Oldalak

2018. november 21., szerda

Grindelwald bűntettei

Két év várakozás után újra "potteres" filmre lehet menni a moziba! Hamar megnéztem én is a filmet, nehogy belefussak az ilyenkor folyamatosan szivárgó spoilerekbe, de hagytam néhány napot magamnak, hogy ülepedjen kicsit. Mert hát van minek. A Grindelwald bűntettei igencsak hektikus film lett, ennél jobb szóval nem is jellemezhetném talán, mert ugyan mozgalmas és eseménydús is,  látványosnak meg pláne látványos, ugyanakkor túlzsúfolt, helyenként széteső és enyhén szappanoperás beütést is kapott. Furcsa kettősség jellemzi az én hozzáállásomat is, mert egyrészt nagyon élveztem nézni, figyelni, ahogy kibontakozik, másrészt viszont volt, amire már a moziban felhúztam a szemöldököm. Átgondolva az egész filmet aztán ez a lista gondolatban tovább is bővült, megpróbálom most összeszedni mit szerettem, és mit furcsálltam benne. 

Az, hogy a Grindelwald bűntettei egy átmeneti rész mindenképp nyom rá egy bélyeget. Ha megmaradt volna az eredeti koncepció, és 3 részes marad a sorozat, akkor is ez lett volna az átvezetés a fináléhoz, azonban azzal, hogy 5 részesre duzzasztották, ez az epizód még egy kicsit veszített a jelentőségéből, és sokkal inkább volt felvezető jellegű, mint amennyire az első rész, ami elég abszurd állítás, de mégis igaz. A bevezető résznél bevezetősebb volt a második... o.O

FIGYELEM! Spoilerveszély! 

Lássuk először a jó részeket, hogy mi volt az, ami miatt érdemes megnézni a Grindelwald bűntetteit. Az egész szuper látványos, rengeteg varázslattal, és természetesen újabb legendás állatokkal megspékelve. Imádom, hogy a JKR univerzumnak ebben az oldalágában menyivel több konkrét bűbájt, párbajt, igazán nagy kaliberű mágiát láthatunk folyamatosan. A HP-ben is volt természetesen, de itt aztán tényleg nyálcsorgatva nézhetjük a varázslatok garmadáját. Az új állatkák is nagyon jópofák voltak, és örültem annak is, hogy viszontláthatjuk a régi cimborákat, pl. a furkászt (niffler) és Pickettet, a bólintért (bowtruckle). :) A babafurkászok is irtó aranyosak voltak, de meg kell hagyni, az a fél percnyi műsoridő, amit kaptak, kevés volt, a nagy beharangozásukhoz képest... Tulajdonképpen épp csak megmutatták őket. A legaranyosabb lényes jelenet az volt, amikor Göthe becsábítgatja a "cicát" a kis játékkal a bőröndbe. :D Az állatka egyébként egy zouwu. :)


Grindelwald szökése a film elején látványos és izgalmas volt szerintem, én nem számítottam rá. Grindelwald elég ijesztő volt kinézetre, szerintem jól formálta meg őt Depp, és külön tetszik, hogy ő találta ki, hogy ilyen kis fura szeme legyen a karakternek, bár tény, hogy kicsit Rémszem Mordonos (Mad-Eye Moody). A beszédénél hatásos volt a jövő felvillantása, és hogy azok tulajdonképpen képek voltak a második világháborúról. Együtt él az egész a mugli történelem nagy eseményeivel is. Kíváncsi vagyok az a furcsa koponya, amiből előpipázta mindezt, micsoda tulajdonképpen. (?)


Jude Law nekem tetszett fiatal Dumbledore-ként, mert hát ugyan már, egyrészt AKÁRMI jobb, mint Michael Gambon volt :DDDD, másrészt pedig nem játszott rosszul, ha akartam, láttam benne a későbbi Albust, bár már jönnek a mémek, hogy vajon mikor szokott le a nadrágokról, de ez igazából mellékes. Szerintem végső soron jó választás volt a szerepre, sőt az egész casting jó volt - még külön kiemelném a fiatal Göthét játszó fiút, aki szakasztott Eddie Redmayne volt! :D Először azt hittem az is ugyanő. :D

Örültem Jacob visszatértének, mert imádom a varázslók közötti mugliskodását, és a kis meglepődéseit. A kedvencem az volt, amikor Pickett kinyitotta nekik a zárat egyszercsak. :D
A Göthe/Newt és Tina közti románc óvatos kibontakozását is élveztem, remélem ezt nem fogják elrontani a továbbiakban sem. 
Szuper, hogy voltak visszaemlékezések, és hogy a klasszikus theme felcsendülésével visszatérhettünk a Roxfortba is! Mindenkinek egyszerre megdobbant a szíve akkor a moziteremben.  
Theseus bár egyelőre elég bevezető jelleggel került a filmbe, nekem szimpatikus, és tetszik a színész akit választottak. 
A Naginival kapcsolatos információ érdekes és továbbgondolásra érdemes (pl. Mrs. Norris is maledictus-e?!), de egészében véve a trailerben már kiderült, ami beborult, és ennél tovább ebben a kérdésben nem jutottunk.
Sajnos több dolognál is sok helyen van egy-egy "de", lássuk most ezeket is:


Mert Jacob tök jó, hogy itt van, és emlékszik... de nagyon egyszerűen megoldották: visszapottyantották a filmbe és kész - egyébként sokszor éreztem azt, hogy a szereplőket csak random ide-oda tették. Queenie, és az, ahogy megbűvölte az elején Jacobot, hát... Queenie-n már itt látszott valami vad őrület, de fogalmam sincs miért lett ilyen. Az egész filmen egy furcsa dilivel vonul végig, amit főleg a félig elkent szemfestékével jeleznek, meg azzal, hogy rendkívül ostoba döntéseket hoz. Grindelwaldhoz pártolása, de az egész viselkedése is szerintem karakteridegen volt. Nagyot csalódtam Queenie-ben, aki az első részben az ostobácska szőke sztereotípia ellenére nagyon is kedvelhető, okos, tehetséges és vicces boszorkánynak tűnt. Most csak valami halovány keljfeljancsi szerepet kapott, de talán majd helyrerázzák a következő részben őt is.

Nagininak alig van szerepe, azon kívül, hogy bejelentik róla, hogy ő Nagini, egy maledictus... Credence mellett toporog és aggódva néz az egész filmben. :/ Szép szobanövény. A továbbiakban kíváncsi leszek hogy is válik majd Voldemort kígyójává, mikor ragad benne az állattestben és miért lesz gonosz? Sok a megválaszolatlan kérdés még vele kapcsolatban, de azért valamivel többet is kaphattunk volna már belőle ebben a részben is.

A Grindelwald melletti fagyos arcú nő is csak egy díszvirág volt, a nevét sem tudom megmondani, szerepe szerint szigorúan néz párszor. Bunty sokkal érdekesebb volt (lett volna) nála, és cuki, hogy gyengéd érzelmeket táplál Göthe iránt. ;) Mellesleg a kis kézzel írt kártyát, amit Göthe hagyott neki, át is írták magyarra a filmben is, nem feliratozták, észrevettétek? :)

Leta... Valamiért mindenki odavan érte, és hogy milyen jól játszott, de én benne sem láttam sokkal többet, mint Naginiben. Egy csinos csaj, akit odaraktak, hogy nézegessük. A végén az áldozatot, amit hozott, abszolút nem értem. Az pedig, hogy ő lenne az utolsó Lestrange, az hogy? Rodolphussal meg Bellatrixszal mi van akkor? 
A családfa virágoztatás látványos volt, de a Corvus-szál, meg a hajón való elcserélése a gyereknek nagyon gyenge... Az a beszélgetés, hogy ki Corvus, meg ki kinek a nem az öccse szerintem komolytalanná tette az egészet. A néger Yusuf is nagyrészt felesleges volt a filmben, az egyetlen használható jelenete az volt, amikor kiundormányoskodták azt a polipkát a szeméből, és ez sokat elárul. :D

Credence személyazonosságán és sorsán annyit rugóznak a filmben, hogy akár lehetett volna a cím is valami olyasmi, hogy Credence titka. Merthogy a Grindelwald bűntettei szuper hangzatos, és csinosan meg is lett konstruálva, hogy még a halál ereklyéi is el vannak bújtatva a feliratban, de erősen sántít. Mégis mikor szólt ez a film Grindelwald bűntetteiről? Kommentben várom az erről szóló esszéket. :D Az, hogy Grindi megszökött és lefoglaltatott egy arisztokratikus kinézetű kis francia bérlakást, majd pedig a végén egy gyűlésen elmondta, hogy csatlakozzanak hozzá, nem egy impozáns bűntett-lista. Persze lehet, hogy épp azt akarják érzékeltetni, hogy mások számára sem volt világos, Grindi-e a jó oldal, mert nem fekete-fehér módon volt gonosz vagy jó, csupán mutatott egy alternatívát, beszélt valamiről, amivel részben lehetett azonosulni - akkor egyfelől mégiscsak jó a karakteralkotás. Grindelwald egy, a szabad szerelmet támogató, varázslóuralmat hirdető, jó szónoki képességekkel rendelkező tehetséges varázsló, aki képes megszökni bárhonnan. Voldi másfajta gonosz volt.  Tőle rögtön megfagyott a vér az ereinkben, már kezdettől, a nevét sem merik kimondani a varázslóvilágban. Grindelwaldot ehhez képest először meghallgatod, megfigyeled... Lehet, hogy ilyenformán mégiscsak ő a veszélyesebb... ? Van benne potenciál, szerintem jó karakter.
Mondjuk azért az kicsit vicces, ahogy Grindi nagyon stílusosan, fekete selymes rongyokkal vonja be az épületeket, de ám legyen. :)


Btw, hogy van az, hogy az előző részben akkor hangsúly volt azon, hogy a muglik előtt ne varázsoljanak, ebben a filmben viszont állandóan csinálnak egy csomó látványos varázslatot a nyílt utcán? Ez csak engem zavart?


Térjünk át a fanservice-re is, amiben dúskált a film. Már a Roxfort képbe hozása is persze az volt, de az a jó vonalon maradt, a mindenféle tárgyi tévedések és kavarodások azonban nem. Bár nekem is felcsillant a szemem minden kis apróságra, amit odaraktak elénk nézegetni, azért utólag átgondolva nem tudom megérte-e, és meg tudják-e majd magyarázni mindet? Dumbledore miért tanított Sötét varázslatok kivédését Átváltoztatástan helyett? McGalagony hogy került a filmbe tanárként egy olyan időpontban, amikor még elvileg meg sem született a korábban felépített canon szerint (netán a dédanyját láttuk?)? Göthe mit hadovál Letának a Hollóhát címerállatáról, mikor a lány láthatóan Mardekáros? Egyébként meg hol csúszott itt el valami, csak a szinkronnál? De most komolyan egy JKR neve által fémjelzett mozifilmben történt az, hogy a Hollóhát címerállatára hollót mondtak... amikor az egy sas? Igen, common error, de akkor is sas... ugyanúgy, ahogy a ház színei a kék és a bronz, nem pedig a kék és az ezüst. Hardcore fanok szerintem kapkodtak bőven levegő után ennél a tárgyi tévedésnél. UPDATE! @rita_66 a molyon mondta, hogy a Lestrange család címerállatára, a hollóra utalhattak, nem a Hollóhátra, de kicsit félreérthetően volt ez itt megoldva... 

A visszatekintések egyébként bár jók voltak, kissé feleslegesnek éreztem őket, és a csecsemőcsere főleg nem tetszett, nagyon bárgyún bonyolították le... Ki lehetett volna találni bármilyen kavarodást a hajón, hogy így történjen, ahogy történt, de ehelyett azt választották, hogy hát a hülye kislány kicseréli a csendes babára az üvöltőt. :D Gratulálok! :D

A jóféle fanservice-re visszatérve szerintem ártalmatlan és kedves dolog volt megmutatni a nagytermet a gyertyákkal, zsupszkulccsal utazni, képbe hozni Nicolas Flamelt, megvillantva nála a szekrényben a bölcsek kövét, Dumbledore-nál pedig Edevis tükrét. :) Ezek kellemesen melengették a Potter-rajongók kis szívét, anélkül, hogy bekavartak volna a cselekménybe. A cselekménybe, ami végső soron úgy lett túlbonyolítva, hogy egyébként meg nem sok mindenről szól, hmm. :) 
Elcserélt gyermek, a semmiből felbukkanó családtagok, kavarás és töredezettség... A mostani rejtélyek enyhén szappanopera-jelleget adtak a filmnek.



Aurelius Dumbledore bevezetése nekem nagyon erőltetett volt, és hajlok rá, hogy azt gondoljam, Grindi csak hazudott Credence-nek ezzel kapcsolatban, vagy hogy esetleg Dumbledore húgának, Arianának az obskurusa rejtőzik Credence-ben... Hogy passzolhat be még egy Dumbledore testvér abba a családba, amiről elvileg minden megtudtunk már a Félvér herceg kötetben?

Dumbledore-ra és Grindelwaldra is ki kell térnem egy villanás erejéig. Nekem tetszett, hogy finoman mutattak csak róluk valamit, így kb. aki nem akart arra gondolni, hogy romantikus szálak kötötték őket össze, az ráfoghatta a meg-nem-támadási megállapodásukat a vérszerződésre.


Összességében egy kicsit alapozó-jellegű töltelékfilm volt, ami (túl) sok szereplőt próbált mozgatni (túl) sok szálon, és ettől kicsit szétesett. Ami poén, hogy mindentől függetlenül élvezhető, sokszor kifejezetten aranyos és persze látványos is. A CGI dolgokon kívül a jelmezek is különösen jól sikerültek és igazán egységes és szép látványt nyújtott mindenki a kis szövetkabátkájában. :D (Ugyanitt: több talárt, ha kérhetem, ez egy varázslófilm! :D)

Az első filmről két éve azt írtam, hogy úgy hogy hajazott a Harry Potter filmekre, úgy csiklandozta gyengéden a HP-kedvelő receptorainkat egy-egy zenefoszlánnyal, a pálcavillanásokkal, a lehetséges kötődések megvillantásával, hogy közben mégis rendkívül egyedi volt, és teljesen más, mint amiket eddig kaptunk. Most a második résszel ez egy picit eltolódott; kevesebb legendás állat, több egyértelmű kapcsolódás jellemezte, ami nem feltétlenül baj, csak sokan talán másra számítottunk. Nem hibátlan, egyáltalán, de nem is lett rossz. Annak idején a HP filmekben is számtalan hibát vétettek (a 7/2-es filmet kifejezetten nem szeretem a pontatlanságai és a túl sok változtatás miatt), mégsem ábrándultunk ki az univerzumból. Mellesleg pedig, kavarodás ide, vagy oda, azért van még ebben felfejtenivaló és potenciál, és nem lesz feltétlenül bőrlehúzás, hogy kapunk még néhány részt, mert tartalmat bőven fognak még tudni tölteni bele - és mivel rengeteg részletes kritikát kapott már, remélhetőleg a 2020-as részre kiküszöbölik azokat a hibákat, amiket kifogásoltunk. :)

A képek jelenetek a filmből.

22 megjegyzés:

  1. Mi tegnap este néztük meg, szóval nagyon friss az élmény és emiatt külön örülök, hogy te is írtál róla :)
    Otthon még elolvastam egy-két kritikát róla, ahol listázták a tévedéseket, pontatlanságokat és igen, nekem is azonnal szemet szúrt több.
    A nagy "cica" volt a kedvencem, meg a megszelídítése! :D
    A magyar feliratot én is észrevettem, örültem is neki, hogy mennyire szépen megoldották! De szegény Buntynak nem sok szerep jutott - hogy röhögtem, mikor mondta G.nek hogy az ingét nem veszi le?? :D
    Queenie szerintem meg terhes, azért borult meg hogy mindenáron együtt élhessen Jacobbal. Mintha egy kicsit látszódott volna a hasa - de lehet csak beleláttam.
    A casting nekem is nagyon tetszett - fiatal Göthe és Theseus is szuperül hasonlítottak! Teljesen hihető volt, hogy T. G. bátyja :)
    Amúgy az járt a fejemben, hogy Rowling egyrészt nagyon jól csinálja a dolgait - felnőtt a HP első generáció és nekünk készítette ezt a filmet, pláne azzal hogy felnőtt karakterekkel visszatértünk a Roxfortba. Kicsit komorabb lett ez a film, sok fura pontatlansággal és 'Kredenc' származásának felesleges köreivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor tényleg nagyon friss még minden! Te is fogsz róla írni? :)
      Én is elolvastam pár kritikát, vannak amelyikek nagyon szapulják, és én sem szeretem a pontatlanságokat, de azért nem volt ez olyan rossz film. :) A pozitív kritika mégis ritkább róla.
      Lehetséges, hogy eleve úgy csinálták meg azt a hátteret a filmben, hogy könnyedén ki tudják cserélni rajta a más országok a feliratot, mindenesetre jó ötlet volt, apróság, de tetszett. :)
      Bunty remélem feltűnik majd még. Az inges mondat szerintem mindenhol bejött a kompett moziközönségnek. :D
      Hogy Queenie terhes lenne, ez nekem eszembe sem jutott. :O :O Olvastál valahol ilyen teóriát egyébként, vagy ez saját ötleted?

      Theseus és Göthe tényleg nagyon hasonlítottak! :) Szuper a casting!
      Nekem meglepő volt, hogy a mozi tele volt amúgy gyerekkel, amikor én voltam... Nemár, ez a potter generáció filmje! :D :D Hess, hess! ;) De viccet félretéve, szerintem nem annyira gyerekfilm ez... Tényleg komorabb lett, összetettebb, nem mese. Dehát biztos a Star Warsokra is visznek gyereket, anélkül hogy az a felét is értené belőle.

      Törlés
    2. Annyi gondolat kavarog most bennem, meg az érdekes kommentek miatt is - lehet, hogy írok a másik blogra valami szöszt én is :)
      Saját ötlet - lehet tévút, csak nem tudom, megérzés :D
      Mi fél8ra mentünk, akkor már korunkbeliek voltak, és nem is voltunk sokan - több jelenetnél síri csönd :)

      Törlés
    3. Hát van itt több posztnyi gondolat is, úgy látom! :D
      Hmm, elgondolkodtató, kíváncsi leszek igazad lesz-e vele. :)
      Mi délutánin voltunk, de a nagy csöndek nálunk is megvoltak a megfelelő pillanatokban. ;)))

      Törlés
  2. SPOILER!
    Hallgattál te már napokon át síró csecsemőt? Te is megpróbálnád elhallgattatni bármi áron. :D Na, de viccet félretéve ezen a részleten én pl. nem akadtam ki, inkább maga az egész gyerekcserés dolog volt fura.

    Jogosak a felvetéseid meg sok rajongóé, és nem állítom, hogy Rowling sosem követ el hibákat, hisz azért a HP-ben is voltak apróbbak, de eddig olyan jól tartotta kézben az egész potterverzumot, hogy én abban reménykedem, az 5. rész végére választ kapunk minden kérdésünkre, McGalagonyra, Aureliusra meg mindenre.

    A hollós dolgot nem értem, de Göthe csak annyit mond, hogy ez a ti címerállatotok, nem? Nincs így kimondva, hogy a Mardekáré vagy a Hollóháté. Hacsak nem egy ordas hiba, lehet, hogy erre is lesz magyarázat. Kb. 100 évvel ezelőtt éppen lehetett még holló a Mardekár címerállata, akár változhatott is valami miatt.

    Dumbledore tantárgya meg valóban kicsit "érdekes" volt, de magyarázatnak megkaptuk, hogy eltiltották a DADA óráktól, biztos utána lett átváltoztatástan tanár.

    Fura módon legkevésbé a roxfortos részeket élveztem, én abban éreztem azt, hogy fanservice, és kb. hogy minek. Ahogy a babafurkászoknál is ezt éreztem. Cukik meg minden, de minek.

    Ennek ellenére nagyon élveztem az egész filmet, és kitartóan bízom benne, hogy Rowling tudja, hogy mit csinál, és majd a végén nézünk egy nagyot, hogy ejha, milyen szépen megvezetett minket. Úgy legyen! :)

    Sokan mondták, hogy Grindi nem elég gonosz, de nekem pont így volt jó, hiszen sok igazság van abban, amit hirdet, és amit meg valójában tervez, arról egyelőre hallgat. A mellette álló dísznövény (ezen jót nevettem) meg kell valamilyen szinten, gondolj csak bele, mekkora szerepe van Craknak és Monstrónak Malfoy mellett. Alig valami, de csatlósok kellenek.

    Fú, még rettentő hosszan tudnék beszélni róla, de most muszáj mennem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. SPOILEREK mindenütt!

      :D :D Jójó, de akkor is ezer más módon megtörténhetett volna a csere, ezt a verziót nagyon furcsának találtam.

      Igen, valahogy én is bízom Rowlingban, és abban, hogy a köztes rész esetleges furcsaságait egy pálcalegyintéssel helyre tudják majd tenni. Főleg ezt az Aurelius dolgot...

      A hollónál közben Ritával egyeztettünk. Meg kell néznem eredeti nyelven is, hogy ott is félreérthető-e. Igazából a Lestrange család jelképére gondolt, a hollóra, nem a Roxfort házaihoz volt ennek köze, de ez nagyon félreérthető volt.
      Hmm, érdekes, nekem jólesett visszatérni a Roxfortba azért. :) Kellemes érzés a nagytermet és a tornyokat viszontlátni, engem le lehet ezzel kenyerezni. :D ♥
      A babafurkászok is valóban egyfajta fanservice, de a jobbik féle szerintem az is, kár hogy nem láttunk belőlük többet, meg pár lénnyel lehetett volna még növelni az arzenált, de hát ez most inkább másról szólt.

      Malfoy csatlóainak mégiscsak több szerepe van, ha más nem, akkor néha a comic relief, amit nyújtanak, de ez a dísznőci nekem nem bírt jelentőséggel, nem éreztem elég erősnek semmilyen jellegű szerephez.

      Rettentő hosszan beszélhetünk még róla, ha akarsz, a poszt meg a kommentmező nem szalad el (remélem :D). :D

      Törlés
    2. Na, akkor a hollóra megvan a magyarázat. Kerestem a neten, de nem találtam, hol van ez, de legyen úgy.

      Nekem is inkább az volt a bajom, hogy bemutatták a babafurkászokat, aztán ennyi. Meg minek vitte magával őket Göthe? Jó, az eredeti (apuka? anyuka?) furkásznak volt azért szerepe, de talán még szoptatta a kicsiket?

      Jacop tényleg csak be lett oda dobva, hogy hogyhogy nem felejtett el semmit, gyenge magyarázatnak éreztem, és a feledés átok elvileg nem visszavonható, ld. Lockhart. Viszont örültem, hogy visszatért. Queenie-ről a fele környékén sejtettem, hogy át fog állni, annyira szeretne hinni Grindinek. Picit tényleg megőrült, érdekes ez a terhesség teória. De hátha erre is lesz magyarázat.

      Az állatok szuperek voltak, a kelpi meg a nagy cicaféle a kis játékkal, mi is volt a magyar neve, cofu? Ezek bőven szolgáltattak kis humort meg otthonos érzést.

      Tényleg jó szó a hektikus, néha eléggé kapkodós volt, de úgy éreztem, tudom követni azért, ha nem is mindenhol. A varázslások jó része nem az alternatív Párizsban folyt, a szobron túl? Lehet, hogy nem, mindent azért nem tudtam megfigyelni 100%-osan.

      Grindelwald szökésénél nem lehetett volna hoppanálni vele, vagy zsupszkulccsal eljutni az új célállomására? Persze, akkor nem lehetett volna ilyen látványosan megszöktetni. Szegény Abernathy, aki a nyelvkivágást is vállalta!

      A fiatalabb Göthe tényleg marha jó volt, minden mozdulata egyezett. Letáról az van talán még az első részben, hogy nagyon jó barátok voltak Göthével, de csak kért, és nem tudott adni, ehhez képest nagy áldozat volt, amit a végén tett. Vajon melyik fivérnek mondta, hogy szereti?

      Na, most hirtelen ennyi. :D Újra kell majd nézni. :)

      Törlés
    3. Ja, igen, és miért került Credence árvaházba? Leta vajon felfedte, hogy nem ő az igazi öccse?

      Törlés
    4. Itt (is) megtalálod például: http://harrypotter.wikia.com/wiki/Lestrange_family Az első felében. :)
      Hmm, a bébi furkászokat is magával vitte? Mondjuk a szoptatás indokolhatja, de én amúgy úgy értelmeztem, hogy csak a nagy furkász ment vele. :)

      A feledés-átok eddig valóban véglegesnek tűnt, most kissé komolytalanná tették. Meg a "csak a rossz emlékekre vonatkozik" résznek sem volt semmi értelme.

      Nem tudom mi volt a magyar név. :))) A neten kerestem rá az angolra. Megpróbáltam rákeresni a magyar megfelelőre, erre kiadta a saját blogom a Google. Köszi, Google! :D

      Lehet, hogy igazad van, és a "szobron túl" voltak akkor... Ezt meg kell majd figyelnem egy második nézéskor, mert sok minden csak átszaladt rajtam, de nem regisztráltam rendesen - tényleg nagyon hektikus. :)

      Ó baaaakker! Hát az a nyelvkivágás az teljesen ki is esett nekem! :O :O

      Szerintem Göthét szerette Leta, a padba is az volt karcolva, bár akkor nem tudom miért volt Theseusszal, de a nők néha hülyék. :D

      Öhm, na még egy gondolkodnivaló... De mintha Credence-ről meg az árvaházról mondtak volna valamit még a filmben is... csak nem ugrik be.

      Törlés
    5. Á, igen, már látom.

      Úgy rémlik, a magyarra fordított képeslapon volt, hogy magammal
      vittem a furkászokat.

      Muszáj lesz még megnézni párszor, hogy felfogjuk a részleteket, én állok elébe. :D

      Igen, az elején mondták, hogy kivették Grindi nyelvét, mivel nagyon jó a meggyőző képessége, de az már Abernarthy lehetett, és ő, ugye, egész filmben egy mukkot sem szól.

      Igen, én is arra tippeltem.

      Én sem emlékszem, kell még az az újranézés, na! :D

      Törlés
    6. Huhh, hát tényleg meg kell nézni mégegyszer, sok részlet kiesett azonnal. :D

      Emlékszem a nyelv kivágásra, csak aztán a mozi végére felejtettem el. :D

      Törlés
  3. Nagyjából hasonló benyomásaim vannak a filmről, mint neked. Élveztem, mert látványos és igényes, és a szeretett HP univerzumban játszódik, de én is nagyon hektikusnak éreztem, és ahogyan te is írtad, sokkal bevezetőbb jellegűre sikerült, mint az első rész. Azt sokkal inkább kereknek és egésznek éreztem. Volt egy íve, és tudtam követni az eseményeket, de itt elvesztettem néhányszor a fonalat.

    Jacob szálát én sem értem, nagyon erőltetett, ahogy őt újra előhúzták. Queenie őrülete is nagyon hirtelen jött, bár azt még tudom azzal magyarázni, hogy kétségbeesetten vágyik arra, hogy együtt lehessen Jacobbal, de akkor is furcsa volt, és kiforratlannak éreztem a karakterét. A párom kollégájának van egy elmélete Queenie-vel kapcsolatban, fogalmam sincs, micsoda, csak említette, de majd kitudom, és leírom.

    A cím valóban félrevezető, tényleg elég keveset szerepelt benne Grindelwald. Credence személyazonosságával kapcsolatban szerintem is hazudott, mert akárhogy agyalok az évszámokon és a Dumbledore családfán, nekem sehogy sem jön össze, hogy Credence egy Dumbledore legyen. Aztán lehet, hogy nézünk majd egy nagyot... De jelen pillanatban arra hajlok, hogy Grindelwald csak manipulája Credence-t.

    A Dumledore-Grindelwald szálat viszont imádtam! Az nagyon szépen ki lett dolgozva, és sejtettem is, hogy ott több lesz a háttérben, mint az, hogy nem akar ellene megküzdeni, mert egykor barátok voltak.

    Grindelwald karakterét szuperül felépítették, nekem sokkal szimpatikusabb gonosz, mint Voldemort volt. Kifinomultabb, manipulatívabb, és úgy állít át a maga oldalára, hogy észre sem veszed. Alapvetően semmi rosszat nem kínál, csupa szépen csengő, jól hangzó szavakkal próbál eladni egy élhetőbb világot. Ezzel szemben Voldemort nem pazarolja szónoklatokra az idejét, ő a kegyetlen gonosz, akitől a vér is megfagy az ember ereiben. Közös bennük a muglik iránti gyűlölet.

    A Roxfortba való visszatérés jól esett a lelkemnek, remélem, ilyen lesz a későbbiekben is. :) Először én sem értettem a Hollóhát-holló dolgot, de aztán leesett, egyébként valóban félreérthető. McGalagony felbukkanásán is csak pislogtam. Oké, hozzuk össze a régi szereplőket, meg melengessük a rajongók lelkét, de ez azért elég csúnya baki volt.

    Nagini valóban szép szobanövény, remélem, róla is többet meg fogunk tudni a jövőben, mert bőven van benne potenciál.

    Jó érzésekkel jöttem ki a moziból egyébként, de úgy érzem ez a film a sokat akar a szarka esete. Sok mindent nem is tudtam részletesen átgondolni, ahhoz meg kell még majd néznem egy párszor megállít
    sokkal és visszatekerésekkel. :D

    Érdekes egyébként, hogy úgy érzem a férfi karaktereket sokkal erősebbre és színvonalasabbra alkották meg, mint a női szereplőket, ami az alap HP filmek esetén nem így volt, ott nagyon klassz, határozott, kiforrott női jellemek vannak, de itt sajnos egyikükkel sem tudtam azonosulni. Egyetlen nőt sem kedveltem meg. Johnny Depp viszont remekül hozta Grindelaldot, őt egyébként is nagyon szeretem, de Jude Law is jó választás volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hosszú kommentet, öröm volt olvasni! :) Tényleg nagyon sok mindenben teljesen egyetértünk.

      Azt hiszem talán egy kicsit kicsúszott a készítők lába alól a talaj, és nem érzékelték annyira, hogy lennének jók az arányok ebben a filmben, ha ez mégsem egy középső rész, hanem egy 2/5... Megpróbáltak túl sok mindent belezsúfolni, ugyanakkor mégsem haladt annyira előre a cselekmény, érdekes paradoxon.
      Az első filmnek valóban nagy erénye, hogy szép és egyértelmű íve van, ez szétzilálódott a túl sok kisebb szál és túl sok szereplő miatt.

      Rákérdeztél már arra az elméletre Queenie-vel kapcsolatban? Kíváncsi lennék. :)

      Valóban kifinomultabb gonosz Grindelwald, érdekes és elgondolkodtató a karaktere. Jó a retorikája, és megingatja az embereket, vajon tényleg nem ő-e a jó oldal...

      Naginiról kell hogy essen még szó, most tényleg csak megmutatva lett, de remélem jó magyarázatot, hátteret kapunk hozzá, hogy miért állt végképp a sötét oldalra, és hogy lett ő Voldemort kígyója. :O

      Nekem is meg kell majd néznem újra a filmet, mert valóban elsiklottam néhány dolog felett, de úgy érzem ez a szerkesztés, ugrálás hibája is, nem csak az enyém.

      Valóban sokkal erőteljesebbek és kidolgozottabbak a férfi karakterek, ami furcsa... Tina sem sok mindent produkált, csak mogorván néz Göthére a félreértés miatt, amit ugye egy mondattal el lehetett volna simítani... Queenie meghülyül, számomra Leta sem valami nagy szám, Nagini és a Grindelwald szolga meg tényleg csak díszek.
      Johnyy Depp szerintem is jól játszott. Jude Lawhoz több idő kellett, hogy megbarátkozzak vele, de a moziban már tényleg tudtam Dumbledore-t látni benne. :)

      Törlés
    2. Szóval, valami olyasmit magyarázott a párom kollégája, hogy valamelyik HP részben (nem tudja melyikben, de vagy az ötödikben, vagy a hatodikban, vagy a hetedikben :D) Dumbledore irodájában nézegetnek egy képet, amin Queenie szerepel. Szóval nem is elmélet ez, hanem valami utalás. De hogy tényleg Queenie-e, vagy valaki, aki hasonlít rá, hát nem tudom... Szerinte ő az. Nem tudom, lehet-e valami közös szál, valami visszautalás a karakterével az előző HP részekre, meg kellene néznem a filmeket. Ő a könyveket nem olvasta, csak a filmről beszélt, szóval nem tudom, mennyire lehet megalapozott, lehet, hogy csak egy filmbéli jelenet.

      Törlés
    3. Ó, nahát! Majd meg kell nézni ezeket a filmeket újra. :) Érdekes lenne egy rejtett utalás, már ott, bár nem tudom mennyire beazonosítható, hogy az valóban Queenie-e mondjuk.
      Köszi, hogy megkérdezted, és leírtad! :)

      Törlés
  4. Szerintem én vagyok az egyetlen, aki nem szerette Jude Law-t :)) nekem ö Dr.Watson, oszt kész.

    Nyilvánvalóan hazugság Credence származási sztorija, már életkorilag se stimmel, hiszen csak 3 év korkülönbség van Albus és Aberforth között a HP wiki szerint.
    Még talán valamilyen távolabbi rokon lehetne... dehát ugyebár Kendrának nem volt gyereke, Aberforth meg a kecskék :D (ez utóbbiról inkább ne beszéljünk!)

    Mcgalagonyos dolog durva hiba, de nekem az elején a szökés se tetszett. Hogy gondolták el vajon, majd seprüvel átrepülnek az aurorok az Atlanti óceán felett??

    No, mindegy, ettöl függetlenül megint elgondolkoztatott számos ponton a történet, habár személy szerint én nem örülök, h három rész helyett ötre széthúzzák a dolgot :(
    Mire letellik a maradék pár rész, addigra kiöregedem a moziból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem láttam őt Dr. Watsonként. :) A Holiday című film jut róla eszembe sajnos, amit kifejezetten utálok. :/ De ettől elvonatkoztatva, tetszett, és hát legalább nem szúrta el úgy a karaktert a saját elképzelésével, mint anno Michael Gambon (akit szintén utálok).

      Valószínűleg tényleg hazugság Credence származása, bár most olvastam olyasmit, hogy esetleg lehet Aberforth fia valahogy, és akkor Albus a nagybácsikája csak.

      Hmm, az óceánon átrepülni valóban elég meredek seprűn, főleg abban a viharban... hát én sem tudom mit gondoltak.

      Én remélem, hogy sok minden a helyére kerül a következő részben. Meg jó lenne látni egy JKR interjút, ahol firtatják a kritikus pontokat, és ő válaszol. :)
      Ugyan, 6 év múlva sem leszel még öreg, beszélsz itt butaságokat! :D

      Törlés
  5. Juj de jó részletes poszt volt, szinte mindennel egyetértek. Én imádtam Jude Law-t ezekben a feszülős kis szövetnadrágokban (láttam milyen jó hátsója van????? :D Ciki erre figyelni, főleg hogy Dumbledore-ról van szó? Sztem jól alakította, én Johnny Deppen utálkozom, mert sajnos nem bírom semmilyen szerepében és most sem tetszett. Amúgy Grindi nem volt félelmetes, és szerintem is hazudik Kredencnek, egyáltalán nem stimmel ez az Dumbledore family sztori, meg az évszámok. És McGalagony hogy lehetett ott? Sok a teória, meg az elmélet Credence meg Nagini ügyben, de ezeken el lehet jól rugózni és ad csámcsognivalót a rajongóknak. Quenie és Jack szerelmi szála borzasztóan kellemetlen volt, Göthe és Tina viszont cuki, bár azért ott is lehetett volna valami több, de hát ahogy egy ismerősöm mondja "Ez az Eddie Redmayne olyan töketlen, hogy úgyse tud semmit se csinálni" és hát végülis igaza volt.... :) Nem voltak akkora harcok szerintem a filmben, én várntam valami nagy összecsapást, de gnondolom későbbre tervezik. Amúgy nem baj, hogy 5 részes lesz, ha mindegyikben nézhetem Jude Lawt. Nekem ez már elég!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és hogy sok mindent így gondoltál te is. :)
      Haha, valóban nagyon elegánsan és szexisen öltöztették fel Jude Lawt, szerintem nem ciki ezt észrevenni. :D
      Deppet én sem bírom sok szerepben, vagy csak nem érdekelnek épp azok a filmek, amikben játszik (pl.: Alice, Ollókezű Edward, Karib-tenger).
      Grindelwald szerintem pont attól félelmetes, hogy most még talán nem is tűnik annak... Hanem ahogy majd kibontakozik, de akkor már sokan fognak mellette állni, "for the greater good", és nekik is már valahogy késő lesz kilépni, vagy lehetetlen.
      Az évszámok valóban nem stimmelnek sok helyen, most ezt vagy korrigálják valahogy, vagy kénytelenek leszünk nem odafigyelni. :/ :/
      Göthe és Tina is szerintem később bontakozik ki, ugyanúgy, ahogy Grindi gonoszsága, meg Nagini személyisége, szerepe... Ebből a szempontból tényleg nagyon "töltelék" a film, nem sokat haladt előre. A harcok dettó - a nagy összecsapás G és D közt pedig úgyis csak az ötödik filmben lesz porondon. Addig is reméljük van még pár szép mllényes öltönyke a fiatal Dumbira. :D

      Törlés
  6. Na, végre elolvashattam én is ezt a posztot. :)
    Jaaaj, de ne már, akkor ezek szerint én vagyok az egyetlen, akinek maradéktalanul tetszett :D oké, mondjuk totálisan vállalom, hogy nem tudtam objektív maradni, engem a fanservice részével totálisan megvettek és gyanítom mindenfajta kritikai érzéket kiöltek belőlem abban a pár órában. :D A mozis társaim is totálisan hasonló véleményen voltak, mint te - szóval, mondom, tutira elborított engem a rózsaszín köd :D
    Én egyelőre az ellentmondásokért még azért nem haragszok, mert nem tudom, nekem van egy olyan sejtésem, hogy ezek a félreérthető dolgok meg lesznek magyarázva a következő részekben valahogy - ha nem, nos.. hát akkor az valóban kínos. De én abszolút bízom Rowlingban és a megoldásaiban. (mondjuk jaaaa, a címet amúgy én se értem, mi köze a történethez :D ezt még a rózsaszín köd se tudta eltakarni előlem sem :D )
    Amúgy nekem Grindelwald sokkal félelmetesebb Voldinál. Pont ezért, mert olyan ügyesen csinálja ezt a befolyásolás dolgot, hogy végül is még nézőként is egyetért az ember bizonyos dolgaival (vagy legalább megérti) - ő nem megfélemlítéssel tartja maga mellett az embereket, hanem kvázi átmossa az agyukat nagyon ügyesen. És szerintem az ilyen emberek a legfélelmetesebbek. És meglepő, hogy ebben a filmben mennyire kijött az, hogy tkp. Dumbledore nem is különbözik annyira Grindelwaldtól - nekem úgy tűnt, hogy ő is csak használta Newt-ot, és tudta, hogyan képes nála elérni, hogy azt tegye, amit ő akar. És ez a Harry Potter sztorikra is mennyire igaz...

    Amúgy néztem egy videót (ah, elfelejtettem, hogy melyik csatornán, de magyar videós készítette), és ott volt egy érdekes elmélet Kredenc (álá Timiék) származásáról, vagyis arról inkább, hogy hogyan jelenhetett meg előtte a főnix. Szóval, azt mondta, hogy szerinte Ariana obskurusa szállta meg a fiút. Mert hogy ugye az előző részben láttuk, hogy gazdatest nélkül is képes egy obskurus a létezésre speciális körülmények között. És hogy Kredenc így lehet Dumbledore - hogy valójában az varázsereje Dumbledore. Szerintem ez is érdekes elmélet.

    De amúgy csalódnék Rowlingban, ha ennek olyan megoldása lenne, amit bárki más kitalálhatna vagy kitalált már. Van egy olyan érzésem (vagy reményem), hogy ezzel kapcsolatban lesz egy orbitális triplacsavar a sztoriban.

    A második résszel kapcsolatos rajongásomról meg: alig várom, hogy kijöjjön HBO Go-n vagy DVD-n, hogy meg tudjam nézni normálisan is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy, nagyon sok mindenki más is átszellemült a varázslattól, nem te vagy az egyetlen. ;) És ez tök jó érzés, mert magával tudott ragadni. ;) Egyébként a moziteremben én is csak ámultam, és élveztem a fanservice-t, aztán amikor vége lett, és elgondolkodtam részleteket, akkor jöttek a "wait a minute" pillanatok. :)

      Szerintem is sok mindenre lesz még magyarázat. :)
      Grindelwald bizonyos szempontból tényleg veszélyesebb és félelmetesebb Voldinál. Örülök, hogy őt is megismerhetjük most ezek által a történetek által. Az ilyesféle agymosás tényleg szörnyű... A Démoni suttogást ajánlom neked Donato Carrisitől, ha érdekel ez a téma, bár többet nem mondok inkább róla, mert picit spoileres lenne, de azt hiszem tetszene neked. :)

      A Dumbledore-Grindelwald hasonlóság vonal is nagyon érdekes, és elgondolkodtató. Hasonlóak lehettek, valamiért csak-csak kialakult az a vonzalom, de mégis másra, máshogy használták fel ugyanazokat a módszereket... "A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában..." ;)

      A neten kb 4 közkedvelt teória forog Kredenc származását illetően, és valóban az egyik közkedvelt - és igen érdekes - elmélet az, hogy Ariana obskurusa van Kredencben valahogy. Ehhez valóban jó példa volt megmutatni a gazdatest nélküli obskurust Göthe bőröndjében az első részben.
      De szerintem Grindi simán hazudhat is, és egyszerűen meg tudja idézni ő maga is a főnixet, Dumbledore-ral való kapcsolata miatt... Messziről jött ember azt mond a Kredencnek amit akar! :D Az előző filmben is átverte Kredencet, nem is tudom miért hisz most neki... Tudom, jó a meggyőzőkéje meg minden, de akkor is.
      Főnixmegidézésről még: a Titkok kamrájában Harrynek is jön Fawkes, akkor most a Dumbledore-hoz való hűség idézi meg, vagy a Dumbledore vér?!


      Kíváncsi leszek, mennyire csavarják majd meg tényleg a végén. :)) Én is szeretném újranézni, megfigyelni mindent. ;)

      Törlés
    2. Nem, dehogyis vagy az egyetlen, nekem is nagyon tetszett. :) Inkább kérdéseim vannak, mint kifogásaim. És pontosan abban bízom én is, hogy Rowling nem hülye, és a furcsaságokra is lesz magyarázat.

      Törlés