Főzős könyv

Schiffer Anna: Utálok főzni! ... de szeretek enni és enni adni

Líra könyvvásáron csaptam le erre a füzetecskére - nevezhetjük annak, mert spirálos a széle, és elég vékony, 80 oldalas mindössze - jó áron, 800 Ft-ért. Gondoltam a hülyének is megéri, hát még annak aki nem tud főzni. Hiszen ott az ígéret rajta, benne, hogy könnyen, gyorsan elkészíthető dolgok vannak benne, amik még finomak is, és kezdőknek is jó,  meg azoknak akik muszájból főznek, vagyis kész főnyeremény, megszeretteti a kajacsinálást talán még velem is. :) 

Először is: Ez nem szakácskönyv, ez amolyan ötlet-füzet, ami lehet hogy mindenkinek van otthon, de megkérek mindenkit, ne adassátok ki. :) 

Másodszor: Kezdőknek nem jó, mert a bonyolult dolgokat fogja és elintézi 3 mondatban, de a főtt kukorica elkészítéséről majd' egy oldalon keresztül ír. Vagyis helyenként főszakácsnak néz, de sokszor leginkább hülyének.

Harmadszor: ne olvassátok, ha hülyeségeken fel tudjátok húzni magatokat! :) Mert az van benne sok. Pl. leírja hogy mosogassunk el a főzés után, mert rászárad. Vagy hogy legyen otthon mindig liszt meg só, meg cukor stb. Vagy hogy lehet a cukrászdából süteményt venni és kész a desszert. Vagy hogy a palacsintába tehetünk kakaót, lekvárt, nutellát, túrót. Na ne már, nem ezért veszek szakácskönyvet - még ha ilyen más-jellegű szakácskönyvről is van szó. 

Túl sok még ezen kívül a mirelit cucc, idegesített, hogy a sima hűtőszekrényt jégszekrényként említi (én erről inkább a mélyhűtőre asszociálok), idegesített hogy a hagymát mindig "megfonnyasztja", és hogy ahogy fentebb is írtam, egy csomó mindent elintéz egy mondattal, ami szerintem nagyon nem egyértelmű. Vagy tényleg ilyen egyszerű lenne főzni? Mindent megizélgatunk olajon, hozzárittyentünk két tojás sárgáját, meg a fehérjét habbá, pittyputty ráöntjük az erre vagy arra, és kész, vaaagy fedő alatt tovább rotyogtatjuk és máris valami más lesz. Valahogy ilyen stílusban ment végig az egész. 

Én ha főzök valamit, akkor elég körülményesen és pontosan követem a leírt szabályokat. Oké, lehet hogy ha többedszer csinálom, kicsit merek ezt azt máshogy pamacsolni, volt már ilyen, de én szerintem ebből a könyvből a madártejen kívül semmi mást nem mernék főzni, mert nincs rendesen leírva mit csináljak, és ez a kezdők rémálma. 

A rajzok Sajdik Ferenc illusztrációi, nagyon tetszettek. 

Értékelés: 10/3 majd azért megpróbálok egy-két dolgot összerakni belőle, de gyanítom csak telefonos segítséggel fog menni. És még mindig nem értem hogy lesz a vízből leves. :)  

A legjobban az az információ tetszett, hogy a tojáshabok a madártejben a "madarak" :) Még sosem hallottam. 

Lányok, lányok

Rupáner-Gallé Margó: Lányok a kastélyból

Igyekszem én leküzdeni a feltörekvő, friss magyar írókkal szembeni ellenszenvemet, igyekszem, de néha pofon csapnak kicsit, és akkor rájövök, talán mégis intő jel volt, hogy a Románák mellett van ez a kötet az újságosnál. Na de ne csapjunk rögtön a közepébe. 

A Lányok a kastélyból a címével, és a - mit mondjak rá mást -, cuki rózsaszín borítójával megvett magának. Meg persze azzal, hogy az ékezetek és a Margot-nak vélt Margó francia írónő látszatát keltette. Már ment is a fejemben a sok Ahh, oui, egy renessaince kastély a Loire mentén, sok francia malackodással, mais oui, comme ca, ahogy írom. Aztán kiderült, hogy nem is parlais-vous lesz itt, de voulez-vous se sok! 

A kötetkét - ami a maga 150 oldalával megérdemli eme kicsinyítő képzőt -, eredetileg egy barátnőmnek vettem meg, de gondoltam elolvasom, mielőtt megkapja - tudjátok, jött a kínzóan óvatos, nehogy meghajlítsam, nehogy megtörjön a gerince, nehogy szamárfüles legyen, vagy felpenderedjen a vékony fólia a széleken érzés. :) A harmadánál eldöntöttem, hogy megtartom ezt a könyvet. Bezonyám! Meg azt is, hogy megveszem a következő kötetét is - merthogy folytatásos -, a Nászajándék Salzburgbólt. Kicsit elhamarkodott voltam úgy érzem, de már mindegy, mert a sarkak piszkosak lettek, kicsit megpöndörödtek, etcetera.

A történet főszereplője Arlene Harris, aki (neve ellenére magyar) hazatér Angliából a Márai-kastélyba gonosz mostohaapjához, és gonosz mostohanővéreihez, kiknek neve sorrendben Abelárd, Izadóra és Dália :) szinte senkinek nem volt normál magyar neve Patakiékat és Lukács doktort kivéve. 

Arlene vállalkozása megbukott, nagy adósságai vannak. Kölcsön szeretne kérni Abelárd bácsitól. A bácsi azonban hogyismondjamcsak, a végét járja, és végrendelete meglepő fordulatot tartogat a lányok számára. 

De nem is ez a lényeg ám, ugyan dehogy, hiszen akkor nem lenne rózsaszín, meg virágos a borító, mi több, nem lennének szívecskékben az oldalszámok - uramatyám, el se hiszem, hogy szívecskézett oldalszámú regényt olvastam el! ... :))) 

Mert itt van Leon, akinek neve inkább görög semmint magyar, de sebaj, már belerázódtunk a dologba, és aki kissé ütődött, és még inkább goromba és utálatos, de cuppanós puszikat nyom időről időre meglepő helyekre, még meglepőbb otthonossággal. 

Leon és Arlene gyerekkorukban barátok voltak, vagy talán több is volt közöttük, csak nem ismerték be önmaguknak sem? Vajon felnőttfejjel képesek-e beismerni? 

Namármost, teljesen őszinte leszek. A regényt kb a feléig imádtam. Úrrá lett rajtam a jajjdekiscukik érzés, meg a várakozás öröme, hogy három lánytestvérből, egy kicsit kitolós, huncut végrendeletből, meg egy szerelmi csiki-csukiból azért lehet rittyenteni egy jó kis kalamajkát, főleg egy kicsit kétbalkezes, mindig megbotlóhősnővel, aki rögtön egy pocsolyába esik orra, és a rendőrörsre kerül már az első oldalakon. Kár, hogy nem sikerült ezt így összehozni. A könyv második fele teljesen ellaposodott, a macska-egér játék a szerelmesek közt érthetetlen volt számomra, vagy hogy egyáltalán akkor mit is akarnak egymástól, a mondatok jöttek egymás után, de nem nagyon történt semmi, és nem is volt kibontva semmi mellékszál. A kastélyt felújították, pont. A biznisz virágzik, pont. Betti nevű lány színre lép, pont. Leon, jaj de gonosz vagy, mégis mit képzelsz magadról, tűnj innen, utána meg pucsítunk neki a teraszon, hogy betámadjon a nyakunkba a puszijaival, wáh. Az ilyen pasiktól feláll a szőr a hátamon. Becézés, ivászat, elköpködött bókok, aztán gorombáskodás, piszkálódás, hát Arlene helyében már rég nem érdekelt volna a dolog. Aztán jön a - rózsaszín borítóhoz igazított - happy end. 

Értékelés: 10/5,5 A felét megkapja a pontoknak, mert a feléig nagyon jó volt. Utána nekem nem tetszett, de lehet, hogy másnak fog, viszont szimpla szerelmi történetnél ne számítson többre senki, a jellemek kidolgozatlanok maradnak és a cselekmény sincs kellően kibontakoztatva, pedig jó ötletekre alapoz.  

Mindenesetre kiskamaszként azt hiszem nagyon szerettem volna. És ami meglepőbb, a helyzet az, hogy kíváncsi vagyok a következő kötetre, hogy hátha kibontakozik-e jobban a dolog.

U.i.: ezt azért még érdemes megnézni, ha ezzel a borítóval látjuk, ki se villan a Románák, Júliák, Tiffanyk rengetegéből. 

Dream nyereményjáték

Figyelem, szemfüles molyocskák! A Maxim Könyvkiadó könyveivel most wellness hétvégét lehet nyerni - jó-jó, nem annyira csábító, mint a könyvnyeremény, de azért na, minő páratlan alkalom egész napos medenceparti olvasós relaxálásra! :D

Hat darab kétéjszakás wellness hétvége kerül kisorsolásra két fő részére félpanzióval a Hotel Corvus Aquába, Gyopárosfürdőre.

A teendők: ha vásároltok a Dream válogatásból vagy a HiStory válogatásból legalább egy kötetet (Angyalsors, Angyalfény, Álmok bandája, Árnyalatnyi remény, Galambok őrizői, Gyönyörű sorscsapás - kemény- vagy puhatáblás kivitel, Kezünkben a jövőnk, Ragyogás vagy Vajon létezik szerelem első látásra?), a vásárlást igazoló blokk vagy számla sorszámával pedig regisztrálni kell a Dream válogatás Facebook oldalán a Wellness Nyereményjáték gombra kattintva, vagy az alábbi linken. 

Herta Müller és Murakami Haruki összejönnek egy bejegyzés erejéig

Őszintén mondom, én nem hittem, hogy A kurblimadár után találkozom valaha olyan könyvvel, ami nem csak hangulatában, de mindenféle agyament és metaforikus elemeiben is hasonlít rá. 

Azt a megállapítást tettem, hogy Herta Müller és Murakami Haruki ugyanazt szívják. 

Hogy ez várományossá teszi-e utóbbit is a Nobelre, nem tudom, de az biztos, hogy nálam előbbit is utóbbi sorsára juttatta.

A The Passport című iszonyú rövid könyvecskén próbálom magam átrágni már január óta. Legalább négyszer kezdtem újra, hátha több értelmet nyer, de nem sikerült neki. 

Metaforikus elemek, látomások, álmok, szürreális allegorikus vackok töltik ki az oldalakat. Ceausescu hatalma alatt vagyunk elvileg, Romániában valami német településen, ahonnan Windisch és családja emigrálni akarnak - vagy hazamigrálni vagy valami - és ehhez útlevelet próbálnak szerezni. (Hát, rögtön gondolom, hogy ez baromi érdekfeszítő mindenkinek...) Rengeteg liszteszsákot cipel az útlevélhez Windisch a megfelelő hatóságnak, a lánya pedig ügyesen szétteszi a lábát a többi megfelelő hatóságnak. Windisch minden harmadik-negyedik fejezetben lekurvázza a feleségét, néha belehány a saját levesébe, amit aztán jóízűen ellefetyel a macska (pfuujj), bámul mint borjú az újkapura, aztán megint liszteszsákot cipel, és különféle értelmetlen beszélgetéseket folytat pár emberrel. Aztán vannak még csaholó kutyák, csorgó nyál, madarak mindenféle fajtái, akik biztos mind jelentenek valami nagyon rosszat, és némi fülledt, de egészen olyan típusú erotika, amitől felhúzod, vagy inkább elhúzod az orrod. A bicikli mindig megugrik egy likban. Windisch számolja a napokat, hónapokat, éveket... Dühítő a stílus. Iszonyatosan egyszerű tőmondatok egymásutánja ami mégis olyan, hogy nem tudod összerakni néha, hogy mit akar. A mondatok sokszor semmi kontextust nem képeznek. Komolyan ez a magas irodalom? Mert akkor ez nekem nem kell. 

Egy jellemző részlet: 

quarterlyconversation.com

"Windisch turns around. The yellow helmet ducks into the drain. The man in the blue overalls leans a brush against the side of the shed. The garden gnome is wearing a green apron. The hydrangea shrub trembles. The snow-white dog stands silently by the fence. The snow-white dog follows Windisch with its eyes. 
Smoke billows out of the hut's tin pipe. The man in the blue overalls brushes up the mud around the shed. His eyes follow Windisch." 

Jaj.
Egyetlen jó mondat, amin röhögtem is: "Your understanding is tiny (...) it doesn't even stretch from your forehead down to your mouth."
:D

Értékelés: 10/2 Haruki és Herta mehet a levesbe.

Életünk korlátai - Csernus féle értelmezések

metropol.hu

Nehéz megírni ezt a bejegyzést, mert annyi gondolat kavarog bennem, de azt biztosan tudom, hogy írni szeretnék róla. Mindig nagy élmény Csernussal találkoznom - és értem ezt akár a könyveivel, a gondolatokkal való találkozásokra, és a személyes találkozásokra is, az előadásain.

Életünk korlátai- függőségek címmel a doki Gödöllőn tartott előadást tegnap, és szerencsére el tudtunk rá jutni, a Zemberrel együtt.

Boncolgatás volt persze. De kinek mikor mi a boncolgatás. Az hogy mit vált ki belőlünk nagyrészt azon áll, mi van bennünk. Mennyire más, ha az ember problémákkal, teherrel a vállán ül a sorok közt, és mennyivel másabb az, ha igen, elgondolkodik ugyan, de nagyrészt "rendben van". Ettől még vannak apró megvilágosodások, bólintás, elgondolkodás persze.

A legelső Csernus előadáson, amin részt vettem, rettegtem, hogy kihív. Izzadtam mint egy versenyló, de nem csak a "szereplőválogatás" pillanataiban, hanem végig. Szabályszerűen csorgott a veríték rajtam. Akkor, azután kezdtem el valamerre tendálni, egy olyan irányba, ahol lassan megszűntek bennem ezek a feszültségek. Akkor görcsöknek nevezte a dolgot Csernus. Nem, nem az izzadásra gondolok, dehogy. Annak okaira inkább. Lehet ezen nevetni, meg legyinteni, hogy mindig ugyanazok a szavak, de igenis, az hogy félelem, függés, a dolgok kimondása, a fájdalom elviselése, a hitelesség, az önbizalom, az érzések kimondása mind-mind olyan dolgok, amiket nem lehet elcsépelni, ha igazán belegondolunk. Sosem hangzik elcsépeltnek, átlagosnak, amit mond, pedig nagyon egyszerű szavakkal teszi. 

A második Csernus előadáson, amin részt vettem, már egészen más ember voltam. Én akartam lenni a szereplő. Valaki elhappolta a lehetőségem. Szét akartam magam szedetni, mit csinálsz velem most, hogy már boldog vagyok?! Lehet hogy butaság lett volna. Nem tudtam hogy fogok még lépni más szintekre is. 

Ma az előadáson nem akartam kinn lenni. De nem is féltem hogy kikerülök. Lett volna mondanivalóm, vagy nevezhetjük kérdésnek, kinek ne lenne, de résztvevőként is élveztem az egészet. Repült az idő, nem éreztem, hogy már több mint két órája ülünk ott.

Azt akartam írni először, hogy passzív résztvevőként, de ilyen nincs egy ilyen előadáson. Teljesen mindegy, az elején hány kézbe kerül a mikrofon, és hogy aztán csak egy ember kerül a színpadra - vagy kínpadra? -  mindenki aktívan vesz részt az előadáson. Szinte tapintani lehet, ahogy zsizsegnek a gondolatok mindenki agyából ki és körbe körbe. De mindenkinél olyan nagyon máshogy csapódhatnak le egyes mondatok, elindított gondolatmenetek. Ki mire, vagy épp kire asszociál belőle? Kinek mi fáj a legjobban belőle? Kit mi döbbent le önmagával, vagy másokkal kapcsolatban? Ilyen módon az előadás nem csak a szó szoros értelmében interaktív, hanem rendhagyó módon is. A Zember azt mondta utólag, hogy szabályosan csüggtem Csernus szavain. Mert mondott valamit, nem csak beszélt. Mert nem mond hülyeségeket. Mert akármennyit hallottam, olvastam tőle már, mindig gyújtogat néhány villanykörtét bennem, mindig máshol, mindig máshogy.

Pedig amikor megláttam az előadás címét, bevallom nem villanyozódtam fel, mivel a függőségeket állította a középpontba, és folytatódott is az alcím ezek felsorolásával: drog, alkohol, játék, társ tv... Az első pár igazából nem annyira áll közel az emberhez ha nincs drogos vagy alkoholista a környezetében. Nem tudunk  úgy kötni valamit a dologhoz, mint a többinél. De aztán jött a társ. A tv. Innen az internet. Facebook. Vásárlás. De akármi másból válhat még függőség. 

A doki már az elején rátapintott a lényegre. Ki a függő, mi jellemző rá? És bontogattuk, bontogattuk. A szerelmes ember nem függő-e? Nem olyan tulajdonságok jellemzik-e, mint a drogost, bizonyos tekintetben? Az ember nem függ-e a haláltól? Nem függ-e a félelmeitől? Bárkitől akit szeret? Máris nem a heroinista jelenik meg a szemünk előtt, hanem bárki, és ezzel mindenki. 

Nagyon jól jellemezte a hárításokat, a jellemző mondatkezdéseket, azt a fajta kommunikációt, amivel az ember annyira elárulja magát. Ezt imádom, és annyira szeretem máson is felfedezni, mit rejteget, miért tekergeti amit nem akar kimondani. 

muza.hu

A férfi akit kihívott, nagyon antipatikus volt nekem. Amit kiszedett belőle, meglepő volt, bár úgy gondolom, láttam már tőle ennél jobbat is, de mintha lett volna valamennyi visszafogottság benne, és minden bizonnyal lett volna ordítás, és a fájó pontok tovább piszkálása a doki részéről, ha valóban kettesben vannak egy pszichiáter-beteg szituációban.

Voltak szokott gondolatsorok, és ismerős mozzanatok, mégis más lett ez a helyzet is, mint amiket már láttam tőle. 

A pasit tesze-toszának tartottam. Olyan férfi, akivel biztosan sosem bonyolódnék semmilyen kapcsolatba. Sajnos az átlagot képviseli ebben, Csernus is igazi tipikus magyar palinak titulálta. Erőltetetten vicceskedő, feleslegesen feszengő, minden bizonnyal munkamániás, elvált, kissé túlsúlyos, erősnek hiszi magát, de igazából érzelmileg elég gyenge. Állandóan visszakérdezett, hadart, nem igazán mondott egy-két értelmes gondolatnál többet, vagy kerek mondatokat és rengeteget hárított - jó, amellett, hogy ez nehéz a színpadon, azért ha kérdeznek, válaszolsz, és nem a szépségkirálynők színvonalán... Állandóan azt mondta, hogy "Figyelek". A kérdésekre is néha ezt válaszolta, pedig egyértelmű volt, hogy neki kéne mondania valamit, nem Csernus fogja megmondani mindenre azonnal a tutit. Nem is lehet mindenre megmondani a tutit. Ez nem erről szól.

Sírt is, szét is szedték, lehullottak a burkai, rájött arra is, hogy "függ". Hogy fél. Hogy ezt-azt másként kéne. Persze a változtatás már rajta múlik. 

Az ember függő. Én függő vagyok. Ne általánosítsunk, fontos pont. Mondjuk ki magunkra a mondatokat. Ijesztőbb? Hátaztán. 

Függök azoktól, akiket szeretek. 

Függök az internettől - lehet ebben pozitív dolog is, mert szeretem amit csinálhatok rajta, és akikkel kapcsolatot tarthatok rajta keresztül. 

Függök a halálomtól.

Félek a halálomtól? Félek. Félhetek? Hogy ne félhetnék. De jobb nekem, ha tudom, hogy félek. Mi több, ha esetleg ki is mondom. 

Függök azoktól, akiket haláluk után nem engedtem el. Hogy el lehet-e engedni, szépen, békében? És hogy már ne is fájjon? Nem biztos. Aki meghalt nincs. Csontváz. Én vagyok. Akkor ki az akit sajnálok? - magamat. Ha nem is értünk mindenben egyet, jó ezeken elgondolkodni. És ha nem értünk mindennel egyet, amit hallunk az is csak azt jelenti, hogy nem csak bólogatunk, hanem gondolkodunk. 

Még két fontos dolog, nevezhetjük tanulságnak is: nem kell. Lehet. Az azonnal reagált, kipattanó "nem tudom" pedig mindig a nem akaromot vagy a nem meremet rejti. 

Jó volt együtt ülnünk ezen az előadáson, mert tulajdonképpen azt hiszem hasonlóan csapódott le bennünk. És találtunk egy olyan pillanatot is benne, ami hamisítatlanul a miénk volt. És pozitív volt, nagyon. :) 

A Lélekkalauz előadásokon belül még két jó téma és jó előadő várható ugyanitt: Vekerdy Tamás és Szendi Gábor. Gondolkodom rajta, hogy elmenjek-e ezekre is. Persze ők nem csábítanak annyira mint Csernus. 

Szeretem Csernust, és nagyon sokat köszönhetek neki.

Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Svéd irodalom? Akkor Harisnyás Pippi, Juharfalvi Emil, Peti, Ida és Picuri, na és persze Stieg Larsson Millenium trilógiája. Csupa pozitív emlékkép, és csupa jó olvasmány.

És mostantól ez a szerzőpáros, és az Engelsfors Trilógia is hozzátartozik a felsoroltakhoz – egy ízig-vérig sötét, gótikus, boszorkányos regény, amit titulálhatunk ifjúságinak, vagy illethetünk a divatos young adult bilétával, a lényeg az, hogy élvezni akárhány évesen élvezhetjük.

A Kör Engelsforsban, egy kitalált svéd kisvárosban játszódik, és diáklányok állnak a középpontjában, akik egy, az iskolában történt titokzatos halálesetig nem tudtak róla, hogy valami összeköti őket, és hogy mindannyian boszorkányok. Öngyilkosságnak álcázott gaztettek, füstszagú, furcsán ismerős rémálmok, a hold vonzása, egy kietlen tisztás az erdőben, láthatatlanná válás, és gondolatmágia…

A lányoknak akaratuk ellenére is együtt kell működniük egymással és össze kell fogni, hogy le tudják győzni a közelükben ólálkodó gonoszt. Akiről egyenlőre szinte semmit nem tudnak. Lassacskán ébrednek rá képességeikre, kezdik el tanulni irányítani azokat, és elsajátítanak más, nagyon fontos dolgokat is, ami már-már a felnőtté válás útja. A gonosszal vívott harcban még csak az első csata következik, az egész „háború” még messze nem ér véget a könyv végével.

Spoilerek nélkül, lássuk csak, hogy mi minden fogott meg ebben a könyvben. Az iskolában játszódó történeteket általában nagyon szeretem, örültem, hogy itt is ez az egyik központi terep. A szereplők egytől egyig jól felépített, egyedi személyiséggel rendelkező alakok, akik nem a szokványos tinifigurákat hozzák. Erősek, de néha mégis bizonytalanok. Kételkednek magukban, másokban, néha egymásban is. Olyan se gyerek, se felnőttek, akik feszegetik a saját határaikat. Van bőven olyasmi, amit nem biztos, hogy ilyen tizenévesek szerepébe bele kellett volna írni, de mit álszenteskedjünk, igenis van itt szex, drogok, rocknroll, alkohol. Van szerelem, de nincs terjengős epekedés.

Nem is tudom hirtelen kit kedveltem legjobban a szereplők közül. Valamilyen szinten mindegyikőjük közel állt hozzám, és szerettem mindenkinek az életéből kicsippenteni egy falatot, jók voltak a nézőpontváltások, épp elég „balladai homály” fedett néha egy-egy kisebb időugrást. Rebecka, Minoo, Vanessa, Linnéa, Anna-Karin és Ida hétköznapiak is, de egyben különlegesek. Szerettem megismerni a családi drámákat, a titkokat, a szerelmi afférokat a háttérben. Ezek mind egyedi fűszerezést adtak ennek a nem mindennapi könyvnek. Mert emiatt olyan élvezetes és gördülékeny az elbeszélés. Nagyon szereplőközpontú volt a mesélés végig. És igen, ez volt a fő: ez mesélés. Így kell történetet mondani. Várod a végkifejletet, és azt, hogy kiderüljenek a titkok, de ugyanakkor nagyon élvezed, amit közben megismersz.

Nagyon hosszú a könyv, majd’ 600 oldal, ugyanakkor mégsincs benne unalmas rész, unalmas oldal. Pereg, és leköt. Ebben nagy szerepe lehet a jó fordításnak is, eltalálták a megfelelően laza, kamaszos hangot, de mégis megőrizte minden "méltóságát" a szöveg. Nem hiányoztak a káromkodások sem, életszagúak voltak a párbeszédek szülők-gyerekek és diákok közt is. Szerettem benne a bizalmaskodó szavakat, és a néhol igazán jól sikerült magyarításokat is. Valahogy nem egy szokványos szókincsű könyv volt.

Szerettem a neveket is. Nem a megszokott nevek jöttek szembe, Minoo vagy Linnéa nevű lányzóval még biztos nem találkoztunk egy könyvben sem, Anna-Karin nevéről pedig Anna Kareninára asszociáltam mindig. :) 

Linnéa emlékeztetett kicsit a híres-hírhedt Lisbeth Salanderre, csak kicsiben.

Voltak néha ellenérzéseim ezzel vagy azzal a szereplővel kapcsolatban, de mégis mindegyiket szerettem (jó, lehet, hogy Ida kissé kilóg a sorból :)).

A hátborzongató részekben az volt a legjobb, hogy tulajdonképpen az egész atmoszférateremtés egy olyan környezetbe kalauzolt, ahol elhiheted, hogy megtörténtek ezek a dolgok. Jóféle horrorfilmek, pszichothrillerek filmes hangulatát idéző képek villantak a fejembe közben. Sötét volt minden, de mégsem folyamatosan nyomasztó.

Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiája óta szeretem az olyan felvetéseket, és történeteket, amikben párhuzamos világokat említenek. Ebben a könyvben is előkerült ez a téma, bár a kibontása csak a következő epizódokban várható.

Értékelés: 10/10 Szövevényes, gótikus boszorkánytörténet, ahol az elbeszélés igazi mesélés, és ahol remek karakterek viszik a hátukon az egész könyvet. Ja, és jó kis fagyos-svéd. :)

A Kör az Engelsfors Trilógia első kötete. A Geopen Kiadó gondozásában jelenik meg 2012. október 25-én! Hamarosan várható a két további kötet is, A tűz és A kulcs.

Köszönöm a Geopen Kiadónak az előolvasás lehetőségét!

Gigi ajánlója a könyvről.

A könyv magyar facebook oldala. 

Előrendelés 35% kedvezménnyel: ITT! 

Sally kalandjai

P.G. Wodehouse: The Adventures of Sally

Ritkán hagyok félbe könyvet, de ez a stílus, az eseménytelen történettel, unalmas szereplőkkel, és a maga túlontúl kifinomult britségével betette a kaput. Thanks awfully, van most jobb olvasnivalóm is!

Hangoskönyvként próbáltam elfogyasztani, különféle házimunkák közben, de még a házimunka is izgalmasabb volt nála, így hát letettem róla, hogy megismerjem. P.G. Wodehouse pedig állítólag vicces figura. 

Ez valahogy túlontúl régi is. Színdarabok, kalapok, estély, az nem is baj, csak, úgymond: poros. 

Kerestem róla valami leírást, hogy mi lesz ebből, de még abban sem sok minden sül ki az egészből, mintha elspoilerezni sem lehetne, annyira nincs benne semmi. 

A legidegtépőbb pedig a felolvasó, aki minden "h" betűt arisztokratikusan kimondott az olyan szavakban, mint a where, why, white stb. 

Nem tudok többet kisajtolni magamból, untam. A vicces jeleneteknél kellene figyelmeztető tábla, hogy észrevegyem, a könyv feléig nem találtam egyet se.

A könyv feléig az elért pontszám: 10/2