Jó mese, rossz mese

Forrás.

Egy ideje tologatom már ezt a piszkozatot, amelynek apropóját néhány, tavaly év végi meseolvasás adta. Gondoltam megpróbálok rittyenteni valami bejegyzést arról, hogy mitől is jó, vagy épp rossz egy mese, de rájöttem, hogy nem akarok én holmi disszertációt írni erről... Visszatartott, hogy szerteágazóan le akartam minden gondolatom írni erről a témáról... Most viszont inkább hozzáfogtam tiszta lappal, és igazából csak arról akarok írni, hogy miket olvastam, és ezek a mesék miben voltak jók, vagy rosszak, miért tetszik, miért nem tetszik egy mese, és ha nem tetszik, mi megy félre vajon, ami miatt nem lesz jó. Szóval ez nem egy "megmondós" poszt lesz, inkább csak néhány gondolat, impresszió. 

A ti véleményetekre is nagyon kíváncsi vagyok!

A jó mese szókapcsolatra olyan klasszikusok jutnak eszembe, mint Szutyejev régi, piros szövetkötéses mesekönyve, amiben benne volt a három kiscica, Kispipi és Kisréce, vagy épp az eső alatt növekvő gomba meséje. Sok kedves kép, egyszerű szövegek,nem didaktikus, és még némi humor is belefér itt-ott (A szeszélyes cica :)) Ahogy belelapoztam és rá gondolok, máris kedvem támad újra elolvasni. :) Ugyanígy szeretettel és nosztalgiával gondolok a Mesél az erdő sorozatra, aprólékosan kidolgozott és lerajzolt fantáziavilágával, és ugyanígy a Tesz-vesz városra. Az állatos mesék valahogy mindig is közel álltak a szívemhez.
Örömmel fogtam hát neki tavaly év végén az aranyosnak tűnő Hermann Marika mesekönyveknek: Malac Karcsika és a kislibák, Teknőc Ervin nem akart óvodába menni, Lucifer reggeli készülődése.
Aztán végül annál frusztráltabban tettem őket le. Nem tetszettek... Didaktikus, szájbarágós, ugyanakkor életszerűtlenek a mondatai, szituációi, nem vonatkoztatható le jól az embergyerek és emberszülő kapcsolatára amit az állatszereplőkkel bemutat (ezt is lehet jól meg rosszul csinálni), és ezen felül tele van idegesítő versikékkel, erőltetettnek tűnik vidámsága, megoldásai... A problémák maguk pedig néhol aggályosak. Malac Karcsika volt nekem a negatív "csúcs" a többszöri kavicsdobálással, szándékos bántással. Nem akartam összevetni a Vidám mesékkel, de ahogy elnézem, nem kell egy jó meséhez feltétlen az, hogy egy rosszalkodást, engedetlenséget tegyünk helyre benne, ezzel próbálva kvázi nevelni a gyereket... Ez szerintem félrement célkitűzés.

Nem mellesleg pedig elég primitív, és átlátszó módon próbálja rávenni nemszeretem dolgokra a gyerekeket. Attól a közhelyes mondattól, hogy a spenóttól erős leszel, még egy óvodásnak se volt szerintem pálfordulása és kért azonnal repetát... Az óvodába menést se lehet csak úgy hirtelen megszerettetni. Vagy legalábbis nem így...

Ezen túl pedig rendkívül idegesítő volt, hogy tele volt a szöveg központozási és egyéb helyesírási hibákkal... Sem a formai hiányosságok, hibák, de a történeti elemek nem olyanok, hogy szívesen olvasnám fel gyereknek.
Lucifer reggeli készülődése tetszett talán egy hangyányit jobban a többinél, vagy inkább csak kevésbé volt idegesítő vagy kifogásolható. A rajzok is ebben voltak a legkedvesebbek, pl. a cica egérkemintás pizsamája. :) Plusz nem feltétlenül tanulságra volt kihegyezve, hanem csak a reggeli teendők egymásutániságára.

Aztán olvastam pár youtube-felolvasott mesekönyvet is, pl. Jon Klassen könyveit, akitől pár éve megismerte már az I Want My Hat Back-et. Klassen folytatta a kalapos sztorit, és lett belőle Hat Trilogy. Ezek faék egyszerűségű lapozók, mindig valami kalap-kalamajkával, és más-más állatokkal. A második, a This is Not My Hat nem annyira jött be, kicsit kurtán-furcsán lett vége, és enyhén morbid is. A harmadik, a We Found a Hat viszont megint cuki volt a teknősökkel, és a konklúzióval. :)

Oliver Jeffers könyvének, az A Child of Booksnak pedig az üzenete tetszett nagyon, hogy a képzelet szabad, a képzelőerő szárnyalhat mindig, és ezért is jó pl. olvasni, a könyvek világába lépni. Rajzai nem feltétlenül az én világom, de egészében véve tetszett.
Végül, de nem utolsósorban olvastam még egy olyat, hogy Children Make Terrible Pets, Peter Brown tollából. Ez egy kifordított szituációt mutat be. A medvecsalád legkisebb tagja talál egy embergyereket és háziállatnak hazaviszi. Na persze nem sül el jól a dolog hosszútávon, az embergyerek is a saját családjához tartozik. :)

A legaktuálisabb meseélményem Torben Kuhlmann Armstrongja volt, ami ugyan oktató jellegű kicsit, és mond mindenféle információt az űrutazásról, azért nagyonis mese marad, kisegérrel, és akváriumból készített szkafander sisakkal. Illusztrációi megkapóak, hőse kedves és szeretnivaló.

A Hermann Marika-féle csalódás ellenére tehát továbbra is keresni fogom a jó meséket, mert szeretek mesét olvasni. És hogy mitől is jó, vagy rossz, azt hiszem néha nehéz megmondani, megragadni, de érezni biztosan fogjuk mindig a történetek olvasása közben, hogy stimmel-e, vagy nem.

Olvassátok el Sister posztját is a jó és rossz mesékről. :)