Simenonnal először tavaly találkoztam klasszikus, Maigret felügyelős formában, és megtetszett a stílusa, legyen bár kicsit lassúbb, mint amit egy krimitől manapság vár az ember. Simenon új regénye azonban nem is a szó szoros értelmében vett krimi, hanem egy pszichológiai bűnregény. Ezt mostanában sok helyen olvashattuk róla, de hogy mi is ez igazából, az olvasmányélmény szempontjából? Egy elücsörgős, kávézgatós – akinek úgy tetszik, konyakozgatós –, lassú folyású könyv, amiben majdnem mindent tudunk előre, mégis várjuk, hogy mi hogyan történik majd, és hová jut el a főhős. Aki jelen esetben - mit kerteljünk holmi pszichológia szavakkal? – egy sorozatgyilkos. A lelkébe ugyan talán nem láthatunk bele, de furcsa gondolatmeneteinek mozgatórugója feltárul néha egy pillanatra, és megláthatjuk azt is, hogy talán nincs is olyan nagyon pontos mechanika mindemögött.
A főszereplő Léon Labbé, La Rochelle városka kalapkereskedője, aki Kachoudas, a szabómester tőszomszédságában lakik, gyártja a kalapokat, lesi a függöny mögül az ablakot, a másik családját, ja és persze nagyjából hetente meggyilkol egy-egy idősebb asszonyt, rettegésben tartva ezzel az egész városkát. Amikor Kachoudas megsejti, hogy a kalaposnak vaj van a fején (hah, minő geg :D), ahogy a fülszövegben is írják, macska-egér játék kezdődik kettejük között.
Végül mindenki a vesztébe rohan, de hogy ki milyen módon, az már derüljön ki az ólmos, macskaköves, sötét szűk utcákon bolyongva, a francia kisvárosi kocsmák kártyapartijainak zajai, poharainak csörömpölése közben.
Tetszett, hogy a fülszöveg rebesgeti ezt a bizonyos macska-egér játékot a szabómester és a kalapos között, de ebből úgy érzem kaphattunk volna egy picit többet is. Kachoudas volt a kedvenc alakom, és nagyon sajnáltam szegényt, az egész helyzetért, és a sorsáért is.
Labbé alakja tipikusan az a gonosz karakter, akit szeret olvasni az ember, mert érdekli, hogy mi rejlik az elméjében, mi mozgatja a cselekedeteiben. Mindaz amit ebből kaptam, és megtudtam, úgy érzem szintén kevés volt, de ennek van jelentése és jelentősége is. Nekem azt mutatta, mennyire tébolyult tud lenni valaki, aki a felszínen normális életet és, köztiszteletben álló személy, sok ismerőssel, rendszeres teendőkkel, elfoglaltságokkal. Rendszeres. Vajon mennyi választja el a rendszerest a kényszerestől? Hol volt az a határvonal, amit Labbé átlépett? Meg tudott volna állni? Miért épp azok a félmosolyok, elkapott pillantások vagy épp kétértelmű mondatok sugalltak neki valamit, amik? Labbé rendszere tulajdonképpen nem tudni min állt, de az világos, hogy hogy bukik meg.
Értékelés: 10/8,5 Kicsit több Kachoudas kellett volna bele, de ezen kívül nekem elgondolkodtató kikapcsolódást nyújtott. Hangulatos, borzongatóan feszült és pikáns is, aki már olvasta az tudja melyik mellékszál miatt… :)
A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak és köszönöm Lobonak a közreműködést! :)
A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak és köszönöm Lobonak a közreműködést! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése