 |
| Nekem ez a kiadás van meg. |
Mark Haddon könyve magyarul A kutya különös esete az éjszakában címmel jelent meg, nem túl szerencsés borítóval - inkább az angolokat villantom a posztban is. A könyvről sok jó véleményt olvastam, és néhány éve használtan szereztem be az MMBookmarketről, párszáz forintért. Hogy végre el is olvassam, betettem az idei várólista csökkentésbe is. :)
A könyv főszereplője Christopher, egy 15 éves autista kisfiú, aki a szembeszomszédék kertjében holtan találja Wellingtont, Mrs. Shears kutyáját. A kutyából egy vasvilla áll ki, így még a fiú kissé szögletes gondolkodásának is egyértelmű: a kutyát meggyilkolták. Christopher nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki lehet a tettes, és iskolai tanára biztatására könyvet is ír erről - ez maga tulajdonképpen A kutya különös esete az éjszakában. A fiú apja nem örül a nyomozósdinak, és többször is határozottan megtiltja Christophernek, hogy beleüsse az orrát más emberek dolgaiba...
A narrátor tehát egész végig Christopher, és bár eleinte rendkívül érdekes volt megfigyelni a sok apró dolgot, amitől fél, ami megijeszti, amibe nem tud belehelyezkedni, vagy csak szimplán megérteni a fogalmát, a végére roppantul idegesített... Hiába matekzseni, ha ennyire életképtelen és teljesen ellehetetleníti a szüleit is. Mellesleg váratlan helyzetekben lesz agresszív is - tudom, hogy ez jellemző az autistákra, de könyörgöm, ez azért ijesztő - megüt, ha hozzáérsz? Előrántja a kését, amivel mászkál, és azzal fenyeget meg?
A nyomozás jó volt, de azt is körülbelül a feléig élveztem igazán, a Londonba való eljutás maga volt a pokol számomra, ez a rengeteg szorongás és várakozás, és önnyugtatás... az agyamra ment, teljesen frusztrált állapotba kerültem tőle én is.
Nagyon jó volt viszont, hogy a könyv tele volt kis ábrákkal, grafikonokkal, gyerekes rajzokkal, de még egy-két matematikai és csillagászati ábrával is, feldobták. A fejezetek mind prímszámok, tehát az első fejezet rögtön 2-es, és 233-ig megyünk így el. (matekosok megmondhatják akkor hány fejezet is volt, engem hidegen hagy :D). Pörgős, szellős, gyorsan olvasható kötet. De idegesítenek az autista vonások, a tőmondatos magyarázás. Az hiszen nálam az autista-mérő Don Tillmannél van a normális szinten, egyébiránt, kiakad. Még akkor is, ha pl. én is szeretek ezt-azt egy sorba rendezni, megszámolni, vagy mániákusan egymás után csinálni bizonyos folyamatokat. :)
 |
Értékelés: 10/6,5 Az első felét imádtam, non-konvencionálisan volt szórakoztató. Sok-sok apró momentuma nagyon tetszett: a csillagok bámulása, az egyedüllét kedvelése nekem is szimpatikusak, tetszett az autók szín szerinti számolása is - ilyesmit én is csináltam gyerekkoromban, de a normálistól túlságosan eltérő dolgokat nehezen fogadtam be - kaják elutasítása, amik egymáshoz érnek, nyögések, állati hangok kiadása, begubózás, nem beszélés, absztrakcióra való képtelenség... Az emberek "normális" hülyesége is felhúz, hát még a nem-normális.
Érdekes szavak, kifejezések:
- plaice: lepényhal
- It's brass monkeys out there - hideg van
- I'm going to hit the hay - lefekszem aludni
- Lets rustle up some tucker - kaját csinálni
Na, ezért nem olvasok ilyen témájú könyveket, a fene sem akar olvasás közben szenvedni. (Az 1 amúgy nem prímszám? Csak önmagával és eggyel osztható. :O) Részvétem, akinek ilyen gyereke van, iszonyú lehet, de nem nekem való.
VálaszTörlésNem szenvedtem, az elején főleg nem, akkor még érdekes volt elmerülni, csak később, akkor meg nagyon frusztrált a történet.
TörlésAz 1-nek csak egy osztója van, mert 1 és önmaga az egy és ugyanaz. :) Ezért az 1 nem prímszám.
Hát igen, egy csapás.
Esküszöm, hogy én még így tanultam, hogy az 1 prímszám, de a kettő nem, mert a páros számok oszthatóak kettővel. Jó, nyilván, mivel ez esetben ez önmaga is, ez még logikus. De hogy az 1 már nem? Mióta? Ezt szerintem még a gyerekeim is így tanulták. Azt hittem, a matek állandó, akkor már az se?
TörlésNem az :) :)
TörlésA kettő osztható kettővel, de az ugye önmaga, így áll rá, hogy eggyel és önmagával.
Sose hittem volna, hogy matekozni fogok a blogon :D
Megkérdeztem a gyereket, és szerinte is neked van igazad. Egy világ omlott össze bennem. Hová jártam én iskolába? . :O És főleg mikor? :D
TörlésLátod, mire nem jó egy blog? ;)
:D Köszi neki, ismeretlenül is! Ugyan,emlékezz csak, a betűrenden meg mindketten elbuktunk! :)
TörlésTudod, ez nem vigasztal. :D 40 éve biztosnak tűnő pontok rendülnek meg, nem is értem. :) Vajon akkor mit tudok jól?
TörlésEngem se, de hogy nem alfabetizálok másként ezentúl sem, az biztos ;) ...
TörlésÉs a "de viszontot" sem fogadom el jónak, állítólag már az is átment a limbóléc alatt.
Biztos akkor én is kicsit nem normális vagyok, de nekem végig tetszett a könyv és még a magyar borító is :D Bár engem is jócskán nyomasztott, nem untam, vagy utáltam meg a végére sem. De amúgy is bírom, igénylem, sőt szeretem a nyomasztást. Ez az én kis perverzióm. :D Azért örülök legalább az első felének. :)
VálaszTörlésTorey Hayden: Szellemlányt, te olvastad? Vagy tervezed? Na engem ott idegesített a kislány, de közben meg sajnáltam is. Nekem az a könyv volt masszív tipródás... Mondjuk az ennél még sokkal komolyabb/komorabb. Most aztán nagy kedvet csináltam, mi? :D Azért egyszer,a ha úgy alakul, kíváncsi lennék a véleményedre róla... :)
Dehogy vagy nem normális. :) Imádtam az első felét, de aztán kicsit sok lett, plusz épp más is frusztrált aznap, amikor befejeztem, elég sok mindenen áll vagy bukik azért a dolog néha. De tervezem a másik könyvét is (Spot os Bother) és már autistás könyveket is, pl. Picoult-tól. A Szellemlányt nem olvastam, egy időben érdekelt, de az az amire azt mondják nagyon kemény, nem? Kicsit tartok tőle.
TörlésA nyomasztással nincs bajom, de Christopher karaktere már nekem túl sok volt.
Hát én a Kevin után már semmi másra nem mondom, hogy kemény. Megvan a mérce... Szóval annyira nem... nem kemény.
TörlésNa ez igaz! Nem is tudom, fogunk-e még életünkben olyan felzaklató olvasmányt találni, mint Kevin.
TörlésBár tényleg nem bántam meg, egy percig sem, kicsit azért remélem, hogy nem... Na bocsi az offért, befejeztem. :)
Törlés1. amíg könyv, addig nem off :D
Törlés2. te bármennyit offolhatsz nálam :D
Én se bánom, életre szóló élmény volt, de egy életre nyomot is hagy. Persze nem csak a széptől-jótól leszünk többek - sőt.
Érdekes, hogy amikor olvastam, nagyon szerettem ezt a könyvet, de visszagondolva meg alig maradt meg belőle valami...
VálaszTörlésLehet, hogy valahogy "túl könnyed", nem kelt olyan mély hullámokat, elszórakoztat, vagy frusztrál némileg, aztán elszáll.
Törlés