Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin

A könyvcím, amit konzekvensen war and ruinként emlegettem egyfolytában, esetleg mist and ruinként... egy szóval, és legegyszerűbben, a továbbiakban csak ACoWaR marad, az előző részek rövidítéseihez hasonlóan. Ismeretes, hogy nem indult döccenők nélkül a viszonyom Ms. Maas sorozatával, az első rész, az ACoTaR ugyanis egyáltalán nem nyűgözött le, sőt, elég sok kifogást emeltem ellene, és nem értettem a nagy hype-ot körülötte. Mivel annyi jót olvastam a második epizódról, az ACoMaF-ról, folytattam a sorozatot, és nem bántam meg, mert az egy igazán jó rész volt, teljes 180 fokos fordulatot vett minden, és Rhysand és Velaris abszolút megvett magának. Még egy kis "fangirl"-üzemmód is beindult nálam. Ennek megfelelően vártam már az ACoWaR-t, és gyártottam is néhány teóriát, mi hogy fog történni. Végül úgy esett, hogy egy nagyobb kihagyással, kissé lassan olvastam el, és a viszonyom... nos, vegyes maradt a sorozattal. Az ACoWaR-t ugyanis egyformán jellemzik az ACoTaR hibái, és az ACoMaF erősségei is. Erre varrjatok gombot! 

Mivel egy trilógia befejező kötetéről van szó, így gondolom szólnom sem kéne, de azért szólok, hogy óvatosan lépkedjen/olvasson tovább, aki még nem olvasta a második részt! Ezen kötet spoilereit külön jelölöm.

Az ACoWaR elején még a Spring Courtban vagyunk, és jólesett látni, hogy Feyre már mennyire nem az a kislány, aki az elején volt. Sunyin, ravasz módon játszotta ki Tamlint és Lucient is, ügyesen lavírozott az ellenséges földeken, néha akár kegyetlen is volt, és mindeközben azért kommunikált Rhyssel is a fejleményekről. Örültem, hogy soká nem időztünk itt, a könyv előnyére vált, hogy ez a rész hamar lezárult, és az is, hogy kifehérített szöveg SPOILER!!! Luciennel együtt sikerült innen meglépni SPOILER VÉGE. :) 

Miután Feyre újra találkozott Rhyssel és az Inner Circle tagjaival, a cselekmény kissé leült nekem, nem éreztem a pörgést.

"His throat bobbed. “And you are High Lady of the Night Court.”
“Indeed she is.”
My blood stopped at the voice that drawled from behind me.
At the scent that hit me, awoke me."

Tréningezés, edzések, "szárnypróbálgatások", taktikai megbeszélések és a Hybern elleni szövetkezés tervei jöttek. Néha úgy éreztem igazából semmi érdemi se történik, és a Hybern elleni lépések kifundálása totál hidegen hagyott. A karakterekre úgy érzem Sarah kevesebb gondot fordított ebben a kötetben, a kapcsolataik valahogy mind megrekedtek, vagy elindított valamit, amit máshogy varrt el, vagy nem varrt el sehogy, csak levegőben lógva hagyta a párosokat, ez nem tetszett. A történet inkább cselekményközpontú volt, és ez a kapcsolatok alakulásának rovására ment sajnos, pedig ennyi oldalba belefért volna bőven azoknak a kifejtése is. 

Kb. 50-53%-tól aztán nagyon élveztem a könyvet, és ez a cselekményközpontúság is beérett, mert jött az a fantasztikus nagy ülés a High Lordok közt, és wow, ott aztán voltak új szereplők is dögivel, meg feszültségek, meglepetések, újdonságok. A gyűléstől kezdve szinte alig bírtam letenni a könyvet. A kötetet záró csata pedig... hát azt a mindenit! A legepicebb epic csatajelenet ever, ami ebben a könyvben van. :) A csata során egyre-másra előkerül egy-egy újabb meglepő dolog/személy/fordulat, és csak kapkodja az ember a fejét... Hatalmas seregek feszülnek egymás ellen, és monumentális tényleg az egész, ahogy le van írva. Szerintem csak a Gyűrűk Urában láttam hasonlót. Mozivásznon is remekül mutatna. Viszont ez a rengeteg jaj még megérkezik ez is, az is, amaz is, ezt is sikerült beszerveznünk és az oldalunkra állítanunk stb. kissé túl lett tolva, a kevesebb több lett volna. 

A befejezés végül megindítóan szép lett, és bizony máshol is vannak benne szívhez szóló részek, pl. Rhysand beszéde az Inner Circle-hez a csata előtt, az tényleg könnyeket csalt a szemembe, és mintha én is ott lettem volna köztük...

Igazán katartikus pillanatokkal ajándékozott meg az ACoWaR. 

Charlie Bowater illusztrációja.

De, ahogy mondtam, mindezen dolgok mellett, amik szó se róla, tényleg nagyon magasra emelték a tetszési indexet, nem maradhat el tőlem a kritika - igen, igen, azon túl, hogy volt egy kis leülepedős része a történetnek, bizony volt még más is, amivel nem vagyok kibékülve:

!!!SPOILEREK!!!

- Mor a lányokat szereti (inkább). Oké... Ez rendben van, de kicsit furcsának tartom, egyrészt, hogy ezt csak most dobta be, pedig eddig nagyon is úgy tűnt, Azriellel össze fognak majd jönni... Külön furcsa még az is, hogy Mor ezt miért nem merte kiteregetni 500 év alatt (felfoghatatlan idők, és felfoghatatlan az is hogy ennyi ideig nem mondaná el) pont a legjobb barátainak, akikben tényleg megbízhat? Aztán kiböki Feyre-nak? Sokkal inkább lett volna fair az, ha elmondja már korábban, és nem hagyja Azrielt főni a levében... Piti játék, amit űz.

- Amren. Megállt bennem az ütő egy pillanatra, amikor azt hittem Amren áruló, és hazudott... De aztán az áldozatvállalása, az unleashing és a pusztítás brutális volt, és wow. DE... Most akkor Amren miért menekült meg valahogy, de komolyan, miért? Milyen áldozatvállalás ez, ha utána High Fae-ként kihúzzák még a szétesett majd összerakott (wtf) cauldronból? Ez totál elcseszett lépés volt Maastól. Az áldozatvállalások áldozat nélkül, nos, nem azok. Minden túl happy lett a végén. 

- Ez vonatkozik a többiekre is. Nem mintha bárkinek a halálát is kívántam volna, szó sincs róla, de könyörgöm, ez egy háború. Nem is kicsi. Ms. Maas nem volt elég tökös ahhoz, hogy jelentős áldozatokat mutasson fel ebben a végső csatában. Na de hogy ennyire? Hogy EGYET SE? Mert az egy dolog, hogy a király meghal, ő volt a főgonosz (a lefejezés pazar, bár elég soká tartott szegény fejet leválasztani ama nyakról...). De rajta kívül aki nevesítve van, és odalesz, az egyedül a lányok apja - akinek még csak két sor szöveg se jutott és elég satnya szerepe volt az előző részekben is -, a Bone Carver és a Weaver - akikkel egyébként se biztos, hogy jó bargaineket fenntartani, szóval good riddance inkább mindkettő, és  ... Amren, aki visszatér, és Rhys, aki szintúgy visszatér a halálból... Come on... Rhysandet ál-nyírja-ki a végén? Ne már. A jelenet persze jó volt az újraélesztéssel, ahogy mindegyik High Lord hozzáadta a kis részét az erejének, még a savanyú képű Tamlin is, de eléggé hiteltelenné válik a halál maga, ha csak úgy vissza lehet hozni valakit, nem?... 

Amren. Coralie Jubenot képe. Forrás.

Hiteltelen volt, hogy a főbb szereplők közül nem halt meg senki. Egyetlen High Lord nem veszik oda. Egyetlen Inner Circle tag sem, holott hányszor el lett mondva például, hogy Azriel milyen gyenge, nem kéne repülnie, Cassiannek is csomó sérülése volt az előző csatából (for God's sake, kibelezték szerencsétlent...), és itt is jelentős sérüléseket szenved, mégis mindenki as good as new a végére, pikk-pakk. Ez így túl szép, hogy igaz legyen. Nem akartam senkinek a halálát, de őszintén szólva szívesebben vettem volna, ha elsirathatok egy Cassiant, vagy egy Azrielt a végén, ehelyett a tündérmesés-szirupos mindenki megmenekül szcenárió helyett. Fájt volna, mégis stimmelt volna.

- A Cauldron kérdése sem hagyott nyugodni... mi a fenének kellett összerakni újra? El kell pusztítani, de jajj, amikor elpusztítják elpusztulna a világ is? ... Utána pedig az egész, jajj el kell rejteni gyorsan, hogy a High Lordoknak eszébe ne jusson a dolog is elég gyermeteg volt. Főleg, hogy összejöttek arra az újabb nagyszabású megbeszélésre: történeteket meséltek, a béke fenntartásáról, a Treaty megújításáról beszéltek... Totálisan nonszensz, hogy közben senkinek nem jutott eszébe felhozni a Cauldron kérdését, nem? :D 

- Nesta és Cassian, Elain és Lucien. Lagymatagság... Hát mi volt ez kérem? Mate-ek lennének és mégis alig történik bármi köztük? Utóbbi párosnál még csak a kémiának a kezdeményei sincsenek meg, nem hogy egy szikra. Cassian és Nesta közt legalább van feszkó, és gesztusok, de parlagon marad ott is minden. Némi féltés előjön az életveszélyben, de semmi összeborulás, vagy igazi érdeklődés nincs egymás iránt. Nesta maga és a nagy ereje is eléggé kibontatlan maradt. 

A szerző.

- A titkolózások, infók visszatartása kifejezetten idegesített. Feyre saját szakállára megy el a Surielért, nem szól senkinek, Feyre és Rhy is titokban szerveznek be szövetségeseket, ami aztán ott a csata színterén derül ki... Ne már. Ezek tök fontosak a stratégiában is, nagyon hülye döntés "meglepetésként" előhúzni őket a cilinderből... Ez nem játék, meg nem egymás lenyűgözése kell hogy legyen, ez harc és ostromállapot.
- Az Amren-Varian szál elég felesleges volt szerintem. ... Főleg, hogy Amrennek aztán tényleg oda kellett volna vesznie, ha már feláldozta magát (ezen nem tudok túllépni: feláldozza magát, de nem áldozódik fel, hát nem pazarul következetlen? :D).
- Jurian színeváltozása tetszett. :) Örültem, hogy az oldalunkon tudhatjuk.
- Az, hogy Tamlin végülis együttműködő volt - a harcban és Rhysandnél is -, egy kicsit redeemelte a karakterét. (Franc az angolul olvasásba, nem tudok miatta magyarul írni :D)

!!!SPOILEREK VÉGE!!!

Kedvenc helyszín: (Velarison kívül persze) Court of Dawn - azon a színek és dekorációk, wow.
Kedvenc új karakter: Helion. Jó, hogy mégsem volt olyan seggfej, mint amilyennek elsőre tűnt.
Kedvenc régi karakter: Rhys, ki más. ;)

Értékelés: 10/7,5 Azért az ACoMaF alatt van ez, de persze szó se róla, ahogy elmondtam, valóban katartikus és epic volt a zárás - csak ott voltak azok a hajszálrepedések, az a sok kisebb-nagyobb probléma és a kicsit túlszépítetten meseszerű vég.
Az áldozatvállalás járjon áldozattal. A háború követeljen holtakat, akik nem csak névtelen seregek. A kapcsolatok ne lógjanak a levegőben - főleg, ha jól fel lettek vezetve korábban. A fordulatokból meg azért nem kell 10 darab, 5 is elég egyszerre...

Maas szerintem változatlanul nem ír kiemelkedően szépen vagy jól. A sztorit összerakta élvezhetőre, de bőven vannak gyenge pontjai, hibái. Rhysand karakteréért, az ACoMaF nagy részéért és a zárás katartikus pillanataiért azért hálás vagyok neki.

Forrás.

2018-ban elvileg kiegészítő novellákkal (?) folytatódik, kiegészítődik ez a világ. Ezekre én nem biztos, hogy befizetek már.

Érdekes szavak, kifejezések:

- limpid: áttetsző, átlátszó, tiszta

- stalwart: rendíthetetlen, derék
- poultice: borogatás, kenőcs, dunsztkötés
- bandolier: vállon átvetett fegyverszíj, tölténytartó
- asp: áspiskígyó
- whet: gerjeszt, élesít, fen, köszörül
- vista: látkép
- livery: libéria, inasruha
- medley: egyveleg, keverék
- ewer: vizeskanna, vizeskancsó
- arid: száraz, aszályos
- glower: mogorván, haragosan néz
- retinue: kíséret, slepp
- peddle: házal
- ire: düh, harag
- condescension: lekezelés, leereszkedés
- lucrative: jövedelmező, hasznot hajtó (sose jegyzem meg...)
- rescind: eltöröl, visszavon, érvénytelenít
- charnel house: kripta
- chattel: ingóság
- placating: engesztelő, békítő
- to sire: nemzeni
- brash: pimasz, szemtelen
- penchant (for sg): előszeretet, erős hajlam
- clemency: kegyelem, irgalom
- denizen: lakos
- copse of trees: bokros hely
- intrepid: rettenthetetlen, elszánt, merész
- ravine: vízmosás, szakadék, szurdok, hasadék
- staunch: elállít (vérzést)
- knoll: domb, dombtető
- stalemate: patt(helyzet), holtpont
- scimitar: handzsár, görbe kard
- pommel: kardgomb
- coltish: szeleburdi, zöldfülű
- insidious: ravasz, alattomos