Poszt-turkáló: Michael Ende - Momo

Forrás

A poszt-turkálóban az előző Momón fellelkesülve most előszedtem a másikat, Michael Ende híres Momo könyvét, ami egy remek meseregény, de nem csak gyerekeknek, sőt... Könyvtárból kölcsönöztem ki annak idején, és teljesen belemerültem egy tavaszi délutánon a szabadban. Belemerültem, és hirtelen lepergett az a pár homokszemnyi idő... mert ez a könyv az idő körül forog. Vagy talán inkább, az élet körül?  Kedvencem lett ez a fantáziadús mese, és ez a férfikabátban járó Borzas Kata, aki igazából: Momo. 

A poszt 2011. 05. 01-jén íródott.

Michael Ende: Momo

"– Azt mondod, Momo a neved, ugye?  – Igen. – Szép név, de én még ilyet nem hallottam. Ki adta neked ezt a nevet?   – Én – mondta Momo.   – Magad nevezted el magadat?   – Igen."

Mit is tudtam Michael Endéről eddig? Hogy ő írta a A Végtelen történetet. Amiről sokáig azt hittem csak egy film, és gyerekkorunkban félve néztem farkasszemet a szörnyeivel, és a közelgő semmivel, majd lelkesen kiabáltam Atrejuuuu nevét :) Elvarázsolt a film, és nem sokkal később megtudtam, hogy ez bizony könyvből készült; képzeletbeli várólistámra akkor került fel először Ende. Momo című meséjére talán egy éve keltette fel először érdeklődésemet.  Heloise, Zenka és Miestas posztja arra sarkallt, hogy mielőbb kivegyem a könyvtárból. Nem bántam meg.

A történet főszereplője Momo, egy borzas hajú, vékonyka kislány, aki szinte a semmiből tűnik elő, és egy romos amfiteátrumban lakik. Naphosszat tud figyelni az emberekre, meghallgatni őket, és ezáltal segít is nekik. A gyerekekkel összebarátkozik, játékokat találnak ki, meséket mesélnek, együtt élik meg a fantázia szőtte világ izgalmait. A nagyvilágban azonban furcsa dolgok történnek. Szürke urak jelennek meg szürke autókban, szürke keménykalappal és apró szürke szivarral a szájukban. Hangjuk hamuszürke és jeges hideget hoznak magukkal. Az Időtakarékból jöttek, állítják, és mindenkinek időt kell spórolnia... Hamarosan szörnyű változások jönnek, és Momo lesz az, aki az időtolvajok nyomába ered, és eljut oda is ahonnan az idő származik. Megmentheti, meggyógyíthatja-e a világot ez a mezítlábas, férfikabátban járó borzas kata?

"Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van  benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb  ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az  idő. Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen  mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak tetszhetik, el  is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az  órában. Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik."

Michael Ende és a Momót játszó Radost Bokel.

Megmondom őszintén a könyv elején, mondjuk az első három-négy fejezetnél úgy voltam vele, hogy hát jó-jó, de nagyon gyermeteg ez a könyv, ahogy meg van írva. Olyan szájbarágósnak tűnt, gyereknek mesélősnek, még a hangsúlyt is olyan tanulságos meseolvasósnak hallottam a fejemben. Hogy pontosan hol váltott mindez át valódi jó mesévé, és aztán hogy csapott át izgalmas kalandba, már-már horrormesébe is, nem tudom, de nagyon élveztem. Ende a kezdeti "melléfogás" után olyan jól megtalálta a nekem is tetsző egyensúlyt, és egyszerű szavakkal szépen beszélt olyan egyetemes dolgokról, amikről nagyon nehéz közhelyek nélkül beszélni, és a rohanó világ mindenki által ismert elemeiből összerakott egy újszerű történetet. Mindezt Momo és barátai, és az időhiányban szenvedő felnőttek köré csavarta, és észrevétlenül engem is magával rántott.

Matitosa Aikitoba munkája

Kedvenc szereplőim egyrészt maga Momo, aki a kicsit naiv, ártatlan, végtelenül jó hősnő, és Hora mester, meg a teknősbékája. Hora maga a türelem és bölcsesség.

"Ha az emberek tudnák, mi a halál, nem félnének tőle."

A könyvből film is készült még 1986-ban. A borzas fejű kislány elsőre talán inkább kisfiúnak tűnik - és ahogy olvasom elég sokan gondolnak rá kisfiúként vagy hiszik annak - de nagyon el van találva.

Az időről alkotott elképzelések nagyon tetszettek, és örültem, hogy ilyen plasztikusan, képszerűen írt róla, hogy látni lehetett az idővirágokat, időörvényt, varázslatos szimbólumokat, amiket mind szépen meg lehetett feleltetni nem is olyan képtelen, igazi dolgokkal.

Talán egy valamivel nem értettel egyet, amikor Hora mester beszél a világot sújtó betegségről. KIS SPOILER. Nem találtam jó választásnak, hogy úgy összegezte gondolatait, ez pedig a halálos unalom. Amit leírt, és ami a könyvben is észlelhető volt, azt én nem unalomnak nevezném, hanem halálos közönynek sokkal inkább. Az eredeti német verzióban nem tudom milyen szót használtak, de bármit is, én biztosan inkább közönynek mondanám. KIS SPOILER VÉGE.

Ami leginkább megdobogtatta a szívemet a végén lévő izgalmakon és üldözésen túl, az a szerző utószava volt. Az ilyen részek, amikor az emberben felvetődik, vagy csak megpróbálják sugallani is, hogy "igaz volna?", mindig megborzongatnak, legyenek bár képtelenségek is. Képtelenség? Ki tudja...

Értékelés: 10/10 Mindenkinek ajánlani tudom csak, akár gyerek, akár felnőttfejjel áll neki - gyermekként mese, felnőttként igazság. De mindenhogyan, megállít kicsit az idő forgatagában, figyelmeztet és reményt ad. Új kedvencet avattam. Momo klasszikus, örökérvényű meseregény.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szeretettel gondolok vissza erre a kis könyvecskére a mai napig. Valamikor újra is kellene olvasni... :)