Forrás. |
Az eredeti bejegyzés 2011. 05. 25-én született.
Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
Egy újabb olyan
könyv, ami gyakorlatilag egy évtizede vár rám. Bár ő csak
gondolatban, mert sosem volt meg fizikai valójában itthon, csak
régóta el szerettem volna olvasni, amióta megtudtam, hogy egy
befejezetlen mondatról szól, Zsófika elhalálozott apukájától.
Hogy, hogy nem, nem vettem meg, nem kaptam meg, nem vettem ki
könyvtárból... de hogy mindenképp sorra kerüljön végre,
felvettem ezt is a várólista csökkentő játékba.
A
főszereplőnk Zsófika, egy tizenegy éves lányka, akinek meghal az
apukája, Nagy doktor. Anyjával új helyre költöznek, búcsút
kell mondania a megszokott dolgoknak, apa rendelőjének, Tóbiásnak
a koponyának, a lakásuknak. Rászakad a háztartás terhének jó
része is, hirtelen kell önállósodnia és édesanyja sem sokat
foglalkozik vele, belemerül a munkájába, a pedagógiai,
gyermeklélektani, nevelési könyvek írásába, a gyermekek átfogó,
alapos tanulmányozásába. Anya ugyanis a Kísérleti
Neveléstudományi Intézet egyik oszlopos tagja. Hogy lehet mégis,
hogy az ő gyermeke rossz, nem stimmel, közepes... ? És
mit szól ehhez Zsófika, hogyan éli meg? A felfordulás közepette
a kislány megtudja, hogy édesapja egy fél mondattal búcsúzott a
világtól: Mondják meg Zsófikának... Zsófika pedig a
hiányzó fél mondat keresésére indul, szinte minden áron.
"Mit jelent az, ha egy gyerek nem stimmel? Hogy rossz?
Hogy is mondta Apa? Harmadikos volt talán, akkor kezdte hozni a gyengébb bizonyítványokat. Anya elképedve forgatta a kiskönyvet, Apa meg elnevette magát, csóválta a fejét, és azt mondta: „Nem stimmel a gyerek, mi? Ilyen nem szerepel egyik könyvedben sem.” Anya majdnem sírt, ő meg kisomfordált a szobából szégyenében, mert azért az borzasztó gondolat volt, hogy ő nem stimmel."
A
történet máshogy bolondított magába, mint ahogy vártam.
Látatlanban a Holnap Kiadó-féle ifjúsági kiadás miatt sokáig az Emil és a detektívek, Emil és a három iker
hangulatára asszociáltam, de ahogy elkezdtem olvasni, örömmel
fedeztem fel ugyanazt a szabómagdás szépséget nyelvében
és stílusában, amivel az eddig olvasott könyveinél is úgy megszerettette magát
velem. Jó volt érezni, hogy nem csak egy ifjúsági regény, és
nem krimiszerű nyomozósdi lesz, kiszámítható
végkifejlettel. Nem. Ez a könyv is ugyanúgy felnőtteknek szól,
még ha gyermekibben íródott is, és gyermekibb környezetbe lett
is helyezve. A Mondják meg Zsófikának egy csodaszép
lélekrajz. Egy magába forduló, közepes, kicsit magányos, de
csupaszív gyereket rajzol meg, méghozzá olyan tapinthatóan,
és olyan kidolgozottan, hogy senki labdába se rúghat a maiak
közül, mert EZ a jellemábrázolás; egy egész könyvön
keresztül, úgy hogy nem terhes soha a jellemzés, hanem minden
mintha magától bontakozna ki.
Persze
nem ennyi az egész. Hiszen jön a többi karakter is, és látjuk és
megéljük az eseményeket az anya: Judit, az osztályfőnök: Szabó
Márta, és a morcos, morgós, régi vágású Pista bácsi
szemszögéből is. Pista bácsi a portás, aki Nagy Gábor doktor
utolsó betege volt. Zsófika tőle szeretné megszerezni a hiányzó
fél mondatát.
"...a biztonság, hogy a betegségek jönnek, aztán elmúlnak megint, eltűnt a szívéből, mióta Apa nincs. Mert bizony van olyan betegség, amely nem múlik el, van olyan is, ami nem gyógyítható, gyors, alattomos, és elnémítja az embert, mielőtt befejezhetne egy mondatot..."
Az
apa-lánya kapcsolat és a gyász érzékeltetése nem csak hogy
megható, de csontig hatoló volt. A Komfortos mennyország (Alice Sebold) jutott eszembe, és az, hogy ott mennyire
mennyire nem stimmelt számomra az egész szituáció, a
viszonyrendszerek, érzelmek, különösen pedig a gyász ábrázolása.
Amit itt kaptam, azt vártam volna ott is.
"A
gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik
belőlük. A túl okos felnőttek."
"-
Nem ér rá - felelte Apa, és vett még egy kis salátát -, most
születik a lelke."
"Végigcsúsztatta
az ujjait az arcán, aztán megtapogatta a feje búbját is. 'Ugye,
milyen ügyes kis kosár? - kérdezte Apa egyszer, míg szétborzolta
a hajat a feje tetején. - Itt laknak a gondolatok. Jól be vannak
csomagolva, mint az üvegáruk a boltban, hogy össze ne törjenek."
A
felnőtt és gyermekvilág összeütköztetése, a szemszögek
váltakozása nagyon érdekes és tanulságos is. Zsófika a meg nem
értett, a félreértett, az igazából jó. Akit az édesanyja, a
nagy nevelő lelkületű valaki ismer legkevésbé.
Félénk és sodródó, de mindig jót akar, csak néha nem úgy
alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzelte. Olyan jó volt, hogy egy
teljesen szöges ellentétben álló szereplővel tették őt össze.
Pista bácsi a szúrós tüskés ágasbog, ami mégis valami édes,
lédús gyümölcsöt terem - ha akar. A parasztos kifejezésmódja
és mondatai - amik ráadásul fonetikusan jelentek meg - sem tudták
eltakarni a személyiségét, az igazi velejét, ami a múltjából
is fakad. Az ember egyszerűen nem tud mást, csak fejet hajtani
Szabó Magda előtt, ahogy bele próbál gondolni teremtett
alakjaiba, és azok sorsába...
"Szegény
Anya saját magát olvasta éjjel, milyen boldogtalan lehet!"
Értékelés:
10/9 Nagyon vártam,
nagyon kíváncsi voltam, nagyon élveztem. Egy pontot azért vontam
le, és azért nem lett számomra tökéletes, mert egy kicsit épp a
végében csalódtam, a befejezetlenségben. Érzem én, hogy így
kellett, így volt jobb, de mégis, hiányérzetem támadt. Valahogy
még mindig tovább sajnáltam Zsófikát.
!!!
SPOILER !!!
Nagyon
fájlalom, hogy egy évtizede kerestem és vágytam én is ennek a
mondatnak a befejezését, és nem kaptam meg. :( Aki olvasta még,
mit gondol erről, miért nem tudhatjuk meg a mondat befejezését?
Pedig Pista bácsi hallotta, írják egy helyen, hogy hallotta, de
nincs annak értelme szerinte...
!!!
SPOILER VÉGE !!!
U.i.:
Pista bácsi érthetetlen ellenszenve a Dóra névvel
szemben nekem különösen tetszett, mert én is sokáig így voltam,
bár nem sok alapja van a dolognak. :D Örülök, hogy egy "irodalmi
társra" találtam ebben. :D
"Assusogja
fektesse le Dórát, osztán ne báncsa, mer Dóra nagyon szomorú.
Hogy a fészkes fütyülő fenébe ne volna szomorú, mikor Dórának
híjják, nem hínak így tisztességes embert.""
"Dóra.
Még szólítani se tuggya. Hogy is állna rá valakinek a nyelve
ijen névre, hogy Dóra?"
A
könyvet Kindle-en
olvastam, megtalálható a PIM-en.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Rég olvastam már Magdától, kb. két éve, és itt a centenárium is, talán ideje lenne újraolvasni akár valamelyik ifjúságit, akár az egyik regényét... A szemlélőket és a Megmaradt Szobotkánakot kinéztem már egy ideje következőnek.
A Mondják meg Zsófikának egy nagyon kedves könyvem tőle, és a mai napig sokszor eszembe jutnak a kiírt idézetek, a "most születik a lelke" és az "ügyes kis kosár". :)
Mostanában újítom ismereteimet Szabó Magdával, és ezt határozottan felvettem a listára, mivel sosem olvastam, de nem is került a látóterembe. Köszi! :)
VálaszTörlésMindenképp olvasd el! :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésTeljesen véletlenül bukkantam rá a blogodra, és erre a bejegyzésre, de annyira jó volt olvasni a bejegyzésedet, nekem is nagy kedvencem Szabó Magda, és persze a Mondják meg Zsófikának is. Én is felnőtt fejjel olvastam először, a gyerekkoromból ez a mű valamiért kimaradt. Nosztalgikus hangulatba kerültem, kedvem támadt újra elolvasni a regényt. :) Érdekes egyébként, hogy pont Szabó Magdát olvasok, és éppen egy általa írt könyvről szóló értékelésre bukkantam…
Én is nagyon fájlaltam, hogy nem derült ki, mit kell Zsófikának megmondani, de úgy gondolom, hogy ennek az egésznek az volt a lényege, hogy Zsófika a nyomozás közben megélje a gyászt, feldolgozza édesapja elvesztését, és mindeközben megtalálja a helyét egy olyan világban, amelynek Nagy doktor már nem a része. Ez egy „gyászterápia” volt a kislány részére, ahol maga az út fontosabb volt, mint a cél. Meg kellett tanulnia beletörődnie, hogy vannak dolgok, amelyeknek nem tudhatjuk az okát, és fájdalmas ugyan, de tovább kell lépni. Persze közel sem biztos, hogy így van, lehet, hogy csak belemagyarázom ezt a jelentést, de én is sokat rágódtam a kérdésen, és végül erre jutottam. A valódi választ sajnos már sosem fogjuk megtudni.
Szia Ildikó! :)
TörlésÖrülök, hogy rábukkantál a blogra, és hogy tetszett a bejegyzés. Én is szeretem Szabó Magdát, sok mindent olvastam már tőle, azokról a könyvekről is találsz itt bejegyzést. Te épp melyiket olvasod tőle? :)
Valóban, igazad van, hogy ez gyászfolyamat volt, és ebben sokat segített Zsófikának a nyomozás. Mégis sajnáltam kicsit, mert olyan direkt visszatartott információnak tűnt az olvasók elől. :/ :)
Most éppen a Disznótort olvasom, ha befejeztem, akkor pedig a Pilátust szeretném elkezdeni. Ezeket olvastad már tőle? Egyébként én határozottan úgy gondolom, hogy ez egy direkt visszatartott információ volt, de azért én is nagyon sajnáltam, hogy nem derült ki, mi az üzenet. Szegény Zsófika olyan nagyon vágyott rá, és mi, olvasók is szerettük volna megtudni. :)
TörlésAzokat még pont nem olvastam. :)
TörlésEgyetértek, és én is sajnáltam Zsófikát, és hát kicsit magunkat is. :D