Oldalak

2023. november 1., szerda

A Grund és Nemecsek

Nagyon keresgéltem, mikor is olvastam én A Pál utcai fiúkat, mert bizony úgy rémlik, hogy valamikor nyolcadikos, vagy kisgimnazista koromban is újraolvastam... Erről azonban nem találok felírást az olvasmányjegyzékemben. Pedig előttem van az emlékkép, hogy írtam róla egy 6 oldalas esszét a kis füzetembe, és az szerintem nem akkor volt, amikor először a kezembe került, kb. negyed századdal ezelőtt. :")

A mostani újraolvasás katalizátora Bea ezen blogbejegyzése volt, amiben az audiodrama-n megtalálható felolvasásról mesélt. Teljesen felvillanyoztak Bea dicsérő szavai, és hogy hangoskönyvként is megismerhetem, s aztán még inkább örültem, amikor kiderült, a spotify-on is megtalálom ezt a verziót, amit Széles Tamás olvas fel. Mit felolvas, előad, eljátszik! Remek az egész, tökéletes minden szempontból, és szuper élményt nyújt, ahogy van. Nemecsek hangja, hangszíne különösen tetszett.

Az audiodrama-n egyébként inkább hangjátékok szoktak lenni, de ez most teljes hangoskönyv volt.


"Csele összeszedte a lapokat, amelyek nála a könyveket helyettesítették, mert a Csele gigerli volt, és nem pakolta a hóna alá az egész könyvtárat, mint a többi, hanem csak a szükséges lapokat szokta volt elhozni, ezeket is gondosan elosztva összes külső és belső zsebeiben."
A Pál utcai fiúkhoz különös viszony fűzött, mert tisztán emlékszem, mennyire nem örültem, hogy el kell ezt nekem olvasni, mert ez egy fiús könyv, fiús a címe is, a témája is, és én ezt biztosan nem fogom élvezni... A borítóját se szerettem nézegetni. Aztán úgy esett, hogy olvasás közben megszerettem a gyerekeket, és nagyon-nagyon sajnáltam Nemecseket. Rájöttem arra is, hogy mégiscsak fekszik nekem ez a fiús csatározás, és a Grund, és később is olvastam és szerettem hasonló könyveket, pl. egy csomó indiános könyvet.

"Egy krajcár a fapálcikára nyársalt három szilva, három fél füge, három prünella, három fél dió, mindmegannyi folyós cukorba mártva. Egy krajcár a nagy darab medvecukor, és ugyancsak egy krajcár az árpacukor. Sőt egy krajcár az úgynevezett diákabrak is, mely apró staniclikba van osztva, s mely a legízletesebb keverékek egyike. Van ebben mogyoró, mazsola, malagaszőlő, cukordarabka, mandula, utcai szemét, szentjánoskenyér-törmelék és légy."

Erről a mostani olvasásról most csak néhány villanás (FIGYELEM, amennyiben nem ismered a cselekményt, SPOILERes!!! - tudom, régi már, meg mindenki tudja, de így fair. ;)):

- részleteiben nem maradt meg a cselekmény, szóval sok mindenre rá tudtam csodálkozni, pl. nem emlékeztem az áruló Geréb sorsára, az apja közbeavatkozára, és arra sem, hogy Nemecsek hol és hányszor fürdött meg, vagy hogy mennyire bátor volt Áts Ferivel szemben.

"A kis Nemecsek izgatott volt, mikor érezte, hogy egy fontos dolog középpontjává válik. Ez ritkán esett meg vele. Nemecsek mindenkinek levegő volt."

- a Gittegylet, és ennek a gittrágásnak az értelmetlensége már annak idején is zavart, és bár nagyon gyerek voltam még, emlékszem, nem tetszett, hogy ugyanazt a valamit mindenki rágja, fúj. :)

"– Kinél van spárga?
Csónakosnál volt. Csónakos zsebében minden volt. Nincs az a bazár, amiben annyi minden lett volna, mint a Csónakos zsebében. Volt abban bicska, spárga, golyó, rézkilincs, szög, kulcs,rongy, noteszkönyv, srófhúzó, meg még Isten tudja, micsoda."

- az, ahogy a gyerekek különös fontosságot tudnak tulajdonítani a dolgaiknak, egészen elképesztő, és az is, ahogy ezt Molnár Ferenc vissza tudta adni. Szabályrendszerek, komoly értékrend, és az értékrendek ütközése, becsületbeli ügyek, és aztán a csalódások, amik erősen koppannak. A halálról nem is beszélve. Meddig játék a játék?

- Nemecsek sorsa borzasztó szomorú, még mindig, és mindig az is fog maradni.

- az megmaradt az emlékezetemben, hogy a Grund el fog veszni, hiába védték meg, az azonban nem, hogy a Füvészkertből is kiüldöztetik a másik csapat, ez valahogy igazságosabbá tette a dolgot.

- Nemecsek anyukája miért olyan kedves a fiúkkal (mindkét csapattal), vajon miért nem hibáztatja őket, a játékok, a kitalációk, a csatározósdik miatt, hogy ők (is) okozói a tragédiának? Vagy erről vajmi keveset tud csak, és csak azt látja milyen rendesek ezek a fiúk, hogy látogatják kis barátjukat?


- Nemecsek apjával nagyon tudtam empatizálni, nagyon életszagúan van megírva a kissé távolságtartó, de minden bizonnyal szerető apa, akinek el kell készítenie a kabátot, hogy legyen pénz a koporsóra...

!!!SPOILEREK VÉGE!!!

- a könyv zárójelenete helyett a film zárójelenete rémlett.

- nagyon rövid, nem rémlett, hogy ez ennyire rövid... Persze, amikor kötelező, akkor mindig más. ;)

Jólesett ez most nagyon, a felidézés, az újramegismerés, és csak ajánlani tudom ezt a Széles Tamás féle verziót. 
Köszi, Bea! :) 

10 megjegyzés:

  1. Hú, nagyon-nagyon örülök, hogy sikerült megihletnem, és jó élményeket adni. :) Ahogy nézem, elég sok a közös pontunk is. Én most, felnőttként nagyon jól szórakoztam a Gittegyleten, de amúgy tényleg undi. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, és köszi tényleg az ajánlást! :))
      Valóban sok közös pontunk volt.
      Nekem is tetszett, pl. dramaturgiailag a jelenet a tanár úrral, meg a gittegyleti jegyzőkönyv is tök jól meg van írva, de ezen felül tényleg csak az undiság, és a hiábavalóság lebeg a szemem előtt. :D

      Törlés
    2. Ha van időd és kedved, hallgasd meg a többi hangjátékot is, mindegyik nagyon jó, a Júdás volt a kedvencem meg a Micimackóból Malacka. :) Azokról is van bejegyzés.
      Igaz, valóban az. Persze, a gyerekek sok ilyet csinálnak. Meg a felnőttek is. ;) De ettől még tényleg az.

      Törlés
    3. Köszi, megnézem, a Micimackót, meg még párat szintén megtaláltam Spotify-on is. Közben keresgéltem még a blogodon, lesz itt még Tüskevár-Téli berek is! :D ♥

      Törlés
    4. De jó, azokat is nagyon szeretem. :)

      Törlés
    5. Én is, már korábban is, nagyon jó lesz ezeket újrázni! :) Na, még merje valaki azt mondani, hogy halott műfaj a blog, meg hogy már nem adunk ötleteket egymásnak! ;) ♥

      Törlés
    6. Persze, hogy tudunk! :) Én nagyon is sok ihletet kapok blogokból.

      Törlés
  2. De jó, nem is tudtam, hogy a Pál utcai fiúk is elérhető így, hangoskönyv formában! :) Én is az idén olvastam újra a könyvet, de korábbról nekem csak részletek rémlettek fel igazán, na meg szegény Nemecsek... Az egy igazi szörnyű és érthetetlen tragédia. :(

    Btw, Széles Tamást én is imádom, az egyik kedvenc szinkronhangom (mellékesen megjegyezném, hogy Sirius Blacket is ő "magyarosítja" a filmekben! :)), és Tüskevárat szintén kinéztem már tőle, hogy egyszer jó lenne meghallgatni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy van három féle hangoskönyv is belőle: Vecsey H. Miklós, Németh Kristóf, meg Kern András. :D De ez az audidramás most ingyenes, és tényleg nagyon szuper a felolvasás, ajánlom! :) Bár, ha most olvastad újra te is, akkor majd talán később.
      Na, te még ismerted is akkor, hogy kiről van szó, én nem tudtam összekötni Sirius Black-kel, nincs jó szinkronszínész memóriám. :)

      Törlés
    2. Eszti, de jó, hogy te is ismered a szinkronhangokat. :) Engem valamiért gyerekkorom óta vonz, hogy tudjam, kinek ki a magyar hangja, meg nem mondom, hogy miért.

      Törlés