Oldalak

2019. szeptember 10., kedd

Georges Simenon: Maigret és a titkos szerető

Néha elgondolkodom rajta, hogy aki nem olvas Maigret felügyelőt - bizony sajnos vannak ilyenek! -, annak milyen egyformának tűnhetnek a kötetek akár kinézetre, történetre, és az értékeléseket olvasva, hangulatra is. Pedig nagyon különböző dolgok rejlenek az egyes borítók mögött - amik egytől egyig szépek is, főleg az új Agavés kiadások. 

Fülszöveg: "Egy Cécile nevű fiatal lány pár hónapon át rendszeresen felkeresi a bűnügyi rendőrséget, és arról panaszkodik, hogy éjjelente egy titokzatos alak jár a lakásban, ahol idős, magatehetetlen nagynénjével lakik. Mikor Cécile utoljára jelenik meg a rendőrségen, Maigret nem tudja azonnal fogadni, és mire sort kerítene rá, már hiába keresi a fiatal lányt. Később őt és a nagynénjét is holtan találják.

A nyomozás során Maigret kihallgatja a bérház lakóit, ahol az áldozatok éltek, köztük a bőbeszédű házmesternét és egy magyar lányt, Nusit, valamint a büntetett előéletű Dandurand urat. Az öreg nagynéni temetésén mindenki megjelenik, akinek haszna származhatott a halálából, és többen önként keresik fel a főfelügyelőt, hogy tisztázzák magukat. Maigret sejtéseit követve próbálja kiismerni az elhunytak környezetét, ám bizonyíték híján nem tehet semmit a fő gyanúsított ellen. De honnan kerítse elő a hiányzó bizonyítékot?"

Ebben a részben Maigret-t egy furcsa lány, Cécile ostromolja, azzal, hogy éjszakánként nénikéjénél és nála jár valaki. A dolgok nem ugyanott vannak, apró változások történnek, amikre nincs magyarázat. Maigret elhessegeti a lányt, még akkor is, amikor az vagy fél napot vár rá türelmesen üldögélve a bűnügyi rendőrségen. 
Amikor azonban mindebből ügy lesz, Maigret már nem teheti meg, hogy nem foglalkozik Cécile-lel, annak nagynénjével, sőt az egész családdal, fivérektől és nővérektől kezdve távoli unokatestvérekig, és a bérház minden lakójával, ahol kettős gyilkosság történik... 

Külön öröm volt, hogy Simenon egy magyar családot is szerepeltetett a regényben, Szivecsiéket, bár nem tudom Nusi testvérének vajon miért a "Poci" tűnt a legmegfelelőbb névnek, de fátylat rá. 
Rengeteg apró kis mozzanat volt, ami nagyon Maigret-s, akár a hangulati elemeket, akár a nyomozás mikéntjét nézzük. A ködös, esős utcácskák, az ivókba való betérés, őrt állások, és telefonhívásokra való várakozás elválaszthatatlan háttere a nyomozásnak, és persze az ételek, italok, amiket Maigret borongó töprengése közben elfogyaszt. Ezúttal néhány korsó sör, a szokásos sonkás szendvicsek, pár beaujolais, calvados, vörösboros kakaspörkölt és kávés sütemény kövezi a nyomozás útját. Nagyon tetszett, hogy valahol félúton Maigret megkapta "társnak" a kis amerikait, Spencer Oats-t, aki mint árnyék követi, és próbál vele lépést tartani - megmosolyogtató, ahogy egy pohár tejet kérne, amiből persze calvados lesz ;) - miközben munkamódszereit igyekszik megfigyelni. 
A beszélgetések a végére egészen szaggatottá válnak, ahogy Maigret próbál megkapaszkodni a tényekbe, és kideríteni a motivációkat. Nekem ez tetszett, mert pont így tanakodik az ember önmagában, ha bizonytalan. Az összefüggések sokáig nem egyértelműek, mégis biztosan összefügg a két gyilkosság egymással. A végkifejlet igazán meg tudott lepni, bár az utolsó kirakós elemnél valami másra tippeltem, hogy honnan kerül elő egy bizonyíték majd... Fontos szerepet játszott a múlt is, és a múltbeli kapcsolatok, és Maigret-nek, bár ügyesen rakosgatta a sakkfigurákat, jócskán szüksége volt a szerencsére is, hogy megoldhassa az ügyet. 

A két ellenszenves ügyvéd ábrázolása és megjelenése már-már komikus elem, nagyon tetszett, hogy ennyire oldalvonalra próbálja őket tenni a felügyelő, és ahol csak tudja, érzékelteti, hogy egy lépéssel előttük jár. 

Csavaros, izgalmas krimi és sokszereplős dráma is egyben. Szerintem kiemelkedik a sorozatból, ez a sztori biztosan sokáig velem marad még. Csak ajánlani tudom! 

Kiadja az Agave Kiadó
Rendeld meg >ITT< 25% kedvezménnyel! 

Most nézem csak, nagyon akciós a Maigret és a flamand lány is, ami nálam nem csak a Simenonok közt, de úgy általában is kiérdemelte a kedvenc könyv címkét. Több más kötet is csak 590 Ft, nézzetek körül, most kell elkezdeni Simenont olvasni (ha eddig még nem tettétek ;))! 


4 megjegyzés:

  1. Amit írtál az első bejegyzésben, milyen igaz :) Pedig tényleg mennyire nem egyformák! Mindegyik más-más, nem érzem azt, hogy ugyanazt olvasnám újra meg újra. Na jó, hazudok, mert A műhibánál azt éreztem, hogy ez már megvolt, untam is :/ De ez csak a 12 regényke közül :) Hamarosan én is írok az evertoni órásmesterről :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon más mind, még ha mindig látszólag ugyanazokról a hangulati elemekről, kellemes atmoszféráról áradozunk is! :)
      A műhibát még pont nem olvastam! De szeretném pótolni. Idén még csak két Simenont olvastam, ez elég kevéske most, meg szeretném duplázni év végéig. :))
      Várom, mit írsz róla! Nekem az annyira nem jött be, nem éreztem elég erősnek, de lehet, hogy csak rosszkor talált meg.

      Törlés
    2. Pacsi, én is csak kettőt :D Még év vége felé elolvasok egyet.
      Közben megírtam a bejegyzést, nekem összességében tetszett :)

      Törlés
    3. Legalább még eltart egy ideig, hogy újakat olvashassunk az életműből! :D
      Igen, láttam is, csak még nem volt időm elolvasni! Örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés