Legendás latték

Guilty pleasure olvasmány után kutatva - miután kb. minden hangoskönyv választásomban csalódtam mostanában - megvettem az Audible-ről mindenki kávés fantasyját, a Legends & Lattest Travis Baldree-től. Már egy ideje szemeztem ezzel a kis cosy fantasy könyvvel, és aztán Bea adta meg a végső lökést felé. Nekem nem lett kedvencem, mint neki, de azért tényleg kellemes olvasmány, süti- és kávéillatú, és nem emeli meg a vérnyomásunkat se túlságosan. High fantasy, low stakes, good company. Az, aminek hirdeti magát. Viszont valahogy pont az volt a "bajom" vele, hogy annyira nem hozott lázba, hogy pl. kíváncsi legyek a további kalandokra. Nemrég jelent meg ugyanis a Bookshops & Bonedust, ami az előzménykötete a lattéknak. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy nem biztos, hogy azt a részt is elolvasom.

A történetben egy harcos orkcsaj, Viv, új életet akar kezdeni, ezért egy utolsó, jól sikerült portya után leteszi a kardot, és egy Thune nevű kisvárosban próbál szerencsét. Kávézót akar nyitni. Egy régi istállót újít fel egy Calamity (Cal) nevű hobbal (de nyugi, lovak nincsenek! :D), majd még néhány másik ismeretlen ismerős is melléverődik, és megkezdi működését a Legends & Lattes. 

A kávébab-nedű eleddig ismeretlen volt ezen a vidéken, de amint megérzik a helyiek a gnóm-ital aromás illatát, belendül az üzlet. Főleg, hogy ingyen kóstolók is vannak. 

A hely varázsát és keresettségét aztán csak tovább növeli, amikor Gyűszű, a pék egerentyű (angolul ő Thimble és ratkin) is munkába áll, és elkezdi gyártani ínycsiklandó süteményeit a kávék mellé. 

Kávé, latte, jegeskávé, fahéjas és kardamomos csokis sütemények, kell ennél több? 

Nyilván egy kávézóba nem, de a történetben talán elfért volna még valami, nem is tudom igazán mi, valami olyan varázs, amivel tényleg magával ragad, mint annak idején a Fever. 

Tandri nekem fura volt, megszeretni nem tudtam, a Vivvel való kapcsolata erőltetett, nem éreztem a kémiát. Ahogy így belegondolok, nekem semmilyen szerelmi szál nem illett bele ebbe a környezetbe, de ugye én simán megvagyok a szerelmi szálak nélkül. A bárd Pendry antipatikus maradt, Hemmingtonnal gyanakvó voltam. A Madrigál jó ötlet volt, meg az is, hogy végülis hogy oldották meg, és tetszett a vezetője is, de mégis sótlan, kissé kiaknázatlan az egész koncepció. Felvillant jó dolgokat, érdekes ötleteket, de sokszor nem ragadja meg a lehetőséget, hogy ezzel igazán kezdjen is valamit, pl. a sakkozó idő-emberben (nem emlékszem sajnos a nevére), meg Amityben, a rémmacskában is lett volna még potenciál. Viv régi harcostársai meg szimplán dögunalmasak voltak. Vivet magát se találtam kifejezetten szerethetőnek, kicsit üres maradt számomra. 

Kár egyébként, hogy végülis nem Calamity Café/Coffee lett a kávézó neve, nekem jobban tetszett volna. Attól még maradhatott volna a könyvcím a Legends& Lattes. 

A könyv jó része igazából a kávézó megépítése, a felszerelések beszerzése, és az itallap-étlap alakulása, ami azért kicsit halovány, valljuk be, még ha kellemes is, meg körbelengi a kávé és sütiillat végig. Félreértés ne essék, nem is arra vágytam, hogy átmenjen valami akció hátán akció dologba az egész. Gördülékeny, habkönnyű sztori, és a felolvasás is jó (a szerző maga olvassa fel!), de ez egy novellányi alapanyag, annak jobban működne (csak azt nem lehet ilyen jól eladni ugye). Hiányzott egy "szikra" és némi humor is, hogy jobban tudjam szeretni. 

Nézni fogom a véleményeket a B&B-ről, de most nem folytatom egyelőre.