Ego-legó - avagy mely könyvektől lettem az, aki vagyok

A Témázás soron következő választottja a MIVÉ LETTEM - az olvasmányok személyiségformáló hatása című topik lett. A könyvek mindannyiunkhoz közel állnak, mégis kevés olyan van, ami igazán "formál", és amiről meg is tudjuk mondani, igen, enélkül nem lennék az, aki vagyok.
Mik azok az építőtéglák vajon - és miért pont azok -, amik valamit fordítottak rajtunk, valahova irányítottak, valami pluszt adtak hozzánk? Lássuk hát az én építőkockáimat, az ego-legót: milyen könyvek voltak hatással a személyiségemre.

Villám alakú heg a szívemen

Ha egyetlen egyet mondhatnék csak, nem is kérdés, hogy a Harry Pottereket mondanám. Legyen bár közhelyes, és különféle fotómontázsokon durrogtatott a téma, de nekem akkor is a gyermekkorom szerves része a HP, ez a csodálatos varázsvilág, amit Rowling anyánk alkotott. :) 

Nekem ez a sorozat a non-plus ultra a könyvek világában, saját műfajában is kiemelkedő, és az összes olvasmányom alkotta piramisnak is a csúcsán áll, és azt hiszem számtalan újraolvasást követően azt mondhatom, ott is fog maradni Always. :) Egy olyan világ, amit a sajátomnak érzek, amibe "haza lehet térni", és bármikor olvasom, magával ragad. Tudom, hogy mindig szeretni fogom, és hogy ha nem lett volna, lenne egy Harry Potter-alakú tátongó rés az életemben, és nem tudnám mi hiányzik onnan. :)
Annyi, de annyi fontos érték, élmény-emlék-szófordulat, otthon is használatos poénok, családi és baráti közös mozizások, gyűjtemények, olyan fokú rajongás fűződik hozzá, hogy elég rágondolnom erre az univerzumra, és arra, hogy mit adott nekem, hogy biztosan tudjam: egy egész hordányi dementort elűzne az ezekből az élményekből építkező patrónus. :')

Nem mellékes az sem, hogy a Harry Potterek lendítettek az angolul olvasás felé, ez volt az első angol nyelvű hangoskönyv is, amit meghallgattam, az első igazi angol könyv, amit szótárazva, magyar példányt mellette olvasva fejtegettem és bizony megalapozta mind a kiejtésem, mind a szókincsem egy életre.

A fantasyk előfutára

A Harry Potterek előtt ismerkedtem meg Philip Pullman Az Úr Sötét Anyagai trilógiájával, ami különös módon nagyon megmaradt bennem, és a párhuzamos világok, illetve Lyra és Will kalandjai úgy érzem a részemmé váltak. Nem tudnám megmondani mit alakíthattak rajtam, de nagyon intenzív élményként maradtak meg az emlékezetemben, teljesen belém bújt a sztori, a hősök, a varázs. A párhuzamos világok pedig azóta is birizgálnak.  

A könyveket elolvastattam a nagymamámmal is, és hosszú levélváltásaink voltak róla, kitárgyaltuk, kielemeztük, imádtam azokat az eszmefuttatásokat, és akkor tanultam meg a fantazmagória szó jelentését is, ő ezt használta erre a történetre.

Színes-szagos emlékeim vannak a történetek olvasásáról is, ugyanúgy, ahogy a HP is örökre megmarad, ahogy karácsony éjjel éjszakába nyúlóan olvastam, vagy ahogy a hetedik rész végénél két mondatonként heves szívdobogással küzdve csukogattam be a regényt, annyira féltem azt a véget, szóval pont úgy, mint ezeknél, Pullman regényénél is megvan, ahogy az ágy sarkához gubózva veszett izgalommal lapozok, vagy az az illat, ami megcsapott, amikor a harmadik kötetet elkezdtem, ahogy a Balatonparton olvastam újra a második részt, ahogy lecsaptam az első kötetre angolul egy antikváriumban, ahol már jó rég óta porosodhatott... :)
Fantasy-történetben még hasonló hatású volt A Gyűrűk ura is, a jó és gonosz epikus küzdelme, szeretettel gondolok vissza arra is, hogy Tolkien bácsi mit tanított nekem, és hová vezetett kézen fogva néhány hobbittal. :)))

Állatok bolondja

Ez egy rövid szekció lesz, amelyben csak annyit mondok: Gerald Durrell! :) Nagy szerepe van az állatszeretetem és állatok iránti érdeklődésem kialakulásában. Persze az emberi csudabogarak is helyet kapnak nála, azért olyan szórakoztató. 

Szabadságvágy, kalandvágy - boldogság

Rettentően belém ivódott a Fecskék és Fruskák hangulata gyerekkoromból, azzal a szuper szigettel, a nyári vakáció végtelenségével, a szabadság érzésével, az összes kalanddal az aranybányászástól kezdve a téli szünidei szánkózásokig meg persze Nancy és Peggy, a sok csónakázás, hajózás... Mindig szerettem volna átélni valami hasonló szünidei kalandot, részese lenni egy ilyen jó kis csapatnak, testvéreknek, ilyen gyerekszemmel tökéletes helyen játszani naphosszat... :) Azt hiszem az egyszerű örömök keresésére és értékelésére tanított leginkább.

De térjünk át kicsit későbbi élményekre is, amik még megfoghatóbban nyújtottak valamit, és segítettek döntéseket hozni, átlátni az emberek kapcsolati hálóit és motivációit...

A jóakarat-palástú ördög, és annak elkerülése

Joanne Harris regénye, a Csokoládécipő (The Lollipop Shoes) azon túl, hogy abszolút az egyik kedvenc könyvem, sok újat mutatott az emberekről, embertípusokról, személyiségvonásokról. Miatta szabadultam meg néhány olyan embertől az életemben, akik negédesen a hálójukba vontak, vagy akartak vonni, akik manipulálni akartak, szívességeket tettek, csupán azért, hogy elköteleződjek irányukba... A könyvbéli Zozie de l'alba típusú álnok kígyók léteznek, és persze rendre nőből vannak... Mágiája és varázsa miatt is imádom a könyvet, de sokat köszönhetek neki a valódi világban hozott döntések kapcsán.

Pszichológia humbug-mentesen

Nem érdekelt igazán a pszichológia régebben - sőt, álnok féligazságokkal teli fárasztó humbugnak tartottam -, egész addig, amíg olyan szószólót nem találtam, akinek el is hiszem, amit mond. Mi több, aki konkrétan elirányított engem az életben. Csernus a felnőttkori rajongásaim egyik tárgya, és valaki, akinek a könyvei nélkül nem lennék az, aki vagyok, nem lennék azzal, akivel vagyok, és nem lennék ott, ahol vagyok. Túlzás nélkül állítom, hogy számos párkapcsolati, szerelemmel, barátokkal, szülőkkel kapcsolatos döntést Csernusra alapozva hoztam meg. Alapozva. Tehát senki ne gondolja, hogy elolvastam egy könyvét és agymosott lettem. Mindig mérlegelem amit mond, de szinte mindig egyetértek vele, és sokszor alkalmaztam azt, amire tanított, amivel pofán vágott. A Csernus-könyveim tele vannak aláhúzással, felkiáltójelekkel, szamárfülekkel... és persze dedikálásokkal. ;)
A Ki nevel a végén? az egyik kedvencem tőle, de A férfi és A nő is egyengette az utamat.
Segített kibontakoznom, függetlenednem, tisztán látnom sok-sok mindent, rengeteg gondolatot ébresztett bennem, és mindig megtalál valamivel. A kiút című könyvét most fejeztem be a napokban, így hamarosan megint lesz egy Csernus-poszt. :))

A közelmúlt "formálói"

Hogy vajon meddig tudják alakítani a könyvek az ember személyiségét, jó kérdés... Leginkább persze még felnőttkorunk előtt hagynak mélyebb lenyomatokat és olyan hatásokat, amiktől ilyenek, vagy amolyanok leszünk, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy vannak könyvek később is, amiknek egynémely gondolata belénk mászik és megmarad, és képez valami kis rezervoárt, ahova vissza lehet menni töltekezni, elgondolkodni, visszanyúlni tanácsért.
A közelmúltból hirtelenjében a Beszélnünk kell Kevinről ugrik ismét lelki szemeim elé, mint egy ultimate shock a könyvek közt, illetve a nagyon más jellegű Hová tűntél, Bernadette? Valamelyest mindkettő az anyasághoz kapcsolódik, de inkább az utóbbival szeretnék azonosulni, és ott is az életszemlélet ami megfogott, Bernadette egyedisége... :)

A "könyvhegeim" igen változatosak, és sok is van belőlük, mégis, amik igazán vájtak rajtam valami maradandót, azok azt hiszem ezek a fent említett utazások voltak.

És ti, milyen lapokból álltatok össze? Mik lehetnek szerintetek személyiségformáló könyvek?  A témához bátran lehet csatlakozni saját poszttal, vagy csak beszélgessünk kommentben! Ha írtok, jelezzétek nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is! :)

A többiek posztjai a témában:

Zenka, Miamona, Reea, Szee, F-Andi,

Utóvéd (később csatlakozók):

Bubu, Theodora,

A képek illusztrációk. Forrás: pinterest.com, google.com