Poszt-turkáló: Az időutazó felesége - duplaposzt

Forrás

Rég nem jelentkeztem poszt-turkálós poszttal, mert a december elég sűrű időszak a való életben is, és ilyenkor mindig akad más írnivaló, és összegezni való is bőven. Most ismét a régebbiek közül, 2009-ből hozok egy írást, illetve rögtön kettőt az egyben, a filmadaptációról írtakkal együtt, ez pedig nem más, mint az egyik kedvenc könyvem: Az időutazó felesége Audrey Niffeneggertől. 

A könyves bejegyzés 2009.10.29-én,  a filmes pedig 2009.11.10-én írodott. 

Audrey Niffenegger - The Time Traveler's Wife

Az első magyar verzió.

Sárga harisnyás, piros topános láb és egy pár férficipő. Talán három éve. Ekkor láttam először Az időutazó feleségét a könyvesboltban. És elmentem mellette. Utánakerestem az interneten, és akkor is annyiban hagytam. Csak sokkal később rendeltem meg mégis, hogy próbát tegyek vele. A filmet is elkezdték reklámozni és gondoltam érdekelni fog - viszont jobb előbb megismerkedni a történettel egészben és két óránál hosszasabban.

A történet talán már mindenki számára ismerős. Henry és Clare életét követhetjük végig benne, ami azonban eltér a megszokottól. Henry időutazó. Genetikai hibája miatt kontrollálhatatlanul eltűnik néha, hogy valahol máshol és más időben bukkanjon fel újra - anyaszült meztelenül. Majd visszatér, de ki tudja mikor... Clare mindössze 6 éves amikor megismerkedik a 36 éves Henryvel, aki aztán gyermekkorát végigkísérve látogatja őt. Tudják, hogy sorsuk egybe van fonva, és hamarosan a jelenben is találkoznak, azonban Henry számára a sok találka akkor még nem történt meg. Természetesen nem ez jelenti az alapproblémát, csak innen indul a "game of life", ahol azonban más szabályok érvényesek az ő esetükre... Henry időről-időre eltűnik. Hogy viseli mindezt Clare? Hogy vergődnek át a mindennapok gondjain? Hogy őrzik meg szerelmüket, odaadásukat egymás iránt? Lehet-e gyermekük? Milyen veszélyek leselkednek Henryre, amikor védtelenül egy-egy újabb helyre érkezik utazásai során? Vár-e rájuk az igazi feloldozás?

Sokáig csak nézegettem a könyvet. Talán egy hónap is eltelt, mire a prológustól továbbléptem. Pedig az tetszett. Valami mégsem talált telibe, és nem éreztem magam motiváltnak, hogy befaljam egészben a könyvet. Clare és Henry felváltva avatnak be történetükbe. Az elején Clare írásai idegesítettek. Nem éreztem úgy, hogy szerethető karakter, de Henry sem volt éppen szimpatikus.

A jelenben zajló események amikor Henry és Clare már nem időutazás közben ismerkednek, hanem tényleg, egyenesen unalmasak voltak szerintem.  Amitől mindvégig hülyét kaptam a könyvben, az a mérhetelten sok ismeretlen zenekar és együttes és énekes és zenék felsorolása, neadjisten idézgetés a zeneszámokból, vagy teszem azt versből... Kitépem a hajamat tőle, és mellesleg azok az idők elmúltak és múlnak és múlnak és mindenki elfelejti ezeket a dolgokat belőle. A jövő generációi számára nem fog semmit mondani ezeknek az ecsetelése... Persze lehet, hogy csak engem idegelt ki ennyire,de én ezeket a részeket átírnám, kihúznám, stb.

Nekem ez a kiadás van meg.

ITT olvastam egy kritikát humantől, ami említi, hogy néha olyan, mintha nem egy ember írta volna a könyvet - és nem a nézőpontváltások miatt - akkora különbségek vannak, hogy tényleg valósággal belefullad egy-egy párbeszéd a felesleges "ki mit csinált éppen-be", máskor pedig csak olvastatta magát a sok-sok jól megírt mondat.

Természetesen nem akarom elszidni a könyvet, csak ezek negatívumok voltak nálam... És nem tartom tökéletesnek, de tökéletesíthető lett volna/lenne, persze mindenkinek egyéniek az igényei ezzel kapcsolatban. Én dolgoztam volna rajta még és lett volna bőven, amit kihúzok. A második résztől (A Drop of Blood in a Bowl of Milk) határozottabban jobb volt olvasni, és nagyon meg is lódultam vele, majd gyorsan be is fejeztem. Mintha megtalálta volna a hangot az írónő, vagy mintha én hangolódtam volna rá az írásra, nem tudom. De innen imádtam. Végre a karaktereket is szerethetőnek, kedvesnek, emberinek éreztem, akikkel tudtam valamennyire azonosulni. Jó, hogy nem voltak szentek. Ez az egyik nagy pozitívuma a könyvnek. Ez annyit tesz, hogy Clare és Henry is igenis hús-vér gyarló emberek, akik képesek olyasmire mint lopás, csalás,  verekedés, kegyetlenség (Clare fiatalkori randipartnere)... De nem csak a rossz vonásaik kapnak helyet, hanem hála az égnek nem köntörfalaznak a szexualitásukkal kapcsolatban sem.  Nem rózsaszín pufi felhőn ücsörögve fogják egymás kezét és elhussan a kamera ha közel hajolnak, hanem kifejezetten erősen szexuális nyulak lények, és ez helyet is kap a könyvben. :) Másik nagy pozitívum, hogy nem egy tündérmese a történet. Az élet nem kesztyűs kézzel bánik velük, nem ölelgeti őket a keblükre, mondván, hogy eleget szenvednek amúgy is Henry távollétei miatt. Nem, az élet olyan benne amilyen. Kemény és múlandó. Szembe kell nézniük konfliktusokkal, szenvedéssel, halállal, minden szörnyűséggel, és valódi családjuk van - nem mű, ahol mindenki boldog és vidám és szereti egymást. Valódi, élő embereket tett Niffenegger a könyvbe, valódi problémákkal, és ez a legjobb amit tehetett.

Az elhíresült "kopasznős" kiadás.

Jók a fordulatok, a kihasznált idő-csavargatás, ahogy visszatér egy már egyikőjük számára megélt dolog. Nem zavaró az ugrálás, hanem többnyire helyén marad minden. Az utolsó fejezeteken többször elpityeredtem, a legvégét mégsem találtam elsöprően meghatónak, sőt, eléggé összecsapott volt, és kicsit gondosabb kidolgozás kellett volna. Vagy hamarabb befejezni a könyvet.

Összességében, megvannak a maga hibái, sok mással ellentétben közel sem tartom tökéletesnek, és kritikával illettem ezeket a részeket, de az biztos, hogy rettentő jó a téma, szép megoldásokkal, fordulatosan, életszerűen és életszagúan van megírva a fantasztikus motívum ellenére, nagyon jók a karakterek. és sosem felejti el aki elolvasta- nagyon nagyon érdemes.

Bookmarked gondolatok:  

"It's ironic, really. All my pleasures are homey ones: armchair splendor, the sedate excitement of domesticity. All I ask for are humble delights. A mystery novel in bed, the smell of Clare's long red-gold hair damp from washing, a postcard from a friend on vacation, cream dispersing into coffee, the softness of the skin under Clare's breasts, the symmetry of grocery bags sitting on the kitchen counter, waiting to be unpacked. I love meandering through the stacks at the library after the patrons have gone home, lightly touching the spines of the books. These are the things that can pierce me with longing when I am diplaced from them by Time's whim."

Prologue, Henry

"...don't you think that it's better to be extremely happy for a short while, even if you lose it, than to be just okay for your whole life?"

The Man Out of Time / Birthday / Clare

Értékelés: 10/9,5 Látszik, hogy egészében véve nem akartam én lehúzni a kritikákkal, mert nagyon sokat ad a könyv, és nagyon érdemes időt szánni rá, de nem tartom teljesen hibátlannak. 

Az időutazó felesége - a film

Amikor kiderült, hogy film lesz Az időutazó feleségéből, rögtön tudtam, hogy én ezt meg akarom nézni, és azt is, hogy szeretni fogom. Ahogy korábban írtam persze előbb mindenképpen el akartam olvasni. Végül elég jó időzítéssel majdnem akkor fejeztem be, amikor meg is érkezett hozzánk a mozi. :)

Nagy dilemmám volt, hogy vajon meg lehet-e nézni ezt a filmet pasival, aztán Sceurpien megnyugtatott, hogy nézhető, és jó film, és a párom se fogja horkolva végigaludni, sem pedig fejingatva megpróbálni elfelejteni ésatöbbi... :)

Tehát elcipeltem a Zembert magammal (nem volt erőszak, beleegyezett :)) és megnéztük múlt héten a várva várt filmet.  Meg kell hogy mondjam, én meg vagyok elégedve az adaptációval. A lényeges részek helyet kaptak, önmagában is megállja a helyét, de a könyv olvasása után nézni még jobb, így sokkal többet nyújt, egy kis lyukas vászon a keretben ehhez a hosszú, összetett történethez, ahol te tudod mi van a kis lyukacskákban, ami kimaradt.

Az idősíkok itt sem voltak zavaróak, a Zember is csak kétszer kérdezte meg hogy most mikor is vagyunk, aztán ráhangolódott. :) A kezdés különösen tetszett, az autóbaleset jó indítás volt, az ember (most nem a Zember, hanem csak általában:)) a szívéhez is kap, hogy hello, nem romantikus filmre jöttünk? :)

Szerencsére a habos-babos szerelem nincs eltúlozva a filmben, viszont kicsit nehezen tudták az elején éreztetni a könyvben olyan szépen és jól leírt örökös ragaszkodást. Picit olyan volt akkor, hogy Clare agyonudvarolja Henryt. :) "Egész életemben szerettelek és rád vártam" és stb. Angolul persze tök emészthető volt (nem, ezt még mindig nem tudom magamnak megmagyarázni, de én angolul semminemű nyálat sem érzek nyálnak :D) de a magyar kiírások kicsit suták voltak. Az volt még zavaró, hogy hirtelen volt a váltás a nagy boldogságból a "fásult házasság" hangulatba, ami persze a könyvben közel nem így jött ki, de nyilván 1,5 óra alatt el kell jutni a végére, szóval muszáj volt gyorsítani.

Clare (Rachel McAdams) is és Henry (Eric Bana) is tökéletesek voltak a szerepben. Tetszett, ahogy a korukat, a hajukat variálták, érezni lehetett a változásokat, és tényleg elhittem, hogy öregszenek. :) A kislány Clare tündéri, légies, bájos - tökéletes. :) Tetszett a párhuzam, amikor a kislány Clare, majd a végén a sárga kardigános felnőtt Clare ugyanott rohan végig a kerten a tisztás (és Henry) felé. Alba már nem olyan szimpatikus, és nem egy klasszikus szépséget választottak, de a karaktert magát persze nagyon szeretem. Az elveszített babák szerencsére nem voltak eltúlozva, és nem tették ki a film felét.

Sírás volt... Kétszer is, és nagyon szorongatós volt,  rájöttem, hogy tényleg nagyon megérintett ez a szokatlan körülmények közt vergődő, a végsőkig, minden végletben egymás mellett kitartó pár.

A film megnézése után kedvencnek jelöltem a könyvet. Nem vonom vissza a véleményem róla, és fenntartom a tökéletlenségéről írtakat, de  kétségtelen, hogy csodálatos. És kerekítettek belőle - kerekítettek hozzá egy jó filmet, és nekem ezúttal így lett kerek a történet,és a könyvhöz fűződő viszonyom. :)

És a legszebb, és legtalálóbb filmzene hozzá, ami facsarja a torkomat még egy-két sírásra: (Lifehouse- Broken)

"I'm falling apart, I'm barely breathing
With a broken heart that's still beating"

...

(A képek illusztrációk, forrás: google.com)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sajnos az a zenés klip, amit akkor annyira szerettem - bevágásokkal a filmből -, már nem elérhető, de a zene, a szöveg azért ugyanaz. 

Valamikor szeretném újraolvasni, és kicsit újraértékelni ezt a könyvet, a bejegyzés így utólag kicsit ellentmondásos nekem, mintha túl sok minden idegesített volna, mégis kedvenc. :) Persze az más kérdés, hogy jól tudom magamról, hogy különféle zenei baromságokkal apróságokkal, meg együttesnevekkel ki lehet kergetni a világból. :) Henry és Clare története mindenesetre szép emlékként, és egy szokatlan szerelmi történetként, igazi drámaként él bennem.