Vágy és vezeklés

Jodi Picoult: The Storyteller

Olyan ingerenciám támadt ezt a címet adni, bár az egy teljesen másik könyv... Persze azért ebben is van mindkettő. A magyar változata a The Storytellernek pedig a Vezeklés címet kapta. 

Régóta meg szerettem volna ismerni ezt a történetet, a történetmesélő történetét, pedig eleinte nem is ismertem a témáját. Aztán Miamona bejegyzése után kikristályosodott, hogy ismét egy holokauszt témájú könyvvel állok szemben, amik közül ebben az évben többet is olvastam már, de ez véletlenül alakult így. 

Picoult és a holokauszt? Meglepett. De nem ijedtem meg, mert ez a nő, bármihez nyúl, annak utánanéz, kutat, kérdez, megy, amíg mindent össze nem szed hozzá. Örülök, hogy ehhez a témához is elért, mert sokakhoz eljuthat, akiknek meg sem fordulna a fejében a holokausztról olvasni.

A történetben Joseph Weber, egy kilencvenen túli bácsi bevallja Sage Singernek, egy zsidó családból származó fiatal nőnek, hogy korábban SS tiszt volt, Auschwitzban, és azzal a meglepő kéréssel áll elő, hogy azt szeretné, ha a lány megölné ezért. ... A vágy. 

És a vezeklés... Mit lehet ilyenkor tenni? Mit kell ilyenkor tenni? Elévül-e egy ilyen emberiség ellenes bűntett? Kifogás-e, hogy a papa már 90 felett van? Kinek kell bosszút állni? Kinek joga a megbocsátás?

“History isn't about dates and places and wars. It's about the people who fill the spaces between them.” 

Megmondom őszintén én megrökönyödtem először, hogy na ne, erről fog szólni, hát ez engem nem is érdekel... Mert valahogy olyan feleslegesnek tűnik... már elnézést, de egy a halál küszöbén álló öreg ipsét bebörtönözni meg előállítani... Szóval én biztos olyasvalaki lennék, akitől Leo Stein a falnak megy, ő ugyanis az az ember az igazságügyiseknél, aki a náci-ügyekkel foglalkozik, és akihez Sage is segítségért fordul.

A történet java részét persze nem is ez adja, ez csupán kerettörténet marad. Az igazi mese Minkáé, Sage nagymamájáé, aki auschwitzi holokauszt-túlélő. Leo ráveszi a nagyit, mesélje el a történetét, így megtudhatjuk, milyen kicsi a világ, talán épp ugyanakkor voltak ugyanott Joseph-fel? 

Van egy történet a történetben is; Minka ír egy sztorit, ami hihetetlen módon az életét is megmenti, az életkörülményein is javít a táborban... 

Épp nemrég írtam egy bejegyzésben, hogy szeretem a "történet a történetben" koncepciót, na, itt nem igazán szerettem Aniát és az upiorikat (vámpírszerű szörnyetegek). Először nem is tudtam hova tenni, utána pedig kissé hidegen hagyott, az igazi részre sokkal kíváncsibb voltam. 

“Power isn't about doing something terrible to someone who's weaker than you, Reiner. It's having the strength to do something terrible, and choosing not to.”

Szép volt az átforgatás, és az upior-történet jelentősége, de végső soron nem csattant nekem nagyot semmi, és nem érzem igazán maradandónak. Tetszett és lekötött, és hitelesen volt szörnyű, és mégis... ezek nem az én kérdéseim voltak, amikre Jodi mindig meginvitál, hogy gondolkodjunk. Régi bűnök, vezeklés, megbocsátás, halálba küldés... Nem sikerült igazán magával ragadóan elgondolkodtatnia. Nem vonódtam be, csak külső szemlélő maradtam. 

“It doesn't matter what it is that leaves a hole inside you. It just matters that it’s there.” 

Értékelés: 10/7,5 Az auschwitzi események leírása volt a "legjobb" része a regénynek. Ismét több narrátor volt, némi szerelmi szál is, sok érzelem, és rengeteg jó gondolat. És a holokausztról nem lehet eleget beszélni... De egészében véve, kicsit kevés volt most nekem. 

A vége pedig... nem hoz feloldást, sőt - persze ez elkönyvelhető erényeként is, de mégsem éreztem jónak ezt az utat. 

“If history has a habit of repeating itself, doesn't someone have to stay behind to shout out a warning?” 

Kedvenc szavak: meglepő módon a német rangok voltak: Schutzhaftlagerführer és Hauptscharführer.