Martin Pistorius: Néma üvöltés

Bár nem olvasok sok nonfictiont, Martin Pistorius történetével kivételt tettem, és nem bántam meg egyáltalán. Voltak ugyan kétségeim, hogy ez a könyv engem nem fog megérinteni, hogy nekem túl sok az ilyen jellegű fogyatékosság, a betegséggel élés, sőt, még olyan dolgok is megfordultak a fejemben, hogy ugyebár egyáltalán nem biztos, hogy a történetet jól vissza tudja adni egy amatőr író - megörültem, amikor kiderült, hogy Megan Lloyd Davies személyében Martinnak volt egy társa is az írásban, és bizony érződik is a könyvön, hogy foglalkoztak vele. Annak ellenére, hogy egy valós élet nehéz állomásait mondja el, nagyon regényszerű és olvasmányos az írás. 

De nem a technikai dolgokról akarok beszélni, hanem Martin Pistoriusról, akit gyerekkorában rejtélyes degeneratív betegség támadott meg, és kvázi "éber kómába" került évekre... Nem tudott kommunikálni a környezetével, mozgási képességének nagy részét is teljesen elvesztette, és bekerült a "skatulyába", a fogyatékos, akiről lemondtak, akivel nincs mit tenni... Szülei és egy figyelmes ápolója azonban mégsem nyugodott bele ebben. Megrendítő az apja odaadása, aki tényleg hosszú éveken keresztül minden éjjel kétóránként megforgatta az ágyban, hogy ne legyen felfekvése, aki öltöztette, mosdatta és mosta a fogát, és nem volt hajlandó bentlakásos otthonba adni, csak nappali felügyeletre... 

Virna pedig, az egyik gondozó, meglátta Martin szemeiben az értelmet... Martin tudata ugyanis egyszercsak mégis ébredezni kezdett, és tudatában volt újra a világnak, a környezetének, látott, hallott mindent, csak épp kifejezni nem tudta magát sehogy. Apróságokat sem, hogy forró az étel, amit beletuszkolnak, hogy teljesen elgémberedett a tolószékben... Teljes kiszolgáltatottság ép elmével. Azt hiszem ez minden rémálmok legrosszabbika. 

A család 1987-ben, Martin betegsége előtt. 

A fordulat akkor következik be, amikor egy teszt segítségével kiderül, Martin nagyon is értelmes, intelligens lény, ismét, de saját testének börtönébe van zárva. A technika segítségével azonban hamarosan géphang, kommunikációs programok, ábécéstábla és motoros kerekesszék segítségével eljuthat oda, amit sokáig nem is remélt: megértetheti magát az emberekkel, döntéseket hozhat, és  akár önálló életet is élhet. Sőt, még a szerelem is rátalálhat... 

Újra boldogan. Milyen szépen idősödtek a szülők :)) <3

Ez az igaz történet tényleg egy csodáról szól, szívhez szóló és szívszorongató néhol, vannak szörnyen kemény részei, de megváltó happy endbe torkollik. Nem csöpögősbe, hanem tényleg olyanba, ami meghatja az embert, és örültem én is, hogy Martin sora jobbra fordult, és külön örültem a szüleinek, akiknek annyi év áldozatos munka meghozhatta ezt a feloldozást. Hogy az 1987-es fénykép után, készülhetett még családi kép mindenki őszinte mosolyával. 

Örülök, hogy léteznek Joannák, akiket nem érdekelt semmi más, csak Martin személyisége. Örülök, hogy léteznek boldog befejezések, vagy inkább újrakezdések. Elcsépeltnek hangozhat, de ez a könyv a reményről szól, és nagyon szépen szól a reményről. Elgondolkodtató volt, és bizony, tényleg lélekemelő. De egy csoda mikor nem lélekemelő? Csak az bánt, hogy egy csodához, egy ilyen betegség is kell...  

Imádtam a fényképeket a végén. Állandóan oda lapoztam, és csak néztem, ezt a tiszta tekintetet, a széles mosolyt. 

Martin és felesége, Joanna.

Mr. Pistorius, üdvözletemet küldöm az éteren át! Őszinte tiszteletem, és jókívánságaim! 

Értékelés: 10/8,5 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!