Újfent egy régóta a polcon porosodó könyvet vettem elő, és persze ez is az idei várólista csökkentős játékba volt beütemezve. ;) Vanessa Diffenbaugh regénye magyarul is megjelent A virágok nyelve címen, és nálam már 2014 óta várt olvasásra.
Nem tudtam, mire is számítsak ettől a könyvtől, de egy igazán kellemes, és szokatlan sztorit kaptam, amiben a nehéz természetű, antiszociális, sok szempontból sérült árva, Victoria Jones próbál boldogulni az életben. A történet két idősíkon bontakozik ki; egyrészt a múlt eseményeit ismerjük meg, amikor Victoria nevelőszülőről nevelőszülőre járva végre úgy tűnik jó helyre kerül, Elizabeth-hez, aki szeretettel bánik vele, még akkor is, amikor Victoria undok, dühös és kiállhatatlan... És a jelenben, amikor is Victoriát az utcán találjuk, egy parkban húzza meg magát, hajléktalan, és munkát próbál találni valahogy. Mi történhetett, hogy a boldog, állandó otthon és az adoptálás helyett ilyen bizonytalan, gyökértelen létbe fordult át a sorsa? A múltban történt események lassan kikristályosodnak, és persze azt is megtudjuk, hogy Elizabeth tanította meg Victoriának a virágok nyelvét, hogy melyik virág milyen jelentéstartalmat hordoz, és hogy kell velük bánni. Amikor Victoria, nagykorúvá válásakor utcára kerül, a parkban kezd növényeket ültetni, és virágboltba próbál bejutni dolgozni, mert ez az egyetlen dolog ami vonzza, amihez ért. Renata, az egyik közeli virágbolt tulaja meglátja benne a tehetséget, és felveszi Victoriát eleinte csak alkalmi munkára, hétvégente kisegíteni, majd virágot kötni is. A virágpiacon hamarosan feltűnik egy ismerős arc, aki összeköti a múltat a jelennel, Grant, aki szintén beszéli a virágok nyelvét...
A boldoguláson, és a virágok nyelvének érdekességein kívül nem maradhat ki a romantikus szál, és a múlt titkainak felgöngyölítése sem, ezek váltakoznak a fejezetekben.
Tetszett a könyv, voltak benne nem várt dolgok, de talán pont ezektől a fordulatoktól volt emberi. Kicsit sötétebb hangulatú, de egyben reményteli is. Emlékeztetett Sarah Addison Allenre, és Erin Kellyre az írás, és a hangulat.
A főszereplő nehezen kedvelhető, nagyon "tüskés", vad, de sokat változik, fejlődik, szembenéz a hibáival, próbál a sérülésein és a nehézségeken felülkerekedni. Talán mondhatjuk, hogy meg is szelídül kicsit. Ő a jég hátán is megél tipikus esete, de a szerzőnek sikerül olyan forgatókönyvet írnia, aminél még egy ilyen szilárd, túlélő embertípus is meginog. Nem ítélkeztem felette, csak figyeltem, érdeklődéssel, és néha aggódással, mi történik majd vele, és a körülötte levőkkel.
Nagyon szép a kiadás maga is, a borító is, illetve a könyvön belül az egyes nagyobb részeket elválasztó lapok is tele vannak virágok ikonképeivel - Victoria ugyanis fotókból kártya-sorozatot állít össze, amik ismertetik a virágokat, és a hozzájuk tartozó jelentést. Erről hátul van egy jegyzék is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése