Marie Aubert: Felnőtt emberek

Nagyon élveztem ezt a parányi kisregényt. Az egyik legjobb idén, és szerintem az egész évet tekintve is kiemelkedő marad. Köszönöm Nikinek, hogy megismertetett vele! ♥

Ida, a sikeres építész nagy döntésre jutott, és dédelgetett titkát a családi nyaralóban szeretné elmondani mindenkinek, ahol anyja születésnapját ünneplik meg. Húga, Marthe azonban megelőzi egy nagyobb hírrel...

Marie Aubert nagyon jó emberismerő, és elképesztő éleslátással ír a családon belüli konfliktusokról, anya-lánya, házastársi, és testvéri viszonyokról, az elhallgatott dolgok emésztő, korhasztó hatásáról... Észrevétlen változások, jóvátehetetlen sérelmek, kortalan, állandó versengés és megfelelni vágyás, és mindeközben még fel-feltörő nosztalgikus érzések is? Ilyen a Felnőtt emberek, ami egy legkevésbé sem "felnőtt" módra viselkedő, diszfunkcionális családot mutat be, méghozzá teljesen sallangmentesen. 

Nagyon sok "ismerősséget" lehet találni az ilyen regényekben, félmondatokat, amik valahol megböknek valami gombot rajtunk. Tapinthatóan írta le a szerző a fényeket-színeket, az egész nyaralót és benne egy-egy nosztalgikus érzést keltő tárgyat, és ez bennem is nosztalgikus érzéseket keltett. A boglárkás tányérok, a konyhaszekrényből a táskába süllyesztett poharak, a ház átfestése sárgáról fehérre - teljesen együtt éreztem Idával, hogy mindezek miért fontosak, miért tudnak úgy fájni. És mégis hallgatnia kellett róla. Idegen lett a saját nyaralójában, pedig neki is épp ugyanannyi beleszólása lett volna, milyen színű legyen a fal, és mihez kezdjenek a házzal. Kitúrták. Valahol ezért is érti meg jobban az ember, hogy ő meg micsoda szarkavarást csinál Kristoffer és Marthe között. Rettentően tetszett, hogy Marie Aubert hús-vér szereplőket alkot, akik abszolút nem fekete-fehérek. Vannak jó, vannak rossz, vannak kissé szürke zónás tetteik, gondolataik, döntéseik is. Emberből vannak. Mégis, nekem egyértelműnek tűnt, hogy a szerző azt szeretné, Ida mögé/mellé álljunk be gondolatban. 

Marthe nekem végig sokkal megvetendőbb volt, kellemetlen, önsajnáltató, konformista, álszent.  

Idával viszont lehetett szimpatizálni, még ha voltak is neki fura dolgai, és megkérdőjelezhető cselekedetei. Gyakorlatias, sikeres, független, de mégis mindig háttérbe szorul, Marthe árnyékába, a rivalizálás állandó veszteseként. Jó narrátor is volt. 

Az Oksanen könyv után fura volt megint belebotlani egy testvérkapcsolatot (is) taglaló könyvbe, ahol szintúgy megjelenik a féltékenység, a másik életének kívánása. 

Érdekes gondolatok voltak a gyermekvállalás - gyermektelenség vonalon is, és tetszett, ahogy ezeket is kendőzetlenül mutatta meg, úgy, ahogy nem feltétlenül beszélünk róla. 

Különös örömmel töltött el a regény vége, amikor kicsi SPOILER!!! Ida egyedül marad a nyaralóban, miután hazaküldi az anyjáékat is... Egyedül az tetszett volna még jobban, ha nekiáll festeni is. :) kicsi SPOILER vége!!! 

Sok gondolkodnivalót adó regény, ami a kemény témák ellenére nagyon kellemes olvasmány marad nekem. Kíváncsi lettem Marie Aubert másik könyvére is. :)