Oldalak

2018. november 24., szombat

BubbleBook fandom doboz - Harry Potter és Legendás állatok témában


A BubbleBooknál augusztusban lehetetett megrendelni egy 'MegaBubble' csomagot, aminek a témájául a varázslóvilágot, nevezetesen a Harry Potter és a Legendás állatok univerzumát választották. Láttam már egy pár fandom dobozt másik, magyarországi subscription boxoknál is, de mind olyan volt, ami nem az én világom. Egy Harry Potteresre viszont tudtam, hogy le fogok csapni, ha lesz. A dobozszám limitált volt, és ha jól tudom két napon belül el is kapkodtuk, akik akkor felfigyeltünk rá. Tudni lehetett, hogy majd csak novemberben kapjuk kézhez a dobozokat, így az izgatott várakozást kicsit takaréklángra kellett venni khm négy hónapra... de megérte. ;) A doboz remek összeállítás lett, nagy örömmel bontogattam, és fedeztem fel benne a kincseket. Tele van igényes, normális termékekkel, az ár-érték arány is több mint jó, és a részletekre is odafigyeltek, anélkül, hogy túlcsicsáztak volna bármit. 
Na persze egy doboz, tele HP-s relikviával... szinte bárminek örülnénk ebben a témában, nem?! :D 

A poszt természetesen SPOILERES, hiszen doboznyitás, szóval ha nem akarod látni a doboz tartalmát, mert mondjuk neked még nem érkezett meg, ne menj tovább! :) 

És most beszéljenek - főleg - a képek. :) 


A doboz egy nagy bubis borítékban jött (bubis, haha :D ) és strapabíró, jóféle, a logo is tetszik, szóval minden jól indult, de persze az igazán jó dolgok csak ezután jöttek!


Egy Wizarding World-ös, igazán szép kivitelezésű kártya fogadott, aminek a hátoldalán le van írva a doboz tartalma, úgyhogy ezt félre is tettem, mert bontogatva akartam megtudni, mi is rejlik belül. A selyempapírt is a BubbleBook logo díszítette, és alatta bizony ott feküdt minden Potter-fan álma, a Roxforti levél! Sárgás papír, Hogwarts crest és egy valódi viaszpecsét szintén az emblémával benne! ♥ Imádat!



A papír felhajtása után egyesével rajongtam körbe a tematikus ajándékokat: Teszlek Gyertya,  London to Hogwarts irattárca, bádogbögre Quidditch felirattal, Griffendéles zokni és egy Newt Scamander / Göthe Salmander Funko Pop figura, a nagy méretű. (A Funko Popból elvileg van, akinek Albus Dumbledore jutott, de én még nem láttam unboxingot, amiben ő lett volna. Kapott valaki belőle? :D) A dobozka kipakolásának legvégén vettem észre, hogy az elülső falhoz lapulva van még valami, és megdobbant a szívem, hogy egy "igazi" varázspálca, de "csak" egy varázspálca alakú toll, amivel persze így is szuperül eljátszottam a begyűjtő, a lefegyverző, és a reptető bűbájokat. Yes, I am a responsible adult most of the time. :D 
Az igazi pálca persze túl nagy és drága ajándék lett volna bele, főleg a Funko mellett, szóval ennek is nagyon örülök.  :) A zokni sajnos férfiméret, de van gazdája, aki szerencsére szintén HP-rajongó, hovatovább pont Griffendéles is. ;) 


A Teszlek Gyertya magyar gyártmány, a Világok lángja oldal csinálja, és vaníliás illatú. Kicsit kapkodós és figyelmetlen voltam, úgyhogy nem is olvastam el a témakártya hátoldalát, hanem az instagramról tudtam meg, hogy ez a gyertya tényleg beoszt egy házba, persze csak random módon. A viasz fehér/világos színű, de ahogy melegszik, feloldódik benne egy színes mag, és ez adja meg a házat. Sajnos tegnap nem sikerült elég ideig égetni, hogy látsszon a szín - türelemjáték -, de ma végülis sárga lett, ami Hugrabug, szóval evidently nem az én gyertyám, de sebaj. Annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a sárga gyertya lehet valószínűleg a legkevésbé látványos, mert alig lehet elhinni, hogy akkor ez már az, a világos színhez képest nem olyan nagyon tér el. Gondolom a zöld, a kék és a piros sokkal látványosabban színeződtek el. 


A Roxforti levelek pont olyanok, amilyennek lenniük kell, zörgős, sárgult papíron szerepel, hogy felvételt nyertünk, hogy mikor kezdődik a tanév, és mit kell addig beszerezni. :) Igazán igényes kivitelezés, és ami manapság egyre ritkább: hiba nélküli. :))) 



És íme a doboz, ahogy "kirobbant" a mágikus tartalma. ;) Tetszik minden eleme, és különösen jó, hogy a Roxfortba való utazással, az iskolakezdéssel hoztak kapcsolatba minden kis ajándékot a levéltől az utazáson és a beosztási ceremónián át a varázslásig és kviddicsezésig. 
Ahogy átgondoltam, én egyetlen elemmel egészítettem volna ki: egy varázslóvilágbeli édességgel - csokibéka, mindenízű drazsé, stb. De enélkül is igazán szuper, Harry Potter rajongók szívét melengető előkarácsonyi ajándék lett. ;) 

A csomagról csináltam egy kis ízelítőt az újdonsült Instagram oldalamra is, avagy éljen a #pillagram! Csak még néha elfelejtek hashtagelni, de majd belejövök. ;)

Nektek hogy tetszik a csomag? 



15 megjegyzés:

  1. Nekem is Göthe jutott, és még én sem láttam Dumbledore-t senkinél. Nekem is tetszett, a toll elég nehéz, amin picit meglepődtem. Vajon cserélhető benne a betét? Nem látom sehol, hogy szétszedhető lenne. Valami édesség tényleg jó lett volna. A gyertyát még nem kezdtem el égetni, így még nem tudom, milyen színű lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban elég nehéz a toll, szerintem nem cserélhető a betét, de dísznek utána is jó lesz, és poén vele elvarázsolni a családot. :D
      A gyertyát lehet, hogy soká kell égetned. Kíváncsi vagyok neked milyen színű lesz. :)

      Törlés
  2. Nekem is hugrabugos lett, csak én az is vagyok :) Sajnálom, hogy a Tiéd nem kékült el :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked akkor eltalálták! :) Te is sokáig vártál, hogy színt váltson?
      Nem baj, azért az illata jó volt. :)

      Törlés
    2. Igen, nekem a második felében színeződött el. A vaníliáért én annyira nem vagyok oda, meggyújtottam mellette egy másikat, ami kicsit izgalmasabb illatot adott így :)

      Törlés
    3. Nekem is, de még akkor is hitetlenkedtem, mert a fehér-sárga közt a legkevésbé látványos az átmenet szerintem. Én szeretem a vaníliát, de nekem is vannak másikak: süti meg mangó illatúak. :)

      Törlés
  3. Óóó, de király ez a doboz! Annyira sajnálom, hogy lemaradtam róla. :(
    Amúgy egy kis édességgel szerintem is meg lehetett volna bolondítani még, de azért így is szuper a tartalma. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy lemaradtál róla! :( Talán lesz még a későbbiekben is hasonló téma, más tartalommal. :)
      Igen, anélkül is szuper, csak egy kósza gondolat volt. :)

      Törlés
  4. Ez tök jó, cuki cuccok vannak benne, és végre egy doboz ami valóban megéri, nem csak szemfényvesztés :D egyre jobban bírom a funko figurákat, bár ez a Göthe szerintem nem valami Göthés, de lehet csak a film meg Redmayne miatt érzem ezt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez tényleg jól sikerült. :)
      Én is bírom a funkókat, aranyosak. Szerintem mind elég egyforma, tényleg csak az öltözék, kiegészítők, haj teszi egyedibbé, de az arcuk, összmegjelenésük nagyon hasonló. Redmayne nagyon összeforrt a szereppel. :)

      Törlés
  5. Nah végre jöhettem elolvasni a posztodat, mert én is kinyitottam :) Én teljesen odáig voltam a nagy Funkoért, imádom őket, nekem mindegyik kéne, ami a HP-s, de még sosem vettem, mert sajnáltam rá a pénzt, így viszont a dobozzal együtt bőven megérte. Mind tárgyat tudok használni, bár a tollal nem egyszerű írni annyira, de még az is annyira menő már! A zoknit meg hordják a fiúk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszett! :) Na igen, Funkót én is csak second-hand vettem eddig, most tök jó, hogy van már párja. ;)
      Én írtam a tollal, tényleg kicsit nehéz, de annyira nem zavart azért. A zokni a fiúké, igen! :D

      Törlés
  6. Nahát, nekem kék lett, de elég hamar, alig pár perc után meglátszott. :)

    VálaszTörlés