Nem múlhat el az augusztus Simenon megjelenés nélkül, és szerencsére idén is kijutott belőlük kettő erre a hónapra. :) Ezek közül elsőként a Maigret és az egyes számú zsilipet vettem kézbe.
Fülszöveg: "Két férfit halásznak ki a Szajnából: az öreg tengerész Gassint, aki véletlenül esett a vízbe, mivel szokás szerint részeg volt, és egy gazdag kereskedőt, Émile Ducrau-t, akire késsel támadtak rá a parton, de ő váltig állítja, hogy nem ismerte fel a tettest. Másnap a sebesült a helyszínre küldött Maigret segítségét kéri a támadó felkutatásához. Maigret hamar megkedveli a keménykötésű, nyers modorú férfit, és elhatározza, hogy utánajár az ügynek.
Amikor Ducrau fiát holtan találják egy levéllel, amelyben bevallja, hogy ő támadt rá apjára, a felügyelő érzi, hogy másfelé kell keresnie az igazságot. Szokás szerint alaposan bejárja a helyszínt a nyomozás során, és Lucas segítségével próbálja kibogozni az ügy szálait az uszályok kikötőjének zárt világában."
Uszályok, hajóvonták, zsilipek, a kőtörő szüntelen hangjai a kikötőben, ahol egy éjszaka épp egyszerre kezd fuldokolni két ember... Az egyiknek szúrt sebe van, de nem emlékszik, hogyan és miért támadták meg, a másik csak simán részeg. Gassin és Ducrau ügyét persze Maigret kapja, aki épp a nyugdíjazása előtt áll, ez lesz az utolsó ügye. A munka vége olyan közel került, hogy csak annyit kell mondania: szerda. Addig és nem tovább. Meg tudja vajon oldani addig a bűntényt? A késszúráson kívül persze hamarosan akad még néhány akasztott hulla is, és zavaros családi viszonyok, eltitkolt gyerekek...
Történetben ez egy kicsit gyengébb Maigret volt, de hangulatában erős: fojtó és zavaros, az ember úgy érzi közben, hogy ha nyel egyet hangosan, a szereplők hirtelen felé fordulva rámerednek majd a könyvlapokról.
Ducrau számomra nagyon ellenszenves és idegesítő szereplő volt, és sajnos ő kapta a legtöbb teret. Nem tetszett a sok elsinkofált részlet, és az sem, hogy Maigret alig volt magában, egyedül. Valahogy hiányoztak a szokásos gondolkodós körei, mintha kicsit ki lettem volna zárva a fejéből - pedig máskor is ki vagyok, hiszen leginkább csak magában ötöl-hatol, mégis más volt most a helyzet. Ebből a szempontból rendhagyó Maigret, de nagyon feszült hangulatú, ami már inkább feszengő néha.
A végén minden mozaik darabka a helyére kerül és egy szürreális vacsorajelenet, majd egy még szürreálisabb utolsó "séta" a zsilipek mellett pontot tesz az i-re.
Értékelés: 10/6,5 Talán jobbat érdemelne, ebben a kicsit alacsonyabb pontszámban ugyanis benne van a saját kis Ducrau irányában érzett ellenszenvem és frusztráltságom is. Egy picit hasonlított a hangulat a Maigret és a flamand lányra, de annak jobban szerettem a cselekményét.
A Maigret csapdát állítot olvasom már, és rájöttem, hogy még 5 másik pótlandó Simenonom van az Agavésok közül, amikre nagyon kíváncsi vagyok. :)
Tök jó, hogy te is így szereted ezt az írót :) Bár én jóval kevesebb könyvet olvastam tőle, és jobban tetszenek az önálló kötetei. Véletlenül megrendeltem azonban egy Maigret-set, úgyhogy az lesz majd a következő :) (Üstökös voltam)
VálaszTörlésSzia Üstökös! :) Áh, én teljes Simenon-szerelemben vagyok. ;)
TörlésA roman durök kicsit más hangulatúak, de azokat is szeretem, kíváncsi vagyok, neked hogy fog tetszeni egy Maigret-s. :) Melyiket rendelted meg?
Maigret és a furcsa idegen. Amúgy jaa más hangulatú, de pl. A gyilkos is annyira jó volt tőle! Amúgy már olvastam Maigret-s kötetet, kettőt is, de a roman durök jobban betalálnak.
TörlésNa, pont két olyat mondtál, amiket még nem olvastam! :D De ami késik, nem múlik. ;)
Törlés