Oldalak

2015. október 19., hétfő

Hercsel Adél: Magyar szeretők

Először is: ez a könyv, valami gyönyörű. Külsőre legalábbis. A fotó az elején, a pink post-ittel letakart száj, kézírásos ál-nyomok az üzeneten... és rózsaszín a borító és a hátlap belseje is. Jó kézbe venni, mert igényes, szép, kellemesen forgatható. A belseje viszont: csupa mocskos gyalázatos kis titok: viszonyok és megcsalás. Nem rózsaszín, hanem kosz-szürke a máz mögött, amit fenntartani próbál. Mert talán ilyen az életünk is... ? Nagy-nagy kérdőjel!

A kötetet nehéz egyben értékelni és összegezni, hiszen valós emberek, valós életútjairól van szó, 20 különböző sorsról, és arról, ki hogyan igazgatja a szerelem, a házasság, a viszonyok szálait az életében. Milyen a lelkiismeretük, hogy adnak magyarázatot, hogyan és miért hoznak létre szeretői kapcsolatokat, és mindezt hogy magyarázzák meg maguknak és másoknak. Felmerülnek a nyitott házasság kérdései, problémái is, sőt, meleg kapcsolatokról is olvashatunk, szóval a paletta tényleg nagyon széles és változatos. Furcsa kilesni a hálószobatitkokat, tudva, hogy ezek az emberek tényleg itteni, magyar, átlag nők és férfiak, akikkel összefuthatunk a villamoson.

Nagyon érdekes kérdés, hogy mi van a kapcsolatokon belül, a két ember közt - valójában. Pont nemrég került elő ez a téma valami más kapcsán a kommentekben, és a könyv csak ráerősített a véleményemre, hogy semmit nem tudhatsz a párkapcsolatról igazából, hacsak nem vagy benne, nem te vagy az egyik fél. SŐT! Még akkor sem biztos, hogy nem vagy átverve éppen. Hülyének nézések, svindlik és hazugságok mindenhol. Hát nincsenek már jól működő, konvencionális és monogám kapcsolatok Magyarországon? Botrány. Botrány, és ezért érdekelni fog, és elolvasod, másoknál mi van a függöny mögött, és nem csak a függöny, a zárt ajtók mögött. Ott állhatsz ezt a könyvet olvasva számos hálószobában, bárban, buliban, bérelt kis lakásokban, és az otthonokban, ahol zajlik a családi idill, amiben minden mű és álságos.

Szomorú, hogy mennyi rossz házasság van, amit csak a gyerekek miatt tartanak fenn. Az elhidegülés, a mid-life crisis (magyarul életközepi krízis, de nem szeretem magyarul használni), a szexuális frusztráltság kihozza mindenkiből a legrosszabbat, és félrelép... Rengeteg ilyen történet van a könyvben. A szánalmas pedig az ebben igazán, hogy jópáran gyártanak egy filozófiát a megcsaláshoz, és szépen betakaróznak ezzel a hazugságokból, és önámításból szőtt takaróval.

A könyv jó, mert gondolatébresztő, és mert teret enged egy kis kukkolásnak, ami szerintem sokunkat megmozgat - belelátni a titkos viszonyokba, képet kapni arról, mi zajlik igazából... És igenis meglepődhet az is, aki úgy gondolja tud erről valamicskét, vagy épp mindent - hiszen mindenkinek volt valami ügye már megcsalással, félrelépéssel kapcsolatban... volt szerető, vagy szerettek el tőle valakit... De ha nem, még akkor is volt szerelmes, és megtapasztalt mindenféle érzelemvihart, csalódást, mennyet és poklot - egyszóval mindenki érintett valahogyan. Meglepődhet, hogy micsoda ehhem, aktív szexuális emberek vannak - többszáz partnert sorakoztatnak fel többen néhány év alatt..., swinger klubok, orgiák titkai is előjönnek, a meleg párkapcsolatok dinamikája, a nyitott házasságok furcsaságai...

A 20 történet közül nincs "kedvencem", de voltak érdekesebbek, különösen a vége felé a párocska, akik két nézőpontból mondták el ugyanazt, és ahol legjobban kijött, hogy mégsem úgy van az, ahogy a szépen legyártott filozófia és a műmosolyok mutatják.
Az, hogy nem vagyunk monogámnak teremtve, szerintem hülyeség, és ezt nem azért mondom, mert egy szemellenzős, prűd menyasszonyka volnék, hanem mert tudom, hogy az emberek sokfélék, és azt is tudom, hogy a megcsalók rendkívüli módon szeretik kiterjeszteni az úgynevezett elveiket mindenkire, ezt is mintegy magyarázatképpen saját cselekedeteikre. Én hiszem, hogy vannak még jó kapcsolatok, de piszok nehéz egy jó társat találni. És soha nem az a lényeg, hogy mit mondanak mások, milyen prekoncepcióik vannak a kapcsolatról, mit vájkálnak, mit feltételeznek. Az a lényeg, ami a két ember közt van. Hogy van-e kötődés, egyetértés, bizalom, szeretet, szerelem, vonzalom.

Csábítás, elhidegülés, unalom, vagy épp a megbeszélés hiánya, az egymástól való eltávolodás, ezek bizony léteznek. Hogy erre a szeretők tartása lenne a megoldás, abban én kételkedem.
A rossz kapcsolatban nem kell nyalogatni egymás sebeit, hanem ki kell lépni - akkor is ha néhány mocskos nagy DE van a nyelvünk hegyén.
A rövid és velős véleményem az, az egész sztoriról, jelenségről, hogy Csernust nekik!  A szarban tapicskolás és hovatovább dagonyázás nem vezet semmi jóra, és hiába mondogatja magának az ilyen ember, hogy ő milyen überkirály, egy nagy két lábon sétáló fallosz marad, és akinek van szeme, meg a szeméhez egy kis esze, nem fogja őt obeliszknek látni.

Értékelés: 10/7,5 Érdemes volt elolvasni és meghökkenni. Jó volt ezután "hazajönni" a sok elfuseráltból a saját, működőbe. (Teszem hozzá zárójelben még: magától semmi sem működik jól, ha nem dolgoznak rajta...)

Az olvasás lehetőségét nagyon köszönöm az Athenaeum Kiadónak!
A könyvet megrendelhetitek: >ITT<!

A képek illusztrációk, forrás

20 megjegyzés:

  1. nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezekben a házasságokban valaki feladta, hamarabb, mint kellett volna.
    mondjuk azt valahol elhiszem, hogy nem tudják megbeszélni a dolgaikat, aminek lehet számos oka, de kétlem, hogy jó lehet egy olyan házasságba visszatérni napról napra, ahonnan az ember a szeretője mellett lenne inkább szíve szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy ilyenkor feladják-e,nem tudom, nekem az az érzésem, hogy mindig hitegetik magukat azzal, hogy "alapvetően" működik a házasságuk... miközben szeretőt tartanak, hát ez nálam nem egy alapvetően működő házasság. Csak aggatnak rá mindenféle szót, meg gondolatot, és nem vallják be, hogy már vége volt valamikor...
      Nem mindig olyan egyértelmű, hogy a szeretőjük mellett lennének szívesebben, van, hogy így a kényelmes... otthon a megszokott dolgok, a rend, a tiszta gatya... a szeretőtől mást vár, mást kap, és vannak akik nem is "váltanák" át a szerepeket szerintem.

      Törlés
    2. nemtom már, melyik volt az a sztori, ahol a pasi beleesett a szeretőbe, elhagyta érte az asszonyt, aztán meg vágyott vissza, elhagyta a szeretőt, aztán rászokott a dugásra, és azt hitte, még mindig a szeretőbe szerelmes, aztán újra tali a szeretővel, nagy smárolás, de nem érzett semmit, viszont még mindig a szerető után vágyakozott.
      na, az a pasi komplett hülye volt.

      Törlés
    3. emlékszem, jaj, igen. Hát voltak érdekes esetek, ahol se füle se farka a cselekedeteiknek, valahogy tényleg semmi rendszer nem volt benne, de még az érzelmektől való hajtottság se magyarázta meg nekem, hogy ezt most miért így?...

      Törlés
  2. Szerintem nem a megcsalás témájához állnak hozzá rosszul az emberek, hanem már a hűség fogalmához is. Az ugyanis nem egy érzés, hanem egy döntés. Ha valami hiányzik egy kapcsolatból, akkor szoktak harmadikhoz fordulni, ahelyett, hogy a párjuktól kérnék. Ha kéri valaki, és mégsem kapja meg, az persze megint más kérdés. A nyitott házasságot pedig mindig úgy láttam, hogy az egy alibi az egyik félnek, miközben a másik szenved.
    Mostanában sok esküvő volt a környékemen, benne vagyunk épp abban a korban, és azt igen nagy problémának látom, hogy sokan azt hiszik, célba értek az esküvővel, és innentől hátra lehet dőlni. Többet kéne készülni a házasságra, mint az esküvőre...
    Ha pedig beüt a baj, az energiát, időt, kreativitást amit egy viszonyba fektetnek, a házasságokba kéne fektetni.
    És léteznek jó házasságok, látom őket, csak abból nem biztos, hogy sikerkönyvet lehet írni...
    Tara Nima: vissza lehet térni, csak keményen el kell határozza magát az ember, és dolgozni kell érte

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek már egymásra rímelnek. Sajnos én sem szeretem a manapság divatos hozzáállást a hűséghez-hűtlenséghez-megcsaláshoz.
      A nyitott házasság, mint alibi, de jó gondolat. Azt hiszem sosem tudnék ilyen kompromisszumokat kötni, és olyan nehezen hiszem el, hogy más számára ez kölcsönösen jó kompromisszum lehet... szerintem megalkuvás, és biztos, hogy van benne szenvedés.
      Én is sok esküvőt látok magam körül, de nem zavartatom magam, nem biztos, hogy mindenkinek kell ez a formaság ma már. Nagyon zavar engem is, hogy egyfajta megérkezésnek tekintik a "nagy napot", meg felaggatnak rá mindenféle "életünk legszebb napja" és egyéb szirupos jelzőket... Nagy gond van, ha az volt a csúcs, mert onnan csak lefelé van - és legtöbbször tényleg. A házasság megmentésébe aztán már tényleg ritkán fektetnek annyi energiát, mint amennyit titkos viszonyokba...

      Törlés
    2. Szerintem a nyitott házasságban senki sem bírja sokáig, hogy valahogy ne egyenlítsen a másiknak. Nem feltétlenül viszonnyal, de valahogy megbünteti a másikat a fájdalomért.
      A saját esküvőmnél is annyira zavart, mikor így beszéltek a mi napunkról. Csak nektek, csak most, csak itt, exkluzív... stb. Nem mondom, hogy egy szimpla nap volt az életünkben, de életünk egyik napja volt, nem a nagy napja. De az jó érzés, mikor ránézel a másikra, és onnantól semmi sem számít, nem fogja semmi elrontani :)

      Törlés
    3. Lehet éppen életed egyik napja, mert tényleg olyan jól sikerül, és nagy élmény lesz, nekem csak a többi gondolat nem tetszik, amit előtte beszéltünk, mert a csúcsnak tényleg nem kéne tekinteni, és hátradőlni.

      Nyitott házasságot még soha nem láttam, tapasztaltam közelebbről, nem ismerek senkit, aki abban élne. Nem igazán tudom ezt elképzelni, és azt sem, hogy ez így jó lenne... de lelkük rajta. Szerintem is fix a sérülés valakinek.

      Törlés
  3. Szupi PuPi poszt :)
    Ahogy írod, az a legcsodálatosabb, amikor a notórius hűtlen emberek magyarázatokat kreálnak, és még ki is terjesztik az egészet a teljes emberiségre. Amúgy milyen tudományos tény bizonyítja, hogy nem monogámnak születtünk? Egyébként mint bármi más téren, nyilván 6000 féle ember létezik, mindenki más-más kapcsolatban érzi jól magát, szóval felesleges ítélkezni szerintem, ez tényleg csak arra a két (vagyis három vagy ki tudja hány) emberre tartozik. Én amúgy nem is szeretem beleásni magamat mások magánéletébe, mindenki csináljon amit akar, és lehetőleg ne teregesse ki, ennyi a hozzáfűznivalóm a mások szerelmi ügyeihez :D a pletykák se érdekelnek meg semmi ilyesmi, szóval ezt a könyvet valószínű nem nekem találták ki :)

    Abban is igazad van, hogy brutál nehéz igazán jó társat találni. Nagyon sok olyan kapcsolatot látok, amiben azért van benne a két ember, mert így kényelmes, vagy valami nagyon okosan kitalált kifogás tartja össze a két embert (a gyerek pl, jézusom, ez a legrosszabb). De ez továbbra is az ő dolguk, egészen addig, míg nem kezd el valamelyik őrült módon panaszkodni, aztán megsértődik, ha valaki mond neki valami olyat, ami kibillenti a kis latyakjából.
    Igazad van, Csernust nekik! :D Ahogy írom a kommentet, folyton az ő szavai jutnak eszembe, de a mély szarban dagonyázó embereken szerintem nem tud segíteni egy könyv sem.

    Úgy érzem a szavaidból, hogy te is megtaláltad a másik feledet, iszonyú szerencsés vagy (és énis hihi :)), de ahogy mondod, ebben munka van! Ezt rohadt sokan elfelejtik, hogy attól hogy két szerelmes ember él bele a világba, attól az nem lesz egy csodálatos kapcsolat. Főleg ha még böszme nagy ego is párosul ehhez. Több barátnőmnél látom ezt, hogy a lány mondja, hogy a srác néha ilyen meg olyan és ez most épp mennyire idegesíti, de ezt mondjuk teszi az ikszedik srácnál, aztán a legutóbbi esetben már feltettem neki a kérdést, hogy amúgy nem gondolod, hogy neked is van egy csomó idegesítő tulajdonságod? Basszus, senki se tökéletes, de nem az a megoldás, hogy ha felfedezel a másikban egy idegesítő elemet, akkor puffogsz és szakítasz vele vagy rohansz az exedhez vigasztalásért vagy mittudomén.
    Szerintem ebben a megcsalósdiban nagyon sokszor benne van az, hogy a felpüffedt egójú emberek úgy képzelik, hogy ők tökéletesek, és igazán megérdemelnek valami jobbat, de abba nem gondolnak bele, hogy valaki őket is elviseli úgy, ahogy vannak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jézusom, bocs hogy ennyit írtam, nyugi nem képzelem magam ennyire okosnak, csak igazán gondolatébresztő a téma .:)

      Törlés
    2. Tetszenek a meglátásaid... Igazad van abban, hogy sokan tévhitben élnek, miszerint majd találnak valakit, aki tökéletes, és aki egy picit sem az, az eldobható. És abban is, hogy ez a túlméretezett egójukból fakad. Meg lustaságból... Én pont fiú ismerősöknél tapasztaltam, hogy iszonyúan válogatósak, de magukban már nem keresik a hibát, meg lusták. Aztán persze nem érti egyik sem, miért is nem talál egy normális nőt.
      A lányok meg a herceget várják fehér lovon, aki majd megmenti őket az életüktől. Pedig önmagán is dolgoznia kell egy embernek rendesen, hogy egy kapcsolat működjön.
      Az esküvő utáni első veszekedésünk végén a férjem megkérdezte, akkor most válni akarok? Erre mondtam, az, hogy picit utálom, nem jelenti azt, hogy nem szeretem még jobban. A bosszantó dolgokat is meg lehet szeretni a másikban. Mert ha ő tökéletes lenne, már nem is illenénk össze.

      Törlés
    3. Katacita, ó, ne zavartasd magad, ha tudnád hogy örültem ennek a giga-mega kommentnek! :) Meg annak is, hogy végülis generált némi érdeklődést a posztom és a könyv, mert azt gondoltam ez is egy szegény, komment nélkül árválkodó könyves poszt lesz... :)
      Természetesen semmilyen tudományos tény nem volt felsorakoztatva, hogy monogám vagy nem monogám az ember... Ezt is csak az egyik viszonyt folytató emberke írta. Evolúciósan nem tudom, hogy van mindez leírva, és kifejtve, de abban biztos vagyok, hogy ha van tudományos alap, akkor sem lehetne ráhúzni mindenkire, a ma emberére főleg nem.
      Igen, én úgy gondolom, megtaláltam a társamat, de sokan úgy gondolták, hogy jobban tudják nálam, mi a jó nekem, és ez akkor nagyon idegesített, de végül engem igazoltak az évek (lekopogom :))

      Ha a rossz kapcsolatban lévő panaszára nem empátiával reagálsz, rendszerint megsértődik. Pedig a babusgatástól nem lesz jobb, az igazság meg fáj.
      Csernus szavai, gondolatai nekem is sokszor előjöttek a könyv olvasása közben, nem volt nehéz megfelelő mondatokat találni tőle, amik igazán illettek az adott elfuserált szituációra és önámításra.
      Ó, a böszme nagy egókról ne is beszéljünk... Halálosan idegesít ez az embertípus, főleg férfiban jön elő, a menőcsávó, az istenkirály, aki el is várja, hogy lógjanak rajta a nők... egy intelligens nő számára szerintem nincs taszítóbb az ilyen surmóknál.
      Az idegesítő tulajdonságokról: mindenkinek van, persze, de egyrészt: kell kompromisszumokat kötni, másrészt: kell tudni humorral élni, és igenis nevetni magunkon. Ha ez megy, akkor egymás rigolyáin is nehezebb összekapni.
      Remélem én se tűnök észosztónak a témában, csak egyszerűen sok a mondandón na :D :D

      Bubu, az eldobhatóság gondolata egy párkapcsolatban, olyan szomorú... Tökéletes úgysem létezik, de sok mindenkinek van egy, valahogy számára tökéletlen, akivel összepasszolnak a tökéletlenségeikben. :)
      Sajnos amúgy a normális nők és a normális férfiak is fogyatkozóban vannak... a felnövekvő generációk meg nem látnak igazán jó és hitelen példákat - hát, ez megintcsak Csernus, sajnálom, nem tudom magam megtagadni :D
      A herceg megmenti őket az életüktől, ijjjaj, régen rossz, ha vannak, akik így állnak hozzá a házassághoz, vagy a párkapcsolathoz.

      Mi az első veszekedésünket - valaha - úgy nyugtáztuk, hogy ideje volt már. :D

      Törlés
    4. Pupilla: Sajnos a fogyasztói társadalomban ez a divat: nem kell megjavítani, amid van, úgyis jön jobb, szebb... Ez tényleg rémisztő.
      A mi legelső veszekedésünknek ez lett a vége, hogy az én drága, higgadt pasim vörös fejjel közölte, hogy "úgy vélem, most nincs igazad", kb Mr. Darcy angol stílusával, belőlem meg kibukott a nevetés :D Humor nélkül tényleg nem megy :)

      Törlés
    5. :D Naháát, neked Mr. Darcyd van otthon! De jó, jó kis jelenet lehetett. :)

      Törlés
  4. Én még nem olvastam végig a könyvet. Készítsétek a köveket, és a sértő megjegyzéseket. Én is szerető vagyok. Házasságban élünk mindketten. Ő több mint 20, én lassan 15 éve. Már 2 éve vagyunk "együtt". Nem mentegetőzöm. Mi így ismerkedtünk meg a viszony.hu oldalon. Pontosan tudtuk mit akarunk a másiktól. Enyhén szólva is több (sokkal több) lett belőle. Igen: szerelem. Hogy miért nem lépünk? Ő részben érzelmi, részben racionális okokból. Vannak gyerekek, igaz már mind nagykorú, de otthon laknak és tanulnak még. Bármit feláldozna a családjáért. A felesége rendes, csinos nő. Megalapozottan jó egzisztenciális életük van. Hogy mire kellek én??? Megadom neki mindazt a figyelmet, tiszteletet, szerelmet amit otthon nem kap meg, vagy csak részben. Érdekel hogy mi történik vele, és borzasztó büszke vagyok a sikereire. Hogy én miért nem válok el. Nos: az én házasságom merőben más. Nincs közösen felépített egzisztencia, viszont vannak mindennapi közös küzdelmeink a megélhetésért. Az intimitás már évekkel ezelőtt megszünt köztünk. Súlyos szív betegséget diagnosztizáltak nála kb. 10 éve, és ez alapjaiban változtatta meg a házasságunkat. A férjem borzasztóan jó ember, okos, jó humorú, figyelmes és rendkívül segítőkész. Amióta ismerem 1 kezemen meg tudom számolni hányszor veszekedtünk komolyabban. Nem tudnám, és nem is akarnám őt elhagyni.
    Igen. Lehet igazatok van Csernus szavait idézgetve. (Nekem is nagy kedvencem a hapsi :) ) Nekünk ez egyenlőre így jó. Nem mondom, hogy mindig könnyű, sőt legtöbbször rohadt nehéz így élni. Egy egy fantasztikus nap után hazajönni, vagy amikor rohadtul hiányzik és közben pontosan tudom, hogy épp a feleségével van. Lehet, hogy saját magunkat köpjük szembe, de legalább élvezzük. :P ( én sem akarok senkit meggyőzni, csak a személyes történetem és véleményem írtam le. )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ítélkezem, köszönöm, hogy megosztottad! :) Én csak azt kívánom, ne sérülj benne, és tegyen boldoggá.

      Törlés
  5. Köszönöm. Egészen biztos, hogy sérülni fogunk mindketten. Egy ilyen hosszú és érzelemdús viszony nem jár sérülésmentesen. Boldog vagyok amikor együtt vagyunk. Egy ilyen kapcsolatban nagy szó, de tudom bármikor számíthatok rá. Ezt már több ízben bizonyította. :) A könyveben egy srác nagyon őszintén mondott egy mondatot, ami bár nagyon fájó, de pontosan tudom, hogy igaz: "A feleség mellett a szerető tehet bármit, örök második marad." Lehet, hogy nem szó szerint idéztem.
    Ezt nehéz elfogadni, viszont ez egy férfi szeretőre is igaz.
    Én pontosan tudom, hogy csak a gyerekei, és feleség után jövök a sorban. Sőt talàn a sorrend is így igaz. Viszont ez így van rendjén. :) Remélem még sokáig így maradunk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, hosszú távon azt hiszem elkerülhetetlen. A szerető valóban örök második marad, ez nagyon igaz mondata a könyvnek, hacsak tényleg el nem jön valamikor a "csere"...

      (u.i.: A régebbi posztoknál automatikusan bekapcsol a moderálás, és csak én tudom felengedni a kommenteket, megjött mindkétszer, csak nem voltam gépnél. :) )

      Törlés
  6. Szó sem lehet "cseréről". Legalábbis, hogy rám cserélje a feleséget. Sosem bocsájtanám meg magamnak, hogy miattam ment tönkre egy házasság. Ő sem cserélne, annál sokkal fontosabbak a gyerekei és a felesége.

    (u.i.: vettem az adást. ;) )

    VálaszTörlés