A költészet napjára

Tőlem szokatlan ugyan a versek olvasása-méltatása, de ma, a költészet napján kicsit én is hangulatba kerültem mások verses posztjait látva. Álljon most itt az én egyik kedvenc versem: 

Forrás.

Juhász Gyula: Szerelem? 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

A személyes motívum, ami miatt kedvenc lett ez a vers, azon túl, hogy nagyon szép, lírai, érzelmes, pedig az, hogy amikor már felnőtt fejjel estem a szerelem sötét vermébe, és azt elmeséltem a nagymamámnak, ő ezt a szépséget küldte el nekem levélben. Postán. Tudjátok, rendes bélyeggel, borítékban. Írógépen legépelve. 

Szeretettel gondolok vissza arra a régmúlt szerelemre, a nagymamámra és a sorokra, amiket azóta is kívülről tudok. 

Videó Vikitől egy remek feldolgozásról, vigyázat, libabőrös lesz az ember! Köszönöm, Viki! :)