Oldalak

2020. július 11., szombat

Elizabeth Wein: Code Name Verity


Annyiszor jött már szembe velem ez a könyv, az összekötött csuklós borítóval, és annyi méltató értékelést olvastam róla, hogy úgy gondoltam, nem hagyhatom ki, főleg, hogy mostanában keresem és kedvelem a második világháborús történeteket - főként, ahol nők állnak a középpontban. De sajnos meg kell állapítanom, nem véletlenül van ez a vörös pöttyösök közt a KMK-nál (Fedőneve Verity címen jelent meg magyarul), amik közül nemigen választok... Nekem egy cseppet halovány volt, Kate Quinn meséjéhez és karaktereihez képest meg pláne. Az az élmény még nagyon friss, így óhatatlanul is összemértem a kettőt. 

A történet két nagy egységre oszlik. Az elsőben az eleinte névtelen elbeszélő írásban rögzíti a Gestapo foglyaként a történetét, kódokkal, repülőgép típusokkal, hadászati információkkal együtt. De igazából mesél, méghozzá a másik főszereplőnk, Maddie Brodatt szemszögéből adja elő kettejük történetét. 
Maddie pilóta, és ő vezette a gépet, amikor a két barátnő kényszerleszállást hajtott végre Franciaországban, egy náci megszállás alatt álló területen. 1943-ban járunk egyébként, egy kitalált, Ormaie nevű városban. Julie - mert később kiderül azért a neve - így került az ellenség kezére, kínzások és vallatás kereszttüzébe. 
Maddie a könyv második felében "jut szóhoz", és egy egész másfajta hangot, stílust kapunk tőle, majd szép lassan összeáll az egész kép is, Julie-val együtt. 

Tagadhatatlan, hogy meg tudott lepni a fordulataival a könyv, egy helyen teljesen meg is rökönyödtem, hogy mi történt (az a bizonyos Kiss me Hardy-s rész, amit mindenki idéz, kontextus nélkül), mégsem nyűgözött le, mégsem csavart az ujja köré, és ennek az az oka, hogy a történet maga, szinte végig, egyszerűen szólva unalmasnak hat. Hiába a barátság, és bajtársiasság szép modellezése, ha közben a szöveg nem mozgat meg, nem köt a szereplőkhöz. Rengeteg az adat, repüléssel kapcsolatos tudnivalók felsorolása, részletek, amik végképp érdektelenek. Valahogy az egész nem elég gördülékeny. Akadozó, vontatott, és lehetett volna rövidebb, feszesebb is. Elveszik a részletekben, mégis felszínes. 
A szereplők nem rosszak egyáltalán, de nem kötődtem. A barátságuk se volt olyan sodró és erős, mint amit az erről való áradozások kapcsán elképzeltem - a megrökönyödésre okot adó jelenet persze abszolút nyerő, de ezen kívül sem ártott volna valamit jobban felépíteni köztük. :/ 
Egy Nina Markova után (A vadásznőből) egy Maddie Brodatt nekem elég gyenge volt... Julie-ba is bőven fért volna még tartalom, töltet. 

A végén a szerző jegyzetét, magyarázatait élveztem, elmondja hol, hogyan, miért alkalmazott némi szerzői szabadságot. Külön jó volt, hogy említi Bíró Lászlót és a golyóstollat, ami szintén szerepel a könyvben, mint fantasztikus újdonság - bár akkor még elvileg kereskedelmi forgalomban nem volt kapható.  

Összességében közepes élmény. Nem bánom, hogy megismerkedtem vele, de javarészt csak malmoztam és vártam, hogy megtudjam, mi is a kulcs, és mi fog történni, és a stílusa sem tudott megfogni.

Keresek, ennél jobb, női pilótákkal és hírszerzőkkel foglalkozó, háborús könyveket, kémregényeket! :D 


6 megjegyzés:

  1. hú, sajnálom, hogy neked nem tetszett annyira, én a karantén alatt olvastam, és meglepetésemre nekem ez a téma (amit általában nem olvasok egyébként) meg úgy az egész tökre tetszett. én megvettem a következő részt is, a második talán még jobb. akár kölcsön is adom, ha szeretnéd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán neked pont az volt a jó, hogy nem olvastál ilyesmit annyit. Nekem más hasonló olvasmányhoz képest főleg kiütközött a gyengesége sajnos. :/ Á, nem hiszem, hogy benevezek a második részére, de azért köszönöm, nagyon kedves tőled, hogy kölcsönadnád. :)

      Törlés
  2. Lobo annyit dicsérte, hogy el akartam olvasni, de így most elbizonytalanodtam. Gyengécskének tűnik.

    Van 2. része? Ezt nem is tudtam. Mi a címe?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is Lobo miatt olvastam el, ő látott benne valamit, amit én végül nem találtam meg. Bocsi Lobo! :) De ettől függetlenül neked tetszhet is - a legtöbben nagyon szeretik. :)
      A második rész címe Rose Under Fire. Meg ahogy látom, már van egy 0,5. része is, The Pearl Thief.

      Törlés
  3. Én még mindig dicsérem Wein regényeit úgy, hogy Kate Quinnt is szeretem.

    Amúgy szerintem ha előbb olvassa az ember Wein ifjúsági regényeit, s utána Quinnt, jobban jár, ezek bevezetők a témába, s mivel ifjúsági kategóriák a többihez képest igencsak komolyak és mélyek. Jómagam mindig úgy gondoltam, hogy fontos, hogy ilyen is legyen a YA polcokon. Engem külön elszomorít, hogy magyarul nem jelennek meg ezek :(
    A Rose Under Fire a maga Ravensbrück részével nagyon komoly képet ad a munkatáborokról, s amúgy inkább az Orgonalányok-ra emlékeztet.

    A Rose Under Fire annyiban második rész, hogy 1 szereplő innen ott is megjelnik, de kémkedés helyett Ravesnbrück van, Nyulak és orosz pilótanők :) de nem függenek igazából össze.

    A Pearl Thief már inkább előzmény, mert abban az egyik főszereplő előélete van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet szeretni mind a kettőt ;) De nekem biztos, hogy Quinn többet adott, és a stílusa valahogy közelebb áll hozzám.
      Valszínűleg más lett volna fordított sorrendben, de ezeket csak utólag tudja kiokoskodni az ember sajna. Szerinem is nagyon fontos, hogy ilyenek is legyenek a YA-ban, ez abszolút értékes kategória belőle, nem az az egykaptafa kategória, amikből rengeteg van.
      Igen, én is előzményként gondoltam a Pearl Thiefet 0,5-nek, a moly is úgy helyezte el a "sorozatban.

      Törlés