónia, pörgés és izgalom. 

- A karakterek. Egyszerűen imádom őket, tartalmasak, élők, személyiséggel és múlttal rendelkezők. 

• Mac. Vannak akiket Mac idegesít az első néhány kötet során, de én megmondom őszintén, a rózsaszínmániájával és a kezdeti barbie-babás szokásaival együtt, én már a legelején imádtam a nőt. Mert van benne potenciál. És nagyszerűen megírt személyiségfejlődésen megy keresztül. 
• Barrons. Nem tudok olyan karaktert mondani az irodalomban, aki csak kicsit is hasonló lenne hozzá. Vannak alfahímek, erős és karakteres pasik, de Jericho Barrons fogalom. Titokzatos, izgató, szexi, erőteljes, sármos és karizmatikus. És ezekkel még csak el sem kezdtem leírni milyen is. Lehet bármilyen arrogáns, néha bizony agresszív és bunkó, nekem ő szerelem. És nem vagyok ezzel egyedül. :) 
  "God said, Let there be light. I said, Say please."
  
  
• V'lane. Death-by-sex-Fae. :D Need I say more? :) Moning erotikus fantáziavilága igen gazdag, de úgy gondolom egészséges kereteken belül tartja. V'lane alakja a créme de la créme, izzik a levegő tőle.
• Dani - A Mega, akiről azóta már íródik a történet spin-offja egy trilógia formájában. A tizenéves brutál szupercsaj, aki fénysebességgel közlekedik, és halomszám őli a Fae-ket :) 
• Rowena - a szükséges gonosz banya  alak, aki hatalommal is rendelkezik. Valaki, akit lehet érdeklődve figyelni, és utálni - valamint szeretni hogy utálhatod :) 
• A Keltarok, Christian, a Dreamy-Eyed-Guy, Ryodan, Jack és Rainey, Fiona, Mallucé, O'Bannion, Shades... Az enigmatikus Barrons Books and Baubles, ami minden könyvmoly álma, egy igazi könyvpalota. Belém ivódtak.

'What? No questions, Ms. Lane?' I'd pulled a Barrons and said 
coolly, 'Good night, Barrons."

- A történet. Következetes és logikai bakiktól mentes, mégis kitalálhatatlan és veszettül izgalmas. Mert jó szex van benne, nem öncélúan, nem túlzott mértékben. Mert minőségi az írás, és egyediek a gondolatok, az ötletek. Letehetetlen.

- A teremtett világ. Csodálatosan fantáziadús, szövevényes, érdekes, réteg-és részletgazdag.

- Humor. Amennyi csak belefér a sötét időszakokban is. A MacHalo részen most, második alkalommal egyszerűen könnyesre nevettem magam. XD

- Akárhogy is nézem, ez nekem egy olyan meghatározó élmény, mint a Harry Potter, minden egyéb részletekbe menő összehasonlítás nélkül, ez az én felnőtt, 18 pluszos potterem. Egy újabb könyv-drog, amit nem tudok, és nem fogok tudni megunni. Először olvastam újra, de nem utoljára. Nem sajnálnám rá az időt újra sem. 

Ezekkel a pontokkal mindent elmondtam, és mégis, alig mondtam valamit.

Moning valami olyat írt, amivel megvett kilóra. Sosem felejtek el bizonyos jeleneteket, sosem szűnök meg rajongani Macért és Barronsért, és az egész Fever sorozatért. Epic.

Az audio-verzióról: egy különleges élmény így is. Remek felolvasás, tökéletes kiejtés és hangsúlyozás, a dream és shadow részekben külön férfihangokkal is kiegészülve. A sorozat minden formájában, minden részével együtt kedvenc. 10/10.

"Fire to my ice. Ice to my fever."

U.i.: Hamarosan elolvasom Moning Highlander sorozatát is, és a Daniről szóló spin-off trilógia első kötetét, az Icedot. Stay tuned! :) 

U.i.2.: Aki teheti olvassa angolul, irtó jó eredetiben! Magyarul a sorozatot kiadja a Kelly és a CorLeonis! A részek címei: Keserű ébredés, Álom és valóság, A hajnalra várva, Rossz hold kelt fel, Új nap virrad. 

Skipping Christmas

John Grisham: Skipping Christmas

Nem tudom ki hogy van vele, de én eddig úgy gondoltam, karácsonyi témájú könyvből egyféle létezik: a giccses. Jó, lehet hogy kettő: a giccses és a még giccsesebb. Egy biztos, történetük nem sok van, idegesítően viccesek, vagy megpróbálnak minél meghatóbbak lenni, esetleg valami „csodát” is csempésznek a szerzők a dologba.

Az életemben felbukkanó kifejezetten karácsonyos könyvek csalódást jelentettek. Eddig.

A Skipping Christmas már jó régóta várt rám, hogy elolvassam, de nem lehet ennek ugye nekivágni csak úgy, augusztusban… Kell az időzítés is. Bevettem idén a várólistacsökkentős csapatba, és végre el is olvastam. A könyvből film is készült, Christmas with the Kranks címen, magyarul: Kelekótya karácsony. Ilyen címmel mit is várjunk, hát nem sok jót, valami időkitöltő karácsonyi témájú délutáni filmet, ami mehet háttérzajnak… Na de nem is a filmről akarok beszélni, hiszen nem is láttam.

Luther és Nora Krank könnyes búcsút vesznek Blair nevű lányuktól, aki a Béke hadtesttel Peruba készül, úgy jó egy évre. Mi lesz így velük? Milyen lesz a karácsony? Luthernek már elege van a mérhetetlen és nagyrészt felesleges költekezésből, tülekedésből, állandó ás folyamatos vásárlásból, az ünnep generálta veszekedésekből, a szokásos karácsonyi partiból, amit barátaiknak adnak… mindenből, ami karácsony. Blair nélkül pedig főleg nincs szüksége erre. Gondos és pontos számításai vannak arról, hogy az ünnepekkor milyen tetemes összeget költöttek el tavaly, és hogy ebből vajon mennyi hasznosult – elenyésző százalék. Előrukkol hát az ötlettel feleségének: hagyják ki idén a karácsonyt, és induljanak el helyette karácsony napján a megspórolt pénzből egy karibi hajóútra – sőt, kevesebb is elég minderre, mint amennyit tavaly az otthon töltött karácsonyra elvertek… :) Vagyis, tiszta haszon, stresszmentes pihenés.

De hogy lehet csak úgy „kihagyni”, „átugrani” (jaj, miért nincs olyan jó szavunk a skippingre, mint a skipping? :D) a karácsonyt? Mit szól a szomszédság, amikor Frosty a hóember nem kerül fel a tetőre, és talán nem nyerhetik meg a legszebben díszített utca díját Krankék partizán-akciója miatt? Mit szólnak az ismerősök, akik nem lesznek meghívva a partira, nem kapnak karácsonyi képeslapot, ajándékot? Mi lesz a fával? Nem fog mindez hiányozni? Hány ferde pillantást kapnak majd a hátuk mögött, hát még szembe?

És mi lesz akkor, amikor egy telefonhívás a feje tetejére állít mindent?

John Grisham neve ismerősen csenghet, de biztos, hogy nem emiatt a könyve miatt. Azt hiszem ilyen jellegű könnyed történetet nem is írt ezen kívül, magyarul Elmaradt karácsonyként jelent meg. Neve inkább a krimi és bűnügyi történetek világából ismerős: A cég, Ha ölni kell, A Pelikán ügyirat stb. Valaki csodálkozott is, amikor látta nálam a könyvet, ami kinézetre sem egy Grisham :)

Szeretem a karácsonyt. Mindig is szerettem, és vártam. Idén kicsit talán korábban is rámtört a várakozás, ezért vettem már novemberben kézbe a kötetet. Kényszerültem már „kihagyni” karácsonyokat, amikor éveken át a karácsony a vizsgaidőszak teljes totális fedésébe került, de valahogy akkoris volt körülöttem karácsony, még ha magamban kissé el is kellett nyomni az ünnepi hangulatot. Amikor később sikerült jó időzítésekkel egy kicsit több helyet szorítani a karácsonynak, és felszabadultan díszíteni a fát, az maga volt a boldogság. :)

Forrás: www.weheartit.com

Krankéknek persze ebből hirtelen most semmi nem kell. Se fa, se ajándékok, se semmi. Christmas spirit zeroed. :) Féltem, hogy ebből nem lehet kihozni sokat, de szerencsére Grisham jól ír. Aki tud krimi szálakat szövögetni, az ért a cselekményszövéshez és pont. Az nem ír silányat. Egy remek vígjátékként pörgött le a fejemben a könyv. Alig tudtam letenni tegnap, szinte két nagy falatban olvastam el. Tom Hanks és A pénznyelő című film járt a fejemben. Bár nem volt annyira sírva röhögős, aki azt szerette, illetve az ilyen jobbféle családi vígjátékokat szereti, annak ez is tetszeni fog. Szerencsétlenkedés, apró kellemetlenségek, sok duzzogás, jó poénok, és a végére lesz egy adag christmas spirit is, sőt, még megható is kicsit, de nem erőltetett. Persze be kell állítanunk az agyunkat az amerikai karácsonyra hozzá. Nem kell ehhez szeretni az túlzásba vitt műanyagszagú díszítéseket, ezerszám villódzó égőket, nálunk szokatlan baráti összejövetelt karácsonykor, elég ha szeretjük kicsit magát a karácsonyt. :)

A borító a kidomborodó télapóval, aki sipkáját és csizmáit levéve a pálmák közt pihen, a cím a csillogó, ezüstös betűivel, és a zöld háttéren a hópihék abszolút illenek a könyvhöz :)

Kedvenc mondat: „Quite a brouhaha erupted overnight.” :D

Értékelés: 10/9 jót szórakoztam a könyvön, jobbat, mint vártam. Nem kell persze nagy durranásra számítani, de amit ki lehet hozni egy ilyen szituációból, abba beletett Grisham minden helyzetkomikumot, és még történetet, karaktereket is írt hozzá.

Forrás: www.weheartit.com

Ez az, amit én a szórakoztató, karácsonyi irodalomtól elvárok.

Christmas Book Blacklist:

- Cecelia Ahern: The Gift – csodásan csomagolt giccs-csomag, belemagyarázós tanulsággal, kicsavart csattanóval, ami egész egyszerűen szólva: blah.

-         Alexandra kiadó: Angyali áldás – kisiskolás fogalmazások, habcsókkal.

-        John Snyder: Az aranygyűrű – maszlagos, vallással és csodával kevert igaz történetnek beállított szemét. 

Stian Hole: Garmann nyara

Néhány napja úgy alakult, hogy várakoznom kellett, és nagy szerencsémre könyvesbolt közelében, aminek persze az lett az eredménye, hogy cirka 1,5 órát köröztem, és válogattam és nézelődtem, (sweet heaven on Earth!)és elrepült az idő. Ha már ott jártam, elcsalinkáztam az összes részleg felé, és nekiültem pár könyvet el is olvasni. Ekkor akadt a kezembe, vagyis először a látóterembe került a Garmann nyara című könyv, és őszintén meglepődtem, ugyanis én ezt valamiért, a korábbi találkozásaink alkalmával – ami mind virtuális volt: hírlevél, moly-adatbázis – ezt egy normál paperback regénynek hittem…

Ehhez képest ugye egy keménytáblás rajzos, montázsos, érdekes képvilágú, és érdekes hangulatú „mese”. Kissé talán riasztó lehet a borítója, ezzel a soványka, beteges kinézetű kisfiúval, és kinyitva is elsőre furcsa, félig fényképes, félig rajzos formában bontakozik ki a rövidke történet, ami azonban szövegében, történetében élvezhető, és bármilyen különös is az atmoszféra, nekem tetszett.

A történetben Garmann utolsó nyarába, utolsó nyári napjába csöppenünk az iskola megkezdése előtt. Három nénikéje jön látogatóba, hoznak bojtos, kötött sapkát ajándélba, és ücsörögnek a kertben, sütiznek. Garmann pedig kicsit szorongva, aggódva készül az iskolára, lélekben.

Akinek tetszett a Gaiman-féle Farkasok a falban, szerintem ezt a képi világot is szeretni fogja, hasonló.

Érdeklődve figyeltem, mennyi fogas utalás, kép, részlet volt a könyvben: Garmann anyukája fél a keddi fogorvosi időpontjától, a nénik közül az egyiknek pohárkában úszik a fogsora amíg szundikál a kertben, és Garmannről is van egy fotó, amin a szájára rá van montírozva egy fogröntgen is – hát ezen picit fenn is akadtam, hiszen egy hat éves gyerekről van szó, akinek jó esetben 4-6 maradó foga van meg, ehhez képest simán bevágtak oda egy teljes felnőtt röntgenképet… A másik amin felhúztam a szemöldököm, hogy az a néni, amelyik nem szedte ki a fogsorát a délutáni szundi idejére (amúgy ez eww, még akkoris, ha család, melyik nénikénk teszi előttünk pohárkába a protkót???) „meglazítja” azt, és utána, ahogy levegőt vesz, fel-le mozdul, lifeg a fogsor a szájában :D … Hát ez… jajj. Orálisan fixált volt a szerző eléggé :D

Forrás: est.hu

Mindez persze nem rontott az élményen, nagyon negyedi, érdekes hangulatú, groteszk könyvecske.

Értékelés: 10/9 Az jutott eszembe, ahogy ott csücsültem a kis puffon a gyerekkönyvek közt, hogy annak idején, amikor óvodában ballagtunk (így hívták egyáltalán?) ajándékba kaptunk (vagy legalábbis én kaptam) egy Ősszel iskolás leszek! című nagyon színes, nagyon kerek-arcú szereplőkkel teli könyvecskét (amiből mellesleg már volt egy példányom otthon is, anyukáméktól). Szóval, ahogy ezt a könyvet lapozgattam, úgy éreztem ez az Ősszel iskolás leszek mai gyerekeknek való, modernizált változata. :)

ITT bele lehet lapozni a könyvbe. 

Szivar, pipa, Csokonay ipszilonnal

Pintér Bence - Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja

A szivarhajó utolsó útja című könyv megmondom kerek-perec, engem a címével fogott meg, és már akkor tudtam, hogy én ezt olvasni fogom, amikor még gőzöm (!) nem volt arról, miről is szól a regény. 

Fülszöveg: "Az 1848-49-es szabadságharcot megnyertük, és megvalósult Kossuth Lajos nagy álma, a Dunai Konföderáció!

Kossuth Csaba – Kossuth Lajos unokája –, fiatal lovastiszt feladatot kap a hadügyi államtitkártól, hogy juttasson el egy bizalmas iratot a Konföderáció fővárosába, Belgrádba. A vonatot azonban szerb szeparatisták támadják meg, és az iratok eltűnnek, a helyszínen csupán egy pikk király marad.Ezalatt a Budai Ganz gyárból egy rejtélyes fekete köpenyes alak elköti a Konföderáció legújabb titkos fejlesztését, egy hadi szivarhajót, és útnak indítja Belgrád felé. Kossuth Csaba egy szépséges kémnővel ered a titokzatos és mindenre elszánt idegen nyomába, akinek célja nem kevesebb, mint a Konföderáció elpusztítása függetlenül attól, hogy ez hány emberéletet követel.

Pintér Bence és Pintér Máté regénye új műfajjal színesíti az ifjúsági regények palettáját. A szivarhajó utolsó útja olyan alternatív történelmi kalandregény, amely egyszerre szerez örömet Jules Verne olvasóinak és a James Bond-rajongóknak."

Le kell hogy szögezzem, én minden vagyok, csak nem történelem-rajongó. A politikától is leginkább csak viszketek, mint ahogy bármely olyan szövegtől, amelyben bőséggel foglalnak helyet az olyen szavak, mint társadalom, okirat, alkotmány, stb. Kevés dolgot tudok fejben jól elhelyezni a képzeletbeli történelmi időcsúszkán, és a technika fejlődéstörténetével is gondjaim vannak, lehet hogy ha nem hallom előre, hogy ebben a könyvben vannak bezony a korát meghaladó fejlesztések, gépek, akkor fel sem tűnt volna... 

Miért olvastam el mégis ezt a könyvet, és vajon miért tetszett mégis? Elmondom.

Nekem teljesen mindegy volt, hogy Kossuth vagyunk, meg szerbek vannak, meg mindenféle Egységpárt, némákként, süketekként és vakokként aposztrofált különböző politikai pártok, illetve hogy van itt Belgrád, Fiume, gyűlések és az egész Dunai Konföderáció. Szó mi szó, nekem ez a körítés, ami a gerince akart lenni a történetírásnak -, tulajdonképpen érdektelen volt :D 

A könyvet azért szerettem, ami a "meséje" volt. Akik a szereplői voltak. Amik történtek ezekkel a szereplőkkel. Hogy vonaton utazunk fontos ügyirattal. Kémnővel ismerkedünk. Haditudósítóként kicsalunk a huncut miniszterbácsiból valamit. Dolgozószobákban főbe lőtt holttestet találunk. Gonosztevőként kártyalapokat hagytunk a helyszínen. Vonatot robbantunk, szivarhajón hajózunk a fellegek felett. Lepuffantunk, lebaltázunk, torkot vágunk. Agyalunk egy poros kávézóban egy kódon, sok csésze rossz kávé mellett. Csokonay cigarettát szívunk, pipát választunk a vitrines szekrényünkből. Mágneses térképen mozgatunk hadakat, vagy épp a kocsmaasztalon modellezünk ütközeteket érmékkel :) 

Magyarán szólva, ez egy kellemes, jó miliő volt, jó kis szereplőkkel, és nagy adag akcióval, izgalommal. Még előre nem látott fordulatokat is tartogatott számomra a végén. De már a közepétől kezdve felpörgött, és sajnáltam letenni. 

Én még emlékszem rá... :)

Az se riadjon vissza tőle, aki hozzám hasonlóan nem szereti a politikai-történelmi hátteret, aki meg szereti, annak talán még többet fog nyújtani. 

Ne gondoljon rá senki ifjúsági regényként, inkább alternatív történelmi kalandregénynek mondanám.

Ez amolyan Mission Impossible Kossuth Lajos unokájával a főszerepben mint Tom Cruise szakállal, de eszembe jutott bizonyos pillanataiban a Becstelen Brigantyk című film is (látjátok, én mondtam, hogy nem tudom a történelmet lineárisan kezelni... :D), vagy a Tolmács, Nicole Kidmannel, aki nekem Ana Pejnovic volt a fejemben :) 

A végjáték jó volt, és nyitva van a folytatásra is, ami úgy hallottam tervben is van. 

Alapvetően férfias írás, de legalább nincs benne szerelmi maszlag, csak néhány hirtelen csók, meg sejtés.

Kedvenc név: Reményik Teodóra

Kedvenc szereplő: Nemesházi Bence, Kossuth Csaba

Kedvenc jelenet: Nemesházi és a kávék :D, a Csokonay cigarettás fejezet. 

Legnagyobb csalódás: Reményik Teodóra cikke a könyv végén. Ha már úgy el voltak alélva a kisasszonyka írásaitól, legalább egy csipet vitriol és jobb stílus dukált volna neki.

Értékelés: 10/8,5 Tetszett ahogy a fejemben együtt rohangált a régi papírszázas Kossuth képével megegyező Kossuth Csaba Nicole Kidmannel aki szerb kémnő amúgy, és hogy Agatha Christie-s vonatfülke jelenetek, és franciás kávéházazások mellett Mission Impossible kötélhágcsón lengés is befigyelt! 

Nekem ennyi elég volt, hogy jól szórakozzak, én nem tudom hozzávenni a konföderációs körítést is, és az egységpárt is, meg a politikai alakulások is hidegen hagytak. 

Nem ülök tűkön a folytatás miatt, de jó volt, és szívesen olvasnám.

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

U.i.: Jelentkezzen még, aki nagyon értetlenül bambult a könyv hátlapjának belsején lévő rövid szövegekre, amik a két szerzőt hivatottak bemutatni. Hát én mire rájöttem a "poénra"... :D... 

U.i.2.: Még mindig nem tudom elképzelni, hogy lehet ketten írni egy könyvet, de nagyon szépen össze volt ez fésülve. :) Videós interjút itt találtok a szerzőkkel. 

U.i.3: Öreg hiba, hogy van egy naaagy spoiler A kőszívű ember fiaiból! :) - a kommentek érkezése miatt megjegyzem itt, hogy ezt az utóiratrészt én is viccnek szántam :)))

Ki nevel a végén?

Mindig szeretek Csernust olvasni. Kifejezetten érdekelt a nevelésről szóló könyve, amit még két éve (?) kaptam karácsonyra, és különösen kedves számomra, mert dedikálva van. :)

Nagyon érdekes a könyv felépítése, mert nem csak a doki "szólal meg" benne, hanem egy szülő, egy gyerek, egy szerkesztő és egy tanító is. A részek váltakoznak, változatos, és szinte párbeszédes lesz a dolog. Annak ellenére hogy ebben a szerkesztési módban meg lenne a lehetőség, hogy tulajdonképpen Csernus mindenki után valamit kijavítson, elvessen, ez nem így történik, és minden "szereplő" kibontakozik - még akkor is, ha a szóhasználaton, utómunkálaton látszik, hogy át lett picit írva, de ez persze szükséges stilisztikailag stb. - és egy több véleményből álló elgondolkodtató egyveleg jön létre a nevelés témájában. De persze ahogy az előadásai sem egy valamiről szólnak, a könyv is nagyon sokfelé elágazik. Itt is szó van függőségekről, drogproblémákról, párkapcsolati hibákról, érzelmi zsarolásról, önzésről. Sok-sok ismerős téma, és mégis, legnagyobb örömömre, ismét ott tartottam, hogy egyszerűen nem tud lerágott csont lenni, mert logikusan, átgondolt érvekkel mond el mindent, mindig új, és tökéletes példákat hoz, mindig ki tud hozni még egy bólintást, szomorú mosolyt, virtuális homlokra csapást, vagy akár egy nosztalgikus pillanatot is.

Nagyon okos embernek tartom Csernust, és nagyon sok mindenben egyetértek vele. Jó érzéssel tölt el, hogy sok mindenben hasonlóan gondolkodtam/gondolkodom én is a témában, persze már az előző vele kapcsolatos élményeim - a műsorai, a könyvei, a személyes találkozások, előadások - is sokat formáltak ebbe az irányba.

A könyvben részletesen szó esik a szülői mintákról, válásról, erőszakről, szexualitásról, baráti kapcsolatokról, drogkorszakról. Nagyon sok mindent próbál felölelni, de arányaiban jól osztja el, és semmiből sincs túl sok, a szálakat pedig ügyesen összefonja. Nocsak, már lassan mintha egy krimiről beszélnék. :)

Meglepő volt számomra, hogy a drogkorszakos fejezet, ami egy nagyobb részt ölel fel a könyvből, egyáltalán nem volt sem unalmas, sem taszító, mint ahogy arra szinte előre számítottam. Nagyon érdekes aspektusokat mutatott nekem, és érdekelt. Érdekelt, ahogy a szülő-szereplő leírta mennyire vak volt, még akkor is, amikor heroinos fecskendőt talált a fia fiókjában, még akkor is amikor olyan egyértelmű volt, hogy drogozik a fia. Tanulságos, ahogy leírta a saját történetét, de az összes többi példaként felhozott eset is az volt. Kifejezetten tetszett a szülői csoportok témája, nem is tudtam, hogy léteznek ilyenek Magyarországon is.

"Változtatni az adott dolgon, legyen az negatív vagy pozitív, csak akkor lehet, ha azt az ember először elfogadja."

konyves.blog.hu

Alapvetően nagyon örültem az egész kötet során a következetesség hangsúlyozásának, és annak, hogy milyen fontos, hogy hiteles legyen a szülő, hibáival, érzelmeinek kimutatásával együtt, szőröstül-bőrüstül legyen anya vagy apa, úgy, hogy következetesen terelgeti a borját, tartja magát ahhoz amit mond, nem fél kimondani a dolgokat, kimutatni az érzéseket, és észben tartja, hogy a gyerek mintát követ. Így vagy úgy, de mintát követ, és ha a szülő hazudik, következetlen, gátlásos, önző, gyáva, álszent viselkedést mutat, akkor utána ne csodálkozzon ha a gyerekből is egy hasonló ember válik. Edd meg amit...

"Minek sajnálni azt, aki mindent megtett azért, amiben van?"

A cím, a borítóterv egyébként telitalálat. Sok szó esik erről az egyre általánossá váló viselkedésről is, ahogy a gyerek szemberöhögi, szembeköpi a szülőt. A szülő is sáros benne, hogyne; vastagon. Ahogy én látom, a könyvtől függetlenül is, az a nagy büdös helyzet, hogy megy ki a divatból a gyereknevelés. De nagyon. A gyerekeket már nem nevelik, csak növesztik. Megnő, évente idősebb lesz egy évvel, és kész. Szinte mindent szabad. Ahol rá kéne szólni a gyerekre, és korlátok közé szorítani, a szülő csak dühöng, forgatja a szemét, és leginkább önmagát sajnálja az egész szituációban. Persze, kényelmesebb a szülőnek is, nem belátni a saját hibáit, nem küzdeni, nem fektetni bele energiát, hogy valami másként legyen... De később vajon mennyi marad a kényelemből?

Akinek nem inge... !

Értékelés: 10/10 Az hiszem, az eddigi legjobb Csernus, amit olvastam. Nagyon sok nevelési és nem-nevelési hibára világít rá a könyv,  következetesen és logikusan vezet le dolgokat, nagyon hasznos olvasmány. Rengeteg-rengeteg gondolatom van még a témákról, de egyszerűbb ha azt ajánlom, akit egy kicsit is megmozgattam a bejegyzéssel, olvassa el - akár van gyereke, akár nincs, nem számít, mert szülei csak vannak, rokonai csak vannak, ismerősei csak vannak, és nem utolsósorban, volt is gyerek egyszer :)