Számok márciusban

Forrás.

Nem akarok most sokat szövegelni, úgyhogy be kell érnetek egy gyors, pontokba szedett, számos összegzéssel! :) 

Márciusban: 

... 7 könyvet fejeztem be, amik közül Az elvarázsoltak igazán kiemelkedő volt. 

... 2 könyvvel gazdagodtam, mindkettő reci, így nagyon gazdaságos voltam! :) A két könyvecske: Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa és Phyllis T. Smith: Én, Livia. Előbbit épp most olvasom, utóbbiról pedig már gyártom a posztot, nagyon szerettem!

... 3 könyv robog felém a Bookdepóról, jujj, kemény lesz az áprilisi zárás a könyvfeszttel együtt... De azért igyekszem majd mértéktartó lenni. ;) 

...13 posztot írtam márciusban (ezzel együtt), ezzel egyelőre vezet idén ez a hónap. ;) 

...1: még mindig ennyin áll az elolvasott vcs-könyvek száma, ez van.  :/ 

A többiek márciusa: Dóri, Amadea, Nima (negyedéves összegzés),  Nita, Katacita, Nikkincs, Zakkant, Szilvamag.

Húsvét

Kellemes húsvétot kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak! :) 

Forrás.

Manners and Mutiny

Gail Carriger: Manners and Mutiny (Finishing School 4.) 

“A ball, at last!” Dimity Plumleigh-Teignmott sank back into her chair in delight.”

Gyorsan sorra vettem a Finishing School befejező, negyedik kötetét is, amíg lendületben voltam. Ebben a részben lezárulnak Sophronia kalandjai és pont kerül a Picklemen és flywaymen és hát minden egyéb men végére is. :)

Ez a kötet, az előzővel ellentétben most nagyon pörgősen és eseménydúsan indult, több minden történt az első pár fejezetben, mint az egész előző részben. Szinte rögtön előkerülnek a nyílpuskák, amit a borítón lévő hölgy kezében is láthatunk, ennek kapcsán Sophronia igen meleg helyzetbe is kerül Braithwope professzorral, hőseink báloznak egyet, ahol a feladatuk egymás megszemélyesítése, aztán Londonba utaznak, Sophronia nővérével, Petuniával vásárolgatnak, mitadisten, Soap is előkerül, és máris újabb bálon tehetjük tiszteletünket, ezúttal Lord Akeldamánál! :)
Az ígéretes kezdetek után aztán belefolytunk az akcióba... és innen megint unalmas lett az egész... Ms. Carriger, hogy a bánatba tud ennyire pokolian unalmas akciózást és kémkedést írni?! Vontatott volt, és semmi nem történt sokáig. Időről-időre aztán felkaptam a fejem egy-két dologra, az egyik barátnő, és az egyik felnőtt szereplő is tartogatott némi meglepetést, előkerül Monique és Felix is, és kiderül a Picklemen furfangos terve is, amit Sophronia némi segítséggel, és kis híján az élete árán megakadályoz. Tetszett, hogy itt mert merész lenni Carriger, igazi veszélyhelyzet volt, és nem csak karcolások érik a főhőst.

A végén több szereplő sorsát összegzik röviden (Bumbersnootnak különösen örültem!) de furcsa volt számomra, hogy ebből méltatlanul kimaradt Dimity, Agatha és Felix is. Mondjuk remélem ez nem azért van, mert valami Dimity spin-off készül. Sidhaeg-t nem látjuk viszont sajnos, és kicsit hiányzott az iskolai hangulat, kurtán-furcsán kiszakadtunk onnan. Az viszont jó volt, hogy voltak összefonódások a Parasol Protectorate néhány szereplőjével. Petunia egy Mr. Hisselpennyhez megy férjhez, hmm, elég alapos a gyanúm, az ő gyermekük lesz majd Ivy. :) (időben stimmelne azt hiszem, ez a regényfolyam az 1850-es években játszódik)
A szerelmi szálról: eldől a háromszög kérdése, de őszintén szólva engem eléggé hidegen hagyott. A választás: nem éreztem benne elég szikrát. De tulajdonképpen a dilemmát se értettem, nem a két fiú közöttit, hanem hogy SPOILER Soappal miért ne lehetnének egymáséi, ha aztán mégis egész könnyedén egymáséi lettek... SPOILER VÉGE

"As much as she was enjoying it, Dimity would always rather talk about reading than actually read. In fact, Sophronia suspected she only read enough to have something to discuss." 

Értékelés: 10/6 Felemás rész volt megint, kicsit örülök is, hogy már vége. Az egész sorozat nem olyan jó, mint a Parasol, felejthetőbb, de azért érdemes volt elolvasni. Bolondos és bohókás, ugyanakkor mégis kinevel benne Carriger egy bátor és önfeláldozó hősnőt egy cserfes és rosszalkodó kislányból.


Az előző kötetekről:

Etiquette&Espionage 

Curtsies&Conspiracies

Waistcoats&Weaponry

/A képek illusztrációk. Forrás./

Mindig ez van! - pótposzt

Forrás. 

Mindig az van, hogy ha megírok végre egy ajánlós posztot, már a következő napon találkozok valami olyannal, aminek tutira benne kellett volna lennie... Murphy dolgozik. :)

De nem hagyom csak úgy elsikkadni ezeket az újdonságokat, mert mindnek nagyon örülök, íme még 5 friss ropogós hír: 

1. Itt az új Bridget Jones film, a Bridget Jones's Baby trailere! Szerintem pazaaar! Akármennyire is megváltozott, és nos, meg is öregedett Zellweger, azért még mindig jobb, hogy ő maradt, mint egy új arc. Nagyon tetszik a konfliktus is, igazi jó kis csajos film lesz, ami ugye nem a harmadik BJ kötet történéseit mutatja be, hanem a köztes időszakot, és a gyermekvállalást. :) 

2. Új Backman-könyv érkezik, méghozzá nagyon hamar, április 5-ére! A címe: Itt járt Britt-Marie. Nagyon jó a borító is, és illeszkedik az eddigiek sorába. :) Bár még mindig nem olvastam Backmant, egyszerűen tudom már előre, hogy a rajongója leszek, így biztosan ezt a könyvét is olvasni akarom majd.

3. Megérkezett a Feversong (Fever sorozat 9. rész) borítója, és egy rövid, de annál izgalmasabb beleolvasó részletke. Spoileres mindenkinek, aki nem olvasta a Feverbornt is! Én nem szeretem a beleolvasókat, de ezt nekem is muszáj volt átfutni, és jólesően megborzongtam tőle, nagyon várom, hogy folytatódik a sorozat! :)
A borító szerintem jó lett, bár sokban hasonlít az előzőhöz.

4. Ezzel a csodaszép borítóval jelenik meg a Gabótól Naomi Novik Rengeteg című regénye (eredeti cím: Uprooted), és meg kell, hogy mondjam, odavagyok érte! Nagyon szép! Pedig nem is érdekelt igazán, eddig... Hát ennyit tesz egy igazán eltalált borítóterv. :)))...

5. Jön M.R. Carey új könyve, a Fellside, április 5-én! A regény egy börtönben játszódik. (A Kiéhezettek (The Girl with All the Gifts) pedig nemrég jelent meg magyarul és hamarosan megnézhetjük a filmadaptációt is belőle. )

Kit mi hozott leginkább lázba ezek közül? :) 

Waistcoats and Weaponry

Gail Carriger: Waistcoats and Weaponry (Finishing School 3.)

“Espionage, Sophronia had learned, was tough on petticoats.”

Ez a könyv Gail Carriger ifjúsági sorozatának, a Finishing Schoolnak a harmadik kötete. Az első két részről itt olvashattok: Etiquette&Espionage Curtsies&Conspiracies

Az olló és a tőr után ezen a köteten egy pengékkel ellátott legyező jelenik meg (ugye, elsőre fel sem tűnt, hogy nem egy szokványos kiegészítőt láttok?!), ami szerepet is kap a lányok kiképzésében a Mademoiselle Geraldine's Finishing Academy for Young Ladies of Quality-ben.

Jó volt visszatérni Sophroniához, Dimityhez, Agathához, Sidhaeg-hez és a többi ismerős szereplőhöz, de akadtak kifogásaim ezzel a kötettel kapcsolatban. Sokáig úgy éreztem ez a rész nem szól semmiről, eleinte untam is, és a szereplők is ellötyögtek kvázi semmittevéssel több mint a könyv feléig. Voltak párbeszédek, poénok itt-ott a kanyarban, meg némi romantikus hevület, sok dekoltázs, szempillarebegtetés, no és a fogazott legyezők csínja-bínja. Ó, és egy maszkabál, megkergülő mechanikus szolgákkal! Mégis sikerült elhúzni a már a fülszövegben belengetett ominózus vonatelkötést a könyv 70%-áig!

Nem is tudom mikor volt olyan, hogy 70%-nál vett nagy fordulatot egy könyv, és onnan túl tudott lendülni az addigi gyenge megítélésen, de most ez történt. Belendült, felpörögtek az események és remek jelenetekkel, fordulatos végkifejlettel zárult, ami sok elvarratlan szálra is magyarázatot adott. Végre valahára találkoztam néhány igazán jól megírt akciójelenettel is Carrigertől - hírhedten unalmasan írja le a sok hektikus mászást, rohanást, félkézzel kapaszkodást és egyebeket - még ha be is vetette kissé sablonosan a vonatos menekülések szükséges kliséjét: az "egy vagont gyorsan le kell kapcsolni, de beragad a pecek" problematikát. A karakterek testi épsége miatt azonban tényleg kellett izgulni, és aztán a záróakkordban még egy kis csavarintás is volt az eseményeken, ami abszolút meggyőzött arról, hogy igenis olvasni akarom a befejező epizódot is. 

Sok-sok prototípus-hajkurászás és crystalline valve-ek, Picklemen és vampire hive politikai kérdések levegőben lógó, szinte értelmetlennek tűnő fontoskodásából végre összeállt bennem, mi is a jelentősége ennek az egésznek, és hogy Sophroniáék mit tehetnek az ügy érdekében. Érdemes volt kivárni, és így a harmadik kötet végére végre elérte a szerző, hogy elkötelezett drukkere legyek az ügy jó kimenetelének! :D 

Néhány pro és kontra még: 

Pro: 

- Bumbersnoot,  a kis édes tacskó-mechanimal nem hiányzik most sem.

- A szereplők és a környezet már annyira otthonos, hogy jó visszatérni, még ha kisebb jelentőségű események történtek is az elején.

- Tetszett, ahogy megadja a Parasol Protectorate későbbi eseményeinek alapjait, pl. a Kingair Pack botrány itt történik meg, és Sidheag át akarná venni a falkát, ennek érdekében történik a vonat elkötése is, hogy Skóciába jusson. :) 

APRÓ SPOILEREK!

- Soap álcája és a titkos tánc, valamint a kis kakaskodás Lord Mersey és közte, remek volt. :) 

- Monique visszatér! :D

- Sophronia és Pillover jelenete, amiből egy nemkívánatos eljegyzés lesz... :) 

- Dimity szokásos ájulásai, és a meglepetés, amikor mégsem ájul el, egy igazán komoly helyzetben. 

Apró spoilerek vége!

- Az ilyen idézetek: 

“Oh, Sophronia, thank goodness. Save me? Please? All those young girls, in pastels, talking about the weather. I shall go jump off a bridge, I swear I shall. Do you have bridges in Wiltshire? They chatter, they chatter worse than Dimity ever did. Oh, the chattering! The chattering, it haunts me.”

“I simply feel that world domination is not my cup of tea. Is that shortsighted?” 

“What she said was “I want a man who stays out of my way.”

Kontra: 

- Sophronia és Dimity. Prudence és Primrose. Alexia és Ivy. Khm. Nagyon érezni, hogy ugyanazokkal a sablonpárokkal dolgozik Gail Carriger. Az a szomorú, hogy ezek a szereplők szinte megfeleltethetőek egymásnak, kicserélhetőek. Nem tud igazán sok színes egyéniséget írni belőlük, a három sorozatában végigviszi tulajdonképpen ugyanazt a barátnő-párost, akiket kitalált a Parasol Protectorate-hez, és a többi klón már csak halvány árnya Alexiának és Ivynak, akik minden kétséget kizáróan a legelevenebb ilyen típusú karakterei. 

- Szerelmi háromszög... Ne, kérem ne! Egy szenvedés számomra az ilyen szenvelgések olvasása. 

- Az ilyen idézetek: 

“The tea, once it arrived, had its customary effect—engendering comfort and loosening the tongue. That’s tea for you, thought Sophronia, the great social lubricant.”

Tea, social lubricant. Hát ez egyszerre röhögcséges és wtf? o.O 

Értékelés: 10/7,5 Érdekes viszony alakult ki köztem és a könyv között, én is alig jutottam dűlőre önmagammal. Az első fele abszolút bukta, az utolsó 30% viszont úgy felhúzza, hogy még a 8-9 pontot is fontolóra vettem. 

A borítója pompás! :) 

Érdekes szavak, kifejezések:

peerage - nemesség, arisztokrácia

hobbledehoy - kamasz, esetlen fickó

hoi polloi - csőcselék, átlagemberek (!!!tök jó kifejezés!!! )

quandary - dilemma, bizonytalanság

flog - megvesszőz, megkorbácsol, pálcával fenyít

tetchy - haragos, nyűgös, kötekedő

carapace - páncél

stoker - fűtő

laudanum - ópium kivonat

clandestine - titkos, rejtett, alattomos (sose bírom megjegyezni)

aitchbone - csípőcsont

suet dumpling - faggyúgombóc (? o.O)

paragon - minta, mintakép, eszménykép

freight carriage - tehervagon

asunder - ketté, szét, távol, el egymástól

wile - fortély, ravaszság, ámít, csábít
crumpet ring - pogácsaszaggató

/A képek illusztrációk. Forrás./

Ajánló

Forrás.

Ahogy elnézem, elég régen ujjongtam már megjelenések miatt, pedig beindult a gépezet a szokásos, kicsit nyugisabb éve eleje után. Hol is van már az év eleje, lassan a nyakunkon a Könyvfesztivál! (juhé! :D ) 

Szóval most mutatok újra néhány olyan könyvet, ami felkeltette a figyelmemet.

Mostan aranyszín paripákról álmodom...

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Elragadó könyvet írni a halálsorról, a börtönvilágról, erőszakról és kegyetlenségről? Lehetséges. 

Gyönyörű stílusú regény, tele reménnyel és csodával, egy zárt világból, ahol a föld alatt aranyszőrű paripák vágtatnak...

Ennyit írtam rövid értékelés gyanánt róla a Goodreadsen, és bajban vagyok, hogy is folytassam, hogy is fejtsem ki, mert Az elvarázsoltak tipikusan olyan regény, aminek konkrétumairól jobb minél kevesebbet beszélni, nem részletezni, csak utalni, nem kitárni az ajtót, csak meglibbenteni a függönyt... Miközben van, ahol nincs függöny se, de még ablak se. Egy szeletkéjét látni az égboltnak kiváltság lehet. Elszigeteltség, az érintéstől, az emberi kapcsolatoktól való megfosztottság, végtelen magány, képzelgések és kapaszkodók... A halálsor rejtett világa, ahol a legnagyobb bűnösök várnak sorukra. Megérdemlik, mondod? Mindenki, mindent, és meddig? És mi a jobb büntetés, mi az, hogy jó büntetés? Mi az igazságosság? Miből terem a bűnöző? Hogy formál meg minket a múltunk? Mi van, ha nincs jövőnk, mégis el kell számolnunk a fogalmát vesztett idővel, ami még megadatik?

" - Büntetésképpen, de nem büntetésért érkeztek a börtönbe - mondja nekik a terem végében álló őr. - Hozzák ki belőle a legjobbat!"

Ez a könyv rengeteg kérdést felvet, de ránk bízza a válaszadást. Nem göngyölít fel mindent, de több fonalgombolyagot elindít, hadd szaladjunk a szál után, miközben mégsem a nyilvánvalóról szól, a halálbüntetés létjogosultságáról, humánus és kevésbé humánus szempontjairól, bár kétségtelen, hogy ez is ott van benne. 

"De az anyja már csak ilyen. Orvosi terminussal élve szociális válaszkészség hiánya jellemzi, ami az elegáns megfogalmazása annak, hogy valaki rohadt idegesítő." 

Egy névtelen, elítélt bűnöző mesél nekünk egy bukott papról, egy hölgyről és egy másik, nevesített elítéltről. Négy sarokpont, sok magasra emelkedő fal, bűnök, fájdalmak, titkok, terhek és remények... 

A börtön zárt világát azt hiszem még senki nem írta meg így. Korrupt, sötét, szörnyű, hierarchikus rendszerű hely, sajátos szabályrendszerrel, és mégis van benne valami megfoghatatlan, zsigeri és különleges. Hitelességét az adja még, hogy a szerző valójában civilben az általa megírt "hölgy" munkáját végzi... 

Hiteles marad a misztikus elem ellenére is: apró kalapácsos emberkék bújnak elő a falakból, ördögfiókák  lopakodnak elő a krematóriumban és hőtől izzó, aranyszínű lovak rázzák magukról az olvadt fémet a föld alatt... Képzelgés lenne, egy beteges agy szüleménye, menekvése, vágyai és félelmei? Vagy...?

"Nem akarom, hogy ez az ötlet kiszabaduljon a világba. Az ötleteknek hatalma van; jobban kéne vigyáznunk velük. Tudom, hogy vannak, akik nem értenek egyet velem - akik szerint az ötletek olyanok, mint az étel: belekóstolhatnak, és ha nem ízlik, kiköphetik. A gondolatok azonban ennél erősebbek. Az ember megízlelhet egy ötletet, és mire észbe kapna, már nem tud szabadulni tőle. Hacsak nem tesz valamit érte." 

Elborzasztó és felemelő és egyszerre ez a regény. Depresszív és elbájoló. Remek az írásmód, leláncol a stílus: feszült és eleven, mint az aranyszőrű lovak... Egy mestermű, és a fordítása főhajtást érdemel. Lírai és egyedi, amit Kleinheincz Csilla csodálatosan adott vissza, minden mondatban. Igazi széppróza.

Mit is mondhatnék még? Az elvarázsoltak.., elvarázsoltak. 

10/10

Vedd meg a könyvet >itt<
Interjú a szerzővel >itt<.

Egy számomra eddig ismeretlen magyar szó:
- cirkli - kémlelőnyílás

Az első könyv, aminél sanszos, hogy az idei top5-be is bekerül. :)

Könyvbolondériák: bolhabetűktől az iniciálékig

A márciusi Témázunk ezúttal a KÖNYV-RIGOLYÁK - a betűmérettől a kötésig című téma körül forog, avagy mit hogyan preferálunk a könyvekben: kemény- vagy puhaborítás a favorit, bolhabetűk vs. öregbetűk, csak jobb oldalon kezdődő fejezetek, vagy papírspórolós könyvek? Egyszóval mindenféle apróság, ami egy kicsit is befolyásolja az olvasás élményét, amit szeretünk látni közben, vagy amitől parányit összevonjuk a szemöldökünket. 

Azt hiszem ez kifejezetten olyan téma, ami önmagát írja, ahogy elgondolkodom rajta ugyanis, egyre több kis apróság jut az eszembe. Nem tartom magam nagyon bogarasnak, ezek inkább csak olyan dolgok, amik emígy vagy amúgy jobban tetszenek a könyv olvasása közben. Megpróbáltam kisebb kategóriákra bontani a kérdéskört: 

1. A könyv kötése

Nekem szimpik a kemény és a puhakötésű könyvek is. A keményekre jobban tudok vigyázni, a puhákon rendszerint inkább meglátszik a kezem nyoma, mert néha igenis jó kihajtani, és megtörni a gerincét. Régebben kifejezetten direkt tördeltem a könyveket, hogy látsszon, én ezt már olvastam... Azóta szebben bánok velük, van, amit teljesen megkímélek. A nagy, nehéz, keménykötésű könyvek néha zavarnak, hiába, az e-olvasók kényelme elért már engem is, furcsa, amikor tényleg soká kell tartani egy-egy féltégla könyvet. Kedvenceim egyébként a mass market paperback verziói a külföldi könyveknek, aprók, kézbevalók, kényelmesen forgathatók, igaz, törnek. A külső védőborítót én mindig leszedem az olvasáshoz, az számomra arra hivatott, hogy a polcon díszelegjen vele a könyv, nem arra, hogy a csupasz fedelet megvédje olvasás közben (ki látja amúgy a csupasz fedelet? senki). A puhaborítós könyvek közül szeretem azt a típust, amit törés nélkül lehet hajtogatni, nem tudom hogy hívják pontosan, de az Athenaeumnak és Agavénak is vannak ilyen könyvei, egyszerűen lehet hajtogatni és fogni, és nem lesz szinte semmi baja tőle.  

2. A könyv tagolása

Régebben azt szerettem, ha egy könyv fejezetekre tagolt, és ezek a fejezetek viszonylag rövidek. Ma már ez nem izgat annyira, de még most is jobban szeretem, ha van valami tagolás egy sor kihagyásán, csillagon kívül. Hogy a fejezetnek van-e címe, vagy nincs, arról az a véleményem, hogy általában fogalmam sincs már a fejezet végén, mi volt a fejezet címe. :D Ezeken valahogy átsiklik az ember, ha volt is jelentősége, szerintem utólag jössz rá, miért az a cím.
A részekre osztást is szeretem a fejezetekre tagoláson kívül, általában vannak tényleges határmezsgyék a történésekben is ilyenkor. 

Szeretem, ha van tartalomjegyzék, pedig szinte sose használom, de nekem egyszerűen tetszik. Akár ha csak annyi is hogy az első rész mettől meddig tart, majd a második... :) 

3. Betűméret, betűtípus

E-olvasón tök jó, hogy lehet állítani a betűméreten! Amikor fáradtabb vagyok, néha szükségem van nagyobb betűkre, sőt, esküszöm néha a gyorsabb haladást is elősegíti valahogy, ki tudja miért (pedig többet kell lapozni úgy). 

A bolhabetűktől olyan szinten el tud menni a kedvem egy könyvtől, hogy nagyon... Egy nyáron elkezdett könyvet félretettem, csak emiatt... (Rachel Johnson: Notting Hell) Annyira apró és sűrű, hogy elment a kedvem, a sztori pedig jó. Sajnos e-könyvként nem kapható, pedig olvasón nagyobb betűre állítva már rég elolvastam volna... 

Az öregbetűk is szoktak néha zavarni, főleg széles margóval együtt, kivéve ha meséskönyvről van szó. Papírpocsékolás, viszont haladós az olvasása. :)
Betűtípus: nem zavar, ha nem végig a szokványos, sőt, amikor levelek, jegyzetek, emailek is vannak egy könyvben, kifejezetten jó, hogy használnak viccesebb, non-konvencionális betűtípusokat is.  

4. Extrák

A könyvek végén lévő extra tartalmak valamiért engem általában hidegen hagynak. Nem szeretem a beleolvasókat, reklámokat, nem olvasok el interjút vagy más könyvből való részletet. Plusznovellát se szívesen, köszönetnyilvánítást nagyon ritkán. Utóbbiról beszéltünk egyszer Zenkánál. Számomra nem sokat mondanak a nevek, amiket felsorolnak. Vannak persze kivételek, szívhez szóló, nem nevekkel-terhelt köszönetek, azok jók.
Kivétel néha az angol nyelvű regények végén a könyvkluboknak szánt rész, kérdésekkel, ezeket néha megnézegetem, régen jó ötletnek tartottam, hogy van ilyesmi, és ez alapján meg lehet beszélni a könyvet, működőképes lehet egy irl könyvklubnál, de akár neten is, a bloggerek közt. :)

5. Illusztrációk és egyéb ábrák, rajzok, segédletek...

Emlékeztek, hogy a régebbi könyvekben divatos volt, hogy voltak képes oldalak? Poros ifjúságik, de akár sima regények is kaptak illusztrált oldalakat, egy-egy magyarázó mondattal. Ez néha hiányzik, feldobná a regényeket, máskor meg lehet, hogy hülyét kapnánk tőle, mert nem felelne meg az ábrázolásmód a fejünkben keletkező képnek. :) 

A régiekben szerettem a rajzokat. Mostanában külön, illusztrált köteteket kell keresni ehhez az élményhez. Ha van a fejezet elején egy-egy motívum, vagy néha az oldalon a szövegbe beszúrva valami képecske, azt bírom. A Jók és Rosszak iskolájában is nagyon csíptem a kis apró rajzokat.

Az illusztrációkon kívül szeretem nagyon a térképeket (fantasykban rendszerint van), ezeken végigkövetni a szereplők útját, aztán a családfákat, amik néha tényleg nagy segítséget nyújtanak olyan szerzőknél, akik bedobnak egyszerre 15 nevet, és a fényképeket is, amik néha tarkítják a különleges regényeket (pl. Ransom Riggs könyvében).
A J.J. Abrams-Doug Dorst regényről pedig akkor ne is szóljunk... ami ugye tele van mellékletekkel, levelekkel, szalvétával, iránytűvel, képeslapokkal... Egy kis kincsesbánya! (nem, még nem olvastam, csak simogatom és nézegetem :D )

6. Ismétlődő sorok

Gondolok itt a szerző nevére, könyv címére, ami végigfut minden oldalon. Ti hogy vagytok ezzel? Engem néha azért zavar, mert a szemem minduntalan beleolvassa azt is a történetbe, a mondatok közé, ahogy lapozok. 

7. Olvasás közbeni bolondériák

Könyvjelzőt szoktam használni olvasáshoz, még ha az épp egy vonatjegy is, mert nincs kéznél más, de van egy egész nagy könyvjelző-gyűjteményem is, szeretem őket. :) Viszont néha szamárfülezek is, nem ahhoz, hogy azt jelöljem, hol tartok, hanem hogy a nekem tetsző idézetekhez, esetleg hibákhoz, vagy olyan dolgokhoz, aminek utána szeretnék nézni, visszataláljak. 

A könyvbe belefirkálni sem szentségtörés szerintem, de ritkán csinálom. Mindenesetre nem kapok tőle infarktust. A könyv van értem, nem én vagyok a könyvért. :)
Persze értelmetlen firka nem kell, de aláhúzás, jelölés, jelzés simán. Később igen értékesek lehetnek ezek a kis megjegyzéseink, főleg egy kedvencben, amit többször olvasunk el.

8. Tapogatózás

Szeretem, ha a borítón vannak kidomborodó betűk, vagy fényes részek. Az egyéb érdekes effekteket is csípem rajtuk, pl. ha színesek a lapszélek (sajnos nagyrészt csak romantikusoknál jellemző igazán), vagy kivágott a borító (pl. a Déli Végek trilógiánál), sejtelmesen áttetsző a védőborító (Neil Gaiman: The Sleeper and the Spindle).

9. Oldalszámok

Kellenek! Az mindegy, hogy középen, vagy a sarokban. Tetszik, ha van valami kis ábra körülötte, pl. egy fogaskerék van a Waistcoats & Weaponry oldalszámai köré rajzolva minden lapon. :)
Ja és nekem tetszik, ha valami a 10. oldalon kezdődik! :D Rögtön olyan, mintha már tényleg belendültem volna a könyvbe. ;)

10. E-könyv olvasós preferenciák

Az egyik pontnál már említettem, nagyon szeretem az állítható betűméretet, nagy könnyebbség néha, és gyorsabban pörgeti a szemem az adott szövegrészt úgy. A landscape beállítást nem használom, csak normál, egyenes állásban szoktam olvasni, túl hosszúnak érzem máshogy a sorokat.
Különösebben mást nem szoktam állítgatni, nekem nem pw van, szóval a tokból lóg ki a lámpám, őskövület kindli, a fényerőt nem tudom állítgatni, de olvastam már pw-n, praktikus, hogy ezt is lehet variálni. :)
Az oldalszámok kérdése itt nehezebben megoldható, sajnos nekem szinte csak %-ot tud mutatni az olvasó. Már megszoktam, de jó lenne néha a rendes oldalszámot látni, nem minden könyvnél lehet.

Nos, azt hiszem nagyjából ennyi, de biztos vagyok benne, hogy a többiek posztját olvasva eszembe jut még néhány rafinált részlet, ami most nem ugrott be. :)

A témához most is lehet csatlakozni, ha szeretnétek! Elő a könyv-rigolyákkal! :) Szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek preferenciái:

Nima, Bea, FFG, Ilweran, tigi

Utóvéd (később csatlakozók):

Bubu,

A képek illusztrációk. Forrás.

Úton a tőmondatok közt. Okay. I know.

Cormac McCarthy: The Road

"Can I ask you something?

Yes. Of course you can.

What would you do if I died?

If you died I would want to die too.

So you could be with me?

Yes. So I could be with you.

Okay."

Szép, szép... kicsit megfacsart néhol az apa-fiú kapcsolat, de közben meg rettenetes monoton, ezerszer ismétli önmagát, ugyanazokat a semmitmondó mondatokat húzza-vonja a végtelenségig. Túlontúl amerikanizált, számomra klisé-csattogtató, és magyarázat nélkül is hagyott. Egészében véve totálisan érdektelen volt nekem. Szürke, depresszív, túlélős maszlag. Alig vártam, hogy vége legyen.  

Megőrjített, hogy mindenre teljes egész mondatokban válaszolnak vissza egymásnak, elismételve a kérdés részt is, mint ahogy a gyereket, vagy a kezdő nyelvtanulót tanítják illedelmesen válaszolni... 

Nem akarok több Okay-t, I know-t, I don't know-t hallani egy darabig... 

Kár rá több szót fecsérelnem. Nem az én könyvem volt. (25%-nál akartam félredobni, fogalmam sincs, miért nem tettem...

10/3

Eldőlt

Azt hiszem ezzel a reklámmal eldőlt számomra, hogy ez a könyv mégsem fog érdekelni. :) Már csak a Tündöklő lányok hiányzik a felsorolásból. ;) 

Joe Abercrombie: Half the World - A harcos

Tavaly márciusban jött ki a Szilánkos tenger első része, a Half a King - Az uralkodó, és szerencsére nem kellett sokat várni a folytatásra sem, ami külsejében ugyanolyan szép és vaskos kötet, mint az előző; jól mutatnak egymás mellett a polcon. 

Ami az olvasását illeti, azt hiszem, átok üldöz, amikor ugyanis belefogok egy Abercrombie-ba, biztos, hogy valami közbejön, és kicsit félre kell tennem, vagy csak apró falatokkal haladhatok előre. Így történt most is, de nem azért olvastam lassan, mert nem tetszett. Nagyon is szerettem, mert nem csak a külseje, de a belseje is nagyon hasonló az első kötethez: jó kis high fantasy izgalmas harcjelenetekkel, remek személyiségfejlődésekkel, poénokkal, fordulatokkal, nagyon gördülékeny stílusban. 

Ezúttal egy tökös hősnő a főszereplő, Tüske, vagyis Hild Bathu, aki egy harctéri gyakorlatozás során végzetes hibát vét... Először úgy tűnik, sorsát már nem sokáig követhetjük nyomon: meg fogják kövezni, az ítélet elől azonban a fondorlatos Yarvi atya - az előző kötet főszereplője - megmenti, és elviszi egy veszélyes és hosszú küldetésre a Szent és Veszett folyókon át az Első városig, és ha minden terv szerint alakul még vissza is. A cél, hogy szövetségeseket gyűjtsenek Gettföld számára a Főkirály ellen. A háború elkerülhetetlennek tűnik, és mindenütt ellenség terem, nehéz olyat találni, aki fordulna és melléjük állna. Tüske révén mégis létrejön aztán néhány ilyen kapcsolat, bár néhol nem is tudja a harcos kedvű lányzó, hogy mi sülhet ki döntéseiből. 

A hosszú úton Szkifr kikupálja Tüskét, kiváló és kivételes harcost farag belőle, aki bármely társát legyőzi párbajban ügyességével, fürgeségével, elszántságával. 

" - A tehetség mindig a felszínre tör - mondta Rulf.- Mint szar a vízben - jegyezte meg Tüske. Szumael rávigyorgott. - Akkor te jó úszó lehetsz."

A cselszövések sem maradhatnak ki természetesen, és persze némi romantika a hajó fiataljai közt. De még Yarvi atyát is megörvendezteti egy kis légyott a rég nem látott Szumaellel, és talán Rulf is párra talál... 

Forrás.

A könyv másik fontos szereplője Tüskén kívül Brand, aki szintén nem a hajós küldetésre készült volna, mégis ott köt ki a lány mellett, a hátsó evezőlapátokat húzva fáradhatatlanul. A fiú is majdnem olyan érdekes személyiség volt, mint Tüske, de teljesen más. Nyugodt, higgadt, jólelkű, talán túlságosan is becsületes. Brand is sokat változik, és még hőstett is fűződik a nevéhez a küldetés során, de Tüske mellett haloványabb, más, nem olyan izgalmas karakter, bár tény, hogy tud meglepetésekkel szolgálni, és sokat erősödik az út során, testben és lélekben egyaránt. 

"(...) - Nem vagyok...tudod! - Egyik kezét kidugta a takaró alól, és a körmét végighúzta a feje borostás oldalán. - Nem olyan vagyok, amilyennek egy lánynak lennie kell. Vagy egy nőnek. Soha nem is voltam. Nem tudok jól... - Mit? - Mosolyogni. Meg, mit tudom én, varrni.- Nincs semmim, amit meg kellene varrni." :)) 

Az előző kötethez hasonló volt itt is a felépítés, tulajdonképpen ez egy séma, és most más volt behelyettesítve: fiú helyett lány erőteljes személyiséggel, látványos karakterfejlődéssel, hajós küldetés és sok evezés, kalandok, nehézségek, néhány halál, némi cselszövés, csalás és árulás, és párbaj. :) Ez egy jó váz, és amikor fordulatos, jó stílusban megírt, helyenként még ráadásul humoros szöveg tölti ki, szerintem nem lehet ok panaszra. :) Kritikával én egyedül a végét illetném, nekem nem annyira tetszett, és nem volt hihető a kimenetel. De, Abercrombie javára írom: legalább nem volt papírforma! 

"Hunnan mester az első sorban állt, és ha kicsit rosszallóbban ráncolta volna a homlokát, a bőr leszakadt volna a koponyájáról."

Értékelés: 10/8,5 Egy kicsit építkezősebbnek éreztem, nem volt olyan nagyívű és kerek, mint az első rész, de majdnem ugyanannyira tetszett, és Tüskét nagyon megszerettem, minden tüskéssége ellenére, vagy talán épp azért. 

Karakterközpontú, izgalmas és mozgalmas high fantasy. Kíváncsian várom a harmadik részt - Half a War -, a háborút, még több Brandet, Tüskét és Yarvi atyát. :) 

Trónok harca utánérzésem most is volt. 

A könyvet kiadja az Athenaeum, akiknek köszönöm az olvasás lehetőségét! 

Rendeld meg >ITT<! 

Fülszöveg: "Ritkán, de előfordul, hogy egy lány nem Béke Atya, hanem Háború Anya szolgálatába szegődik. Hild Bathu, azaz Tüske csak a csatározásnak él, apjához hasonlóan diadalra vágyik, de egy végzetes gyakorlótéri baleset után nem harcos, hanem gyilkos lesz belőle. Yarvi atya, Gettföld agyafúrt minisztere megmenti őt a kínhaláltól, és magával viszi egy küldetésre, amely nagy hatással lehet a Szilánkos-tenger sorsára. Háború fenyeget, és Yarvi egész országát elpusztíthatja, ha a miniszter nem talál szövetségesekre. 

Tüske az úton harcossá érik, de mint mindenki más belegabalyodik Yarvi atya cselszövésének hálójába, ahonnan nem mindenki kerül ki épségben. A miniszter a köz java érdekében képes feláldozni bárkit, főleg egy harcost, de Tüske talán képes lesz saját utat vágni magának a kardjával."

Angol összefoglaló a Half a Kingről, vigyázat, spoileres! Recapnek tökéletes, újraolvasás helyett! :) 

Mi a baj Coelhóval? - válaszposzt

A Mester. Forrás.

Tegnap láttam a Coolbookzon egy cikket Coelho mesterről, és az az igazság, hogy felpiszkált bennem valamit. Ennek részben az az oka, hogy éppen tegnap beszélgettem egy ismerőssel, aki azért inkább kvázi "idegen", és amikor a legkedvesebb hobbimként az olvasást hoztam fel, rögtön azt a kérdést lőtte vissza, ismerem-e Paulo Coelhót, olvastam-e tőle. Mivel nem szeretek hazudni, bevallottam kerek-perec az igenlő választ követő újabb kérdésre - szeretem-e? - , hogy én bizony nem szeretem. 

Csodálkozott is, és még egy félmondat erejéig ecsetelte, hogy kedveli a könyveit, mert inspirálóak. 

Az ilyen beszélgetésekkor egyébként mindig felmerül bennem, hogy miért nem akadok soha, de legalább esetenként olyan ismeretlen ismerősbe, aki az olvasás témáját felhozva NEM Coelho mestert, a szenzációs Szürkét, vagy a Twilightot hozza fel, mint kedvencét, vagy mint valamit, amit velem, mint "jajdejószeretszolvasni" emberrel el akarna olvastatni, vagy legalábbis elvárja, hogy ha már annyira szeretek olvasni, ezen "alapműveken" túl kellene, hogy legyek, sőt, szeretnem is kellene őket... 

A kérdés költői.

A fent említett cikk sok mindent eszembe juttatott, de először is hadd kezdjem azzal: olvastam Coelhót, kettőt. Az alkimistával kezdtem még 2009-ben, és megmondom őszintén, tetszett. Akkor még nem is volt "az irodalom filatáskája" Coelho (ez az elnevezés díjnyertes, annyira találó :))) Az akkori értékelésemben 4/5 csillagot kapott, és ezt a mondatkát: "Egyszerű, jó, érdekes megközelítés."

Tehát nem arról van szó, hogy zsigerből utálnám a szerzőt, sőt, jól indult a megismerkedésünk, tényleg. (Persze aztán kissé lebiggyedt a szám, hogy az Ezeregyéjszaka meséiben már olvashattunk egy naggyon hasonló történetet, persze Coelho azt bizonyára nem olvasta!) 

Aztán olyan csúnyán belerondított a kapcsolatba a Tizenegy perc, hogy szakítottam a szerzővel. 2012-ben olvastam a Tizenegy percet, és konkrétan a fejemet vertem a falba tőle. Az "egyszerű, érdekes, jó megközelítés"-nek nyoma sem volt, ellenben halálosan primitív volt a megfogalmazás, a nyelvezet, bárgyúk a hasonlatok, és a végletekig közhelyes volt. Bővebben a linkelt posztban.

Forrás. 

Ennél az élménynél döntöttem úgy, hogy nem próbálkozok mással a szerzőtől, annyira megharagudtam, és annyira el akartam halálozni a könyv olvasásától akut agyleállásban. Azoknak az emberkéknek az értékeléseit olvasva más könyveiről, akiknek bízom az ízlésében és értékítéletében, levontam a konklúziót, Coelho egy idő után nem mond újat, azt is faék egyszerűséggel. 

Egy rokonom beleesett abba a hibába, hogy megvette előre egy csomó, vagy talán az akkori összes könyvét, kettőig bírta, a harmadiknál azt mondta, hogy ugyanaz van ezekben... (we are family)

A cikk szerzőjének igaza van, hogy a szimplicitás üdvözítendő, lehet mondani nagyot kevés szóval is, és abban is, hogy Coelho szimbólumrendszere nem bonyolult. Vannak jó gondolatai, aláírom, és biztos sokaknak nyújt vigaszt ilyen-olyan helyzetben, nem sajnálom tőlük ezt a vigasztalódást. 

Számomra azonban elég komoly határvonal van a szimplicitás és a primitívség között. Hangsúlyozom persze, ez a szubjektív véleményem. Coelho nálam átesett. Sokaknak jó ez, vagy szép ez, elég ez, nekem már sok az "egyszerűségből" és nem is keresem ezért az írásait.

Forrás.

Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy Coelho mester hányatott sorsáról is szó esik a cikkben. Azért ne vádaskodjak, mert neki ilyen sors jutott? Már elnézést, de magasról teszek rá, kinek milyen sorsa volt, ha én a könyvét, mint terméket fogyasztom és értékelem. Ennyire végtelenül ne kelljen már empatikusnak lenni. Oké, van miből merítenie ezeken keresztül, rendben, totál magánügy. Ahogy bárki más szerzőnél is, hogy miből merít, mi az ihletének a forrása, honnan eredeztethetőek a történetei. Nem fogom nagyra értékelni valakinek a műveit attól, hogy az ő saját háttértörténete szomorú. Ha egy idézetéről azt gondolom, hogy gagyi, akkor is azt fogom gondolni, ha a szerző fél lábát épp levitte a vonat. 

Azért írtam, írtuk ezeket a posztokat, mert szerintem a cikk címének kérdése válaszért kiáltott. 

Én személy szerint szerettem volna elmondani, hogy a Coelho-ellenszenvem nem egy felvett, sznob hozzáállás, és nem is azért van, mert követném a trendet, hogy divatos Coelhót ócsárolni. Olvastam, eldöntöttem, alkottam róla véleményt. 

Egyébként csak halkan jegyzem meg, a bizonyos "trend" szerintem egy jó csomó ember hasonló tapasztalatából adódott össze... 

Még néhányunk válasza a Mi a baj Coelhóval? - kérdésre: 

Zenka, Nima, Bea. Bill

És neked, milyen a viszonyod a szerzővel?

U.i.: Ez még nem a márciusi témázás. :) 

Prudence

Gail Carriger: Prudence (The Custard Protocol #1)

Először is, hogy mi is ez a kötet: a Napernyő Protektorátus (The Parasol Protectorate) című ötrészes sorozat spin-offjának első része. Spin-off ugyan, de nagyban építkezik az előzőleg megismert világra és karakterekre, ezért nem javaslom önálló olvasásra. Hibádzik is belőle egy jó kis Moning-féle glossary, mert az ember memóriája is véges, és bár emlékeztem pl. a Dewan és Potentate mibenlétére, vagy a Shadow Councilra, nem vetettem volna meg egy kis magyarázó szótárt, hogy felfrissítsem Alexia Tarabotti-világának alapfogalmait. 

FIGYELEM! A könyv fülszövege is spoileres lehet azok számára, akik nem jutottak el legalább három kötet olvasásáig a Napernyő Protektorátusban, a posztot is inkább akkor ajánlom, ha ezek már megvoltak, egyébként magából a kötetből nem spoilerezek. 

Nos, nem is tudom hol kezdjem. Nagyon vártam ezt a könyvet, és most hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam a polcról. Alexia Tarabotti kalandjai mindig felhőtlen szórakozást nyújtanak, habár, szoktak lenni Carrigernek idegesítő dolgai is... Mindkettő előjött ebben a könyvben is. 

"Conall! Get your furry posterior in here, post haste!" 

Prudence, Alexia és Conall lánya ebben a kötetben a főszereplő, Ivyék gyermekeivel és a fiatal Lefoux unokaöccsel egyetemben. Cirka 20 év telt el az előző kötet eseményei óta, Prudence, akit mindenki csak Rue-nak hív, mert utálja a teljes nevét, kap egy saját léghajót, amivel Lord Akeldama egy titkos tea-küldetés miatt Indiába küldi. A hajót Rue Spotted Custardnek kereszteli, és természetesen magával viszi a fiatalabb generáció fent emlegetett tagjait is. 

"I will not allow you to involve my daughter in some stylish tea extraction mission, either.
"Could we say 'stylish tea infusion mission'?" Dama suggested meekly.

A könyv első fele nagyon szórakoztató volt, élveztem visszacsöppenni ebbe az ízig-vérig angol környezetbe, jó volt viszontlátni Alexiát is, Lord Akeldamát, Biffyt, Lyallt. Csakhogy elég kevés van belőlük... Persze, ne elégedetlenkedjek, hisz mások a főszereplői a spin-offnak. Igen ám, de ha az új szereplők ellenére az ember a régieket sírja vissza, és kifejezetten hiányzik a jelenlétük, az baj.

Erénye és hibája is egyben a hasonlóság az előzményekkel. Rue és Prim kalandjaiban és személyiségében mintha Alexia és Ivy köszönnének vissza (Rue és Prim? Most komolyan, mintha hirtelen az Éhezők viadalában lettem volna. :D). Eleinte legalábbis ez az érzésem volt. Jól indult, voltak benne vicces párbeszédek, sok udvariaskodás, kalapok és ruhák, csakhogy aztán ezek eltűntek, elfogytak, maradtak a léghajózás és vér-állat kergetés kalandos eseményei, vagyis megint olyasmi, amit Carriger nem tud jól megírni: hektikus akciójelenetek. Mondja már meg valaki ennek a nőnek, hogy párbeszédeket, helyzetkomikumot, kedves romantikát írjon, de mászást meg csimpaszkodást, meg farkasháton lovaglásokat - vagy legalábbis ne így írja, ahogy most. A személyiségekre visszatérve pedig, egy idő után ott csak a kalap és ruha maradt. Részletekbe menően voltak elmesélve az öltözékek és az öltözékek hiányosságai, hibái. Rue és Prim, de a fiúk, Percy és Quesnel is árnyak csak. Semmi nincs bennük, amitől különlegesek lennének, nincsenek normális jellemvonásaik, egy idő után már az Alexia-Ivy hasonlóság is eltűnt, olyan haloványak a szülőkhöz képest, hogy ihajja. Percy talán a kivétel, őt sikerült begyömöszölni az elvont tudós sztereotípiájába. 

"Whatever possessed Percy to acquire a cat? He can't even take care of himself." 

The boy suppressed a chuckle. "The cat acquired us, I'm afraid, miss."

"The best ones always do."

A történet maga sem tetszett. Szinte pontosan a felétől elkezdtem unni. A nagy része egyébként is semmi, csak hajkurászás, céltalan ide-oda menés. Aztán jönnek a naaagy politika-gazdasági problémákkal, és olyan dolgokkal, amik nagyon britesen fel vannak nagyítva, pl. ez az egész Supernatural Acceptance Decree (SAD :D ) és az ezzel kapcsolatos fontoskodások, mindez belehelyezve egy indiai kultúrkörbe, amibe mégse nagyon sikerül belehelyezkedie... Feltűnnek más vérállatok is a farkasokon kívül, és van kémkedés, átalakulások (léleklopás), idegen vámpírok, a recept tehát elvileg jó lenne, mégsem az. 

Gyengéd érzelmek szövődnek, de semmit nem váltott ki belőlem a romantikus szál, csak értetlenkedést. Nem éreztem semmit az összehozott két szereplő közt.

“One could not blame a people for disliking vampires. Vampires were like Brussels sprouts - not for everyone and impossible to improve upon with sauce.” 

Nem akarom nagyon lehúzni, egynek elment, de rengeteg hibája van. A Parasol Protectorate legjavához képest bőven elmarad, inkább ya-s, mint a Finishing School sorozat, hasonlóan összerakott szereplőkkel, akik botrányosan személyiség híján vannak. Túltengenek a kalapok, bundabugyik és unalmasan megírt akciójelenetek, az nem jól sikerült poénkodás (fingós poénok, seriously?) Van viszont egy Footnote nevű macska, egy rejtélyes, Honeysuckle Isinglass fedőnéven írt útikönyv, egy Virgil nevű cuki komornyik és egy napernyőket lopkodó oroszlán! :) Ezek kompenzáltak némileg, illetve a szép angolsága, stílusos kifejezésmódja.

A posztban lévő idézetek pedig a legjobb poénok voltak, döntsétek el, elég-e ennyi. :))) 

A borító csodás, imádom. 

10/5,5

"Keep an eye to the accessories, please. There may be a lioness around with a taste for parasols."

"Is that some kind of code, Lady Captain?"

"My dear young man, I only wish it were."

Jön a The Custard Protocol második része is nemsokára, Imprudence címen, de én már nem biztos, hogy befizetek rá... 

"Of what type is the travel book, Lady Captain?" he asked.

"Bad?" said Rue cautiously. 

The boy grinned. "No, I meant what part of the world, flowery retelling or solid factual detail?"

Érdekes szavak, kifejezések:

A képek illusztrációk. Forrás.

- prudence :) - óvatosság, okosság, megfontoltság, körültekintés
- seedy - nyomorúságos, siralmas, topis
- bloomers - bundabugyi, bloomer - baki, gikszer, nyelvbotlás, ballépés
- ward - gyám, őr
- alacrity - vidámság, fürgeség
- ostensibly - látszólag
- quince - birsalma
- millinery - divatáru, női kalapszalon
- askance - gyanakodva, ferde szemmel
- impudence - arcátlanság, pimaszság
- imprudence - gondatlanság, nemtörődömség, elővigyázatlanság
- brigadier - dandártábornok
- impasse - holtpont, zsákutca
- sashay - sasszézik, lépked
- inanity - ostobaság, semmiség, haszontalanság