Oldalak

2016. szeptember 6., kedd

Mostanság

Egy kicsit elraktam későbbre ezt a piszkozatot, amiben új megjelenéseket, híreket gyűjtöttem, mert nem volt elég "anyag", erre több se kellett a kiadóknak, azonnal záporozni kezdtek az újdonságok. Lássuk, nekem mi keltette fel a figyelmemet mostanság.

Forrás.


Az Agave háza táján


Augusztusban megjelent Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság című regénye. A borító abszolút európás kiadványra hajaz, nekem nagyon tetszik. Végül azonban arrébb taszigáltam szokásos sóvárgásom, és megvárom megmarad-e hosszabb távon is az olvasni akarás. 

Fülszöveg: "A zárkózott, passzivitásra hajlamos Lucas élete egy csapásra megváltozik, amikor a tizennégy éves Sofía bekopog az ajtaján. A lány nemrég veszítette el az édesanyját, aki a férfi fiatalkori szerelme volt, és akit a szakításuk után soha többé nem látott. Lucas egyúttal azt is megtudja, hogy Sofía a közös lányuk. 
Kettejük között lassanként törékeny bizalom alakul ki, és felfedezik egymás legbensőbb titkait is. 

Az Ilyen a boldogság két magányos, sebzett ember története, akik megtanulnak szeretni, és együtt néznek szembe a változással járó félelemmel és bizonytalansággal, miközben felfedezik a lemondásban és az önzetlenségben rejlő örömöt is. Eduardo Sacheri új regénye a megjelenését követően Argentínában és Spanyolországban is nagy sikert aratott."

Szintén Agave ez a csoda, amit ha minden igaz hamarosan olvasni fogok: Jordi Llobregat: Vesalius titka. Ez a borító egyenesen transzba ejtő, imádom a "felszakított" részt, nagyon passzol a történethez is szerintem. 

Fülszöveg: "Barcelona, ​​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 
A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását. 

Jordi Llobregat 2015-ös regénye az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is."

Bár Philip K. Dicket nem olvasok, azért egy pillanatra időzzünk el ennek a megjelenésnek is a borítójánál. *-* Dr. Vérdíj.



Bridgetből sosem elég


Nem elég, hogy jön a Bridget Jones's Baby film, a könyvipar sem rest, gyorsan összekapták a 2. és 3. BJ rész közt megjelent írásokat, és ebből lett a 2,5-edik kötetke: Bridget Jones babát vár. A magyar változat is októberben jön, az Európánál. 


Az új filmtrailer egyébként egyszerűen pazaaaar, instant jókedv. :D :D Sírva röhögős lesz ez a film, úgy látom, ha nem lőtték el minden poénjukat a trailerekben (reméljük nem). :D Magyarországi premier: szeptember 15. 



Az Athenaeum háza táján

Az Athenaeumnál legtöbbet mostanában ezen a kissé talán túl szuggesztív borítón legeltettem a szemem: 


Virág Emília: Boszorkányszelídítő, megjelenik: szeptember 19. 


Valamint felhívom a figyelmet, hogy egy Szent-Györgyi Albert életrajzi regény is jön, szeptember 29-én. Wisinger István: A Nobel-díjas kém -->

Új Picoult! 


Jodi Picoult-nak új regénye jelenik meg, október 11-én: Small Great Things. Egy ehhez tartozó rövid novella, a Shine pedig szeptember 13-ától lesz kapható e-könyvben. 


A Cursed Childon túl, ahol a zoknitlan házimanó túúúúr


Whoa, a Potter-fanok igazán lubickolhatnak az újdonságokban, nem is fecsérlem a szót, inkább mutatom, milyen szépségek jönnek:


 Három rövid e-könyv, megjelenés: szeptember 6. (holnap?!) Forrás.

- Short ​Stories from Hogwarts of Power, Politics and Pesky Poltergeists
- Short ​Stories from Hogwarts of Heroism, Hardship and Dangerous Hobbies
- Hogwarts: ​An Incomplete and Unreliable Guide


A Legendás lények film forgatókönyve is megjelenik, november 19-én, kemény kötésben. Ez érdekel.
Új trailere is van a filmnek, és hát természetesen wooow!


Adaléknak jönnek még egyéb film-related könyvek, a character guide-tól a színezhető képeslapokon át a scrapbookig és fashion sketchbookig minden. Azt hiszem ezt eléggé lefedték, minden kis fityfirittyhez van külön könyv. Ezek annyira nem villanyoznak fel. 



A borítók a Pottermore-ról származnak, és van, amelyik még nem végleges. Forrás

Kinek mi tetszik a mostani csokorból legjobban? :) Ti miket vártok? 

12 megjegyzés:

  1. A Versalius titka borítóját én is imádom <3 És naná, hogy ez miatt felkeltette az érdeklődésemet. Mondjuk a kor, meg a helyszín nagyjából amiben játszódik már ismerős a Zafón könyvekből, de ott is imádtam szóval majd ezzel is lehet teszek egy próbát :) Engem a Bridget babát vár, és a Legendás lények moziban érdekel csak, de ott eléggé

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon klassz borító lett, alig várom, hogy élőben is lássam. :)

      Igen, engem is a moziban érdekel leginkább a Legendás lények, a többi csak sallang főleg. A forgatókönyv egyedül ami felcsigázott, nagyon szép kiadás lehet, mint gyűjtőt is érdekel. :)

      Törlés
  2. Pont az emelted ki az Athenaeumtól, ami a tegnapi kiadói hírlevélben nekem is tetszett :D
    Amúgy a Boszorkányszelídítő borítója tényleg elképesztőre sikerült, még nem tudom eldönteni, hogy pozitív, vagy negatív irányba.

    Fantastic Beasts szövegkönyv klassz lesz, gyönyörűségesen néz ki, igazán roxfortos! Habár azt hiszem, hogy ott is jön majd a nyavalygás, h ez "nem is regény!". Filmkütyükkel az a helyzet, hogy NEM Mo-nak készültek, hanem az amcsi piacra, ott lesz is bőven gazdájuk, szerintem nem nagyon fogják őket lefordítani - illetve nem hinném, h lenne értelme lefordítani őket.
    Bár a Warnert ismerve itthon is boltokba kerülnek, volt Hobbit filmkönyv, meg van Ébredő erő is.
    (jól néz ki, megfizethetetlen relikvia, akkor már inkább rendel magának az ember egy pólót az ebayről, az legalább hasznos is.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ugyanazokra kacsingattunk. :)
      Szerintem a Boszorkányszelídítő koncepciója, színei, designja jó, csak hát az a híd... :D hova vezet?! :D

      Szerintem is klassz, nagyon elegáns a Fantastic Beasts. :) Már várom a nyavalygást előre. :D Igazad van, bár van, ami a magyar piacon is ki fog jönni, a színezőknek nagy keletje van, a különféle HP színezők is mind kijöttek sorban. Nekem amúgy GyU filmes könyvem van, a szép képei miatt nagyon szerettem nézegetni. :)

      Törlés
  3. Bridget Jones-t nagyon várom, főleg a filmet! Bár Renée arcához továbbra sem tudok hozzászokni, az első részben még oké volt, de azóta egyre inkább önálló életre kelnek a vonásai.
    Könyves fronton kevés dolog érdekel, talán a Vesalius titka, de annyira az sem, hogy be is szerezzem izibe. Addig legalább olvasgathatom a régi és nem olyan régi könyvecskéimet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is főleg a filmet, bár érdekelnek a kis naplójegyzetkék is. :) Az arca nagyon fura, bár egy túlbotoxolt díjátadóhoz képest ami két éve volt talán, még istenesen néz ki a trailerben.

      Majd beszámolok neked a Vesaliusról és rá- vagy lebeszéllek. :D Meglátjuk. :)

      Törlés
    2. Zellweger arca tényleg nagyon gáz már. Nem tudom, a könyv érdekelne-e, a 3. könyvet sem olvastam még. A film érdekel, de majd csak ha lesz DVD-n.

      Törlés
    3. És az a vicces, hogy hiába varratta össze-vissza, így is pont látszik, hogy hány éves. ...
      Én se olvastam még a 3. könyvet, mert úgy gondoltam újrázom előtte a másikakat is. :) (hahh, végtelen várólisták várólistái)

      Törlés
  4. A Vesalius vonz és félek tőle is egyszerre. Nem szeretek krimiket olvasni (legalábbis ritkán), és talán én vagyok egy egyetlen ember, aki nem szerette Zafónt.

    Már olvasom a Boszorkányszelidítőt (a kiadói változatot), és marha jóóóó! Azt még nem tudom, miért ilyen a borító, de majd úgyis írok róla. :)

    Egyik-másik Legendás állatos könyv érdekelne, na, majd meglátjuk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor inkább várj ki - hogy megmarad-e az érdeklődés, meg hogy milyen kritikák jönnek róla. :)

      Ó, szuper! Neked nagyon bejött akkor Virág Emília. :)

      Törlés
    2. Á, a kritikákra már nem merek hagyatkozni...

      Igen, abszolút. Kicsit, de csak kicsit "gaurás", csak népmesésebb.

      Törlés
    3. Akkor magaddal kell zöldágra vergődnöd ebben a dilemmában. :)

      Gaura... na őt is mióta tologatom... ő lesz a következő kakukkszó a listáimon. :D

      Törlés