Emily Henry: Book Lovers

Esküszöm, nem direkt csinálom az ilyesmit, sőt, tényleg baromi régóta szemeztem ezzel a könyvvel, és rajta volt az Audible kívánságlistámon is egy ideje, annyi jót hallottam ugyanis róla. Vártam és kíváncsi voltam rá nagyon. Mégis úgy alakult, hogy most közvetlenül a magyar megjelenés előtt kell elmondanom róla, hogy nekem ez szinte borzalmas volt. (Bocs, Niki!)

Rendben, azért vegyük figyelembe, hogy alapjáraton nem kedvelem a romantikus irodalmat, és a chick-litet. Viszont van jópár ilyen témájú, műfajú könyv, ami igenis betalált nálam is, ezért aztán nyilván nem szüntetem be a terep felderítését. Azokban, amik tetszettek, mindig volt valami plusz: egy extra történetszál, remek karakterek, sok dráma és titok, valami régi tragédia, de witty párbeszédek minimum.

A Book Lovers nagyon jól indít, a Hallmarkos filmekre jellemző klisékből rak össze egy megkapó és vicces bevezetőt Emily Henry, ami tényleg szuperül sikerült. Utána viszont - számomra legalábbis - teljesen leült a történet. Viszonylag hamar kiderül, ki a love interest a főszereplő, Nora számára, de először nem történik semmi... Sőt, eltelik két év? Olvastam néhány értékelésben, hogy lassan indul be a regény, így aztán úgy voltam vele, akkor kivárok.

A sztoriról annyit, hogy Nora Stephens a húgával, Libbyvel, annak unszolására Sunshine Fallsba utazik, hogy eltöltsenek ott egy hónapot, mielőtt Libby újra a kisgyermekgondozás igájába hajtja a fejét. Szóval elutaznak erre a mesés kisvárosi helyszínre, a Nora által menedzselt sikerszerző, Dusty regényeinek központjába, és a terhes húg összeállít egy izgalmas listát is, amit ki kell pipálniuk a nyaralás alatt. Időközben persze rájön, néhány pontot ki kell húzni, vagy átírni a saját állapota miatt... A városkában persze Nora rögtön Charlie Lastrába botlik. A helyzet úgy alakul, hogy a vakáció alatt/helyett közösen kezdik szerkeszteni Dusty legújabb könyvét.

Elég agyzsibbasztó volt, hogy a főhős úgy gondolja a "pihenést", meg a hugával való kikapcsolódást, hogy igazából 8 órát dolgozik akkor is naponta. :D 

Ez a regényesnek beállított helyszín, a kalandos lista pipálgatása olyan jól hangzanak, mégis sikerül úgy megírni mindezt, hogy semmi izgalom nincs benne. És valamelyest önmaga paródiájává is válik, Hallmarkosan klisés lesz, pedig pont ezen humorizál az elején. 

Charlie Lastrával igazából nincs is mit felépíteni. A történet nem enemies to lovers, nem szerelem első látásra, de mégis kezdettől állandóan egymásra vannak kattanva a szereplők, ettől egy oltári nagy felizgulás az egész könyv. Meg kellett volna számolni hány "heaviness between my thighs" volt benne, jó ég... Már az első alkalommal heves csókcsata, többször majdnem lefekszenek egymással, aztán mégis megtartják a távolságot, mi a frászért? Hát felnőtt emberek ezek? Hogy lehet ilyen storyline-nal dolgozni? Mi ez a storyline egyáltalán, hiszen nincs mit alakítani közöttük... Nyílegyenes megoldások, mégis mondvacsinált kerülők következnek. És nincs konfliktus sem. A regény legnagyobb elmaradása minden szinten a konfliktus hiánya. Kedvelik, megértik egymást a szereplők? Igen! Kidől a sorból a szerkesztő, semmi gáz, ők megcsinálják! Lesz üresedés az álommelóra? Persze! SPOILEREK! Libby szarul lesz és kórházban kerül és... vashiány, hát komolyan, ennél jobbat nem tudtak kitalálni? Valamiért pedig már épp akartam izgulni. -.- Libby titokban ideköltözött már, és ezért az egész utazás? Nemár, ebben is mi a konfliktus? Kitalálja a szerző, hogy az, hogy jaj szegény Nora a várost szereti csak, blabla. 

Amit még nem értek amúgy, és úgysem tudom átérezni, az ez a fene nagy lojalitás Libby felé. Nehogymár a húgáért áldozzon fel mindig mindent. Ez nekem meredek testvérkapcsolatnak, és őszintén, kicsit jólesett a lelkemnek, hogy végülis Libby ezt telibe szarja és titkolózik, meg SF-ba költözik. Egyszerűen el lehetett volna úgy is kanyarítani, hogy jó, akkor Nora is, happy happy, kicsit Hallmarkos ez is, de miért ne? Csakhogy Emily Henry trademark stílusa az átellenes kézzel fül mögött vakarózás, így aztán nem ez történik. :D SPOILEREK VÉGE!

Azon kívül, hogy nincsenek igazi konfliktusok és hullámhegyek-hullámvölgyek a cselekményben, a legidegesítőbb a sok nyálas párbeszéd volt még Libby és Nora, de Nora és Charlie közt is. Jaj még ha nem is látod a csillagokat, ugyanazok a csillagok ragyognak majd felettünk és lehet együtt egyszerre nézünk majd fel az égre! Kliséhegyek. Plusz egymás popójának fényesre nyalása megy Charlie Lastrával: nincs veled semmi baj, így vagy tökéletes ahogy vagy! A két tökéletlen jól megnyugtatja egymást, csak ez párbeszédnek is kissé unalmas, pláne ha ismétlődik. Vagy ez lenne a "kedves évődés"? Mert én ezt nem bírom!

Nekem ez kevés volt egy jó sztorihoz, a vicces kellemesség elmaradt, és a remélt könyves-okos párbeszédekből is vajmi kevés jut, miközben alibi az egész cselekmény, és nincs semmi valódi íve. Harmatgyenge. 

Az egyébként kissé kiábrándító, ha tényleg a szerkesztők rántják így össze normálisra és jó szerkezetűre a regényeket, ahogy azt Dusty regényével kapcsolatban leírták... Na ebből bezzeg kevés volt, pedig ezek lettek volna a legjobb bookish bookos részek!

Nos, legalább virtuálisan felszabadult az a néhány kredit, amit gondolatban már Emily Henry többi könyvére költöttem el Audible-ön. (Bocs, Niki! ❤️)