Domenico Starnone: Hurok

Nem tudtam pontosan, mire számítsak Domenico Starnone könyvétől, csak annyit tudtam, kicsit talán a "párja" Elena Ferrante Amikor elhagytak című regényének. Ezt én úgy képzeltem el, hogy egy hasonló házasságban, az elhagyó szemszögét ismerjük majd meg, az elhagyott helyett, de nem egészen így történt. Bár most már értem, miért hivatkoznak rá többen úgy, hogy Ferrante könyvének a "másik fele". Igaz is, nem is. A Hurok mindenesetre meg tudott lepni. 

A könyv eleje elég becsapós. Az elhagyott, sértett feleség, férjének írt leveleibe láthatunk bele, és ezen a ponton két dolog is kavargott bennem: 1. nahát, akkor most ugyanaz lesz ez is, mégsem férfiszemszög? Milyen hasonlóan hozza a témát. 2. nyomasztó volt ismét ebbe a női fejbe kerülni, még ha ez nem is ugyanaz volt, akkor is hasonló vergődés és könyörgések bukkantak elő, és úgy éreztem, én ebből nem bírok ki 200 oldalnyit még... Szerencsére nem is kellett. A bevezető, "első könyv" agonizálását teljesen elvágja a "második könyv", vagyis a második rész, ahol hirtelen nem is tudjuk kikről van szó, egy idős házaspár bukkan fel ugyanis, és a bizonytalankodó, tesze-tosza férjet átverik, lehúzzák először kevesebb, majd több euróval. Vajon rémeket lát, amikor összeesküvés-elméletet, összefüggést sejt ezek közt az esetek, és a nyaralásból hazatérve feldúltan talált lakásuk közt? Talán akik átverték, meg is figyelték, és feltúrták a holmijaikat, további pénzt keresve? De semmi értékes nem tűnt el... Semmi értékes nem is volt a lakásban. És vajon mi történhetett a macskával? 

"A változások a kilométereknél, sőt talán még a fényéveknél is jobban eltávolítják egymástól az embereket."

Amint kijutottunk tehát a feleség fejéből és leveleiből, fellélegeztem kicsit, és izgatottan vártam, mi sül ki ebből. Hamarosan körvonalazódott, kik is a szereplők, de csak lassan állt össze, hogy mi történt - az életükben, házasságukban is, és a lakásukban is. Az utolsó fejezetig tartogatott meglepetéseket, és nagyon szerettem, hogy egy kiszámíthatatlan utazás volt a sztori. Sodort magával, és végig fenntartotta az érdeklődésemet. 

"Mivel elképzelhetetlennek tartottam, hogy más nő is tetszhet neked, biztos voltam benne, hogy ha valaha is tetszettem, akkor tetszeni is fogok mindig."

Tetszettek a szavai, mondatai, egyszerűsége. A történet követelte, hogy gyorsan pörgessem, mégis mindig akadt valami, amin el lehetett gondolkodni.

"– Rokonszenvesen nehéz szenvedni.

– Vannak, akik tudnak, önfegyelem kérdése."

A feltúrt lakásban a férj hajnalig próbál rendet tenni a dolgozószobában, papírokat válogat, selejtez, visszapakolja a szétdúlt könyvespolc tartalmát. Meg-megáll, és beleolvas a könyvekbe. Nagyon megmaradt bennem ez az egész félhomályos jelenetsor, és hogy a könyvekben talált jelölések, aláhúzások mennyire nem voltak ismerősek a férfi számára. Néha valóban olyan furcsa viszontlátni, mit jelöltünk be egy könyvben, miért érinthetett meg akkor épp az a pár sor, hogy válnak később ezek a jelölések semmitmondóvá? 

"Természetesen nem ismertem magamra egyetlen aláhúzásban, egyetlen felkiáltójelben sem (vajon hová lesznek, hogyan hatnak ránk, hogyan válnak értelmetlenné, felismerhetetlenné, kínossá vagy nevetségessé az eszünket megjáró szebbnél szebb mondatok?)"

Starnone nagyon jó emberismerő, ez világosan látszik a megalkotott, jól megfestett karaktereiből, azok belső monológjaiból, az életszagú helyzetek leírásából. Játszi könnyedséggel mutatja be, hogy hogyan alakulhat át valami teljesen, akár vissza önmagába, főként a kommunikáció hiánya miatt és egyéb emberi játszmák, manipulációk által. Az eltávolodásból hogyan lehet visszaesni a megszokott rutinba, és úgy maradni, hogy aztán elteljen az egész élet. A megalkuvás mit tud szülni. Ugyanakkor nagyobb, erőteljesebb következményeket is bemutat a gyerekeken keresztül.

"Az én koromban a sejtésből nagyon könnyen lesz alapos gyanú, az alapos gyanúból sziklaszilárd meggyőződés, a sziklaszilárd meggyőződésből pedig rögeszme."

Bár eleinte úgy tűnt, felüdülés lesz a férj fejébe kerülni, igazából ő sem volt egy szimpatikus alak, sőt. De mégis, mindenki, a cipelt terheivel együtt, érdekes tudott lenni, és ki akartam deríteni, mi volt, és mi lesz még velük. 

A Hurok tipikus és jó példája annak, hogy az antipatikus szereplők ellenére lehet nagyon kedvelni egy könyvet. 

Sérelmek, vergődések, ki nem mondott dolgok... Nem vidám témájú könyv, mégis remek kikapcsolódás. Aki szereti az olaszos, szikár prózát, a bonyolult kapcsolatokról szóló regényeket, ne hagyja ki.