Ruth Ozeki: Az idő partjain

Nagyon szeretek más bőrébe bújni, más világokba látogatni az olvasás által. Megismerni a szereplőt, az érzéseit, a helyet, a kultúrát. Nem mondtam újat, az biztos, hiszen aki olvas, valahogy így van ezzel. 

Ruth Ozeki könyve azonban azt hiszem életem eddigi legnagyobb utazására vitt. Sose képzeltem még magam japán kamikaze pilótának a második világháborúban. De most igen. Sose voltam még 104 éves buddhista apáca, tar fejjel, és a tar koponyában végtelen tudással és türelemmel. Nem voltam japán iskoláslány, és Kanadába vetődött író sem, Schrödinger nevű macskával. Apropó Schrödinger... Nem hogy Japán és a japán kultúra minden furcsasága és különc perverziója, de még a kvantumfizika és a párhuzamos világok is helyet kaptak ebben a különös regénybe. Az idő partjain egy kivételes könyv.  

Hogyan passzol össze ez a sok minden egyetlen könyvbe? Hogy fér bele még némi Proust, francia nyelv, mosómedvék, és dzsungelvarjú? Ruth Ozeki egy mágus. Amellett, hogy buddhista papnő, és japán-amerikai író. Hülyén fog hangzani, de Ozeki az egész univerzumot összegyúrta ebbe a regénybe. És belefért. 

A történet két szálon fut. Ruth és Oliver a jelenben találnak a partszakaszukon, Kanadában egy kisodródott naplót és mellette régi leveleket és egy karórát. A másik szál maga a napló, majd később a levelek szövege is. A naplót Naoko írta, egy 16 éves japán diáklány, aki épp öngyilkosságra készül. De előtte még elmeséli 104 éves dédanyja, Dzsiko történetét. És a saját családjáét is természetesen, akik Sunnyvale-ből költöztek vissza Japánba. Naónak sok mindent el kell szenvednie az iskolában: bántalmazzák, kiközösítik, az amerikai iskola után pedig egyébként sem könnyű jeleskedni egy japán suliban... Apja és anyja is labilis és depressziós, nehéz időszakon vannak túl és komoly anyagi gondokkal is küzdenek. 

Ruth megbabonázva olvassa a sorokat, és "segíteni" szeretne Naón, meg akarja akadályozni, hogy megölje magát, hogy baja essen. De lehetséges-e visszanyúlni az időben, és befolyásolni bármit is? Ki tudja a sorok mikor íródtak... Lehetséges-e a gondolattal teremteni valamit? És hogy is történt ez a turpisság a naplóval? ... 

"Aki próbált már naplót írni, az pontosan tudja, hogy a jelen nehezíti meg, hogy a múltról írjunk: nem tudunk olyan gyorsan írni, hogy ne ragadjunk bele abba, ami akkor volt, sosem érhetjük utol azt, ami most történik, ami azt jelenti, hogy a most jobbára halálra van ítélve."

A japán kultúránál azt hiszem kevés dolog áll távolabb tőlem, mégis, most, hogy beleástam magam, nem bánom egy percét sem. Egy pillanatát sem. A könyv ráadásul roppant igényességgel van megírva, és a fordítás-szerkesztés is követi ezt a színvonalat. Temérdek lábjegyzet magyarázza a kulturális és nyelvi vonatkozásokat, a kandzsikat, japán kifejezéseket. Külön jegyzetek, bibliográfia és a magyar kiadáshoz fűzött megjegyzések is vannak a végén. Ilyen egy könyv, amibe tényleg munkát áldoztak.

Ruth Ozeki, a szerző. 

"Japánban néhány szónak van kotodamája, azaz szelleme, amely benne él a szóban, és különleges képességekkel ruházza fel." 

A történet a japán furcsaságok (hellokittytől kezdve a manga-őrületig és a perverz szexualitásig) belepett és magába zárt. Az első részben ismerkedtem, megfigyeltem, nem tudtam igazán mire számítsak. A második rész ragadott teljesen magával, Dzsiko és Mudzsi, és a templomban töltött idő... aztán amikor újra magamhoz tértem már a kamikaze pilóta voltam. És Schrödinger macskájaként fejeztem be a könyvet. Vajon még mindig ott vagyok?

Véletlenek pedig nincsenek. A könyv cselekményébe beleilleszkedik a WTC katasztrófa is, és megemlítik azt a fotót, ahol lefelé zuhan egy ember a toronyból, és be van hajlítva az egyik lába, mintha táncolna... Mit ad Isten, egy karácsonyi otthoni mini-selejtezésen a kezembe akadt, most, igen pont most, pont az a kép, amit egy 2002-es újságból vágtam ki, és tettem el, az a kép, ahol zuhan a férfi, és úgy néz ki, mint aki táncol... World Press Photo díjazottak... Az újságkivágás ezennel elfoglalja helyét Ruth Ozeki könyvében, a fedlap alatt. 

"-Szeretem a történeteidet! Mesélj még!
Dzsiko elmosolyodott.
- Az élet tele van történetekkel. Talán nem is más az élet, mint történetek sorozata. Jó éjszakát, drága Nao.
- Jó éjszakát, drága Dzsiko - feleltem." 

Értékelés: 10/9 Lenyűgöző könyv, napló- és levélregény, kulturális, metafizikai és kvantumfizikai utazás is, egy csomó gondolattal, és gondolatkísérlet lehetőségével. Te tudod hány pillanat van egy napban? És egy csettintésben? Mi az az időben-létezés? Hogy kell zazent ülni? És hogy mi a nodobotoke, vagy torokbuddha? Rengeteget tanultam ebből a könyvből, rengeteget elmélkedtem közben, mély gondolatiság és mégis könnyed cselekményvezetés jellemzi. Remekül szórakoztam.

Egy pirinyót emlékeztetett különc, egyedi karaktereivel a Hová tűntél, Bernadette-re is. 

Kedvencek: a fürdés a buddhista templomban, Schrödinger macskája és a kvantumfizikai gondolatok, Haruki titkos naplója, a Mu-Mu, Q-Mu, Mecha-Mu kérdésköre. 

Kedvenc karakter: Dzsiko. Szeretnék néha én is képes lenni így lelassítani, hogy minden már is lelassuljon körülöttem... 

... és Ruth... aki nem ugyanaz, mint Ruth Ozeki. Nem ugyanaz, de talán... nem is más. 

A könyvet köszönöm a Tea Kiadónak! 

Megrendelheted: >itt<

Miamona bejegyzése a könyvről.
Szee bejegyzése a könyvről. 

A Könyves Blog cikke a könyvről. 

Note to Self: angolul is újraolvasandó. 

A könyv trailere: